Tolna Megyei Népújság, 1970. november (20. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-15 / 268. szám

A hét eseményeinek krónikája HÉTFŐ: Kairóban bejelentik az EAK, Szudán és Líbia állam­szövetségére vonatkozó tervet. — Tiltakozás a nyugat- berlini merénylet miatt. KEDD: De Gaulle elhunyta. — Gromiko megkezdi római tárgyalásait. SZERDA: Brit vétó a Biztonsági Tanács rhodesiai vitájában. — Scheel nyugatnémet külügyminiszter ismét Varsóban. CSÜTÖRTÖK: Podgornij, Nixon és számos más állam- és kormányfő a volt francia elnök búcsúztatásán. — Kuba és Chile helyreállítja diplomáciai kapcsolatait. PÉNTEK: Újabb SALT-megbeszélés Helsinkiben. — Kairó ve­szélyeztetve látja a iarring-misszió folytatását. SZOMBAT: Heves harci cselekmények Kambodzsában és Vietnam­ban. — A lengyel—nyugatnémet megegyezés bejelen­tése. New York Az ENSZ-bén Dél-Afrika ellen szavaztak Az ENSZ-közgyűlés péntek este 60 szavazattal 42 ellené­ben és 12 tartózkodással úgy elöntött, hogy nem fogadja el a dél-afrikai küldöttségnek a 25. közgyűlésre szóló megbízó- levelét. A közgyűlés ezt a ha­tározatot 9 afrikai ország ál­tal benyújtott módosítás fölött szavazva hozta. Edvard Hambro, a közgyűlés elnöke kijelentette, hogy a sza­vazás eredménye egyértelmű a dél-afrikai kormány apartheid politikájának elítélésével, de Saigon hozzáfűzte, hogy a dél-afrikai küldöttség a szavazás ellenére is részt vehet az ENSZ mun­kájában. A közgyűlés elnöke e véleményét arra alapozta, hogy az ENSZ-alapokmány ér telmében csak a Biztonsági Tanács határozata alapján dönthetnek valamely tagállam kizárásáról. Az ENSZ Biztonsági Taná­csa egyébként a jövő héten valószínűleg kedden ismét ösz- szeül, hogy folytassa a vitát a rhodesiai helyzetről. lampolgárságot, de a parag­uayi kormány mindezideig ta­gadta, hogy Mengele az or­szágban lenne. Gustav Heinemann nyugat­német elnök állítólag kijelen­tette: kormánya már többszöi sikertelenül kérte Mengele ki­adatását. A hírek szerint a legutóbbi ilyen kiadatási kére­lem -zeptemberben érkezett a paraguayi kormányhoz. A volt náci orvos állítólag már 1945 óta Dél-Amerikában tartózkodik. Guatemala Ostromállapot, letartóztatások A pénteken Gutamalában kihirdetett ostromállapot ér­telmében letartóztatott első négy személy között van Al­berto Puentes Mohr volt külügyminiszter és Estuardo Garcia Gomez volt rendőr­főnök. Mindketten Mendez Montenegro kormányzata ide­jén voltak hivatalban. Fuentes Mohr-t korábban a „Forradalmi fegyveres erők" nevű gerillaszervezet tagjai rabolták el, hogy cserébe partizánokat szabadíthassanak ki. A volt külügyminisztert a rendőrség pénteken azért tar­tóztatta le, mert fegyvereket találtak nála. Hasonló Indoklással vették őrizetbe Garcia Gomez volt rendőrfőnököt is. A rendőr­ség azonban közölte, nincs -emmi bizonyíték arra, hogy a két személy a gerillákkal tartott volna fenn kapcsola­tot. Carlos Arana Osorio gute- malai elnök pénteken azzal a céllal hirdette ki az ostrom­állapotot, hogy leszámolhas­son a „Forradalmi fegyveres erők” nevű baloldali szerve­zettel. Kairó Az ASZL-kongpessziiS határozatai Laird „neheztel44 a VDK légvédelmére A saigoni amerikai parancs­nokság szóvivője szombaton reggel megerősítette, hogy a VDK területe felett péntek délután lelőttek egy „RF—4” típusú amerikai felderítő gépet. Hozzátette, hogy a gép két pi­lótája a lezuhanás következté­ben feltehetően életét vesz­tette. Laird amerikai hadügymi­niszter a felderítő gép elvesz­téséről értesülve péntek este Washingtonban kijelentette, hogy az amerikai kormány „kész minden megfelelő intéz­kedés megtételére”, hogy meg­bénítsák a légvédelmi tüzér­ségnek az amerikai felderítő gépek ellen irányuló támadá­sát. E kijelentés kapcsán a hírügynökségek utalnak arra, hogy legutóbb ez év május 2- án lőttek le amerikai felderítő repülőgépet a VDK felett, s ezt követően megtorlásként az Asuncion A paraguayi kormány pén­teken bejelentette, hogy rend­őrsége nyomozást indított Jo­sef Mengele náci orvos kézre- kerítésére, akit a második vi­lágháború egyik legvérengzőbb fasiszta egyéniségeként tarta­nak számon. Mint ismeretes, Mengele Auschwitzban főor­vosként tevékenykedett és élő amerikaiak három napon át súlyos bombatámadásokat haj­tottak végre a VDK ellen. A saigoni katonai szóvivő a dél-vietnami szárazföldi har­cokról szólva elmondotta, hogy a hazafias erők pénteken Hűé­től 27 kilométernyire északra, rajtaütésszerű támadást intéz­tek egy nehéztüzérséggel és helikopterekkel támogatott amerikai egység ellen, Kambodzsában a hazafias erők szombatra virradó éjjel is folytatták támadásaikat az or­szág harmadik legnagyobb vá­rosa, Kompong Cham és an­nak repülőtere ellen. A haza­fiak e hónap elején megindí­tott offenzívája alatt a legtöbb támadás Kompong Cham re_ pülőterét érte, amely a város és az ott lévő katonai körzeti főhadiszállás közlekedésének fontos tényezője. személyeken végzett emberte­len kísérleteket. A paraguayi kormány sze­rint a Mengele elleni letartóz­tatás! parancsot a Német Szö­vetségi Köztársaság kérésére adták ki. A különböző ami- náci szervezetek már korábban közölték, hogy Mengele 1959- ben elnyerte a paraguayi ál­Böcz Sándor, az MTI tudó­sítója jelenti: Az Arab Szocialista Unió ötödik kongresszusa pénteken befejezte munkáját. A kongresszus határozata le­szögezi, hogy a forradalom folytatásának, a forradalmi vívmányok megerősítésének és továbbfejlesztésének bázisa egyfelől a nemzetközi kong­resszus által elfogadott alkot­mány, másfelől a népszavazás­sal szentesített 1968. március 30-i menifesztum marad. Minden erőfeszítést a szocia­lista társadalom felépítésére és a kizsákmányolás megszünteté­sére kell összpontosítani. Az EAK, erejét nem kímél­ve, minden fronton folytatja harcát az izraeli agresszió és a nemzetközi cionizmus ellen, a megszállt arab területek teljes és végleges felszabadításáért. A felszabadító harc és a forra_ dalmi haladás védelmében az EAK mindent megtesz a had­sereg erősítéséért. Egyiptom, mint az arab nemzet része, to­vábbra is alapvető feladatának tekinti az arab egység erősíté­sét, az akcióegység megterem­tését, s támogatja a Paleszti­nái nép jogait és az ellen­állási mozgalomban megtes­tesülő forradalmát. A határozat a továbbiakban állást foglal az afroázsiai szo­lidaritási mozgalom támogatá­sa mellett, majd leszögezi, hogy a Földközi-tenger térsé­gét a béke, az együttműködés ' és megértés térségévé kell ten­ni. Letartóztatás! parancs Mengele ellen A szombatra virradó éjszaka megegyezés született a lengyel —NSZK külügyminiszteri tágyalásokon. A képen balról Wal­ter Scheel, az NSZK, jobbról Stefan JedrychowsM, Lengyel- ország külügyminisztere. Mellette Winiewicz külügyminisz­ter-helyettes. Szarka Károly, hazánk állandó ENSZ-képviselője a Kínai Népköztársaság törvényes jogainak helyreállítását követelte a világszervezet közgyűlésén. .<• Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter háromnapos hi­vatalos látogatásra Olaszországba érkezett. Képünkön: Gro- mikőt a római repülőtéren A1 do Moro olasz külügyminisz­ter fogadja. Hordozható Felhívás! cserépkályhát viszonteladóknak A Déldunántúli Áram- szolgáltató Vállalatnál rendszeresített, pénzfel­vételre lehetőséget nyúj­azonnali szállításra tó ajánl a helyszíni VnsÉK^ Budapest, V., Szent István tér 15. Telefon: 318—136 számlatömb (50351—50375 sorszámig), valamint névre kiállított nagyobb mennyiségű áramszámla KALYH AT1PUSOK: Szombathelyi SO—1. ára: 1880 Ft. Szombathelyi SO—3, ára: 1900 Ft. Esztergomi, 4 soros, ára: 3020 Ft. elveszett. Miután a hely­színi számla és az áram­számlák jogtalan pénz- felvételre adnak lehető­séget, ezért kérjük T. Fogyasztóinkat, hogy bár­minemű kifizetést csak az áramszolgáltató vál­lalat által megbízott sze­mély részére eszközölje­Szakszerű felvilágosítást nek. nyújt és árusítja a Déldunántúli Aramszol­VASfiRT 3. sz. boltja: Bp. VIIL, Mária u 34. gáltató Vállalat üzem- igazgatósága. Szekszárd (235) (233)

Next

/
Thumbnails
Contents