Tolna Megyei Népújság, 1970. november (20. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-13 / 266. szám
**»*▼¥* tttt vtv* » ¥¥▼»'*»'♦¥•»»* yyyy w-»*» t* »* * » »▼»▼**» ¥W¥w»^ *► ► ► ► >■ p ► ► ► ► p ► ► «► ► ► ► ► ► ► p p p p Doboaty Imre : Űjra lehet kezdeni — Emlékszel Fornai tanár úr isztambuli anekdotájára? Emlékezned kellene.' minden évfolyamnak elmesélte. Leszakad egy erkély a Bektasi kapura nyíló utcácskában, agyonüt egy bámész járókelőt. A kádi maga elé viteti a háztulajdonost: felakasztatlak, gazember, hanyagságoddal megöltél egy ártatlan polgárt. A tulajdonos esküdözik, ő nem bűnös, már két napja szólt a kovácsnak, csinálja meg az erkély kilazult tartóvasait. Igen? Na, menj békén, hozzátok elém a kovácsot. Hozzák is a poroszlók rögtön. A kovács nem tagad, a tulajdonos valóban szólt neki) csakhogy ő épp aznap házasodott, s amikor lehántotta ifjú nejéről a köntöst, mindenről elfeledkezett, csak egyről nem: de mondd, kádi, te az én helyemben hivatali kötelességeidről elmélkedtél volna? A kádi nem is tud haragudni, elbocsátja a kovácsot, menj, jó ember, szeresd a feleséged, míg Allah erőt ad hozzá. A poroszlók azonban morognak, ha elment a kovács, ki legyen a bűnös? A kádi legyint: ugyan, hát hozzatok egy másik kovácsot... Siralmas fészek ez a Gyerehovó, ha látnád. Harminc-negyven faház az egész, szétszórtan és ziláltan, a keskeny patakvölgyre lejtő kertekkel. Lezárni az erdőre nyíló térséget — kiabálta Vazulay —, jó fegyveretek van, fiúk, előre! A faluból egy géppisztoly szólt még, rövid sorozatokat pökdösve a leszálló alkonyatba, aztán csend lett, a partizánok odébbálltak. Nem baj, hozzatok egy másik kovácsot. Izgatottan bukdácsoltunk az állomást környező répaföldön. Micsoda marhaság ez is: jó fegyver. Szavainkat teljesen kiforgattuk alapértelmükből. A fegyvernek sok tulajdonsága lehet. Korszerű, pontos, fagybíró, nagy tűzgyorsaságú, mit tudom én. De jó? Mire? ölni. Hazudozásunk egyik legkörmönfontabb módja, hogy a dolgokra olyan minősítéseket aggatunk, amelyek tartalmukkal és rendeltetésükkel végképp összeférhetetlenek. A szélső ház előtt kecske legelt. Fekete foltos, duzzadt tőgyű kecske volt, mohón tépte a sárgás füvet, vonulásunkra fel sem emelte fejét. Gatsó százados adta ki a tűzparancsot, százötven lépésre vonultunk a falutól. A harmadik század laza lánca akkor bukkant ki az erdőből. Hirtelen végigrecsegett a tájon az össztűz. Egy asszony lépett ki a szélső házból, tétován intett, mögöttem valaki rekedten ordította: ne rá, föléje! Az asszony mégis lerogyott a küszöbre. — A törzsparancsnok pisztolyával hadonászva szaladt felénk a szikkadt ösvényen, amelynek kérges felszínébe gumicsizmák nyoma száradt bele, és mozgott a szája, de nem lehetett érteni, rnit kiabál. Hátul az almafák között egy férfi futott meggömyedve, míg el nem terült puhán a fűben, mint fáradt úszó a víz hátán. Az ötödik századbeliek kézigránátokat kezdtek dobálni, néhány ház szalmateteje lángra lobbant. Lakóik kirohantak, kézenfogva gyerekeiket, mintha attól tartottak volna, hogy a kicsik eltévednek a halálban. A sárból vert falak, lövéseink nyomán ontották a port. Alig lehetett látni. Géppisztolyomban harminckét töltény volt, de mintha millió lett volna, nem akart kifogyni. — Vazulay odaért mellém, lihegve mondta a fülembe, jól van Deső, ne sajnáld. Friss tárat löktem fegyverembe. Hozzatok egy másik kovácsot. Lőttem. Ha szabálya nincs az elvadulás- nak, mértéke hogyan lehetne! Amikor menetbe álltunk, a lángoló házak világánál, Vazulay nótát parancsolt. Kiskút, kerekeskút van az udvarunkban. Az utolsó ház.falának támaszkodva, mint aki semmit sem ért az egészből, hét-nyolc éves lányka ült gyámoltalanul. Amint melléje értem, önkéntelenül megsimogattam a fejét. Eldőlt. Ki ölte meg? Melyikünk? Mindegy. Mindnyájan. Hidd el, öreg fiú, a huszadik század derekán még mindig a vadember szűköl bennünk. Jobban félünk a sebtől, mint a megrendüléstől: a fizikai haláltól, mint az erkölcsi megsemmisüléstől. — Énekeltünk, rágtuk a port, Gyerehovótól Siskáiig. A tudatlanságot, előbb, vagy utóbb, mindenkiben felváltja az alku. Mindenkiben! Ha csak golyót nem ereszt magába... De én nem ott kezdtem. Itthon. Nem most. Régen. A gáldi história hemzseg a maguk zsebére politizáló hazafiaktól, közigazgatási rablóvezérektől, előrelátó pecsovicsoktól. Mi mindent túrtam elő a levéltárból! De meg akartam nyerni a polgár- mester jóindulatát. Az egész magisztrátusét. Mindenkiét. Aki az ördöggel hál, hiszen tudod ... Gyerehovóban egyetlen óra alatt megértettem: a gyávák több embert pusztítanak el, mint a bátrak. Többen vannak, és engedelmeskednek. Siskáiban, négyórás menet után, mindnyájan megettük a vacsorát. A babgulyás zsírját kenyérrel töröltük le a szánkról.” Felindulásában is pontosan, elegánsan fejezte ki magát. Frissen beretválva, ruganyosán, kardja markolatát könyökhajlatába fogva sétált velem az Áj kavicsos útján. Aki szembejött velünk, azt hihette, semmiségekről fecsegünk. Deső becsukta a szomszédos irodaszobába nyíló ajtót. — Gallai nagyon hangosan beszél — mondta magyarázólag. — Engem nem zavar. — Később talán igen. Nem tehet róla... A doni áttörés közben félholtra fagyott. Lába- fejéről lemállott a bőr, csizmáját eldobta, rongyba tekert lábbal, üvöltözve tántorgott hatszáz kilométert az első vonatig, amelyre felkapaszkodhattunk. A vonaton kezdte piszkálni a fülét. Panaszkodott, hogy kínzó viszketést érez, majd megőrül tőle. Nyomorúságos állapotban voltunk mindnyájan, nemigen törődtünk vele. Lavocsne állomáson, veszteglés közben, a zsúfoltságtól bűzös, jéghideg vagonban dideregve, egyszercsak kipiszkálta a hallócsontjait. Egymás mellett ültünk, de én vacogó félálomból felérezve, csak ennyit láttam, hogy dermed ten bámulja maga elé tartott tenyerét, amelyen néhány, gennytől rozsdaszínű, apró csont hevert. Mire megmozdultam, Gallai kiugrott a vagonból, rá a sebes lábára. Bicegve szaladt. Az állomáson akkor vágtatott keresztül a lőszeres szerelvény, amelyre várakoztunk. Sorki törzsőrmester, második szakaszom parancsnoka fürgébb volt. A kerekek alól visszarántotta a hadnagyot. Hát nem képtelenség? Fegyvere van, egy ujjmozdulat az egész, de inkább a vonat elé... Gallai kétszer arcul ütötte a törzsőrmestert, visszamászott a vagonba, egész éjjel szótlanul piszkálta üres fülét. Másról akarok beszélni, de ez most eszembe jutott. (Folytatjuk.) 4 4 4 < 4 4 4 ◄ •4 4 4 4 •4 •4 4 4 4 4 •4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 lAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAÁAAAAAAAAAAa „Örök szerelemmel ...4i A statisztika: naponta körülbelül száz fiatal érkezik vidékről a fővárosba azzal a céllal, hogy ott alapítson magának új egzisztenciát, A valóság: talán ha negyvennek sikerül: a többi vagy elkallódik a nagyváros forgatagában, vagy visszamegy, miután néhány napig járta a várost, próbálkozott, aztán, mikor elfogyott a pénze, egy életre szóló, riasztó emlékkel ül föl a vonatra, és soha többé nem próbál így szerencsét. Az indíték: Van aki egy meg nem kapott fémszálas estélyi ruha miatt határozza el az új életet, vannak, akik csak azért akarnak a fővárosban élni, hogy minden szombaton meghallgathassák kedvenc zenekarukat. Menyasszonyok és vőlegények a szombat esti ösz- szeveszés után vasárnap Budapesten; — „na majd én megmutatom, hogy lehet nélküle is” felkiáltással. Nemrégiben egy neves táncdaléneke- sünk fényképet kapott egy lánytól. A fénykép hátára ezt írta a lány: „Halálosan forró, örök szerelemmel: Tiéd!” Néhány nap múlva újabb levél érkezett a táncdalénekes- nek, amiből néhány sort idézek: „Kétségbeesetten közlöm önnel, hogy lányom megszökött tőlünk. Augusztusban, mikor ön itt énekelt, teljesen megváltozott, mintha kicserélték volna, semmit sem akart., csak az ön levelét várta állandóan. Képzelheti, milyen fájdalom egy súlyosan szívbeteg anyának, akiben már csak az injekciók tartják az életet. Kétségbeesetten kérem önt, összetett kézzel, ha Önhöz feljön, vagy N-i új lakáscímet közöl, írja meg nekünk, hátha így rájövünk, hol tartózkodik.” Néhány napig kijártam az állomásra, fényképpel a kezemben, hátha találkozom a lánnyal. Nem sikerült. Találkoztam viszont más lányokkal ... ÍZ EGYNAPOS Éjfél. A Nyugati pályaudvar előtti fi villamos- megállóban barna, farmernad- rágos lány áll, kezében sporttáska. Jön a villamos, de nem száll fel. A második után is marad. Odamegyek hozzá. — Nem a hatosra vár? — Nem. — Más villamos pedig nem jár éjjel. — Nem? Akkor nem is várok tovább. — És elindul gyalog- -• . , A „LUXOR” presszóig feloldódik a bizalmatlanság. Meghívom egy kávéra. Látszik, hogy most van itt először. Félszegen ül le. — Ha nem rendőr, akkor mit kérdezősködik? — Érdekel. Mivel foglalkozott N.-ben? — Eladó voltam, tejbcfttban. Minden reggel négykor keltem, hogy beérjek háromnegyed hatra. Akkor kezdődött a bolondokháza. Én a kimért tejet adtam. A fél város nálam reggelizett. Kilencig kiadtam Vagy háromszáz liter tejet félliterével, háromdecijével. A szüleim azt szerették volna, hogy orvos legyek, de kimaradtam a gimnáziumból még a másodikban. Az öcsémet felvették az egyetemre. Mindig vele példálóztak, hogy így, meg úgy. Alig várták, hogy férjhez menjek. Jártam egy fiúval, több mint egy évig. Nem lett volna mire összeházasodni, meg aztán azt hiszem nem is akart elvenni, de úgy is nagyon jó volt. Aztán az apám kijelentette, hogy vagy elvesz feleségül, vagy ne jöjjön ide többet. Másnap már nem is jött. Az anyám azt mondta, hogy megérdem- lem, ha nem. tudom megfogni a fiút. ö is úgy fogta meg az apámat, összecsomagoltam a holmim és feljöttem Pestre. Van hatszá# forintom, holnap majd keresek albérletet. — Hol fog ma éjszaka aludni? — Nem tudom. Fáradtan csillog a szeme. Két napja nem aludt. Trojka bár, Népköztársaság útja, füst, rossz zene, vegyes társaság. Valaki leteszi bezárt öklét az asztalomra. — Akármennyit 'dugsz, három ... A negyedik partinál lány ül oda hozzánk. Nézi a játékot, ráüt egy részeg vasutas kezére, aztán csípőjét ügyetlenül ringatva átmegy a helyiségen. Utánanézek. — Kell a csaj? A snóblis, látva tanácstalanságomat, már intézkedik is. Nem t-ü'k b<=’z ogy perc és ott ül - lány. Klasszikusan indít: — Na mi van? Fizess egy konyakot! A KÉTNAPOS Fizetek. — Hová megyünk? Nekem van kéglim, csak a két kilót előre oda kell adni az öregasszonynak. Fizess még egy konyakot! A negyedik konyak után teljesen berúg. Kérés nélkül mesél. — Az áramszolgáltatónál dolgoztam B.-n. Díjátalánykalkulátor voltam, nevetséges, mi?! Négyig dolgoztam, aztán hazamentem főzni, meg ilyesmi. ^Szombatonként tánc. Soha nem voltam valami kapós lány. Nem nagyon akadt meg rajtam a férfiak szeme. Az első fiúval, aki egy hétnél tovább járt velem, lefeküdtem. Gépszerelő volt, vagy valami ilyesmi, mert mindig olajos volt a keze. Egyszer egy kolleganőm kapott Ausztráliából csomagot és én megvettem belőle £gy felszabott ujjú, kék lurex pulóvert, meg egy buk- lészoknyát. Mikor először felvettem, kicsit nekem is merésznek tűnt. Olyan szűk volt a pulóver, hogy nem fért alá a melltartó, de azért bementem benne dolgozni. Majd kiesett a férfiak szeme. Először a kollégáim fedeztek föl — négy férfivel dolgoztam egy szobában — aztán a főnököm hívott be, hogy valami hibát talált egy számlán, aztán a nagy szigorúságból egyszercsak azt vettem észre, hogy a mellem után nyúlkál. Kirohantam a szobából. Épp ebédszünet volt, már nem is mentem vissza dolgozni. Beültem az eszpresszóba. Nem hazudok, mindenki engem nézett, klassz is volt, meg nem is. Megittam két vagy három konyakot, mert nagyon ki voltam borulva, aztán megismerkedtem három pesti sráccal. Klasszak voltak, meg jó dumájuk volt. Valami kiállítást jöttek le megszervezni. Még egy jő csomót ittam és közben simán beleszerettem az egyikbe Szőke volt és bőrlemberdzsek volt rajta. Fel akartak vinni magukhoz a szállodába, de a portás megismert, meg látta, hogy részeg vagyok, nem engedett fel. Akkor kimentünk a „Szedres”-re és én lefeküdtem mind a hárommal. A másik kettővel csak azért, mert a szőke kérte, hogy a barátaival is. Megbeszéltük, hogy másnap este vár az állomáson és nála lakhatok, amíg szerzek lakást. Mikor hajnalban hazamentem, az apám véresre vert, mert már megtudta valakitől a szállodadolgot. Kirúgott. összepakoltam és feljöttem Pestre. A pályaudvaron egész éjjel a szőke srácot vártam. Aztán felszedtek a Malacék — Malac az a fiú, akivel snóbliztál — azóta senkivel nem feküdtem le és nem is fogok soha. Gyűlölöm a férfiakat. Az öregasszony, a kégli is csak szöveg. Ha már eleget ivott a pasas, elviszem egy átjáróházhoz és azt mondom, hogy két perc múlva jöjjön utánam a második emeletre, én meg a másik kapun meglépek. Ott várnak a srácok. Reggelig a „LUXOR”-ban vagyunk, aztán irány a pályaudvar. Akkor nyit a resti, amikor odaérünk, aztán fürdő' Ott lehet aludni egy órát. és minden kezdődik elölről. Ha alhatok nálad, akkor lelépek a Malacéktól. Nem alhatott nálam. Néztem, ahogy kicsit csalódott arccal feláll az asztaltól és csípőjét ügyetlenül ringatva ment keresztül a helyiségen.., i M. I. Népújság 4 1970. november 13
