Tolna Megyei Népújság, 1970. október (20. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-07 / 235. szám

Lopják a pénzünket Hígított bor és hasonló „csemegék“ A fogyasztók megkárosítá­sát, az árdrágítást, a „súiy- csonkításf’ rendszeresen vizs­gálja a megyei kereskedelmi felügyelőség. A legutóbbi el­lenőrzések tapasztalatairól be­szélgetünk Csapiáros Lajossal, a felügyelőség vezetőjével. — A Pécsi Minőségvizsgáló Intézettel közösen harminc megyei vendéglátóipari egy­ségben végeztünk vizsgálatot. A korábbi évekhez viszonyít­va, jelentős javulás tapasztal­ható a presszókávénál. Viszont problémát okoz az idegen kávé bevitele, ami komoly hasznot ad a presszósoknak. — Az állami vállalatoknál a fagylalt minősége elfogadható. Az áfész több üzletében erő­sen kifogásolható, míg a ma­gánkisiparosoknál, — egy-két kivételtől eltekintve — rossz. Például az őcsényi árus a va­nília fagylaltnál csak 32,74 százalék szárazanyagot hasz­nált fel. az előírt 35 helyett. A laboratóriumi vizsgálat 3,25 százalék zsírtartalmat mutatott ki, pedig a kötelező 4,5 száza­lék. Az egyik szekszárdi ma­szek a szárazanyagot túlada­golta 4,14 százalékkal, viszont a zsírtartalom a szükségesnél 1.72 százalékkal volt kevesebb. — Az italoknál minőségi romlást, árdrágítást tapasztal­tunk. A Dombóvári Áfész kur­di kisvendéglőjében 17,5 szá­zalékos vizezés következtében 1 forint 20 fillérrel károsította meg a fogyasztókat a felszol­gáló. Ezt azzal tetézte, hogy a 18,60-as borért literenként so­rozatosan 21,80-at számolt, ter­mészetesen fejben. A számlá­ról „megfeledkezett”. Hason­lóan „megfeledkezett” az ár­tájékoztatóról is, amit nem függesztett ki az üzletben. Döbröközön ismételten hígí­tották a bort. Legutóbb 20,5 százalék vizet mutatott a műszer. — Mik a következményei a hamis mérésnek, az árdrágí­tásnak? — Két figyelmeztetésre és négy fegyelmire tettünk ja­vaslatot, valamint tizenhétezer. hétszáz forinttal bírságoltunk meg összesen huszonöt dolgo­zót. Csapiáros Lajos úgy véli, a visszaéléseket a társadalmi el­lenőrzés fokozásával fékezni lehetne. Változás szerinte ak­kor lesz csak. ha a fogyasztók nem nézik el, hogy az eladó kevesebbet mér, vagy éppen többet számol. Gazda módra léptek fel TISZTÍTSA LE A SARAT! Manapság szokatlanul viha­ros közgyűlést idéztek a há­romszáz tagot számláló, az al­kotmányunkról elnevezett ter­melőszövetkezet tagjai. Oda kellett volna eljönnie — han­goztatták a megye szélén fek­vő termelőszövetkezetben. Tő­lük, mástól, korábbi ismerete­imből, a tagokat személy sze­rint is jól ismerő agronómus- párttitkártól szerzett informá­ciókból állott össze a mozaik és a következtetés. Kiegyene­sített gerinccel, gazdaként lép­tek fel, leckét adtak a mihez­tartáshoz. Mi történt, hogyan esett a konfliktus? Előzőleg már egyszer határo­zott a prémium dolgáoan a tsz- tagok közgyűlése, mint leg- illetékesebb fórum. Utána pár hónappal, mintha mi sem tör­tént volna, másként gondolta a nyugdíjkorhatárt rég meg­haladott elnök, és megszegte, felrúgta a közgyűlési döntést. Amikor a gazdagságáról, nagy összegű osztásairól is­mert tsz tagsága ráébredt ar­ra, hogy kijátszottak, a hatá­rozat ellenére cselekedtek, a szó nemes és jó értelmében „fellázadt”. Az ellenőrző bi­zottság elnökének kitartó in­dítványára ismét közgyűlés elé került a dolog. Ott már az sem tetszett a tagságnak, hogy sor­rendben az ötödik lett volna a napirendek között a vitás kér­dés. El akarják mismásolni? Előre kell hozni, az legyen az első napirend. Ügy történt és annak folyamán tört ki az elé­gedetlenség. Végezetül lesza­vazták a tagság akaratát meg­másítani szándékozó elnöki ja­vaslatot. Megvédték, megerő­sítették saját korábbi döntésü­ket, és arra kötelezték az el­nököt, hogy annak értelmében cselekedjék. Az iskola, amit első ízben járatnak az elnökkel, meg- okoltnak bizonyult. Leszállítot­ták a magas lóról, amit — mondják — alája adott bizony a járás egyik vezetője is. (Ta­lán ez is hozzájárult, hogy a kommunisták nem tudták rá­bírni a törvény és az ember tiszteletére?) Nem azt hányták a szemére, hogy hajdanában uradalmi fő­ember volt, hanem az általa meghonosított vezetési mód­szereket. Sarkukra álltak a törvény semmibevevése miatt. Azon az emlékezetes közgyűlé­sen elismerték a gazdálkodás sikereihez hozzájáruló elnöki erényeket, de arra is emlékez­tették, jócskán megtette a ma­gáét a tagság, nem egy ember érdeme. Kiömlött belőlük a szó, felszakadtak a zsilipek. Miért tudnak a környékbeli, a jól gazdálkodó tsz-elnökök de­mokratikusan vezetni? — hoz­ták a példákat, e kérdéssel megtoldva. A közösség lekezelése, tör­vényadta jogaik csorbítása váltotta ki a vihart, de tetéz­te azt a korábban elszenvedett egvéni megaláztatások sora is. Rágyújtotta a szalmát Olajat öntött a tűzre, hogy rég letűnt, másutt ismeretlen szenvedő alanya jó néhány ember, vérlázítő esetek, hármat. Amikor nem a posztján, hanem alvás közben lelte az elnök az éjsza­kai ellenőrzés folyamán az éj­jeliőrt, az alvót szalmával be­borította, rágyújtotta, így éb­resztette fel. Vitte ugyan a vizet és ráöntögette — de mi­féle „nevelési módszer” ez a lelketlen eljárás? A tsz-ben ti­zenhat esztendeje kifogástala­nul és elismerten dolgozó asz- szonyt (aki ma is kiváló tár­sadalmi munkás, akkor éppen tagja volt a járási pártbizott­ságnak) elébe tartott lábára mutatva utasította. „Tisztítsa le a sarat!” Engedelmeskedett az. asszony — talán a megle­petés okozta kábulatban tette — és az elnök letisztogatott lábbelivel hághatott fel a ma­módszerek volt náluk Elképesztő, ízelítőként Lakásépítő szövetkezetek Budapesten A budapesti fogyasztási és lakásszövetkezetek szövetségé­nek elnöksége a hagyományos lakásfenntartó szövetkezetek mellett új konstrukciójú, úgy­nevezett lakásépítő szövetkeze­tek létrehozását kezdeményez­te. A lakásépítő szövetkezetek koncepcióját és korszerű mo­delljét az MSZMP KB mellett Uffy a nyár derekán történt. A szekszárdi posta távbeszélöüzemének Babits Mihály brigádja izgatot­tan tervezgetett. Idősek és fiatalok súgtak egymás fü­lébe. majd pajkosan kacsintottak, s ment ki-ki a ma­ga útján. Izgalmuk néhány nap alatt átterjedt a többi brigádra is. S amikor kész volt a „haditerv”, nekilát­tak a végrehajtásához. A hat szocialista címért küzdő brigád figyelem­re méltó felajánlást tett. Társadalmi munkában bekap­csolják a telefont Tamási külterületére, Ujvárhegyre. Munkájuk értékét pedig egy szamosközi postás ár­vízkárosultnak juttatják. S a negyvenöt munkás szombat—vasárnap megfe­szített erővel dolgozott: 500 munkaórát hat és fél 'ezer forintért. Az árvíz 173 postás érintett. Közülük választották a csengeri Fórján Tibort, a 26 esztendős műszaki dol­gozót, akinek szinte mindenét elvitte az ár. Egy tv-t, egy vasalót és még néhány apróságot kapott a brigá­doktól Forjánék egyelőre még hatan laknak egy szobá­ban: három szülő, a fiatal pár és nyolchónapos kis­babájuk. Az újvárhegyiek öröme sem kisebb: van telefon­összeköttetésük a világgal. jorban a cséza lépcsőjére. Hogy' tehettem meg? — fogja azóta is a fejét a kommunista asszony. Amikor más esetben megismétlődött a felszólítás, már hasztalan hangzott el, szolgaszerepre nem vállalko­zott a termelőszövetkezet tel­jes jogú tagja. A tsz egyik ipa­ri tanulója a járandóság, a ne­ki törvényben előírt cipő vé­gett ment be a tsz-központba. Háborogva emlegetik, azt mondta az ifjúnak az elnök: Kössél fiam sindőt a talpadra, ha cipő kellene. Gyűlt, gyülemlett a sok-sok sérelem, és amikor az egész közösség akaratát vágta sutba az elnök, túlcsordult a pohár. Nem váltották le, kapott le­hetőséget, de erőteljesen szem­beszegültek vele. Arra taní­tották meg, hogy senki nem engedheti meg magának a pa­rancsolgatást. A fegyelmet, a rendet tisztességes eszközök­kel, az írott és íratlan törvé­nyek alkalmazásával és tisz­teletben tartásával kell bizto­sítani. Megismerték jogaikat, mert megerősödtek, időközben felnőttek a szövetkezeti gazda szintjére. Amikor nemet sza­vaztak, egyek voltak a párt- szervezettel, mely korábban sajnos erőtlen volt a dolgok helyes mederbe tereléséhez. Nem hiába gyarapodott a szö­vetkezetben az utóbbi években a marxista középfokú iskolát, esti egyetemet végzettek, a po­litikailag iskolázottak száma, képessé váltak arra, hogy megálljt mondjanak. Hogy a jövőben a kritikai megjegyzé­sek elől ne hagyhassa ott a beszámolásra felkért, párton kívüli tsz-vezető a párttaggyfl­iest. Okulásul szolgált a kom­munistáknak is, hogy követke­zetesebbek legyenek, hivatásuk magaslatára így emelkedhet­nek. Egyöntetű véleményük: új fejezet kezdődött a szövetke­zetben azon a számukra fe­lejthetetlenül emlékezetes közgyűlésen. SOMI BENJAMINNÉ működő szövetkezetpolitikai munkaközösség dolgozta ki, az érdekelt állami és szö­vetkezeti szervek bevonásá­val. A közelmúltban már meg­tették az előkészületeket a kí­sérleti jellegű lakásszövetkeze­tek létrehozására. Előrelátha­tólag Budapest XIII. és XVI. kerületében épülnek fel az új típusú lakásszövetkezet első házai. A XVI. kerületben meg­alakult és már megtartotta első munkaülését a szervező- bizottság. Hazánkban jelenleg több mint 400 lakásszövetkezet működik. Tevékenységük hatvanezer la­kásra, nagyszámú hőközpontra, javító, és karbantartóműhely­re terjed ki. A negyedik öt­éves terv végére azonban előre­láthatóan már mintegy 120— 140 ezer hagyományos lakás- fenntartó szövetkezeti lakással és az igényeket alapul véve. — további 3Ó—40 ezer lakásépítő szövetkezeti lakással számol­hatunk. Az új típusú lakásszövetke­zet széles körű előtalcarékos- sággal köti össze működését, s élvezi az állam hiteltámoga­tását is. A tagok a lakásépítés előtt lépnek be a szövetkezet­be, s az építőkapacitástól, az előtakarékosságtól, stb.-től füg­gően, előre tudják, hogy me­lyik évben, melyik házban kapnak majd lakást. A tagok személyes munká­jukkal is közreműködhetnek lakásuk felépítésében, ezzel is csökkentve a pénzbem hozzá­járulás mértékét. JEGYZET A munkaerő megtartásának különféle módjai ismertek. Tapasztalhatjuk, hogy a vál­lalatok vezetői egyre-másra keresik azokat a módszereket, hogy a dolgozók második ott­honuknak érezzék munkahe­lyüket. Sok tízezer forintot költenek a munkakörülmények javítására, a. munka biztonsá­gának megteremtésére. A Pak­si Állami Gazdaságban a gaz­dasági és a t.ömpgszervezeti ve­zetők sokat tettek már eddig is, hogy a munkahelyet meg­szeressék az alkalmazottak. A sok intézkedés közül első­sorban az olyan jellegűeket kell kiemelni, melyek révén a dolgozót „letelepítik”, A nagy kiterjedésű gazdaság különbö­ző telepein sok lakóház van. E házak többsége, már hetven­nyolcvan éve épült, rászorult a tatarozásra. A felújításokat nem foltozással intézik el, ha­nem a víz, a fürdőszoba, a vil­lany — sőt az út is szerepel a felújításban. A tengelici telep munkásainak úgy adtak lakást, hogy az elnéptelenedett isko­lát a gazdaság megvásárolta és átalakíttatta. A korszerűbb körülmények közé helyezésnek másik módja, hogy lehetővé teszik családi béz építését. Eddig tizeikét Szőlőéri elő szeptember Ami a szőlő érleléséhez kellett, minden megvolt az elmúlt hónap alatt. Nem le­hetett panaszunk az időjárás­ra szeptemberben. A rendkí­vül csapadékos augusztust (122 mm) száraz, meleg, de szeles szeptember követte sok napsütéssel és kevés csapa­dékkal. A szeptemberi csapa­dékmennyiség a havi átlag­nak csak kis hányada volt csupán. Kereken 10 mm csa­padék hullott, messze elma­radva a havi 55 mm-es át­lagtól. Az is a hónap első két hete alatt esett le, eléggé el­osztva 7 napon. Szeptember­ben tehát 23 száraz napunk Volt. A hőmérséklet alakulása hű volt az év szertelenségei­hez. Hirtelen beköszöntött át­meneti lehűlések következtek be, mégis a hőmérséklet meg­haladta a több évi átlagot. A legtöbb napsütéses órát, a legmelegebb napokat a hónap első és utolsó napjai kivéte­lével élvezhettük. De ugyan­erre az időszakra estek a hó-; nap legszelesebb napjai is. Szeptemberrel lezárult 19SÖ, harmadik negyedéve is. Az év első három negyedévében átlagon alul volt a csapadék- mennyiség. Kereken 500 mar eső esett, amely 43 mm-rel kevesebb, mint az elmúlt év hasonló időszakának csapa­déktermése. Amennyiben Idén a tavalyá­hoz hasonló száraz és meleg októberünk lesz, szépen be­érhetnek a szőlők és zavarta-« lan jó szüretre számíthatunk,' Sajnos október első napjai nem erre mutatnak. Pedig a kedvező időjárást nemcsak a szőlősgazda várja Tolna me­gyébe. hanem a közös gazda­ságok mindegyike is, hiszen az őszi betakarításnak és a szántás-vetés munkálataihoz is kedvező időjárásra lenne szükség. Vajon reménykedbetünk-e mindezekben az esőzések el­lenére is? Remélhetőleg igen, mert most már jó néhány esz­tendő példája szerint nálunk szép ősz járja. ...y ...tf dolgozónak adtak negyven- negyvenezer forint kölcsönt családi ház építésére. S továb­bi tizenöt munkás lúilcsönét majd a gazdaság idei nyer e-/ sége után folyósítják. 3 azok helyébe, akik valamelyik köz­ségben építik családi házukat, a pusztai felújított lakást más, rosszabb körülmények között élő dolgozónak adják. Mindezek az intézkedések. jótékony hatással vannak a hangulat alakulására, arra, hogy a gazdaság dolgozói ott­honosan érezzék magukat munkahelyükön, hogy ne kí­vánkozzanak máshova. A köz­hangulat, a légkör kedvező alakulását segítette az az in­tézkedés is, melyet már teljes egészében megvalósítottak. Másfél éve határozott úgy a gazdaság vezetősége, hogy megszüntetik az 1200 forint- alatti keresetet. Fokozatosan tértek át, s a másfél év alatt elérték, hogy a gazdaságban nincs olyan munkavállaló, aki 1200 forint alatt keresne egy hónapban. A gazdaságban egyébként az átlagfizetés két­ezer-negyven forint. Az ilyen átlagfizetést adó gazdaságban az agitátorok helyett is beszél a boríték, arról, hegy itt érde­mes dolgozni ... Ezerkétszáz fölött... Két öröm

Next

/
Thumbnails
Contents