Tolna Megyei Népújság, 1970. október (20. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-16 / 243. szám
► £ bizottság fokozatosan fejlődött, s idővel azzá az ► ► ► * ► ► *■ * ► ► *■ » ► ► ► ► ► ► ► ► » ► ► ► > ► ► t ► : ► *> ► ► ► t > ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► * ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ■ ► ► t ► ► ► ► ► kalandos TÖRTÉNETE 6. Amikor 1923-ban Bécsben összeült a bűnügyi rendőrség második nemzetközi kongresszusa, a világ országútjain több mint 18 000 000 gépkocsi közlekedett, s rendszeressé vált néhány kontinentális repülőjárat is. A kongresszus, a Monacóban leszögezett tételek alapján, elhatározta, hogy Bécs székhellyel megalakítja a Nemzetközi Bűnügyi Rendőrségi Bizottságot (Comité Internationale de la Police Criminelle — CIPC). így tehát 46 esztendővel ezelőtt megalakult és azon- nyomban működésbe is lépett az első olyan nemzetközi szervezet, amelynek célkitűzéseit sűrítve — a következőkben foglalták össze: „Előmozdítani és biztosítani valamennyi bűnügyi rendőrségi szervezet messzemenő együttműködését a különböző államokban érvényben levő törvények keretében. Előkészíteni, létrehozni és megszervezni minden olyan intézményt, amely alkalmas arra, hogy részt vegyen a köztörvényi bűnözés elleni hatékony küzdelemben.” A CIPC tehát munkához látott és csakhamar ki is vívta első győzelmeit a nemzetközi bűnözők elleni harcban. 1930-ban harminc ország ismerte el a CIPC szükségességét, és csatlakozott hozzá. A szervezetet egy főtitkárság vezette, amelvnek rendelkezésére állott egy köznonti nemzetközi iroda a hamisítók üldözésére, továbbá a nemzetközi gonosztevők ujjlenvomatait és fényképeit nyilvántartó osztály; a szervezetnek saját folyóirata is volt, a La Sécurité Publique Internationale. 1934-ben kiépítették a CIPC saját nemzetközi rádióhálózatát is. Egyszóval, a erős, független szervezetté alakult, amelyet ma INTERPOL néven ismerünk. Mint már szó esett róla, a CIPC székhelye kezdetben Bécs volt, s ezért — főleg az anyagi források hiánya folytán — Ausztria rendőrminisztériumától függött. Kötelező módon osztrák volt továbbá, egészen 1938-ig, a szervezet elnöke is. A második világháborút, éppúgy mint az elsőt, a bűnözés rendkívüli fellendülése követte. A háború befejezése után egy évvel, 1946 júniusának elején, a belga kormány kezdeményezésére Brüsszelben kongresszust tartottak, s ez újjáalakította a Nemzetközi Bűnügyi Rendőrségi Bizottságot, ezúttal azonban Párizs székhellyel. „Visszaemlékszem arra az 1946-os találkozásra — meséli Franssen, az Interpol volt elnöke —, amikor mint csak néhány órája megválasztott titkárnak mindössze egy írógép és egy háborúviselt sokszorosítógép állt rendelkezésemre.” A „nemzetközi rendőrség” újjászületését és rohamos fejlődését három fontos tény jellemzi. Ezek közül az első: a tagállamok számának növekedése. Az 1946. évi brüsszeli kongresszuson mindössze 19 állam képviseltette magát, míg ielonit-tr at világrész m2 országa tagia ennek a bűnüldöző szervezetnek. A második tény az. hogy a . Bizottság” elnevezést 1956-ban a „Szervezet" kifejezéssel cserélték fel. ily módon eleiét vették mindennemű félreértésnek. A „Bizottság” uevanis valami ideiglenesséd-et jelent, míg a „Szervezet” állandó tevékenységet jelölő fogalom. Az úi szervezet vpvleee*1 Összefoglald elnevezése tehét Némzet- közi Bűnüevi Rendőrségi Szervezet (Or^-nisa- tino jptorratinnrii Hn Police Criminelle — CIPC), röviden INTERPOL. A harmadik ténv: az Tntomol úi alanszabálva határozottan kimondja, hnrv a s-mrvezet kizárú- laeos célin a köztörvémi bűncselekmények megtorlása, illetve megelőzése. AZ OKI Szép számmal akadnak olvanok. akik ú<*v vélik. hogv a reitélves hangzású „Tnternol” elnevezés mögött valamiféle szuper-rendőrség. a nemzetközi mesterdetektívek társasága, vagv valami hasonló titokzatos dolog reitőzik. Ha ez így lenne, akkor egv ilvnnszerű szerveret története rémhistóriákból épülne fel, amelyekben füstölgő csövű Colt pisztolyokkal hadonászó szu- perdetektívek csatákat vívnak a világ szuperbanditái ellen. A valóság azonban kevésbé izgalmas, ellenben annál eredményesebb. A szervezet alapszabálya az első fejezet 2. szakaszában meghatározza az Interpol lényegét, mint olyan közszolgálatét, amelynek rendeltetése „a köz- törvényi bűncselekmények megelőzése és megtorlása”. Ne tévesszük szem elől, hogy a „megelőzés” a „megtorlás” előtt áll, mert — mint a továbbiakban látni fogjuk — az Interpol munkájának homlokterébe helyezi a büncselekmé- nyek megelőzésére irányuló nemzetközi tudományos tevékenység megszervezését. Ugyancsak ebben a vonatkozásban kell kitérni arra, hogy az Interpol foglalkozik a nagy katasztrófák áldozatainak azonosítására szolgáló módszereit tökéletesítésével is, tekintet nélkül arra hogy a szóban forgó katasztrófa bűnös kezek műve. avagy sem. A Sain-Cloud-i Interpol-székház felé éjjelnappal szüntelenül áramló információk tömegét gondosan tanulmányozzák, szortírozzák, majd az egyes információkat, mindegyiket saját csoportjába. kartotékra vezetik. Az első csoportba tartoznak a gyilkosságok, betörések, fegyveres támadások, a különfélébb lopások, csalások, emberrablások (eltűnési esetek), beleértve a gyermekrablásokat („kidnanping”) is. A második csoportba sorolják a sikkasztásokat, a bankokkal és biztosító társaságokkal kapcsolatos bűncselekményeket, a csempészés különböző válfajait és az okirathamisításokat. És végül a harmadik csoportba tartoznak a kábítószer-kereskedelem, pénzhamisítás, prostitúció és leánykereskedelem. Futólag men kell itt jegye műnk. hnev az elmúlt évtizedben a harmadik kategóriába sorolt bűntettek okozták a legtöbb gondot az Inter- polnak. Egy olvan nagyméretű szervezetben, mint amilven az Interpol, elkerülhetetlenek a nvelvi nehézségek. Az Interpol keretében három hivatalos nyelvet használnak: az angolt, a franciát és a spanyolt. Ennek ellenére, az üzenetek olykor nem érthetőek; főleg a személynevek közlésével van baj. Az ilyen természetű hibák elkerülése céljából, a fonetikus írásmód alapján, egyfajta bejegyzési rendszert dolgoztak ki. Nem veszik figyelembe a nevek eredeti írásmódját, hanem a francia kiejtés szerint jegyzik be eket. (Folytatjuk.) 4JufcAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA.AAAAAiLAAA.AAAAA.AAAAAAükA.A4LAAAAAAAA.AAAAAAAAAAAAAAAAAA>AAAAAAAAAA4 « Kedves, kellemes középkor Csak a legutóbbi néhány esztendő emlékeiből, amely minden újságolvasónak, rádióhallgatónak, vagy tévénézőnek osztályrészéül jutott. A föld egyik legnagyobb hatalmának elnökét, a nyílt utcán, akadálytalanul lelövik, akár bármelyik vadat az erdőben. Az állítólagos tettest, a föld egyik legnagyobb hatalmának minden modern technikával felszerelt rendőrségén, ugyancsak lelövik. Az állítólagos tettes gyilkosa furcsa módon múlik ki az árnyékvilágból. Egy másik hatalom, diplomáciai mentességgel felruházott, nagykövetét kiragadják családja köréből és túszként felhasználva egy idegen állam belügyi problémáinak „rendezése” közben, legyilkolják: — vagy amint olykor túlzottan tapintatos sajtónk fogalmazta, „kivégzik”. A minden kultúrállamban védettséget élvező diplomaták elrablása lassan bevett gyakorlat lesz, olykor egy-egy miniszter „elemelésével” is elegyítve. Kétszáz körül jár a hatalmas utasszállító gépek száma, melyeket úgy térítgetnek el az útból mint hajcsár az öszvérjét. Legfrissebben a módszer finomodik: az ügyben teljesen ártatlan és közömbös utasok a gépben ülve várhatják felrobbantósóikat, ha csak elrablóik követelését valamelyik, vagy több kormány nem fpP/ioRj. ]ytinApy leköti a világ figyelmét. Ohianvvira, hogy különösebb megrázkódtatás nélkül megy el a hírek csokra mellett, melyek naponta közük a tényt: néhány tucat gigantikus repülőerőd, elérhetetlen magasságból, néhány vagonnyi bombát zúdított, né- nány tucat vályogházra. Ugyanitt kitünően képzett, és természetesen esküt tett tisztek százával végeztetnek ki polgári személyeket, tulajdonképpen csak olyan indok alapján, hogy a szemük elé kerültek. A XX. század nem sok kellemességgel kecsegtető harmadik harmadában morzsoljuk napjainkat. Olykor történelemkönyvek is kerülnek kezünkbe. A „sötét” középkorról, amikor a túlzott irgalmasságáról egyébként nem dicsért Dzsingisz kán birodalmában „egy szűz, arannyal teli iszák- jával, békésen haladhatott Bagdadtól Bokharán át a Nagy Kán táboráig, és a haja szála se görbült”. Érdekes kor volt az is, amikor a magyar és török végvárak kapitányai, váltságdíjért ugyan, de becsületszóra szabadon engedték foglyaikat, hogy azoknak legyen idejük a vúltsúgot összegyűjteni. A felvilágosodottnak aligha mondható, sőt kegyetlen oligarcha. Dobó István, az egri hős, szemrebbenés nélkül nya- kar.tatatott a saját katonái között „az szegin nipvel való kegyetlenkedés” miatt. És így tovább . .. Természetesen eszünkbe se jut, hogy valamiféle történelmien nosztalgikus húrokat óhajtsunk pengetni. Egész A bolgár nemzetgyűlés elnöksége rendeletet bocsátott ki az alkoholisták vagy egj'éb kábítószer-élvezők kötelező gyógyításáról. A kényszer-elvonókúrákat az államügyész javasmásról van szó: a szocialista államokban nem rabolnak diplomatákat. Sőt, amikor egy diplomata úgy érzi, hogy az őt befogadó Magyarországnak hazájában indokolatlan rossz hírét keltik, levélben tiltakozik ez ellen: — a magyar külügyminiszternél. Nálunk nem gyilkolnak a nyílt utcán államfőket (egész történelmünkben csak három ilyen tényt lehet kimutatni és az utolsó a XV. században esett meg), ha pedig valaki gyilkol, azt belátható időn belül elfogják és felkötik. Aki akarja, észreveheti, hogy nemcsak a politikusok beszédei, hanem a tények is érvelnek. A hanyatló kapitalizmus válságmódszereit átvehetik. a felemelkedésük küszöbén levő, és éppen ezért történelmük zűrzavaros korszakát élő. népek, nemzetek. A szocialista táborhoz tartozó országok határain, külön-kii- lön ugyan egyéni jellegzetességekkel bíró. de alapelveikben azonos társadalmaik keretein belül az említett példákkal illusztrált viszonyok nem uralkodhatnék. és nem uralkodnék. A léthí éten sári és vem a középkor visszatérte iellemző a világnak arra a telére, mely a másikkal békésen óhajt egymás mellett élni.-s. -n. lata és az előzőleg folytatott szakorvosi vizsgálat nyomán hozott bírói ítélet alapján alkalmazzák. Az elvonókúra ideje 6—12 hónap. A betegeket külön erre a célra szakosított kórházakban helyezik el. Lettországban, nem messze Rigától épül a Szovjetunió legnagyobb baromfitelepe, a „Kekava”. Az új létesítményben évente négymillió, másfél kilónál nehezebb húscsirkét nevelnek majd. Jelenleg a szovjet felszereléssel ellátott telep mintegy kétmillió csirkét szállít évente az üzletekbe. Az ötven külön épületben elhelyezett baromfi- nevelde mindegyikében húszhúsz ezer csirkét fognak nevelni egyidejűleg. Az összes technológiai folyamatot — az etetéstől, itatástól a helyiség világításának szabályozásáig, automatizálták. Az egyije legnehezebb műveletet, a takarítást, gépesítették. Minden 500 baromfira jut egy elektromos ülő, amely szükség esetén a plusz 32 fokos hőmérsékletet is jól tartja. A magas fokú automatizálás és gépesítés eredményeképpen egy munkaerő el tudja látni az épületben nevelt húszezer baromfit. Képünkön; a Riga mellett épülő „Kekava” nevű baromfinevelő-telep egyik, már működő épülete. ■■■■■hmb mmmam Népújság [ 1970. október IS, Kényszer-elvonókúra Baromfigyár
