Tolna Megyei Népújság, 1970. október (20. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-02 / 231. szám

<r­i A MflGYflB SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLMfl MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJ«~1 XX. évfolyam. 231. szám ARA: 80 FILLÉR Péntek, 1970. október 2. TOLNI «VEI VILÁG PRÖlETÁRJAl EGYESÜLJETEK! Argentin piackutató delegáció hazánkban Az egyik legnagyobb argen­tin magánbank, a Banco de Galícia elnökhelyettesének dr. Hernan Ayerzának vezetésével argentin üzletemberek egy cso­portja érkezett Budapestre. A delegáció csütörtökön a Ma­gyar Kereskedelmi Kamarában kerekasztal-megbeszélésen vett részt, találkozott az Argenti­néba irányuló exportnál szá­mításba vehető magyar 'válla­latok képviselőivel. Eltemették Vasszer elnököt Tizennyolc állam- és kilenc kormányfő, az egyiptomi kor­mány és közélet vezetői és több millió gyászoló kísérte utolsó útjára Nasszer elnököt. Az egyiptomi hírügynökség beszá­molója szerint az ezeréves tő­város sohasem látott még ilyen drámai napot. Gezira szigetén a forradalmi parancsnokság egykori köz­pontjában emelték ágyútalpra a nemzeti színű lobogóba bur­kolt egyszerű fakoporsót. Mi­közben Anvar Szadaf, ideigle­nes elnök, Ali Szabri és a kül­földi delegációk vezetői utol­jára hajtottak fejet az elhunyt elnök előtt, a kairói- citadellá­ból 21 ágyú 101 lövést adott le. Ezután a lóvontatású ágyútalp elindult az Arab Szocialista Unió Központi Bizottságának székháza felé, ahol Tahia, az elnök özvegye és gyermekei várták, hogy búcsút vegyenek az elhunyttól. A szigetről a városba vezető híd környékén a három nap óta gyászoló em­bertömeg leírhatatlan zokogá­sa kísérte a temetési menetet, míg fejük felett sugárhajtású repülőgépek húztak el. Több mint egy órán át tar­tott a székházig vezető, alig egykilométeres út, mert a gyá­szolók tömegében a koporsó lépésben is alig tudott halad­ni. Megindító jelenet volt a csa­lád búcsúja. Nasszer legidő­sebb fia, K haled és özvegye, Tahia ráborult a koporsóra és az asszony rövid ápolásra is szorult. Vlsszafojthatatlam.il peregtek a könnyek Kadhafi líbiai elnök és Husszein Jordá­niái király szeméből. Az ASZÚ székhazától to­vábbindult a gyászmenet. Elöl húszta^ú katonazenekar ha­ladt, utána következett az ágyútalpra helyezett koporsó, majd a család, az állam veze­tői, és a külföldi vendégek. A rendfenntartó'erők emberfelet­ti erőfeszítései, ellenére gyak­ran, meg, kellett állni, mert a kétségbeesett gyászolók több­ször áttörték a rendőrkordont is, hogy megérinthessék a ko­porsót. Másfél órával az indu­lás után a menet az impozáns Ramszesz-térre ért, ahová az egykori fáraó hatalmas gránit­szobrát még Nasszer rendele­tére szállították át Luxorból. A rádió és a televízió egyenes adásban közvetítette a gyász­menetet. A riportereket mind­untalan fel kellett váltani, mert teljesen erőt vettek raj­tuk az érzelmek és könnyekbe fúlt hangjuk. Az argentin delegáció veze­tője, dr. Hernan Ayerza, az MTI munkatársának nyilatko­zatában elmondotta: „Delegá­ciónk útjának célja a kapcso­latfelvétel, a piackutatás. Sze­retnénk, ha az argentin válla­latok jobban megismernék a magyar piacot, a magyar vál­lalatok exportajánlatait és a másfél évtizeddel ezelőtti in­tenzív magyar—argentin ke­reskedelmi kapcsolatok ismét megélénkülnének, a forgalom kiegyenlítettebb lenne. Mind a kormány, mind a cégek részé­ről minden törekvés megvan arra, hogy a Magyarországról és a többi európai szocialista országból származó importot fokozzuk A küldöttségben képviselt vállalatok főként gépipari gyártmányok húsipari, kon­zervgyári, hűtőipari berendezé­sek, továbbá vegyipari termé­kek, bőrcserző, bőripari segéd­anyagok 'vásárlása iránt ér­deklődnek. (MTI). A Parlamentből jelentjük... Az országgyűlés csütörtökön délelőtt Fock Jenőnek, a Mi­nisztertanács elnökének fel­szólalásával folytatta munká­ját. A miniszterelnök minde­nekelőtt azt hangoztatta, hogy hazánkban a politikai helyzet nyugodt, a társadalmi élet minden területén a szocializ­gazdasógi célkitűzéseket tártál- mázza és széles teret enged a gazdasági vezetők intézkedé­seinek, ágazati és vállalati kér­désekben. Ám, mint már be­bizonyosodott, a tervszerűség így sem la­zul meg, éppen ellenkező­magasabb termelékenység, és azzal összhangban álló, magasabb átlagkereset szűk. séges. Bejelentette, hogy a következő években fokozatosan sor kerül központi intézkedésekként a bérarányok országos javításá­ra, a dolgozók egyes kategóriái bérének emelésére, a nyugdí­jasok, nagycsaládosok és a leg. alacsonyabb jövedelmű rétegek anyagi helyzetének javítására. A továbbiakban a termelé­kenység alakulását elemezte, amelyet különös figyelemmel kísér a kormányzat. Nem egy­szerűen a munka intenzitásá­nak fokozását kívánjuk — hangsúlyozta a miniszterelnök —, bár sok helyen, ahol laza a munkafegyelem, rendezetle­nek a normák, hanem a kor­szerű technikához, a modern technológiához szükséges, lel­kiismeretes, jól szervezett munkát. S ez a munkásságon és a parasztságon túlmenően a műszaki értelmiségnek.is szól, (Folytatás a 2. oldalon). Fock Jenő beszámolója az országgyűlés ülésszakán Az országgyűlés csütörtökön folytatta a negyedik öt­éves tervről szóló vitáját. Nagy érdeklődést keltett Fork lend, a Minisztertanács elnökének felszólalása. (Képtávírónkon érkezett.) mus irányába haladunk előre, és sikerrel munkálkodunk an­nak teljes felépítésén. A tervszerűség fokozódott, s jobb összhang alakult ki a terme­lés és a szükségletek között. Szélesedik a társadalmi de­mokratizmus is, amely az or­szággyűlés elé terjesztett terv­javaslatban is kifejeződik. Noha a vezetés színvonala számottevően emelkedett, azért a tanácsok, a középirányító szervek és a minisztériumok nagyobb felelősségvállalására ván szükség — jelentette lei Fóck Jenő — már csak azért is, mert a benyújtott tervja­vaslat a társadalmi igényeket nem elégíti ki teljes mérték­ben, hiszen, csupán a már ma is reálisnak mutatkozó igénye­ket tartalmazhatja, ami nem zárja ki, hogy jobb munkával, jobb vezetéssel, menet közben sor kerüljön egyes célok túl­teljesítésére. vagy bizonyos arány változtatásra. Az ötéves terv sajátosságai közé sorolta a miniszterelnök, hogy csak az állami szintű, fő leg, magasabb színvonalra emelkedik. A miniszterelnök a továb­biakban a most befejezés előtt álló ötéves terv jó eredményeit vázolta, de ennek során' szólt a rendkívüli károkat okozó ár­vízről és belvizekről, amelyek hatalmas anyagi terhet róttak a népgazdaságra. Egyúttal fel­hívta a mezőgazdsági üzemek vezetőit és dolgozóit, tegyenek meg minden erőfeszítést az időszerű mezőgazdasági mun­kák elvégzésére. Beszélt a miniszterelnök a kormány politikai es gazdasá­gi tevékenységének középpont, jában álló életszínvonal-politi­káról. A harmadik ötéves terv túlteljesítésével az életszínvo­nal a tervezettet meghaladó mértékben növekedett. A kö­vetkező tervidőszakban, külö­nösen arra kívánnak nagyobb gondot fordítani, hogy ez a növekedés elsősorban a reálbérek emelkedésében mutatkozzék meg. Ehhez A hadsereg egyik helikopterén a Gezireh nevű Nílus-szigetre szállították Vasszer elnök holttestét. Képünk Kairóban készült, mielőtt a koporsót a helikopterre tették. (Képtávírónkon érkezett)

Next

/
Thumbnails
Contents