Tolna Megyei Népújság, 1970. szeptember (20. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-03 / 206. szám

rTTTTTt»*fTfTTfTTTTTTTTtmrTTfTTTTTfTTmm?TTTTTTTTTT *▼▼?▼▼▼»¥ T¥TT?n’YV?* »TTTTTTTnmwmrmTT»T7?TrTTTTTT Szdbó László—Sólyom József: fl kikötő elpusztul: 7.55-kor 17. A lány precíziós messzelátójával követte a repülőgépeket. Látta, amint a három csoport egyszerre válik el egymástól. Az egyik a szá­razföldi repülőtér 'felé tart, Wheelenbe; a má­sik a két, egymás mellett horgonyzó nagy repülőgép-anyahajó fölé; míg a harmadik kö­telék a sok-sok csatahajó irányába repül. Eltekintve a repülőgépek zúgásától, Pearl Harbor csendes volt. A hajókon, a barakkokban, a házakban ép­pen reggeliztek a tisztek és a katonák, vagy szolgálatátvételre indultak. Ruth Kühn figyel­te a mozgást, de csak elvétve látott itt-ott né­hány embert. Anyja lépett a szobába. — Mit akarsz?! — csattant fel a lány, anél­kül, hogy hátrafordult volna. — Biztos vagy benne, hogy nem kell ruhá­kat vinnünk magunkkal? — kérdezte az asz- szony, kissé idegesen. — Mondtam már, hogy semmit, csak a pénzt! — válaszolta a lány. — Menj vissza Hanshoz, kezdődik!... Még be sem fejeződött a mondat, amikor a kis ház ablakai megzörrentek, és a falak meg­remegtek. Néhány másodperccel későbo már hallották'a légitorpedók első sorozatának hang­ját, a bombák robbanásának mennydörgését, a zuhanóbombák baljóslatú süvítését. A japán császári légierő 105 repülőgépe rá­vetette magát az Egyesült Államok csendes­óceáni tengeri és szárazföldi haderejének e fontos bázisára. Ruth Kühn határozott hangon beszélt apjá­hoz, aki egészen tisztán, érthetően megismé­telte, amit a lánya mondott, s közben a sza­vakat fényjelekké alakította át. A jeleket az ablakon keresztül továbbította. — Telitalálat egy csatahajón... Egy romboló ég... — villantotta Ottó Kühn jelzőlámpájával. És a város másik végében egy japán rádión továbbította a japán flotta parancsnokának a fényjelek megfejtését. Hogy ki volt a japán? -Yamamoto alias Kochiba. Mellette állt ptoiro Okudo japán kon­zul is. Amint a támadás megindult, pánik lett úrrá az amerikaiakon. De látszólag csak egy pilla­natra, mert annak ellenére, hogy sem a légvé­delmi riasztórendszer nem működött, sem a flotta, sem a hadsereg nem tartott fenn egyet­len felderítő vagy partmenti járőrt sem, a ha­jókon néhány másodperc múlva működésbe léptek a légvédelmi ütegek. Nem túl sok ered­ménnyel. S a japán repülőgépek szünet nélkül bombáztak. ^ A hajók légelhárítását nem támogatták a szá­razföldi légvédelmi ütegek és a partvédő ütegek, legénységük ugyanis távol volt. De ha ott is let­tek volna, akkor sem sokat tehetnek, hiszen egyetlen lövésre való lőszerük sem volt... Mindössze néhány repülőgép és 18 tengeré­szeti zuhanóbombázó támogatta a flotta légvé­delmi ütegeit, azok a gépek, amelyek a táma­dás megkezdésekor még fel tudtak szállni az Enterprise repülőgép-anyahajóról. Ám ezek sem voltak felkészülve, így nem tudtak sokat segíte­ni. Mindössze egy tizenöt perces szünet követke­zett, aztán a japánok ismét folyamatosan támad­tak, egészen kilenc óra negyvenöt percig. Ami­kor végül elvonultak, azt kellett megállapíta­niuk, hogy összesen negyven gépet vesztettek ebben a nagy támadásban. Viszont a veszteség, amelyet okoztak, olyan nagy volt, hogy nemcsak ütőképtelenné tette az Egyesült Államok csen­des-óceáni flottáját, hanem ezzel a kilencvenöt perces, támadással Japán tengeri és légi fölénye biztosítva volt a Távol -Keleten, lehetetlenné téve az amerikai és angol távol-keleti tengeri erők kombinációit, . . A kilencvenöt perces támadásból nyolcvan percig Ruth Kühn minden sikert jelentett ap­jának, aki fényjelekkel továbbította ezeket Okoiro Okudonak és Yamamotonak. akik rádión továbbították a parancsnokságnak. És a parancs­nokság az' értesülések alapján adta ki további parancsait, És a parancsnokság az értesülések alapján adta ki további parancsait. De mielőtt még befejeződött volna a támadás, abbamarad­tak a jeladások. Nem sokkal fél tíz előtt ugyanis kinyílt a padlásszoba ajtaja. Ruth hallotta ezt. Apja is. De nem fordultak hátra, abban a hiszemben, hogy Kühnné jött be ismét. Ruth csak ennyit mondott: — Menj ki! — és tovább figyelte a hatalmas füstgomolyagot, amely a kikötő fölött lebegett. A lány csak akkor fordult hátra, hirtelen mozdulattal, amikor apja kiáltását hallotta: „Is­tenem !.... Aztán egy idegen férfi hangja csat­tant élesen: „Fel a kezekkel!” Ruth két amerikai kémelhárító tiszttel talál­ta magát szemközt. j Abban a zűrzavarban, amely Pearl Harborban uralkodott aznap reggel, ez a két ember úgy látszik nem veszítette el a fejét. Miközben a pa­rancsnokságukra siettek, hogy megtudják, mit tehetnek, látták a fényvillanásokat a padlásszo­ba ablakából. Mint öreg kémelhárító rókák, gyorsan rájöttek, hogy ez valamiféle jeladás, és feltétlenül összefüggésben van a támadással. Gyors elhatározással utánanéznek a dolognak. Út­közben még egy társukkal találkoztak, őt is ma­gukkal vitték. • (Folytatjuk) * 4 <* ■4 TT% 1 3 3 ****** AA*AAAAAAA*AAAAAA*AAA*AAAA*AAAAAAAAAAAAAAAA***AAAA*AA***AA*A*AAA*AA**AAAAAAAAA*A*AAA*AA*AA*AAAA'A*AAAAAAAAAAAA/ Mit adnak és mit vesznek? „Szezon“ előtt a Bizományiban Czvegyasszony ül a becsüs előtt. Motorkerékpárt hbzott. — Tíz hónapja halt meg a férjem, — mondja. Aztán jönnek a többiek: fiatalasszony Jugoszláviában vásárolt blúz-kardigán együt­tessel, ősz férfi 2 olajfest­ménnyel. Barna bőrű. göndör hajú fiatalember karórával. — Kell a pénz. tetszik tud­ni, hogyan van . .. Erős alkohol gőz csap arcul. „Kell a pénz...” — borra, pá­linkára. , Vannak érdeklődők is: — Hagyatékot átvesznek-e?' — Igen. Kimegyünk a hely­színre megnézzük. — Babakocsim van, már nincs rá szükségünk. Százötven forintért veszik át, volt tulajdonosa örömmel távozfk a 80 forint előleggel. Anya két gyermekével. Agyónhordott félcipőket tesz­nek Ferenc Gyula becsüs elé. Egyik párnak jó még a talpa, azt átveszi a Bizományi Áru­ház Vállalat szekszárdi bolt­ja. Harmincnégy forintért. A barna asszony mér az ér­tesítéssel jön. Bizományba vet­ték ét rádióját, s az a napok­ban gazdára talált. — A pénztárnál tetszik megkapni a 600 forintot — igazítják útba. — Hoztam egy nadrágot is. Jó szövet modern a szabása is. Kinőtte a fiam — mond­ja Közlékenyek itt az emberek. Bizományba veszik a ruhát, hat hónapra. Népújság 4 1970. szeptember 2. — Ha eddig eladjuk, érte­sítjük a tulajdonost. Ha néni, visszakapja. Kezelési költsé­gét nem számítunk — így a becsüs. Mozgalmas a felvevőhely, naponta 50—60 ember fordul meg a szűk kis helyiségben. Ök adni jöttek. Ruhát, cipőt, lakásberendezési tárgyakat, bútort. — Szinte minden megfordul nálunk, alig lehet felsorolni, hány tárgyat hoznak ide — magyarázza Baka lr»ranc üz­letvezető. Az áruház két éve nyílt, Naponta 200—300 vevő keresi fel, és félszáz eladó. Szeretik a boltot. Olcsón vásárolhatnak új árut, de a használt tárgyak között is sok az értékes. A vevőtérben valóban nagy a forgalom. A vitrinben gyö­nyörű, régi típusú falióra kelti fel az érdeklődést. — Legalább 300 éves. S mert ma ismét divatos az an­tik áru örömmel veszünk át — mutat az órára Baka Fe­renc. Vannak a bizományiban ex­kluzív dolgok is: eredeti iráni éis afgán szőnyegek, 2 és 7 ezer forint közötti áron. — A szezon ősszel indul, melegítőt és tréningnadrágot keresnek — mondja az üzlet­vezető. Lányok, asszonyok vásárnyi serege a leértékelj, blúzok, készruhák halmazából válogat. Mások a műszaki dolgok közt tallóznak, vagy éppen bútort nézegetnek. — A kis szobába egyelőre nem tudunk úi szekrényt ven­ni. Ez a vi'ágps, kétajtós tet­szik — főidül hozzánk a vevő. Az ára elfogadható. A BÁV szekszárdi üzletéT nek forgalma havonta a fel­vételnél 450 ezer forint, az el­adásnál megközelítően száz­ezer. Szezon előtt... — rá — A háztáji és kisegítő gazdaságok korszerűsítésének le­hetősége is széles terei kapott a mezőgazdasági kiállításon. Hazai és külföldi cégek a háztáji gazdaságokban alkalmaz­ható kistraktorok, gépek rendkívül széles skáláját mutatják be. Egy kistraktor a sok közül: a nyugatnémet Gutbrod- cég gyártmánya amelyet lice esz alapján gyárt a cseh­szlovák MEPOL szakvállalat is. Gondolatok a tamási művelődési házban Veszélyben a gyermek Megkezdődött az iskolaév; a gyermekek ismét rendszeresen vesznek részt a közlekedés­ben. Súlyos veszéllyel jár ez! A Belügyminisztérium közle­kedési csoportfőnökségének ki­mutatása szerint olyan bal­eseteknél amelyek iskolás ko­rú gyermek hibájából követ­keztek be, 113-an vesztették életüket. 339-en sérültek meg ez év első felében. A rosz- szaiblbodás a tavalyi esztendő azonos időszakához képest 94,6 százalékos. A gyermefcbalesetek száma csökkenthető. Lengyel újság­írók indították azt a mozgal­mat. aminek eredménye, hogy a baráti államban a közleke­dési gyermekbalesetek 1967. évj száma: 446 — a tavalyi évben 3'57-re redukálódott. Hazai és külföldi tapaszta­lataik egyaránt bizonyítják, hogy a biztonság érdekében főként a gyermekeket kell megtanítanunk, sőt ránevel- nünik a biztonságos közleke­dés szabályainak tiszteletére. Elgondolkodtató statisztikát lehetne készíteni arról, hogy családon belül hányszor fi­gyelmeztetik a kicsit, hogy kö­szönjön illendően — s hány­szor intik, hogy a járdáról ]e- lépés előtt előbb balra, majd jobbra tekintsen. S ezzel pár­huzamosan: az utolsó órán hányszor kéri a nevelő a kis­diákot, hogy ne izegjen-mo- zogjon, — s. hány alkalommal hívja fel az osztály figyel­mét hogy felnőtthöz illő ko­molysággal viselkedjék az ut­cán. A szünidőben élvezett na­gyobb szabadságból az iskolai fegyelembe visszaszokni -nem megy egyik napról a másikra. Közös szülői és nevelői fel­adat tehát újra és újra — le­hetőleg változatosan! — be­szélni a közlekedési fegyelem fontosságáról. Megvénk. több helységében hosszabb ideje eikern^en fevé- kenykedn-v kö-ödkedési úttö- J rő csöpögtek. Bízunk abban, hoa- ügybuzgalmuk nem lan­kad: úgyszintén abban, hogv — ahol még szükséges — m’- előbh megszervezik ezeket a csoportokat. A régi és az időt derekasan elviselő — száz, kétsz/tz éves — építmények ellenében nem akarom lebecsülni a mai épí­tészet eredményeit, kétségtele­nül jelentős alkotásait. (Jobb bíró ebben az idő). Helyesnek tartom, hogy építészeti szem­pontból a praktikusság, az egy­szerűség; modernség. Szere­tem nézni a tizennyolc emele­tes házakat, és mert faluban lakom, a kétemeleteseket is. Érzem, magamban én is azt a jó érzést, amit azért mégsem tudok megnevezni, amikor Pé­csett, az Uránvárosban sétá­lok. vagy elmegyek a Babits Mihály megyei művelődési központ előtt Szekszárdon De.-. Hallani arról, hogy építésze­ti egyetemeinken elrettentő példaként emlegetik, „tanít- ’ ják”, a dombóvári szálloda történetét. Vagyis hogy még mindig nem szálloda. S most itt állok, a tamási járási művelődési központ színháztermében. Kinn zuhog az eső, benn a négyszáz szemé­lyes díszteremben csak csepe­reg. A színpadon egyik sarok­ban kopog ütemesen a zeneka­ri árok fölött végighúzódó 1— 5 centis repedésen az „ég ál­dása". Esős időszak következik min­den bizonnyal. Igaz, október­ben tatarozzák a művelődési központ épületét. Több tízezer forintért. A megye második számú „legmodernebb” mű­velődési központját- Azt a já­rási kultúr centrumot lepik el állványok, a rendbe hozáshoz szükséges „dolgok" és dolgozók (1970 októberében), amelyet 1968 április 4-én adtak át a közművelődésnek, új létesít­ményként. Egyszer már — hivatalosan is — meg keltene kérdezni tervezőt, beruházót, kivitelezőt — mikor kit illet — hogy nem tudnak időállóbb munkát produkálni? Balipap Ferenc Tamási

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents