Tolna Megyei Népújság, 1970. szeptember (20. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-20 / 221. szám

rm ► ► ► ► > ► ► ► ► * ► ► ► ► ► ► > ► ► ► v ► ► ► ► ► ► ► VÖRÖ5KÖY fí PEKBTb M äWICh visszatér- KEMREGENY ­11. Délután, a szállodaszoba csendjében, Beke el­olvasta az I./b. magyar dolgozatait. A legtöbb füzet gazdája a májusi természet szépségét ecse­telte, néhányan összevetették a kéklő égbolt és az óriás erdő „végtelen szabadságát” az isko­lai vakfegyelemmel, melyét a „megcsontosodott emberi természet” képtelen levetkőzni. „Ha én külföldre utazom — írta egy kislány — ugyanolyan szívélyes leszek az ottani kirándu­lókhoz, mint az a német bácsi, aki fel akart venni bennünket az ő autóbuszukra”. A dol­gozatok kedvesek, mulatságosak voltak, de olyan mozzanat, ami Bekét felvillanyozta vol­na, nem akadt. A füzetek egyre fogytak, az őr­nagy már legalább húsz költői hasonlatot olva­sott a Balaton ezüst tükréről és a holdfény aranyhídjáról, de a nyomozást előbbrevivő, ér­tékelhető adatra nem bukkant. Végre az utol­só előtti füzet mintha kárpótolta volna a lírai tájleírásokra elvesztegetett délutánért: „Mindenki örült a heccnek — írta Balogh Erika —, csak Medgyes Kati lett nagyon ko­moly. Úgy elsápadt, mintha a szög az ő szí­vét szúrta volna keresztül. Azt mondta, gazem­berség a buszosoktól, hogy ilyen kocsit járat­nak, ami úton-útfélen lerobbanhat. Képzeljem el, hogy kórházba kellene mennünk, és nem érnénk oda a defekt miatt, hanem meghalnánk. Ilyen furcsa az emberi lélek, az egyiknek min­denről valami szomorú dolog jut eszébe, még a gyönyörű tavaszi erdőben is, a másiknak meg azon is nevetni kell, ami szomorú. Mivel Kati a barátnőm, én sem tudtam többé örülni a de- fekitnek, pedig ennek köszönhettük, hogy külföl­diekkel is megismerkedtünk, és a tanulmányi kirándulás ezzel is tanulságosabb lett, továbbá nem haltunk meg, hanem épségben hazaértünk”. Beke, amilyen természetesnek találta, hogy a Csalogány tanárnő által kordában tartott kis­lányok megörültek a váratlan „kalandot” jelentő defektnek, olyan furcsának tartotta, hogy egyi­kük „elsápadt” és a halálról kezdett elmélkedni. Ki lehet ez a gyerek? A szobában volt telefon- készülék, s Beke, füzettel a kezében, feltárcsáz­ta a gimnázium igazgatóját: — Ismer egy Medgyes Katalin nevű kislányt? — Hogyne, természetesen. Az egyetlen nyo­morék tanítványunk. Gyermekparalizise volt, és járógépet visel. — Ja, igen, így már értem — mondta csalódot­tan az őrnagy. — Mindenesetre köszönöm. A fü­zetek holnap az iskolában lesznek. A két „könyvesbolti revizor” késő este érke­zett vissza Násfáról, tele mondanivalóval, Paál a tetejében elég letörten is. Beke ekkor már aludt. Az asztalon pár sort hagyott munkatár­sai részére, kérve, hogy ne keltsék fel, pihenje­nek le nyugodtan, csak a katonák fényképeit készítsék ki az asztalra, mert virradat előtt ma­gával viszi őket. „Napkelte előtt kiruccanok egy kicsit; viszontlátásra Násfán!” Éberték valóban aludtak még, amikor Beke a sötétben csendesen felöltözött, és elhagyta a kö­zös szállodai szobát. Az éjszakai portás, kíván­csi arca láttán, jónak vélte egy húszassal meg­nyugtatni : A portás cinkos mosollyal nyugtózta, hogy a revizor éjjeli találkára indul, nyilván valami szép könyvesbolti eladólánnyal. Az őrnagy pe­dig beült a szolgálati kocsiba, és elindult Nás- fa felé. Ahogy mondani szokták: tartozott egy úttal az ördögnek... A bükkfán megtalált nyomok magyarázatot adtak a rejtélyes lőszercserére, amire útközben, a ládákat szállító kocsin, a feltárt adatok sze­rint, semmiképpen nem nyílt mód. Beke mégis úgy döntött, hogy ezt a képtelen módot is meg­vizsgálja. végigjárja az utat a gyakorlat színhe­lyéig, mégpedig azzal a sebességgel és abban az időpontban, ahogy és amikor az autókaraván ha­ladt. Éjjel fél négykor, amikor Násfán áthajtott, sűrű sötétség volt még, a falu mélyen aludt. A tüzérlaktanya előtt ott állt az őr, a nagy vas­kapu azonban, amelyen május 8-án ebben az időpontban kigördültek a lövegek, a lőszeres. élelmiszeres, egészségügyi meg parancsnoki ko­csik, zárva volt. Az úton. ahol kihajtottak a vá­rosból, most csak az elhárítótiszt magányos Sko­dája suhant. Mintegy húsz percig egyetlen jármű sem buk­kant fel, a szemgyötrő ellenfények, amelyek a forgalmas országutakon oly fárasztóvá teszik az éjjeli autótúrát, egyszer sem tűztek az őrnagy szürke tekintetébe. Vezetés közben- is töpreng­ve, könnyed, de biztos kézzel fogta a Volánt, s mélyen tüdejére szívta a májusi éjszaka leve­gőjét, amely a nyitott ablakon beáradva, fris­sítőén fürdette az arcát. A műszerfal órája 3 óra 50 percet mutatott, amikor valami érdekes történt. Hirtelen, mint a kilőtt nyíl, egy piros FIAT repült tova a Skoda visszapillantó tükrén. A két kocsi fara egy pillanatig csak méterekre volt egymástól, de a távolság viharos gyorsa­sággal nőtt, s a FIAT, amely a Skodával ellen­kező irányban suhant- az országúton, eltűnt a sötétségben. Beke leállította a kocsit, kiszállt és visszasé­tált addig a pontig, ahol a FIAT eltűnt a visz- szapillantó tükörben, anélkül, hogy — ami ter­mészetes lett volna — előzőleg szembe jön ve­le és elhajt mellette. A kocsit, bár szép volt, álcái- egy száguldó piros csóva, nyilvánvalóan nem álmodta! Hogy került tehát mögé? Az eset egy perc múlva reális magyarázatot kapott. Azon a ponton, ahol a két kocsi a legköze­lebb volt egymáshoz, Beke egy elágazást -talált, amely a sötétben szinte észrevétlenül fordult az országutat kísérő erdőbe. A FIAT innen az er­dei útról suhant ki, és száguldott visszafelé az országúton, miközben egy pillanatig a Skoda visszapillantó tükrén is feltűnt. Nyugalom! — intette magát Beke, érezve, hogy szíve hevesen ven a felfedezéstől. Beült, megfordította a Skodát, elhajtott az el­ágazásig és rátért az erdei útra. Pont négykor ismét kint volt az országúton, ahová a kifli alakú elágazás visszavezette. Amíg az erdőben hajtott, két széles, kerék­járta földút is kínálkozott amelyen, végigmehe- . tett volna, de Bekét az elágazás csak az ország­únál. pontosabban: a gépkocsioszlop útjával kap­csolatosan érdekelte. (Folytatjuk.) A magyar tájak varázsa Éhező gyerekek Amerikában Idegenforgalmunk évről évre örvendetesen emelkedik. És ami különösen figyelemre méltó, egyre nő az aránya a tartósabban itt időző külföl­dieknek, az átutazókkal szem­ben. Ez évben is emelkedést mutatnak az idegenforgalom számadatai. Az év első felé­ben a három napnál tovább tartózkodó külföldiek száma megközelítette az 1,8 milliót. A nem szocialista országokból érkezőké 26,5 százalékkal volt magasabb az előző évinél. Mi vonzza a külföldiek egy­re nagyobb seregét hazánkba; szerintünk a főváros szépsége, a Balaton enyhítő hullámai, a Dunántúl szelíd lankái, a re­gényes Duna-kanyar, stb. DE VAJON MIT MOND AZ IDEGEN? Egyik jugoszláviai idegen- forgalmi szakember nemrégi­ben több oldalas tanulmányt írt Magyarország idegenfor­galmáról. Dicsérte idegenfor­galmi politikánkat. Ennek ér­tékét szerinte még az is öreg­bíti, hogy Magyarországnak alapjában véve nincs is olyan mutogatnivalója, ami nemzet­közi szinten jelentős volna. Nincsen tengere, nincsenek havas hegyei, nincsenek külö­nös természeti kincsei. Lehetséges, hogy a nincse­nek valamelyike is vonzaná az idegeneket? Lehetséges, sőt! A svájciak szinte megbűvöl ten gyönyörködnek az Alföldben. Nem bírnak betelni azzal, hogy órák hosszat utazva vonattal, vagy autón, nemcsak hegyet, de még egy halmot sem lát­nak. Egy amerikai turista- csoport tagjai a Hortobágyot olyan elragadtatással nézték, mintha még sose jártak volna idegenben. Egy európai kör­úton lévő francia csoportnak egész Európában a bugaci puszta tetszett a legjobban. Amint egyik tagjuk elárulta, itt első pillantásra érezték, hogy nem fognak múzeumot mutogatni nekik. Kőrútjukon ugyanis sok százat láttak már, és a végén mindegyiket egy­formának nézték. Persze nemcsak negatívumok vonzzák hozzánk az idegene­ket. Aki benne él, nem veszi észre, de van a mi országunk­ban valami különös, megnyug­tató kiegyensúlyozottság, har­monikus változatosság, a ter­mészetnek valami ritka egyen, súlyi helyzete. Sok nagyváros van a világon, de csak egy Budapest! A Koreai Népi Demokrati­kus Köztársaság 22 évvel ez­előtt történt megalakulása óta eltelt időben, minden eddigi­nél gyorsabban fejlődött az oktatás és a kulturális tevé­kenység. Különböző iskolái­ban, ahol az oktatás in­gyenes, a lakosság egynegyed része, vagyis 2 millió 700 ezer fő tanul. A három évvel ezelőtt be­vezetett kötelező. 9 éves ál­talános politechnikai oktatás­sal megvalósult annak lehető­sége, hogy nagymértékben nö­A GYÖNYÖRŰ FEKVES, ADUNA-PARTI PANORAMA, a száznál több gyógyforrás. S mintha csak testvére lenne, az ország másik nagy idegenfor­galmi vonzásközpontja, a Ba­laton. Egyik oldalán síksággal, enyhe dombokkal, másik felén regényes hegyvidékkel, gyógy­forrásokkal, várromokkal. Itt van ezen felül a látni­valók egész sora. A Szigetköz ártéri erdei, a Bakony, a Me­csek tájai. A Duna-kanyar fes­tői panorámája. A Mátra, a Bükk gyönyörű erdőségei, az aggteleki barlang álomvilága. A Tisza-parti füzesek festői színfoltjai, ősi városok, regélő várromok, pompás új lakótele­pek, hatalmas új gyáróriások, stb. véljék dolgozóik technikai és kulturális ismereteinek színvo­nalát. A népgazdaság különböző területein, ma 430 ezernél is több mérnök, technikus és egyéb szakember dolgozik. Népújság 4 1970. szeptember 20. Ebédidő Svédországban. Az apa fiát. aki kedvetlenül pisz­kálgatja az ételt, így buzdít­ja: „Egyél Erik, tudod, hogy az Egyesült Államokban van­nak gyermekek, akik semmit sem kapnak enni”. Ilyen meg­jegyzést sok amerikai gyer­mek hallott már — de a „sze­gény gyermekek, akiknek éhezniük kell”, mindig Kíná­ban, Indiában és valahol má­sutt messze voltak. Hogy Amerikában is megtörténhet ilyesmi, azt senki sem hitte el. És mégis megtörténik! Van­nak Amerikában gyermekek, akik minden reggel éhes gyo­morral mennek iskolába és né­hány órával később üres gyo­morral hagyják el az iskolát. A múlt évben 9 millió gyer­mek volt, aki enni szeretett volna, de nem tudta megfizet- ni. (Az amerikai iskolákban egész nap folyik a tanítás — s mivel a gyermekek legna­gyobb része messze lakik az iskolától, az ebédet rendsze­rint egy kantinféleségben fo­gyasztják el.) A nélkülözök közül csak 4 millió kapott in­gyen vagy mérsékelt áron ebédet, a többi 5 millió rosz- szui járt. A hatóságoknak természe­tesen tudomásuk van erről. Van egy törvény, amely sze­rint a szövetségi államoknak gondoskodniuk kell az éhező gyermekek étkezéséről és ezért szövetségi segélyt is kapnak. Ez a törvény 1946 óta van ér­vényben. Nixon elnök pedig ez év májusában új törvényt írt alá, amely az országban minden éhező gyermeknek na­ponta egy ingyenes étkezést Ígér. Ámde a törvény és vég­rehajtása két különböző dolog. A magánegyesületek, akik azt a célt tűzték maguk elé. hogy a szükséget szenvedő gyermekeket védelmükbe ve­szik, a látogatások során meg­állapíthatták, hogy a szövet­ség törvényeit sok helyütt csak hiányosan hajtják végre. Na­gyon sok a visszaélés. Egyes iskolákban a gyermekeknek, akik étkezési támogatást kap­nak, külön névtáblácskát kell hordaniuk, amely természete­sen nemcsak az alkalmazot­tak előtt különbözteti meg őket. Oklahoma egyik iskolá­jában az indián gyermekeknek — ők azok, akik elsősorban éheznek — hosszú sorban kell az ételre várakozniuk. Idaho egyik iskolai körze­tében a támogatásban része­sülő gyermekek jóval kisebb adagot kapnak, mint a többi­ek, akik fizetni tudnak. Michi­gan állam egyik Itözségében azoktól a gyermekektől, akik rosszul viselkedtek, nemcsak az étkezést vonják meg. de ugyanakkor ebédlő iskolatár­saik asztalához kell ülniök. Végül megtudtuk, hogy West Virgínia egyik iskolájában, a támogatásban részesülő gyer­mekeknek ebédjüket (amire törvényben biztosított joguk van) pótlólag piszkos munkák­kal kell megkeresniök. Oktatás a KNDK-ban i

Next

/
Thumbnails
Contents