Tolna Megyei Népújság, 1970. szeptember (20. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-13 / 215. szám
Á kongresszus tiszteletére Stogy ezt mindenki r • érzi A tolnai pamutsxövögyár a X. pártkongresszus tiszteletére kollektív és egyéni munkaversenyt hirdetett, Az egyéni versenybe a gyár összes — 796 — fizikai dolgozója benevezett. A kollektív versenyben pedig 462-en vesznek részt: a tizenegy több éves múltú, és a kongresszus tiszteletére alakult kilenc szocialista címért küzdő brigád. Több mint 90 decibel erősségű a zaj. Az első pillanatban szinte megszéditi az embert. A tolnai pamutszövőben a dolgozók azt mondják: meg lehet szokni, sőt nevetve azt is hozzáteszik: néha mái hiányzik is. Járjuk a termeket. A bekötött fejű asszonyok és lányok serényen sürögnek, forognak. A gépekből pedig „folyik" a szebbnél szebb textília. Vetélytársak A hatodik blokk egyik szövőgépén vándorzászló, gondosan beburkolták nylonnal. A nylont flug (pihe) keretezi. A zászló alján kis papír: Popp Piroska, mennyiség: 109,8 százalék, minőség: 95,6 százalék. — Három éve dolgozom itt. Most négy gépem van. Kettőn kanavász, kettőn pedig damasztszalvé.ta - készül — mondja, s igazít egyet gépén a mindössze tizennyolc esztendős szövőnő. A munkásnők izgalommal magyaráznak vetélytársaik- ról. Pontosan tudják egymásról, hogy a verseny második hónapjában kinek mit mutat a „százalékmérlege'’. Az egyik vetélytársnő Gál- fi Dezsőné. Szeptember egyik győztesjelöltje, Eddig -hibapont nélkül dolgozott. — Miért nevezett be a versenybe? — Talán, mert volt önbizalmam. Tavaly átlag öt százalékkal teljesítettem túl a normámat. Meg, gondoltam, hogy — munkatársnőimhez hasonlóan — rám is jó hatással lesz a verseny. Az öt százalékot talán még meg is duplázhatom. — A fiatal, törékeny asszony egy pillanatra megPopp Piroska: „Jólesett a dicséret a KlSZ-gyűlésen" szakítja a beszélgetést, sietve magyaráz valamit az ipari tanuló leánynak. Dolgozik és tanít. A borítékban 100 forinttal több Vaszari Gyuláné az augusztusi egyéni munkaverseny egyik győztese. A zászlón kívül 100 .forint különjutaimat is kapott. A kongresszusi munkaverseny első hónapját augusztus végén zárták. Azóta megszínesedtek, megelevenedtek a munkatermek. Harminchat vándorzászló a gépeken, 36 dolgozó borítékjában pedig 10C forinttal több. Mindenki igyekszik, mindenki szívvel-lélek- kel versenyez. A textilgyár kezdeményezése nagyon jó: együtt van az erkölcsi és az anyagi elismerés. Már az első hónapban egészséges verseny alakult ki. Vörös Gyuláné is vándor- zászló-tulajdonos. Az elismerést nem szerezhette könnyen, ugyanis két hónapja telt le a szülési szabadsága, s a beosztása „szabadságos váltó”. Ez annyit, jelent, hogy néhány napnál tovább nem dolgozik egy gépen. Ismerkednie kell a géppel, s ezzel legalább egykét óra eltelik. —- Versenyünk — úgy érzem —, valóban méltó a kongresszus tiszteletére. S az a jó, hogy ezt mindenki érzi. Válaszuk : beszédes hallgatás Az MHSZ brigád 12 tagú. Fiatalok, idősebbek. Kétszer nyerték el a szocialista brigád címet. — A brigádverseny folyamatos. Tavasszal, felszabadulásunk negyedszázados és a Le- nin-centenárium tiszteletére hasonló felajánlást tettünk. A kongresszusra csupán kibővítettük — mondja König György brigádvezető. — Brigádunk vállalása pénzben és időben egyaránt mérhető. Pél dául egy > gép javítása 240 órát vesz igénybe. Eddig körülbelül 80 órát takarítottunk meg. — A brigádoknak anyagilag is jelent valamit a verseny? — Minket nemcsak a pénz érdekel — szól Molnár István. Jó beszélgetni ezekkel a munkásemberekkel, őszinték, igazak, szerények. Talán túl szerények. Kérdéseinkre inkább hallgatással válaszolnak, mert „minek kérkedjünk”? Az MHSZ-brigádnak még egy vállalása van, ami szintén nagy feladat. Ősszel megkezdik a részleges átköltözést az új gyárba. Vállalták, hogy a szállítási és felszerelési munkákat ők végzik. Az igazgatói irodában , egy serleg áll. A napokban kapta meg a gyár. A jubileumi év tiszteletére a Pamuttextil Művek vezérigazgatója a nyolc gyáregység között versenyt hirdetett. A gyáregységek között első a tolnai gyár lett, HORVÁTH MÁRIA Foto: Gottvald Károly Uáifi Dezsóné az ipari tanuló leánnyal. A szerény brigád.