Tolna Megyei Népújság, 1970. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-08 / 185. szám
>TTTTTTTTVr*TTTTTTyTTTmTTTmTTTTTmTVTTTTTmTmm yTTTTTTTTTTTTTVTYTTy'fyTTTyyTTTTTTTyyyTTyTTyTTTTyfyTyyyTyyTyy Szabó László—Sólyom József: Kémek a búvárhajón 15. Dasch másnap reggel vonatra szállt, és Washingtonba utazott. Ezalatt Wagner fregattkapitány parancsnoksága alatt megérkezett Florida partjainak közelébe az U—170-es tengeralattjáró, s bár az FBI általános riasztást rendelt el, Jacksonville közelében minden nehézség nélkül partra szállította Kerlinget és négy ügynöktársát. Kerlingék is elásták a robbanóanyagot, majd a hadműveleti központként kijelölt helyre mentek. Dasch csak másnap szánta rá magát, hogy jelentkezzék, az FBI központjában. Szállodai szobájából telefonált, majd néhány pillanat múlva egy női hangot hallott a telefonban: — Mit kíván? — Daniel Pastorius vagyok, már New Yorkban érintkezésbe léptem a kirendeltségükkel, s közöltem, hogy Mr. Hooverrel kívánok beszélni. — Mr. Hoowerrel? Előbb közölje velem, milyen ügyben keresi? — Kizárólag Hoower úrnak tehetek jelentést. — Sajnálom, de olyan utasítást kaptam, hogy csak azt kapcsolhatom hozzá, akinek komoly oka van erre. Tessék várni, majd kapcsolok egy másik számot, Mr. Hoower helyettesét. ■ Rövidesen egy férfi szólt bele a telefonba: — Tessék! — Felvilágosítást kívánok nyújtani a Long Island közelében néhány nappal ezelőtt partra szállt ügynökökről. Bizonyára hallott róluk. — Hogy? Mit mond?! — remegett meg a hang. — Megmondhatná, mit tud a dologról? — Nagyon szívesen, mert én is tagja vagyok a csoportnál-.. Éppen ezért akarok személyesen beszélni Hoower úrral. — De végül is, kicsoda ön? — Megmondtam már: tagja vagyok a partra szállt német kémcsoportnak. Sőt. én vagyok a csoport vezetője. A nevem természetesen nem Pastorius, ez a név a vállalkozás fedőneve. Dasch hallotta, amint az FBI tisztviselője — minden elővigyázatosság nélkül — odaszólt: — Gyorsan állapítsák meg, honnan telefonálnak nekünk! Tudni akarom, hogy hol van ez az alak. Állítólag azok közé az átkozott nácik közé tartozik! — Ne fáradjon — szólt közbe Dasch —, eszem ágában sincs megszökni. Itt vagyok a Chesterfield Szállodában. Ha van kedve hozzá, akár azonnal is meglátogathat. — Rendben! Maradjon a szobájában, Mister Pastorius. Öt perc múlva ott lesz az egyik emberünk. Conolly a neve. Dasch szófogadóan leült, cigarettára gyújtott, de talán még a felét sem szívta el, amikor valaki halkan kopogtatott a szoba ajtaián, majd egy hirtelen mozdulattal föl rántotta az ajtót Két jól megtermett alak állt a küszöbön. — Pastorius úr? Bejöhetünk? — kérdezte az egyik, de választ sem várva már belépett mind a kettő. — Becsukták maguk mögött az ajtót. — Conolly a nevem, véletlenül itt lakom, ebben a szállodában. Ő a kollégám. A másik férfi bólintott a fejével, de a kezét továbbra is a nadrágja zsebében tartotta. — Pastorius úr, éppen most közölték velem az FBI-tól, hogy ön felvilágosítást tud adni a Long Island közelében partra szállt német kémekről. Ha nem tévedek, ön azt állítja, hogy ön a csoport főnöke — mondta gyorsan Conolly. — Tényleg jól értette! Valóban én vagyok a csoport vezetője. A másik négy még New Yorkban van. De létezik egy másik csoport is, azok Floridában szállnak partra Ha már meg nem érkeztek. Aztán rövidesen jön egy harmadik, sőt egy negyedik csoport is. Azok partraszállási helyét nem tudom. Csak a floridaiakét. Conolly a meglepetéstől egészen elképedt: az FBI-nek sejtelme sem volt a második csoportról. Ha igaz, amit ez a Pastorius nevű alak mond, óriási fogás lehetősége rajzolódik kU — Valóban izgalmas dolgokat közöl velünk Pastorius úr — szólalt meg Conolly, ahogy megemésztette az előbb hallottakat. — Kérem, mondjon el mindent, amit csak tud. Dasch nagy vonalakban beszámolt a vállalkozásról,- a kiképzésről, az átkelésről, a partra ■ szállás mozzanatairól, a robbanóanyag elásá- sáról, s a parti őrrel való találkozásról. Conolly udvariasan, de kétkedő mosollyal állapította meg: — De kedves Pastorius úr, csak nem gondolja, hogy mi csak úgy egyszerűen hitelt adunk ennek a mesének? Be kell bizonyítania, amit mond. Biztosan hallott már arról, hogy elárasztanak bennünket az ilyen és hasonló agyszüleményekkel, rémmesékkel. — Tehát önök nem hisznek nekem?! —• kiáltott fel Dasch felháborodottan. — Mit gondol, az egész mesét kitaláltam, csak azért, hogy utána pénz üsse a markom? Hát hu mindenáron bizonyítékot akar, akkor várjon egy pillanatig. Dasch felállt, kinyitotta a szekrényt, elővette a táskáját, amelyet kivett a poggyász megőrzőből, mielőtt Washingtonba utazott. Aztán kinyitotta a zárat, és az ezerdolláros kö- tegeket kiszórta az ágyra. — Ebből kellett volna a szabotázs költségeit fedezni... A többit Kerlingnél, a második csoport főnökénél találják majd meg. —• Ez aztán igen! — mondta csodálkozva az az FBI-ügynök, aki eddig ki sem nyitotta a száját. Conolly egy pillanatig gondolkodott, aztán megkérte Dascht, engedjen meg egy telefon- beszélgetést (Folytatjuk) tAlAAAAAAAAAAAiAAáAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAiAAAAAAAAAAAi* Hirosima szemtanúi Az atombomba gyújtópontja alatt (Nomura Eizo beszámolója) ív. Azóta már újjáépítették a Tüzelőszállítási Vállalat központját, a Motojasu hídtól délre. Akkor a Hirosimái Tüzelőelosztó Igazgatóság székelt itt. Az épület nárom- emeletes volt, a föld alatt pedig erős, vasbeton óvóhellyel rendelkezett. Mindez 100 méterre attól a ponttól, ahol a bomba robbant... Aznap, mielőtt munkához láttam volna, észrevettem, hogy bizonyos iratok hiányoznák a helyükről. Nyilván az osztályvezetőm vitette le a bún. kerba, és elfelejtette visszahozatni. A bunker akkora volt, mint a ház alapterületének egy- harmada, mintegy 30 négyzet- méter, és állandóan égett benne a villany. Nem találtam sehol a keresett iratokat, hát a lépcső alatti kasszához mentem. Hirtelen súlyos, tompa zaj hallatszott. A villany kialudt, fejemre kőtörmelékek zúdultak. Amikor mindez történt, közvetlenül a lépcsőnél álltam. Léptem tehát felfelé 2—.3 fokot, de aztán már nem volt lépcső, csak gerenda, cserép és kőhalmaz. Valahonnan férfihangot hallottam: „Mentsetek meg!” Néhányszor megismétlődött, majd zokogásba fulladt. Igyekeztem továbbjutni, de fejem beleütöttem valamibe. Ahogy megtapogattam éreztem, hogy betonfal lehet. Teljes erőmből megpróbáltam áttörni, persze hasztalanul. Mitévő legyek?! A ház valószínűleg telitalálatot kapott, földfeletti részét a bomba lerombolta, csak a bunker ma radt Itt kell hát meghalnom, ha nem jutok ki? Ebben a pillanatban vízcsobogást hallottam. A bunkeron vízvezeték húzódik át, a Motojasu- híd alatti vezeték folytatása, — amely biztosan megrepedt — gondoltam. Akkor pedig megfulladok! Eszméletem utolsó pillanatában gyermekeimet láttam magam előtt — majd a vízió is eltűnt. Elájultam. Amikor magamhoz tértem, a földszinten voltam. Az első ami a sötétben szemembe ötlött egy ámyszerű emberi alak az ablakkeretbe kapaszkodva. Inkább sejtettem, mint láttam, hogy polcok, asztalok, székek & más bútordarabok feküsznek körülöttem, egymás hegyén-hátán, összetorlódva. Kiszabadítva magam ebből a halomból, eljutottam az ablakig és az ott álló alakban Hírősét véltem felismerni. — Mi van kint? — Utca — felelte — „Ki tud ugrani?” „Persze, hogy ki!” — Mindketten kiugrottunk az utcára. A füsttől olyan sötét volt, mint amikor csak a félhold világít. Ahogy jobban megnéztem, észrevettem, hogy Hírőse arcából és kezéből ömlik a vér. A Motojasu-hídhoz siettünk. A híd közepe táján egy ifjút láttunk, hányát fekve, meztelenül, karjait az ég felé emelve. Remegett. Bal kezénél valami égett. A folyón túl az utcák vöröses lángban égtek, fekete füstbe göngyöltén. Nem mertünk átmenni a hídon, inkább abba az irányba futottunk, ahol most a Béke-torony áll és kijutottunk arra a térre, ahol ma kertek zöldellnek. Mind ketten leültünk a folyómederhez vezető lépcső egyik fokára. Csak ültünk ott és nem gondoltunk semmire. Körülnéztem, — a föld és az ég fekete füstfelhő. A füstben alig lehetett látni a szakszervezetek épületét, de a folyón túl még állt az iparfejlesztés háza. Bal szárnyán látható volt az ipar és kereskedelmi kamara épüle_ te. A füst alatt a láng egyre nőtt. Mikor először odanéztem, ez a három épület még nem égett, de néhány perc múlva kigyulladtak. Emlékezetem szerint elsőnek a posta- hivatal lángolt. Ezalatt hozzánk menekült még 8 ember a szakszervezetekből: 4 férfi és 4 nő. így csoportosan ültünk a lépcsőn. Az egyik kislány elvesztette látását, egy férfi hányni kezdett, egy másiknak szörnyű fejfájásai támadtak. így viselte mindenki sérülését, ki testén, ki belül. Csodálatos volt, ahogy mindenki némán tűrte fájdalmát. Senki sem jajgatott. A tűz gyorsan terjedt. Már testünkön éreztük melegét. A vízszint egyre alacsonyabb lett, az apály miatt, mind lejjebb húzódtunk egy-egy fokkal. A postahivatal, mely átlósan szemben volt velünk, okádta a fekete, sűrű füstöt, mely tölcsérként szökött az ég felé. Időnként a füsttölcsér szétterült, olyan alacsonyan, hogy bennünket is beburkolt, miközben égő pléh. és fadarabokat hányt magából. Akkor hirtelen a Motojasu folyó megduzzadt, közepén tölcsérként magasba szökött, majd zivatarként hullt ismét alá. A tűzvész a folyón túl még erőteljesebben dühöngött, a füst és a szikrák egyre jobban veszélyeztettek i bennünket. El kellett hát menekülnünk innen, a kőlépcső feletti kis térre, de ott még jobban rohamoztak a szikrák. Nem volt más hátra, összeölelkeztünk a kőlépcső szögletében, lemezekkel védtük magunkat a hőség ellen, időnként megnedvesítve azokat. Közben közelebbről és távolabbról durranások hallatszottak, mintha benzines hordók robbannának. Aztán hirtelen zuhogni kezdett az eső. Amikor elállt, remegtünk a hirtelen lehűléstől. Most már mi mentünk közelebb a tűzhöz, hogy megmelegedjünk. Sisido, szakszervezetünk pénzügyi osztályának tisztviselője megkért, hogy keressem meg a segélycsapatot és kérjem segítségüket. Elindultam hát Hacukaicsimacsi város felé. Délután 2 óra 30 perckor érkeztem a városba... Aztán múltak a napok. Szeptember 1-én éjjel hirtelen hidegrázásra ébredtem, 40° C lázzal. Ez az állapotom 7—3 napig tartott. Abban az időben Hirosimában naponta haltak meg, akiknek hasonló tüneteik voltak. Torokfájás, vérfoltok 5—6 helyen a bőrön, fog- ínyrothadás, kóros hasmenés, több mint 10 napon át, a test elsorvadt és semmi gyógyszer, — az orvos nem tudott mit kezdeni velem —, családom már lemondott gyógyulásomról. De csoda történt: az idő múlásával testem fokozatosan erősödött, visszanyertem egészségemet. Tudom azonban, hogy még mindig sokan vakulnak meg, felgyógyulásuk után is, az atombomba okozta régi sérülés következtében. 37 társam közül, akikkel azon a reggelen együtt voltam, 36-an már nincsenek! Én megmaradtam, hogy tanúságot tegyek szenvedésünkről. Fordította: Dr. Szerdahelyi István — VÉGE — A Szekszárdi Vasipari Vállalat felvételre keres az autószervizhez autófényezőket, akik szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkeznek, és olaj kályhagyártáshoz segédmunkásokat. Megfelelő jelentkező esetén a vállalat tanfolyamot indít és erről a résztvevőknek oklevelet biztosít, akik az olajkályha- gyártásnál betanított segédmunkásként dolgozhatnak. Bádogosrészlegünkhöz keresünk: bádogos betanított és szakmunkásokat Az igazgatási osztályra GYORS. ÉS GÉPÍRÓK jelentkezését várjuk. Jelentkezni lehet a vállalat központjában, (Szekszárd, Rákóczi u. 13. sz. alatt). (101) AAAAAAAAAAAAAAAAAAAA AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA.
