Tolna Megyei Népújság, 1970. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-30 / 203. szám
l X X ♦ ♦ Szabó László—Sólyom József: A kikötő elpusztul: JJü-kor 14. A filmet megsemmisítették. Csak amikor már megtörtént a katasztrófa, Pearl Harbort ízzé-por- rá bombázták a japánok, akkor derült ki, hogy minderről az amerikaiak jóval előbb tudhattak volna, ha előhívják a filmet és lefordítják a japán szöveget. Ugyanis 1942 nyarán az Egyesült Államokban elfogtak egy japán ügynököt, akiről kiderült, hogy a hadba lépésig a konzulátuson dolgozott, majd ezt követően nevet változtatott, illegalitásba ment, és elköltözött egy tengerparti japán halászkolóniára. Ez az ügynök elmondta, hogy a Los Angeles-i konzulátus sifreszobájában, a falba épített kis páncélszekrényben már 1941 szeptembere óta őrizték az Egyesült Államok tengeri felvonulási tervét, összevonási rendszerét, azt a tervezetet, amely az 1941. november 25. és 30. közötti Pearl Harbor-i összevonási műveletet tartalmazta. De az amerikaiak nemcsak itt követtek el hibát. Ha nem lett volna ez a rivalizálás a fegyvernemek és az FBI között, akkor körülbelül ugyanebben az időben egy másik vonalon — sőt, egy harmadikon is — tudomást szerezhettek volna arról, mire készülnek a japánok Pearl Harbor- Dan. A másik ilyen ostoba eset Singapore-ban játszódott le. Ezerkilencszáznegyvenegy októberét írták, s a háborús feszültség a nagy angol- tengeri támaszponton, Singapore-ban is napról napra fokozódott. Itt már sokan olvastak különböző jelekből, s ezekből világosan kivehették, hogy a japánok rövidesen újabb vállalkozásba kezdenek a Csendes-óceánon. Ez pedig Singapore-t válságos helyzetbe hozhatja, mert bármit beszéljenek is a támaszpont védelmének áttörhetetlenségéről, akik ott voltak, nagyon jól tudták, milyen gyenge lesz ez a védelem. A kívülálló úgy gondolhatja, hogy ilyen jelek birtokában csak fokozták a biztonsági intézkedéseket, és megszegésükért a legsúlyosabb büntetéseket szabták ki. Mégis, az angol tisztek, — akiknek különösen tisztában kellett volna lenniük a helyzettel — sorra-rendre követték el az ilyen jellegű vétségeket, főleg az angol tiszti klubban. A tiszti klub állandóan tele volt angol és itt „vendégeskedő” amerikai tengerésztisztekkel. Október utolsó napjaiban egy fiatal amerikai tengerésztiszt, bizonyos Anderson kapitány éppen erről vitatkozott angol kollégájával, Ross őrnaggyal. Miután megbeszélték a világpolitikai helyzetet, Anderson elmondta, hogy rövidesen Pearl Harborba indul. Fenn is akadt az angol tiszt szeme, fecsegő amerikai kollégája szavain. Meg is korholta ezért, aztán a beszélgetés átcsapott arra, hogy mennyi hír szivárog ki az angol és az amerikai haderőtől. — Fecsegnek, nagyon fecsegnek az emberek — szögezte le Ross őrnagy. — S az imént ön is vétett, mert tudomásomra hozta, hogy hová készülődik csatahajójával... Ha én most hírszerző lennék, könnyen megállapíthatnám, hogy innen, Singapore-ból nem véletlenül rendelik át az önök egységét Pearl Harborba, ami nem kis távolság,.. Az amerikai tiszt meghökkent az őrnagy szavain, de elismerte, hibázott. — Tényleg nem szabad fecsegni... — mondta ő is. — Különösen itt... — folytatta Ross őrnagy. — Ha én lennék a japán kémfőnök, egyszerűen ♦ beépítenék egy jó kémet ebbe a klubba. Biztosra veszem, hogy minden katonai vagy haditengerészeti eseményről értesülne ... Anderson kapitány már jó néhány hete Sin- gapora-ban állomásozott, s nem volt nap, hogy be ne tért volna az angol tiszti klubba. így aztán nemcsak sok tisztet ismert meg, hanem jó néhányat az itteni alkalmazottak közül is. Most. hogy az őrnagy felhívta erre a figyelmét, körülnézett. Csendes és ügyes szolgák suhantak az asztalok között. Valamennyien malájok, kínaiak, illetve japánok voltak ... Anderson egyetértőén bólintott: — Igaza van. Ez jó terep lehet a japánok számára... Tudja, kit gyanúsítanék elsősorban? A főnöküket, Shayvant. Túlságosan szolgálat- kész ... — Ö, az teljesen kizárt dolog! — mondta Ross. — Ezzel az eggyel nem értek egyet... Én is azt hiszem, hogy valaki dolgozik a japánoknak, de semmiképpen sem Shawan... Már évek óta itt van... Szerintem, ha nem lenne itt, a klub talán már nem is működne. Nagyobb angolbarát, mint én magám — nevetett az őrnagy —, és rendkívül használható! — ö fogadja fel itt a szolgákat, igaz? — szólt közbe Anderson kapitány. — Igen... Ö itt a főnök... Rendkívül vigyáz, hogy senkit se csapjanak be a számlával, és szinte becsületbeli kötelességének tekinti hogy mindig legyen elég skót whisky a raktárban. Másról kezdtek beszélgetni, de Ross őrnagynak mintha bogarat tettek volna a fülébe. Az őrnagy hirtelen visszatért az eredeti témára: — Tegyünk egy próbát. Meghívom vacsorára néhány barátomat. Jól ki fogom válogatni őket, és előre megmondom nekik, hogy vacsora közben beszélgessenek olyasmiről, amiről egy lelki- ismeretes tiszt egyébként nem beszél. Persze, csak légből kapott dolgokról. Aztán majd figyelni fogjuk a pincéreket, és meglátjuk, lesz-e olyan közöttük, aki gyanúsan viselkedik. Játsz- szuk el, jó? (Folytatjuk.) Békében harangot, háborúban ágyút öntöttek Budán, a Bem József utcában, ott, ahol 1845-ben Ganz Ábrahám, a Svájcból elszármazott öntőlegény hat munkással öntődét alapított, a műemlékké nyilvánított épületben öntödei Múzeumot rendeztek be. Európában egyedülálló az a gazdag anyag, amelyet itt legtermészetesebb környezetében mutatnak be, a százados favázas daruk, salak padló, a világhírre szert tett termékek, vasúti kocsikerekek között. A fém, a vas és az acélöntés történetével ismertetnek a tablók, a képek, a tárgyi dokumentumok. öntőformák, bronzöntvények olyan nagy számban kerültek elő, hogy egész korszak vette nevét e fémmel kapcsolatos munkaeszközöktől. Görög vázarajz hitelesíti, milyen is lehetett egy attikai bronzöntőde. Római bronzöntvények, munkaeszközök, dísztárgyak, ékszerek a megmunkálás magas művészetét .illusztrálják. A vasöntés jóval későbbi mesterség. Az első öntöttvas üstök i.e. 512-ből kerültek elő. Magyarországon a honfoglalás korára vezet vissza az a páratlan érdekességű lelet, amelyre néhány éve bukkantak Imolán. A földbe vájt bu- cakemencében egy-egy alkalommal 3—4 kilónyi kovácsolásra alkalmas vasas olvasztottak. Az öntölegény is földbe vájt mélyedésben ült, s az olvasztáshoz faszenet használt. Az Imolán feltárt „szabadtéri" öntődéből ércfuvókák, faszéndarabkák kerültek elő. Ugyanakkor a Btíkkben, Tri- zsen, Selmecbányán, Kőszea- falván és Vasváron is működtek hasonló vasöntő műhelyek. A középkor öntőműhelyeiröl részletes, hiteles adataink vannak. A 16. század tudós polihisztora, G. Agricola aprólékos részletezéssel írja le a korabeli öntődét: az üzőkemen- cét, amelyben a fémet olvasztották, a vándorlegények kosár alakú kemencéiét. Besztercebányáról szép mívű kányha- ajtót, kengyelt, bányászfokost, ivópoharat állítottak ki. Már a török időben szinte minden magyarországi várnak, erődnek volt saját öntődé-e, ahol békében harangot, háborúban bronzágyúkat, fegyvereket öntöttek, kovácsoltak. A középkori vasolvasztók a főúri kastélyok műhelyei, amelyekből később tekintélyes gyárak nőnek ki. Ott sorakoznak a múzeumban az épp most 200 éves Fazola-féle gyár termékei, az 1700-as években Selmecbányán nyílt kohászati akadémia tanulóinak feketepiros parolinos egyenruhái és vizsgaremekei. 1810-ben épült az első Hazai öntöttvas híd Kisgaram községben. Az úidonságnak ható építményről Hugo Fucks prágai mérnök hosszú leírásban számol be. A XX. század fémje az alumínium. Az első hazai alumínium öntvény 1935-ből származik az akkori Weiss Manfred gyárból. Azóta elektromos vezérlésű, automata gébekkel formázzák az alumínium csöveket, rudakat. Az öntödei Múzeum stílusos környezetben vezeti végig a látogatót a kultúrtörténeti érdekességű anyagon, ahol együtt őrzik az időszámítás előtti leleteket a mai, legfej- i lettebb technológiával készült öntvényekkel. Az első hazai öntöttvas hid A régi Ganz törzsgyár adagoló szintje a múzeum emeleti termében
