Tolna Megyei Népújság, 1970. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-20 / 195. szám
I Szabó László—Sólyom József: i fl kikötő elpusztul: 7.55-kor ♦ 4 ♦ ♦ ♦ (6. — Semmi baj. lesz a hajón egy ilyen nevű kapitány! Mi azonnal odaküJdjük egy emberünket a Pennsylvania fedélzetiére, s majd 6 megszemélyesíti a nem létező Campbellt — mondta nevetve Stanley. — De most még egyszer mondja el, hogyan ig írta le Campbell külsejét a japánoknak. Blake gyorsan tájékoztatta a hadnagyot, majd — bármennyire is hihetetlen — még időben visszajutott a moziba. Az oldalajtó persze csukva volt, de Blake dörömbölni kezdett, mire az egyik jegyszedőnő mérgesen kinyitotta. Blake félrelökte a meglepett asszonyt, berohant a sötét nézőtérre, aztán kisietett az előcsarnokba. A türelmes japánok még mindig az utcán áoso- rogtak... Blake hazament, és várta Kono telefonhívását. A japán nem sokáig váratott magára. Utasítást adott Blake-nék, hogy foglaljon helyet a másnap Hawaiiba induló repülőgépre. Blake megpróbálta a dolgot elodázni, hogy időit hagyjon az ONI-nak, de miután Chaplin volt komornyikja hajthatatlannak bizonyult, az amerikai kényszeredetten tudomásul vette az utasítást, bár egyelőre fogalma sem volt arról, hogyan értesíti majd a tengerészeti elhárító szerveket a gyorsan pergő eseményekről. Ha sejthette volna, hogy az ONI máris figyeli a telefonját, s ezt a beszélgetést is lehallgatja, bizonyára megnyugszik. De Stanley erről neki nem beszélt, így nem maradt számára más, mint a reménykedés: a hadnagy elég gyorsan intézkedjen, s valóban azonnal küldje a Pennsylvaniára azt a bizonyos Campbellt. Ám az ONI-nak is időre volt szüksége, már csak azért is, mert olyan valakit kellett keresnie a feladat végrehajtására, akinek külseje meglegyezik Blake leírásával. így aztán, amikor az ONI a telefon lehallgatása révén értesült arról, hogy Blake beleegyezett a másnapi hawaii utazásba. Stanley azonnal elküldte egy emberét a légiforgalmi társasághoz. S Blake égy óra múlva már hiába telefonált a Pan American Los Angeles-; Irodájába, a kisasszonytól csupán ezt a határozott választ kapta: „Minden helyünk foglalt, uram.’’ Blake , még mindig nem gondolta, hogy a hadnagy keze van a dologban. Nem tehetett mást, várta Kono újbóli hívását. Jó két óra eltelt, amíg a japán újra jelentkezett. Az ..izomember” közölte vele az új helyzetet, mire a japán azonnali találkozóra hívta. Késő este volt, amikor az utcasarkon Blake ismét beszállt a japán kocsijába. A volánnál ismét Yamamoto ült. — Megváltoztatom az utasítást! — mondta halk de igen határozott hangon, mint aki tökéletesen biztos a dolgában. — Nem repülővel megy. hanem a Matsoniával amely két nap múlva indul San Francireoból. Útirány ismét csak Honolulu... Ott a Kühn-féle szalon melletti szállodában megszáll... Blake megijedt. Talán sejtenek valamit a japánok? Hiszen hajóval sokkal tovább tart az ú*t.. Yamamoto nagy köteg papírpénzt nyomott a markába. Blake gvorsan számolni kezdte, higv- gvék csak. mennyire érdekli a pénz. Nyolcezer dollár. .. Ez igen... De miért ilyen sok? Nem ennyiről volt szó .. . Meg is kérdezte: — Hogy a barátjától se sajnálja a pénzt — felelte Yamamoto. Amikor elváltak. Blake előtt óira ott ágaskodott a tanácstalanság kérdőjele: hogyan értesítse Stanleyt? Hátraptllanlőtt: két férfi sétáH a nyomában. Bizonyára ezek is németek... — gondolta. Hazafelé indult. Azalatt az ONI emberei teljes gőzzel dolgoztak. Megállapították Yamamoto személyazonosságát: valódi neve I'taru Tachibaka, sorhajókapitány a japán flottánál. Múltja: a japán tengerészakadémián és a tokiói tengerészeti kollégiumban végzett, sorhajóhadnagyként került ki, majd rövidesen előléptették sorhajókapitánnyá. 1930-ban az Egyesült Államokba költözött, s beiratkozott a pennsylvaniai egyetemre, ahol Amerika történetét és külföldi kapcsolatait tanulmányozta. Amikor ezeket a tanfolyamokat elvégezte, a dél-kaliforniai egyetemre iratkozott be Los Angelesben. Ezt követően évekig utazgatott a Csendes-óceán partvidékén ahol japán üzletemberekkel, vállalkozókkal tartott fenn kapcsolatot. Aztán rmm!i a megszakadt volna Yamamoto amerikai tartózkodásának fonala... Az ONI egyebet nem tudott megállapítani róla... Csak jóval később tudták azonosítani, hogy Yamamoto nem más, mint a japán konzulátus egyik szerény kis alkalmazottja, aki évekkel előbb eltűnt az USA-ból, s alig egy esztendeje érkezett csak vissza, persze más néven. Jóformán minden szabad idejét a „Vörös Malom’’-hoz címzett, hírhedt mulatóban tölti — legalábbis a tengerészeti hivatal hírszerző; és elhárítói ezt tudták később megállapítani. Ez a mulató viszont a japán hírszerzők találkozóhelye. De minderről Stanley ék ezekben a napokban vajmi keveset tudtak, noha Yamamoto súlyosan vétett az utasítások ellen, amikor Blake-kel közvetlenül felvötte a kapcsolatot. Mert a parancs úgy szólt, hogy amerikai ügynökökkel a közvetlen kapcsolatot csak Kono, illetve a „Vörös Malom” japán lánykái tarthatják. A módszer a következő volt: az ügynökök betértek egy-egy pásztorórára a „Vörös Malom”-ba, s miközben a szerelem perceit élvezték, értesüléseiket átadták partnemőiknek, akiket azután szobác-skájukban meglátogatott időnként Yamamoto, hogy átvegye a híreket. (Folytatjuk.) Ausztria, NSZK, Hollandia Gastarbeiterek VIII. Köztudott, hogy a Német Szövetségi Köztársaságban sok külföldi, ahogyan itt nevezik, Gastarbeiter — vendégmunkás — dolgozik. Zömmel olaszok, törökök, görögök, jugoszlávok, de más országbeliek is akadnak. Az első vendégmunkásokkal a sztráda melletti pihenőkön találkoztam. Egy jugoszláv csoport hazájában töltötte a szabadságot, és most útban volt visszafelé. Megálltak pihenni, felfigyeltek a magyar rendszámú Moszkvicsra és megszólítottak. Egy ugyancsak visszatérőben lévő görögnek pedig elromlott az autója, és velünk jött a következő városig. Ott volt ugyan kéznél a segélykérő telefon, de azt nem merte megreszkírozni, mert a telefonhívásra erkező segítség rendkívül sokba kerül. Úgy is mondhatnám, hogy nem a vendégmunkások pénztárcájához szabták a tarifát. Később gyárakban is találkoztam vendég- munkásokkal, és végül már utcán, üzletben is felismertem őket. Úgyis javarészüknek meglehetősen jellegzetes a külseje, viselkedése. A Majna melletti Freuden- bergben, Wendelin Rauch bútorgyárában megkérdeztem, dolgoznak-e itt külföldiek. A tulajdonos sietett a válasszal: — Természetesen. A Gastarbeiter minden wárban szűk- séges. Az én gyáramban összesen 1000 fő dolgozik, s ebből általában 200—250 a külföldi. Mindjárt sorra mutogatta a közelünkben lévő külföldieket. Rauch úr is kialakította már magában a külföldiekre vonatkozó munkaerő-értékítéletét, aminek alapján sorolják őket a felvételnél. — Az olasz nem jó munkaerő, mert lusta. A jugoszláv jobban használható. A török hamar nyúl a bicskáért. A görög vegyes, ilyen is, olyan is akad. Hasonló a .vélemény másutt is. De ebben benne foglaltatik az is, hogy a vendégmunkást nem tekintik másnak, mint munkaerőnek. Nemcsak a tőkés, hanem az össztársadalmi légkör is olyan, hogy abban a vendégmunkás sosem les»» több nélkülözhetetlen munkaerőnél. Még akkor sem, ha már 4—5 éve ott dolgozik, és még csak nyelvi nehézsége sincs, ami a társadalmi érintkezést gátolná. Az előbb említett országokból nagy számban jönnek munkát vállalni Nyu- gat-Németországba olyanok, akik már otthon bírták a német nyelvet. Weinsbergben éppen egy ilyen munkásnál jártam vendégségben. A heilbron- ni Lápple-szerszámgyárban dolgozik többezred magával. Vagy fél évtizede dolgozik a Német Szövetségi Köztársaságban, és a számításai szerint még évekig marad. Vele van a felesége is, gyermeke is. jog szerint is minden további nélkül ott maradhatna akár egész életére, de esze ágában sinqs. A vendégmunkást sosem fogadják maguk közé a németek, úgy mint egyenrangú felet — panaszolja. — Megfizetnek minket is, minit a többi munkást, de velünk csak addig állnak szívesen szóba, amíg a műszak le nem tett a gyárban. A következő műszak kezdetéig lehetőleg meg sem ismernek bennünket. Ezt az ellentmondásos viszonyt a németeken keresztül is megfigyelhettem. Az olyan emberek is, akiknek sosem volt sem munkáltatói, sem egyéb kapcsolatuk a vendég- munkásokkal, a róluk való yé- ' lekedést kézlegyintéssel toldották meg: — Csak vendégmunkás — és a csak-oc erőteljesen hangsúlyozzák. Próbáltam közelebbit is megtudni erről a nem éppen barátságos viszonyról. Azt szűrtem ki a sok némettel folytatott beszélgetésből, hogy a vendégmunkások közül nem egyet elkaptak mint áruházi szarkát. Nem tudtak ellenállni az önkiszolgáló rendszer miatt könnyen a kezük ügyébe kerülő árunak. Az újságok hírül adták, hogy egy pénzesebb úr felfogadott egy törököt, hogy tegye el láb alól a kicsapongó feleségét. A török pár márkáért gondolkodás nélkül megtette. írástudatlan is akad köztük, szakember viszont annál kevesebb. Végül is a közvélemény elkönyvelte ~ és elA IV. kecskeméti népzenei találkozó elé könyveli ma is —, hogy a vendégmunkások közönséges bűnözők, primitív emberek, akikért jobb távoltartani. Minden rétegben, nációban akad salak. Ez régi és nagyon- is kézenfekvő igazság. Csakhogy a németek az egyedi esetekből úgy általánosítottak, hogy azzal egyben magas határiadat vontak maguk és az oi-szágot eltartó munkások egy része közé. Kicsiben valami olyasféle jelenség játszódik le Nyugat- Németországban, mint az Egyesült Államokban. Ott a vendégmunkások, itt. a négerek tömege. De mindegyik munkástömeg, méghozzá többnyire ők végzik azt a munkát is, amire más embert nem kapnának, tehát nélkülözhetetlen munkaerőt képeznek a társadalom számára és ugyanaz a társadalom nem szívleli őket. Természetesen a vendégmunkások is érzik tudják, hogy mennyire ferde szemmel néznek rájuk, s azt is, hogy mindnyájukban bűnözőt, gazembert látnak. Weinsbergi ismerősöm mesélte: A házigazda, aki egyáltalában nem tőkés, csak kisvállalkozó, s maga is hajnaltól estig görnyed a munkában, de ennek ellenére vele csak addig áll szóba, amíg a lakbért elszámolják. Mert ő csak (!) vendégmunkás... Melesleg, egy házban is laknak... A németek kihívó magatartása odavezetett, hogy a vendégmunkások kórusban gyűlölik őket. Igv tehát napjainkban már mérhetetlen nagy az ellentét a németek és a vendégmunkások tömege közt. E nagy társadalmi ellentmondást csak súlyosbítja, hogy ugyanakkor Nyugat-Németor- szágnak mind több és több vendégmunkásra van szüksége. Nem véletlenül járják a fejletlen és kevésbé fejlett országokat a német ipar munkaerő- toborzói. Azt nem lehet kiszámítani, hova vezet ez az ellentmondás, azaz, hogy meddig feszül a húr. Beszéltem németekkel, akik abban bíznak, hogy az automatizálással fokozatosan feleslegessé válnak a vendég- munkások. Ennek azonban semmi jele. Eddig is automatizáltak, de közben sosem csökkent, hanem állandóan nőtt a vendégmunkásigény. (Következik: DAIMLER ÉS BENZ) „ BOCLA FERENC „A hagyomány formái változhatnak, de lényege ugyanaz marad. amíg él a nép, amelynek lelkét kifejezi” (Kodály Zoltán) I. Századunkban, a technika századában, amikor rádió, televízió várja lakásukban az embereket, amikor repülőgépen, vonaton, autón, motor- kerékpáron egy-egy család nagyobb utakat tesz meg, mint amekkora utat valamikor egy egész falu népe bejárt, illúzió lenne a népművészeit hajdani szerepének a visszasóvárgása. Nem becsülne viszont bennünket méltóképpen már egy közvetlenül utánunk következő nemzedék sem, ha a technikai civilizáció térhódítása mellett nem figyelnénk föl népünk ma is naponta megszólaló ősi művészetére és belenyugodnánk abba, hogy ezek lek az alkotásoknak ma már kizárólag a múzeumokban van a helyük. A mi nemzedékünk feladata, hoey felkutassuk, a társadalom különböző rétegeivel megismertessük, és a jövő embere számára megőrizzük mindazt, ami múltunkból őrzésre érdemes. Ez a felismerés késztetDe a „hírős várost” arra, hogy első ízben 1967-ben megrendezze a hagyományőrző népi énekesek és népi hangszeresek országos találkozóját. Már akkor felvetődött az a gondolat, hogy rendszeresíteni és országossá kell szélesíteni ezeket a találkozókat. Két évvel ezelőtt, amikor a város 600 éves születésnapját ünnepelte, Kecskeméten megjelentek a népi énekesek és. hangszeresek mellett a parasztfestők is és kiállításon mutatták be legszebb alkotásaikat. Ebben az évben már a Magyar Rádió a társrendezője a IV. kecskeméti népzenei találkozónak, amelynek eseménysorát a megyei tanács dísztermében nyitják meg augusztus 21-én délelőtt egy, „A népzene ma” című tudományos tanácskozással. Ezen nép zenekutatók, néprajzosok, szociológusok, zeneszerzők, írók tartanak előadásokat, majd este a Katona József Színházban a Magyar Rádió és Televízió népi zenekara és szólistái adnak dísz- hangversenyt. Másnap, 22-én hat közismert népi énekes lép pódiumra, a „Szövetkezeti együttesek vetélkedője” és a „Röpülj páva” népdalverseny sikeres szereplőivel együtt. Huszonharmadd- kán délelőtt kerül sor a fiatalok hangversenyére, amelyen amatőr és hivatásos folk-beat együttesek lépnek föl. Este dr. Manga János, az MTA tudományos munkatársa vezeti azt a műsort amelyen népi énekesek, hangszeresek, népdalkórusok és népi hangszeres zenekarok adnak hangversenyt. A IV. kecskeméti népzenei találkozó egyéb rendezvényei között nemcsak tudományos tanácskozás szerepel, hanem koszorúzási ünnepség is — Kodály Zoltán emléktáblájánál, népművésztalálkozó, citeraze- nekarok térzenéje, sőt számos népzenei műsor hangzik el a Kecskemét környéki tanyaközpontokban is. Népűjsá" 4
