Tolna Megyei Népújság, 1970. július (20. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-08 / 158. szám
4 ♦ « * f j ♦ ♦ ♦ ♦ * ♦ ♦ ♦ * * * ♦ : ♦ •» * * f * : ♦ $ * z I Szabó László—Sólyom József: „Az átkozott FBI" 4. — A kormány megbízásából jöttem önhöz Mr. Cohen — mondta a Qu 2-es csoport vezetője. — A háborús erőfeszítések közben néha rendkívüli erőfeszítések is adódnak. Most példáid egy bizonyos washingtoni páncélszekrényt, kellene felnyitni. Két kérdésem van: vállalkozna-e a feladatra és mennyit kér fizetésképpen? — Fizetség! — méltatlankodott Sadie Cohen felháborodva. — Úgy látszik, maga azért jött hozzám, hogy sértegessen. Hát mit képzel rólam?! Tán nincs két unokaöcsém az amerikai hadseregben?! Talán nem ugyanolyan amerikai vagyok, mint maga? Hát nem szégyelli magát? Megfizetni engem? Vegye tudomásul, hogy még köszönetét sem fogadok el! Nem fizetheti meg a vasúti jegyemet sem Washingtonig, de még egy Coca-Colát sem vehet nekem! — Rendben van, öregem, magának van igaza — csillapította az őrnagy. — Nem akartuk megsérteni. Azonban jól tudja, Mr. Cohen, hogy minket is megfizetnek. Miért ne fizethenék meg magát is? — Lehet, hogy maguk pénzért küzdenek a nácik ellen, de én erre soha nem lennék képes. Gyerünk, öregem, mondja el, miről van szó. Sadie úgy figyelt, mint egy doktor, a súlyos beteg konzultációján. Magyarázat közben feljegyzéseket firkált egy használt, piszkos boríték hátuljára. Végül így foglalta össze véleményét: — Két számtárcsa, belső kulcsos ajtó, Wil* ton Safe Company. Ez egy 1925-ös modell. Nos, kedves őrnagy, a barátja visszamegy Washingtonba, vásárol egy gumi-, vagy bőrkalapácsot, olyant, amilyent az aranyfüst megmunkálásához használnak. Utasítja a titkárkisasszonyt, hogy az egyik - napon a szokásosnál korábban menjen a hivatalba. A maga kalapácsát a nők National- kasszájában rejtse eí. — Hova? — kérdezte meglepetten az őrnagy. — Érthetetlen ember — mormogta dühösen Sadie Cohen. — A keblébe! Mondja meg nekj, hogy teljes erővel üssön rá a kisebbik számtárcsára. Ez nem is fog erősebb lármát kelteni. Amikor azonban a főnöke ki akarja nyitni azt a nyavalyás páncélszekrényt, nagyon mérges tesz. Az Istennek sem fog kinyílni. Kénytelen lesz betefonálni a Wilton Sate Service washingtoni ügynökségnek és ez az ügynökség engem fog kiküldeni, hogy javítsam meg a páncélszekrényt. Természetesen ez csak akkor történik így, ha maguk erre kifejezetten felkérik őket. A javítás után én már tudom mind a két kombinációt és miközben ezen dolgozom, elrontom a belső, kulcsos ajtó zárját. Amikor azt is megjavítottam, látom majd, hogy milyen az a kulcs, és akkor, ha adnak egy darab vasat, és reszelőt, akár egy tucatot is csinálok belőle maguknak. Azt hiszem, egész okosan kiterveztem. Felesleges izgulni: azon az éjszakán, amikor maguk vásárolni akarnak ebből a páncélszekrényből, Washingtonban találnak. Ne féljenek, kéznél leszek, ha valami mégsem menne jól. A Qu 2-es csoport alaposan felkészült a feladatra. A reklámügynökből hírszerzőnek átnyergelt Jimmy szerkesztett egy furcsa gépezetet. Ügyes kis hajtómű fából készült kerekeket pörgetett, elképzelése szerint ez megoldhatta a rejt- jelző szalag lepergetését egy közönséges filmfelvevőgép lencséje előtt. Készített ezenkívül egy fényképezőgépbe épített nagyítógépet, amely alkalmas lett könyvlapok, iratok megörökítésére. Bonyolult infravörös-berendezés tette lehetővé, hogy sötétben is el tudják végezni munkájukat, ha a rejtjelző szalagot fényérzékennyé tették. A követség szomszédságában béreltek egy lakást, és szabályos sötétkamrának rendezték be az egyik szobát. Tökéletesen felszerelték, nagy gyorsaságú előhívás és fénymásolás céljaira. Egy hét múlva végre minden készen állt, elkezdhették a munkát. Vettek egy kis gumikalapácsot, amelyet az amerikai gépírónő — követve Sadie Cohen utasításait —, a keblei között rejtett el. » Délelőtt 10 óra tájban a török nagykövetség telefonon felhívta a Wilton Safe Company irodáját. Amikor megcsörrent a telefon, Sadie nyomban elnyomta szivarját a hamutartóban. — Azt hiszem, munkához láthatunk — mondotta. Néhány óra múlva az OSS pontosan ismerte a török nagykövetség páncélszekrényének mindkét kombinációját, s volt már kulcsuk is a belső ajtóhoz. Blackék ezen az estén egy marylandi autóscsárdában rendeztek népes, vidám összejövetelt, barátaik számára. A kirándulásra meghívást kaptak a török nagykövetség vezetői, tisztviselői is. Úgy tűnt, hogy tökéletesen biztosították: hajnalig zavartalanul dolgozhatnak a követség épületében. A Qu 2-es csoport két tagja, Dick és Bob, Sadie Cohennel együtt, este 10 órakor lépte át a nagykövetség kapuját. A csoport vezetője pattanásig feszült idegekkel ült a szomszédos hadiszálláson. Jimmy viszont nagy nyugalommal üzemképes állapotba hozta gépeit. Sadie. Bob és Dick is egykedvű nyugalommal lépték át a nagykövetség kapuját. Nem volt mitől tartaniuk, a portás néhány napja már jó emberük volt. Az OSS megtudta, hogy súlyos kártyaadóssága van. Az egyik lebujbán pókercsatába keveredett és körülbelül egy évi fizetését vesztette el — hozómra. Az öreg török lelkiismeretét azonban más ügy is nyomta. Viszonya volt egy fiatal amerikai utcalánnyal, aki éppen ezékben a napokban jelentette be neki: — Drágám, apa leszel. (Folytatjuk) Emberek és milliárdok A Székesfehérvári Könnyűfémmű Korunk „különös házassága'’ az 1962-ben megkötött magyar-szovjet timföld- és alumíniumegyezménytől „fogan- tatott”: a Bakony kincsét, a vörös agyagból készült bauxi- tot házasítják össze a szovjetunióbeli erőművek energiájával, s a Bakony és Volga házasságából született édesgyermeket, a ma már közhasználatú. kifejezéssel szólva, magyar ezüstöt, tízezertonna- számra „nevelik” tovább hazánk egyik leghatalmasabb és legkorszerűbb ipari létesítményében, a Székesfehérvári Könnyűfémmű üzemeiben. Fiatalok és idősebbek, asszonyok, lányok, fiúk, s öreg szakik érkeznek a műszakváltáshoz. Autóbuszok, személygépkocsik, motorkerékpárok, még igen sok kerékpár hozza- viszi a munkásokat. Több mint háromezer embert, technológusokat és mérnököket, gépkezelőkét és betanított munkásokat, szakmunkásokat és ipari tanulókat. De a felsorolás közel sem teljes, hiszen ez a látszatra kis létszámú, de roppant korszerű felszerelésekkel dolgozó gyáróriás ä vegyészektől az esztergályosokig bezáróan, szinte minden szakmát foglalkoztat. Hazánk, s egyben a világ legfiatalabb iparága kapott itt Koppenhágából érkezett a hír, hogy a Skandináv Ázsia Intézetben egy finn kutatócsoport négyévi munkával logikai-matematikai alapon megfejtette az indus kultúra maradványain talált, eddig meg nem fejtett jeleket, s ezzel közelebb került e kultúra lényegéhez. A megfejtett szö- veg beigazolja azt, amit a tudomány már eddig is feltételezett, hogy ti. az árja népcsoport i. e. 1500-ban bekövetkezett betörése előtt a mai Nyugat-Pakisztánban egy dravida eredetű kultúra virult. Az árják által feldúlt települések maradványai nagy városokra utalnak. Ez a dravida kultúra olyan vallási és társadalmi törvényeket alkotott — különösen a kasztrendszerre vootthont, több milliárd forint beruházási költséggel. S aki ma belép a gyár területére, aligha hiszi el, hogy 1946-ban alig több mint kétszáz dolgozóval, mindössze 137 tonna alumíniumterméket állítottak itt elő. Hihetetlennek is tűnik, hiszen 1969-ben már 32 570 tonna alu- mínium-félkészterméket értékesítettek, s ennek előállítását 3136 ember végezte, beleértve ebbe az igazgatótól a portásig, mindenkit. Négy évvel ezelőtt adták hírül a lapok, hogy egymilliárdos vállalat lett a könnyűfémmű, « most, ha betekintünk az éves terveikbe, kellemes meglepetéssel látjuk, hogy 1970-ben 1,7 milliárd forintot kívánnák termelni, annak ellenére, hogy termékeik túlnyomó többségénél 15—20 százalékos ármérséklés történt az elmúlt 2—2,5 évben! — Igaz, ehhez az 1,7 milliárdhoz újabb gépek és újabb embercsoportok kellenek. Hozzáértő, lelkes kollektíva. Olyanok, akik képesek lesznek az igen nagyszámú törzsgárdával közösen megtermelni a tervezett 45 000-nél is több tonna alumíniumterméket. Kilencszáz munkást várnak. Igaz, egy jelentős hányadát ennek a létszámigénynek itt nevelik ki az üzemekben, a tanműhelyben, s a szakmailag lai. natkozóan —, amelyeknek jellegzetes vonásai megmaradtak a következő árja-hindu korszakban is. Az írás megfejtésének munkája négy évvel ezelőtt kezdődött Helsinkiben. Nemrégiben következett be a nagy „áttörés” — részben komputer, részben egyéni ötletek segítségével. Kiderült, hogy — az eddigi feltételezésekkel ellentétben — az indus írás tiszta képírás volt, vagyis minden jel egy-egy szót jelent: kb. 300 ilyen jel van ezek értelmét azonban a kisegítő jelek — vesszők, vonások — jelentősen befolyásolják. Ezért jelentette ki a tudóscsoport, hogy bár az írást elméletben megfejtették, mégis nagy munka vár még rájuk a szöveg tökéletes értelmezéséig, ............... k us számára félelmetesen nagyméretű gépek mellett. Mert hatalmas gépek és gépegységek gyúrják, préselik, nyújtják, formálják itt a kohósított alumíniumot. Jellemzőként elegendő megemlíteni, hogy csupán a most befejezés előtt álló, részlegesen már üzemelő szé- lesszalag-hengerműben 9000 tonna, — nem téves! —, kilencezer tonna a Szovjetunióból vásárolt gépek összsúlya. S a présgépek több ezer tonna nyomóerővel formálják az építőipar, járműipar, stb. kívánságainak megfelelő formára az elektromos kemencékben előmelegített „tuskókat”. — Nem fél előtt a gépmonstrumtól? — tettem fel néhány évvel ezelőtt, első riport- utamon a kérdést egy törékeny termetű kislánynak, miközben a 3500 tonnás présgépre mutattam. Nevetett. Alighanem kinevetett, ma már bevallhatom, s mutatóujjával .megnyomott egy gombot a vezérlőasztalon, s a hatalmas dugattyú nekifeszítette vállait az alumínium- tuskónak, s a présszerszám másik oldalán kígyózva futott ki a néhány milliméteres alu- huzal. Azóta néhány hasznos tapasztalatra a riporter is szert tett, s ma már nem idegen a fülnek, amikor a présüzem szó. ciaHsta brigádjainak tanácskozásán ilyeneket hall: Tőlünk is függ, hogy Magyarország mikor éri utói a legfejlettebb országokat az egy főre jutó alumínium-felhasználás területén. Hogyan jutottak el idáig? A válasz roppant egyszerű: együtt nőttek az üzemmel. Szakmai tanfolyamokon, munkásakadémiákon, s nem utolsó sorban technikumok és főiskolák esti és levelező tagozatain „nyújtózkodtak” fel jelen napjainkig. A vezető gárda tagjai közül több mint százan a Szovjetunióban végezték tanulmányaikat és évente 20—30 szakmunkás utazik néhány hetes továbbképzésre a legkorszerűbb szovjet gyárakba. Mert nemcsak mérhetetlenül sok alumínium kell, hanem elsősorban ehhez értő, feladataikat értően végző emberek, hiszen ma már közel négyezerre tehető csupán a présüzemben készülő félgyártmányok száma, s a készáruüzemben is egyre-másra újabb termékeket keli előállítani. Készáruüzem? Mindössze két. három éve ismert fogalom ez a gyárban, de egyre nagyobb figyelemmel fordulnak feléje az emberek, a többi üzemrészben is. A csomagolórészleg még hagyományos eszközökkel dolgozik, de már 1969-ben is 120 000, idén pedig 200 000 el- oxált diszrácsot készítenek a hazai olajkályhagyártók kérésére. Még szabják, hegesztik. csiszolgatják a színes tv-adás úgynevezett dipóljait, de napokon belül megkezdik e termékek szállítását is. Másutt hatalmas orsók készülnek a műszálgyártó ipar megrendelésére, s az udvaron már égre mered a 24 méter magas, villamostávvezetéket tartó alumínium- torony, ami az első ilyen termék a világon, s tervezői, kivitelezői nagy reményeket fűznek hozzá. Szak- és segédmunkások, nagy többségükben szocialista munkabrigádokba tömörülve végzik feladatukat. Különböző gépek segítségével „nevelik” tovább, léptetik magasabb osztályba a Bakony és Volga édesgyermekét. S tudják, keresetükön is megérzik, hogy egy csaknem kétmilliárdos vállalat alkotó tagjai. Tudják, hiszen szemük láttára, értük és általuk nőtt ki hazai iparunk egyik leghatalmasabbjává a Székesfehérvári Könnyűfémmű. KÁTAY ANTAL Sikerült megfejteni az ősi indus kultúra írását uAufc.' Műszaki ellenőrzést végeznek a technikusok a szélesszalag-hengermű kifutógörgősorán.
