Tolna Megyei Népújság, 1970. július (20. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-26 / 174. szám
ButorkiáUítds A dombóvári vasutas művelődési otthonban bútorkiál- lítast rendezett az áfész. Néhány1 kérdést tettünk fel Kovács Gyulánénak, aki a kiállítás látogatóit kalauzolta, tájékoztatta, s aki egyben a dombóvári bútorbolt vezetőhelyettese. — Tudnak-e kellő választékot biztosítani a vásárlók részére? — Manapság már nem gond a választék. Általában 20—25 féle szobagarnitúra áll rendelkezésre, nem beszélve az egyéb bútorféleségekről. Egyik-másik garnitúrát szükség esetén megbontjuk, attól függ, hogy a vevőnek mire van szüksége. De sajnos, mi is raktározási gondokkal küszködünk. Nagyon sok bútor fogy, és bizony több raktár kellene ehhez a nagy forgalomhoz. — Mennyi bútort értékesítenek évente? — Körülbelül 25 millió forint értékűt. — A széles skálájú választékot, hogyan tudják folyamatosan biztosítani? — Úgy, hogy rendszeresen rendelünk a bútornagykereskedelmi vállalattól is, jópár termelő üzemmel peddig közvetlen kapcsolatot tartunk. — A drágább vagy az olcsóbb bútorokat keresik-e jobban a vevők? — Az árat egyre kevésbé nézik. A fő szempont az, hogy megfelel-e az igényüknek vagy nem, tetszik-e vagy nem. Megesett már, hogy egy drágább garnitúrából csak párat mertünk rendelni, mert magasnak tartottuk az árát. A garnitúra "tetszetős volt, és magas ára ellenére elkapkod' ták, _:'sőt, - nem győztünk '-pótlólag rendelni belőle. Persze, mindenki kalkulál az árral is, iygekiszik összevetni a különféle bútorokat és árukat, hogy melyik éri meg jobban. — A bútoripar törekszik-e a célszerűségre? — Esete válogatja. Itt van például a Firenze-gamitúra. A korábbi szériáknál nagy probléma volt — sokan kifogásolták —, hogy a hevekrők- nek nincs ágyneműtartójuk, a külön ágyneműtartó pedig kisméretű, de mégis olyan helyet foglal el a lakásban, amit más célra kellene hasznosítani. Annál is inkább, mert a mai lakások köztudottén kicsire méretezettek. A gyár felfigyelt erre a fogyasztói igényre, és módosított a garnitúrán. A heverőket ma már tágas ágyneműtartóval gyártja, és nem kétséges, hogy ez sokkal célszerűbb, mint a korábbi volt. De továbbra is általános probléma, hogy a szekrényekben kevés az akasztós rész. Ezt mindenki, kifogásolja, teljesen joggal. Nem szabad elfelejteni, f, hogy egy 3—4 tagú családban, akármilyen szűkösen is ruházkodnak, végül is sok Összegyűl, és hova tegyék, ha a szekrényben nincs hozzá hely. Úgyszólván minden garnitúrának problémája ez, pedig már felfigyelhetett volna rá a ipar. Ugyanígy sokan kifogásolják az asztalok 1 méretezését is. — Egy-egy- ilyen kiállítódon jól tükröződik a vásárlóközönség véleménye. A nagykertöl vagy a nagyobb iparvállalatoktól jött-e vaiaki a kiállításra, hogy tanulmányozza a vásárlók igényeit? — Nem. Pedig jeleztük a kiállítást. B. F. A megszámlált ember II. Nemek, vándorok, városok A népesség összeírásakor nem csupán az élők számának megtudakolása a cél, hanem az is, vajon milyen e népesség összetétele? Ezerféle csoportosítás kínálkozik — iskolai végzettség, foglalkozás, stb. —, de két legfőbb, s nemzetközileg általános: a kor és a nem szerinti összetétel. Előbbitől el kell tekintenünk, mert az idevágó adatokat most dolgozzák fel, utóbbikét viszont már publikálták. Nőtöbbletet állapítottak meg. Igaz, a század kezdetekor — 1900-ban 1005 nő jutott ezer férfire —, e többlet még minimális volt, az első világháborút követően viszont folyamatosan emelkedett. A csúcs a második világháborút követő első népszámláláskor, 1949-ben mutatkozott, 1081 nő jutott ezer férfire. Azóta némi kiegyenlítődés megy végbe, e mutató 1960-ban 1073, 1970-ben 1067 volt. (Igaz, a múltban sok országban, hazánkban is egy időben, a női népességet nem számlálták meg az „ember” jelzőt még az összeíróíven is csupán a férfiak birtokolhatták...) Az országban Budapesten jut a legtöbb nő: ezer férfire 1165. Utána Szegeden — 1158, — majd Kaposvárott 1137. A fiatal, újonnan keletkezett városokban e mutató jóval szerényebb, sőt öt helyen, — Ajkán, Kazincbarcikán, Oroszlányban, Leninvárosban (Ti- szaszederkényben) például mindössze 831. Igen, mint a csepp a tengert, ez is tükrözi: a férfiak a honfoglalók. a húsz százalék, amelyiké nem, egykor a legmódosabbakhoz, a száz, vagy még több holddal rendelkező basaparasztokhoz tartozott. Az övék sem hanyatlott azonban még távolról sem annyira, hogy Nagyszoko- lyen nyomorról lehetne beszélni. Még a cigányok sem nyomorognak, ámbár a szovjet hősi temető melletti út oldalába vájt veremszerű lakásaikhoz mérten, a lapunkban nemrég idézett dunaszentgyörgyi építmények is luxuslakásoknak tűnnek. — Régen — folytatja az idős orvos — ha bement az ember egy szegény család portájára, mit látott? Piszkos, okvetlenül földes konyhát, rakott tűzhelyet. egy szobát a legszükségesebb bútorokkal és rongyokat a gyerekeken. Ma ugyanide aszfalt járda vezet, a konyhát lekövezték, gáztűzhely van, mosógép, rádió, televízió. A szobában többnyire kombinált bútor. A gyerekek ruháiból senki nem tudna a szülők foglalkozására következtetni. — Egészségügyi, kultúra? — Babona régen is kevés volt, inkább sok hasznos, népi megfigyelés. Ma már a babona teljesen eltűnt. A gyógyszerfogyasztás mintegy háromszáz százalékkal emelkedett, idegcsillapítókkal a falu tíz százaléka él. Tíz esztendeje nincs egyetlen új fertőzött tbc-sünk sem, a Nagyszo- kolyban régen nagyon elterjedt nemi betegségek pedig teljesen eltűntek. — Egyke? — Egyke az van. Az újságíró életében először jár a községben. Az a szándéka. hogy magukkal a kétszázötven éves falu lakóival monj dasson véleményt a nagyszo- kolyiakról. (Folytatjuk.) ORDAS IVÁN f f Zárt kapu. hunyt ablakszemek. szunnyadó templom. Rajz: ÉRDI JUDIT . A megyéket tekintve valamennyiben ezer férfire 1100- nál kevesebb nő jut. A legtöbb Somogybán — 1079 —, majd Zalában — 1068 —, s Hevesben (1067). Ezzel szemben Komárom megyében mindösz- sze 1009, Veszprémben 1016, s Hajdú-Biharban 1018 nő jut ezer férfire. Az előző cikkben utaltunk arra, hogy részletesen is megismerkedünk a népesség növekedésének forrásaival. Két fő forrás létezik, s ezek a természetes szaporodás, illetve az országba máshonnét letelepültek. A természetes szaporodás 1938-ban — a „boldog békeidőkben!"— nem volt túl nagy: 51,5 ezret tett ki. 1949-ben 84,6 ezret. A csúcsot 1954-ben érte el —: 223,3 ezer élve születés és 106,6 ezer halálozás egyenlegeként —, 116,6 ezer fővel. A mélypont nincs túl messze, akárcsak a csúcs. 1962-ben volt a legkisebb a természetes szaporodás, mindössze 21,7 ezerre rúgott. 1966 óta lassú emlekedést állapíthatunk meg, — 1966: 36,5 ezer, 1969: 37,6 ezer —, s így 1960—1969 között a tényleges szaporodás 354 553 főt tett ki, enyivel lettünk többen a két népszámlálás végrehajtása közötti évtizedben. Az egész után vegyük sorra a részleteket, hisz’ akad közöttük elgondolkoztató éppúgy, mint örömteljes. 1960 és 1969 között a természetes szaporodás csak Budapesten volt negatív előjelű. (Többen haltak meg tehát, mint amennyien születtek). Másutt erősen eltérő értékeket állapíthatunk meg. A legmagasabb Szabolcs- Szatmár megyében volt a természetes népszaporodás, a népesség 9,6 százalékára rúgott. Ezt követően Hajdu- Biharban — 7,4 —, s Miskolc városban (7.0). A legalacsonyabb — a már említett Buda. pesten kívül — Szegeden — 0,5 —, Somogy megyében — 0,6 —, s Csongrád megyében (0,9). A kisebb járási jogú városok közül szembetűnő — és örömteljes —, amit a fiatal települések produkálnak. A listát Leninvá- ros vezeti, a népesség 30,1 százalékára rúgó természetes nép- szaporulattal, majd Kazincbarcika — 22,3 —, s Oroszlány — 17,7 — a sorrend. Nem véletlen, hogy a továbbiakban is a városok új nemzedékének képviselői: Ajka, Dunaújváros, Komló, Ózd, Várpalota..., míg a lista másik végén Gyulát, Makót, Orosházát, Szarvast, Baját, Balassagyarmatot találjuk. Amint írtuk; a természetes szaporodás az egyik tényező, a tényleges népességnövekedés, illetve -csökkenés összetevőjében. A másik a vándorlási különbözet. Ezzel el is érkeztünk egy újabb, s nagy témához. Évente 40—45 ezer fővel gyarapodik a városok lakossága hazánkban, az útrakelt állampolgárok célja nagy többségben a főváros, vagy valamelyik, fejlődőben lévő város. (Érdekesség, hogy a vándorlások több évre terjedő, havi részletezésű adatait vizsgálva megállapíthatjuk: március és áprilisban, illetve október és novemberben mozognak a legtöbben az ország területén, nagy többségükben munkaképes korú, főként 16—34 éves férfiak, s 16—30 éves nők). 1960 és 1969 között Budapest vándorlási különbözete 153 ezer főre rúgott, A megyei jogú városoké 83 ezer, a többi városé 170 ezer főt tett ki. A községek lakossága ugyanez idő alatt viszont 403 ezer lélekkel csökkent... Százalékos arányban mérlegelve: a főváros népességének 8,5 százalékát tette ki a vándorlási különbözet, a megyei jogú városoknál e mutató 17 százalék, — tehát itt volt a legnagyobb mértékű a gyarapodás —, a többi városnál pedig 9,4, míg a községek népességük 6,9 százalékát veszítették el a városok vonzereje következtében. Az ország 19 megyéjéből kilencben nőtt, tízben csökkent a népesség. (1949 és 1960 között még csak öt olyan megye volt, amelyben mérséklődött a népesség száma!). A vándorlási különbözet mindössze három megyében pozitív előjelű, — Pest, Komárom, Fejér —, a többiben több volt az el-, mint az odavándorló. A legnagyobb vándorlási veszteséget a népesség 11,9 százalékát — Hajdu-Bihar megye szenvedte el, majd ezt követően Szabolcs- Szatmár (8,6 százalék). Ha most, ezek után a tényleges szaporodást tekintjük, — tehát a természetes szaporodás, valamint a vándorlási különbözet egyenlegét —, akkor százalékosan — mert ez többet mond, mint a szám szerinti —. a nagyvárosok közül Pécs lakossága növekedett a leggyorsabban : 26,6 százalékkal. A további sorrend: Miskolc, Szeged, Debrecen és- Budapest, míg a megyék közül Komárom a listavezető, — 11,8 százalékos gyarapodással —, ezt követően Pest és Fejér. A lista másik végén Békés és Hajdu- Bihar megyét találjuk, — népességük tényleges fogyása egyaránt 4,5 százalék —, majd Tolnát. A járási jogú városok közül legnagyobb léptekkel Leninváros lakossága gyarapodott, — 220 százalékkal —, majd Kazincbarcika és Dunaújváros. Negatív előjellel, tehát tényleges lakosságfogyással szerepel Túrkeve — 8,6 százalék —, Mezőtúr, Hajdúböszörmény, Csongrád, Hajdúnánás, Hódmezővásárhely, Jászberény, Kapuvár, Karcag, Kisújszállás és Makó. A járások közül a Baranya megyei, szigetvári járás szenvedte el a legnagyobb vérveszteséget: népessége 1960 és 1969 között 13 százalékkal csökkent: MÉSZÁROS OTTÓ (Következik: Hol és hogyan lakunk?) Segédmunkást felveszünk! PAPIRÉRTÉKESITÖ VÁLLALAT, SZEKSZÁRD. (259) Népújság 3 1970. július 26.
