Tolna Megyei Népújság, 1970. július (20. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-21 / 169. szám

rmmTmTTTTTtTVTTITTTTmmTTTmTTyTTTTmVTTyTTTT fTTTTTTTTf TTTTTTTTTTTTyTTTyyTTyTTTTTTTfTTTTTTTVVVTyyfTT'H'Vyi 4 4 4 4 4 ◄ 4 ► ► ► ► ► ► > t i Szabó László—Sólyom József: CICERO jelentkezik 6. Cicero ettől kezdve rendszeresen szállította a fi nntekeroseket. amelyekért az SD minden alka­lommal 15 ezer angol fontot fizetett. Hihetetle­nül nagy összeget, lassan már több százezer fontot tett ki az újabb és újabb ügynöki bér, de Berlinben úgy vélték, hogy feltétlenül megéri, mert — bár erről az inas nem tudott —, a negyedik filmtekercs átvételétől kezdve már csak a Németországban hamisított angol fontok ván­doroltak Cicero kezébe. Az SD Berlinben szé­kelő urai ugyanis kisütötték, hogy ilyen mér­hetetlenül nagy összeggel Cicero már úgy sem gazdálkodhat szabadon, tehát semmiképpen sém használhatja a közönséges pénzforgalomban, de még bankba sem teheti annak veszélye nélkül, hogy nyomban fel ne hívja magára a figyel­met. Ha egyáltalán élvezi „munkája gyümöl­csét”, s itt-ott be is váltja a fontot, azt minden valószínűség szerint az éleinte kapott összegek­ből fedezi. Már pedig ez az 50 ezer font, majd­nem 150 ezer dollár — valódi! Minden feltéte­lezés arra mutatott, hogy Cicero az esetenként átvett 15—15 ezer fontot valami titkos helyen elrejti, arra számítva, hogy a háború után majd előveszi. A titkos laboratóriumok, pénzhamisító mű­helyek — elsősorban a sasohsemhausení kon­centrációs táborban — persze bőven ontották a hamis fontot. Igaz, Schelleniberg lassan még azt az ötvenezer valódi fontot is sajnálta, amit az első négy tekercs filmért ffizették a töröknek, ezért Mojzisoht utasította, hogy szervezzen meg egy akciót arra az esetre, ha már nem veszik igénybe Cicero szolgálatait. Puhatolja ki, hová rejti a pénzt és készítse fel embereit az ötven­ezer font visszaszerzésére. Talán nem is kap­zsiság volt ez Schellenberg részéről, hiszen a pénz úgy sem az övé, csupán kisstílűség... Mert amilyen nagystílű volt az SD. ha eapberek élete árán kellett valamilyen titkos anyaghoz hozzá­jutnia, Olyan kisstílű és garasoskodó lett, ami­kor pénzt kellett kiadni. Egyelőre azonban Cicero még szállította az anyagokat, s ezék kivétel nélkül mind az angol külügyminisztérium politikai értékeléseit tartal­mazták. Es az értékelések konkrét anyagokat is tartalmaztak. 1943 végén Mojzisch azt jelentette, hogy két­ségek merültek fel Cicero Ő6z'nteségével kap­csolatban. A náci tiszt ugyanis jelen volt az egyik filmtekercs előhívásánál, s az Ankarába küldött titkos fatospecialista felhívta Mojzisch figyelmét, hogy az egyik okmány felvételén a szövegnek egy részét eltakarja egy ujj. Moj­zisch nyomban felfigyelt erre, s ő is átvilágí­totta a filmet. Jól megnézte a kópiát, és való­ban, azokon két ujj volt látható. — Eszerint Cicero nem egyedül végzi az ok­mányok fényképezését... — mondta a fotósnak, aki ugyanolyan hírszerző tiszt volt, mint ő. Agyában villámgyorsan kergették egymást a gondolatok: Cicero korábban azt mondta, hogy az okmányok fényképezését teljesen egyedül készíti, mégipedig akkor, amikor a nagykövet lefekszik aludni. Mojzisch kérdésére részletesen el is mondta, hogyan hajtja végre az akciót. A nagykövet, aki rendszeresen altatót szed, s ezért gyorsan elalszik már korábban azt az uta­sítást adta inasának, hogv ebben az időben tisz­títsa és vasalja ki a ruháit. .. Ruhatisztítás alatt Cicero kiveszi a zsebből a kulcsokat, ki­nyitja a páncélszekrényt, kiszedi az okmányokat, és erős megvilágítás mellett egy Leica fényké­pezőgéppel elkészíti a reprodukciót. Mojzisch mindezt gyanúsnak találta. Paggatta a foto- techniku^t, s megpróbálta rekonstruáltata vele Cicero fotózási módszereit. — Ha én az okmányt fogom, lehetséges, hogy saját magam fényképezzem is? — kérdezte. 1— Próbáljuk kä .ZJ Mojzisch megfogott egy papírlapot, aztán a kezébe adott Leica fényképezőgéppel megpró­bálta azt lefényképezni. De csak a legnagyobb nehézségek árán sikerült úgy véghez vinnie, hogy mutató és középső ujja abban az állásban helyezkedjék el a papíron, ahogyan azt a Cicero által átadott fotókon látta. Egyébként is, ahány­szor fél kézzel akarta a gépet elkattintani, mindannyiszor elmozdult. Az viszont teljesen valószínűtlen, hogy Cicero állványos módszerrel fényképezzen . . . Nemcsak azért, mert ez komp­likáltabb, és azt jelentené, hogy néki kellene beállítania a rögzített lencse elé és találomra fényképezni a kópiát, hanem azért is, mert ez nagy mozgással jár ... Ha rögzített géppel dol­gozik, akkor sem lehetett rajta a két ujja.». Mojzisoh végül arra a következtetésre jutott, hogy Cicero nem egyedül készíti a fényképfel­vételeket. A két ujj mindenképpen kát ember jelenlétére utal. .. Eszerint tehát Cicero hazu­dott. .. Mojzisch márts a követség távírászszobájéba rohant, és diktálta a Berlinibe küldendő szöve­get: „Megállapítottam, hogy Cicero nem egyedül fényképezi az okmányokat. Az egyik kópián két ujj, a mutató és középső ujj látható. Korábban azt mondta, hogy mindent egyedül csinál. Uta­sítást kérek.” Rövidesen megérkezett a válasz: . .Számon - kérni Cicerótól, hogy miért hazudott. Az okmá­nyok valódiaknak látszanak, a führer mánd- egyiket külön-kiülön is látni akarja.” 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 «AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA.AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA ■ Döntött a Legfelsőbb Bíróság Az utóbbi időben több fon­tos állásfoglalás hangzott el a Legfelsőbb Bíróságon. A TELEK FORGALMI ÉRTÉKE - ­Egy vidéki ingatlant a ta­nács kisajátított és kártéríté­sül 150 ezer forintot ajánlott fel. A telken volt egy há­romszobás, mellékhelyiséges, 65 éves, vályog falú lakóház is. Az összeget a háztulajdo­nos kevesellte és pert indított. A városi bírósági tárgyaláson a szakértő véleménye az volt, hogy a szóbanforgó ingatlan irányára négyszögölenként 20— 100 forint, forgalmi értéke 300 —350 forint. így négyszögölen­ként 200 forintot számolva — az egész becsértéke 211 ezer 700 forintra tehető. A bíróság ezt az összeget megítélte. Fel­lebbezésre a megyei biróság — újabb szakértői vélemény alapján — a tanácsot négy­szögölenként 280 forint kárta­lanítás fizetésére kötelezte. A döntés indokolása szerint azért állapított meg nagyobb kárta­nítást, mert a tulajdonost olyan helyzetbe kell hozni, hogy a kártérítési összegből a lehetőséghez kénest hasonló nagyságú és adottságú ingat­lant vásárolhasson. Törvényes­ségi óvásra az ügy a Legfel­sőbb Bíróság elé került, amely a megyei bíróság ítéletét ha­tályon kívül helyezte- és az elsőfokú ítéletet hagyta hely­ben. A határozat indokolásában a Legfelsőbb Bíróság rámutatott arra, hogy valamely kisajátí­tott telek értékét irányárak alapján kell megállapítani, fi- ( gyelembe véve a település je­lentőségét, a közművesítés fo­kát, a telek nagyságát és az értéket befolyásoló különböző tényezőket. A kártalanítási összeg megállapításánál a for­galmi értéknek is jelentősége van, de ezt az irányár szem előtt tartásával, a jogszabály­ban kiemelt és esetleges egyéb tényezőkkel való kölcsönhatá­sában, összefüggésében kell értékelni. Ebben az esetben a me­gyei bíróság túlzott jelen­tőséget tulajdonított a te­lek forgalmi értékének és az irányárat, valamint a jogszabályokban felsorolt tényezőket nem kellően és nem összefüggésükben vet' te figyelembe. A kétségtelenül fennforgó ér­tékemelő tényezők száma és jelentősége még a forgalmi érték figyelembe vételével sem indokolja az irányár fel­ső határának majdnem há­romszoros túllépését, mint ahogy a megyei bíróság tet­te. A helyes kártalanítási ösz- szeget a városi bíróság álla­pította meg, s ezt kellett hely­benhagyni. ILLETÉKES A MUNKAÜGYI DÖNTŐBIZOTTSÁG Egy osztályvezető főmérnök még 1966-ban benyújtott újí­tását vállalata a következő év­ben megvalósította. Az újítá­si díj miatt azonban a mérnök panasszal fordult a vállalati munkaügyi döntőbizottsághoz és 326 ezer forintot követelt. A bizottság álláspontja az volt, hogy a panasz elbírálá­sára nincs hatásköre és az ügyet áttette a járásbíróság­hoz. A járásbíróság sem talál­ta magát illetékesnek és az iratokat felterjesztette a me­gyei bírósághoz. A megyei bíróság az ügyet érdemben bírálta el. Fellebbezésre a Legfelsőbb Bíróság ezt az íté­letet hatályon kívül helyezte és elrendelte az iratoknak új­ból a vállalat mellett működő döntőbizottsághoz való áttéte­lét. A végzés indokolása kimond­ta: az újítást megvalósító vál­lalattal munkaviszonyban ál­ló dolgozónak az újítási díj­jal kapcsolatos munkaügyi vitájában első fokon a válla­lati munkaügyi döntőbizottság jár el, ha a megvalósítás 1968. január 1. előtt, már megtör­tént. vagy a felek a megvaló­sítási szerződést megkötötték, és a dolgozó igényét 1969. ja­nuár 1. után érvényesítette. Ebb'd következik, hogy ebben a:: esetben a megvalósító vál­lalattal jelenleg is munka­viszonyban lévő mérnöknek újítási díj iránti követelése bírálásra első fokon nem bí­róság, hanem a vállalati mun­kaügyi döntőbizottság illeté­kes, tekintve, hogy a mérnök a panaszát 1968 november 11- én terjesztette elő. Tévedett tehát a munkaügyi döntőbi­zottság, amikor ettől eltérő ál­láspontra helyezkedett. Ugyan­így tévedett a megyei bíróság is, amikor az ügyet érdemben bírálta el. A Legfelsőbb Bíró­ság még kimondta azt is: ha­tározata a munkaügyi döntő­bizottságra kötelező. ALAPTALAN A TSZ VÉDEKEZÉSE, FIZETNIE KELL Az egyiik mezőgazdaságii ter­mel őszövetflceziet melléküzem­ként tasakgyártásra rendezke­dett be. A gyártásihoz szüksé­ges és importból származó pó­lyáidén fóliát az üzemág ve­zetője egy vegyipari vállalat­nál rendelte meg 457 ezer fo­rintért. Az anyagot átvették, de az ellenértékét nem fizet­ték ki. Felszólításra azt vála­szolták, hogy a vállalat 10 százalék árengedményt ígért nekik, ezenkívül a vámhiva­taltól is 20 százalék árenged­ményre számítanak. Ezért „szíves türelmüket” kérik, és megígérték, hogy „pénzügyi helyzetük megfelelő alakulá­sa” esetén tartozásukat ki­egyenlítik. A vállalat a 10 százalék ármérséklést megad­ta, majd 411 ezer forint meg­fizetéséért pert indított. A .perbe az illetékes megyei fő­ügyészség is beavatkozott és indítványozta, hogy a bíróság a keresetnek adjon helyt. A megyei bíróság a szövet­kezetei a peresített összeg megfizetésére kötelezte. Fel­lebbezésre az ítéletet a Leg­felsőbb Bíróság jogerőre emelte. Az ítélet indokolása szerint a Legfelsőbb Bíróság nem fogadta el a tsz véde­kezését. hogy p7. üzletkötéskor — a vállalat hibájából — lé­nyeges kérdésben, tévedésben voltak, és így joguk volt a szerződést megtámadni. A Legfelsőbb Bíróság úgy látta, hogy a tsz állításai alaptala­nok. A vállalat igazolta, hogy a jogszabályoknak megfelelő­en készítette el árkalkuláció­ját, az egységárat a kiutaló­jegyen feltüntette, azt a szö­vetkezet megkapta, nem kifo­gásolta és nem sokallta. Mind­ezek alapján a teljes vétel­árat megfizetni tartoznak. A SZABÁLYOK BETARTÓJÁT IS ÉRHETI BALESET Tragikus szerencsétlenség történt egy gyárban. Külön­leges munkacsoport 52 méte­res magasságban szerelést végzett. A csoportból egy gép­lakatos, tiltott módon, egy csigára erősített sodronyköté­len csúszott le. Nem történt semmi baja. de nemcsak a csoportvezetőtől, hanem mun­katársaitól is erélyes dorgá- láiSt kapott a virtuskodásért. Ugyanez a géplakatos később önként jelentkezett bizonyos munka elvégzésére és ismét felmászott az - emelvényre. Amikor elkészült, 29 méteres magasságig szabályosan kú­szott lefelé, ott azonban egy fél méternyire lógó kötél után kapott, s azon lecsúszva a földre zuhant. Ezúttal azon­ban olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kórházba szállítása után. néhány órával később, meghaít. A szerencsét­lenül járt ember özvegye és árvája járadékiigényét a kerü­leti lárásbíróság elutasította. Törvényességi óvásra a Leg­felsőbb Bíróság az igényt megítélte. A határozat indokolása sze­rint a tanúvallomásokból az derül ki. hogy a szerencsétle­nül járt ember a dorgálás ha­tására szabályszerűen akart tornászni, de megcsúszott és egyensúlyát vesztve kapott a kötél után. Tehát nem sza­bálytalankodott, nem virtus- kodott, és így történt a halá­los baleset. A 20 méter ma­gasságban levő ég egyensúlyát vesztett ember mozdulatai egyébként is kiszámíthatatla­nok, Ilyen körülmények között még közreható magatartása sem állapítható meg, tehát kármegosztásról sem lehet szó. A‘ kártérítési összeg megálla­pítására a Legfelsőbb Bíróság az iratokat a járásbíróságnak i.sszaküldte. HAJDÚ ENDRE Revolvergolyótól halt meg a költő Egy szürke rendőri hír kö­zölte annak idején, hogy 1945, július 5-én krimibe illő kö­rülmények között távozott az élők sorából a magyar líra egyik legtehetségesebbje — az első Nyugat-nemzedék tagja — Nagy Zoltán, Debrecenben végezte jogtu­dományi tanulmányait. Fran­ciaországba és Olaszországba utazott, majd Debrecenben 10 évig volt ügyvéd. A Tanács- köztársaság idején mint a debreceni írók tanácsának tagja, részt vett az irodalom szervezésében. 1921-ben Buda­pestre költözött. A két háború között számos perben védte a haladó szellemű írókat. A költő, a jogtudós, öt nyelvet ismerő Nagy Zoltán nehéz kö­rülmények között élt. A tra­gikus napon kibombázott, alig helyrehozott Fáik Miksa utcai lakásán tartózkodott, ahol ab­laküveg helyett csak papír volt. A sors különös tragédiája, hogy ezt a finom és halk sza­vú költőt, Ady. Babits, Tóth Árpád és Kosztolányi barát­ját, aki a csend, a magány, a szomorúság költője volt. a há­borús zivatarok átvészelése után egy felbujtott fasiszta suhanc terítette le. A húsz­éves fiatalembert két társa arra biztatta, hogy az ügyvéd­től milliókat szerezhet. A nyi­las propaganda hatása alatt álló gyilkos, aki addigi csele­kedetei miatt Budapest romos házai között bujkált a felelős­ségre vonás elől, a kora esti órákban becsöngetett Nagy Zoltán lakásába. A csöngetés­re ajtót nyitó ügyvéd irodájá­ban fogadta a fiatalembert, aki revolvert rántott és két­millió pengőt követelt. Nagy Zoltán, aki sokszor szembe­nézett a halállal, most sem adta meg magát. Támadójára vetette magát. Dulakodás, majd revolverdörrenés, s a költő és jogtudós élettelenül zuhant a padlóra. Utána ön­magával is végzett üldözés közben a tettes. A Csend, Aranymadár, az Elégiák halk szavú Írójának akkor kellett eltávoznia, ami­kor megnyílt az új alkotás, az új öröm, az új élet lehetősége.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents