Tolna Megyei Népújság, 1970. július (20. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-19 / 168. szám
> A pálfai műgyűjtő Foto: Bognár. Nem mindenki szereti az idegen szavakat. A „hobby” kifejezés lehet rokonszenves, egy szenvedélyt jelölő, vagy kevésbé az. Esetleg ellenszenves is. Gálos Károly például, aki pálfai őslakos, és e pillanatban a saját házában vezeti a simontornyai ktsz egy kis fémnyomó' részlegét, a leghatározottabban undorodik e szótól. Igaza van. Ugyanis azok a tárgyak, melyek kis lakását majdnem teljes egészében betöltik, mesz- sze komolyabb értékű szóban lehetnének summázhatok, mint az angolból magyarhonban közkeletűvé vált „hobby”. Szenvedély ez, méghozzá nemes szenvedély, a javából. Miről van szó? Arról, hogy a faluban 1900- tól 1940-ig tanított egy kitűnő pedagógus, Gálos tanító úr, a Amikor Vörösmarty Baracskán elégette verseit Az irodalomtörténet ismeretlen fejezete Irodalomtörténetünk alig tíz olyan költeményt tart számon, amelyet Vörösmarty Mihály a szabadságharc leverése után írt. A világosi nagy tragédia után mindössze hat évig élt még Vörösmarty. De vajon elképzelhető-e, hogy a hazáját vesztett költő mérhetetlen fájdalma, majd a reménytelen pesszimizmusából újjáéledő optimizmusa csupán e néhány, alig tíz költeményben kapott kifejezést? Hogy mennyire nem így volt, érdekes feleletet találunk erre egy múlt századbeli „népi író”, Boross Mihály emlékirataiban, amelyeket 1882-ben két füzetben jelentetett meg a székesfehérvári Vörösmarty nyomdában. Az ószőnyi szegény sorsú parasztgyerekből a szabadság- harc idején Fejér megye alispánjává lett író, aki Világos után több hónapig sínylődött a pesti Újépületben, 1850 ta- vaszán Baracskára költözött. Vörösmarty Mihály, miután több hónapos bújdosás után megtudta, hogy Haynau nem indít ellene büntetőeljárást, Boross Mihályt kérte meg, szerezzen neki Baracskán szállást, ahová családjával költözhetne. Boross megkérte Pázmándy Cénest, hogy engedje át Vörösmartynak a Szentivánpusztán lévő üres tiszti lakot, amit Pázmándy nyomban felkínált Vörösmartynak és még két hold kertet is adott neki. A költő családjával Baracskára költözött, itt élt né. hány évig. Baracskán, f>rn,,,v egyébként tele volt menekültekkel, a birtokos családok minden szükségessel ellátták a Vörösmarty-család ' tagjait, úgy hogy nem nélkülöztek. Esténként a barátok kártyapartira gyűltek össze, mindennap más családnál. De ezek az esték mégsem voltak nyugodtak, állandóan félelemben éltek, maga Vörösmarty is. Boross Mihály emlékiratainak e néhány mondata mindennél jobban megvilágítja ezt: „Vörösmarty honfiúi elkeseredésében néha néha írt egy verset, szívet rázót, könny- csavarót, meggyújtotta a gyertyát, felolvasta előttünk, azután a lángok martalékául adta, hogy zsandár kezébe ne kerüljön.” Itt találjuk meg a magyarázatát annak, hogy irodalom- történetünk miért csak alig tíz költményt tarthat számon, amelyet Vörösmarty a szabadságharc leverése után írt. Legtöbb versét nem merte kiadni kezéből, még barátainak sem. Vörösmarty félelme nem volt alaptalan, mint Boross Mihály esete is példázza, akit egy Baracskán megjelent politikai menekülttel való találkozása miatt alaptalanul négyévi várfogságra ítélték, és csak 1854- ben amnesztia útján szabadult Josephstadtból, sok magyar fogolytársával együtt. Kéziratokat nem őrziink meg és nem adunk vissza! Csak lyan irodalmi munkákra vá- 'aszolunk, amelyekben a tehetség jelét látjuk. jelenlegi műgyűjtőnek az apja. Ö szoktatott nem is egy nemzedéket, amely a keze alatt felnőtt, ahhoz, hogy minden tárgyat, melyet szántáskor, vagy más talajmunka idején kivet a föld méhe, vigyenek a tanítóhoz. Ilyesformán gyűlt össze kőkori sza- kóca, kelta bárd, nyílhegy, lándzsa, pénz, török fegyver és még más számtalan apróság, melyek azonban együttesen egy falu múltjának kincsestárát képezik. — Elsősorban azt gyűjtöm, ami szülőfalumban került elő, Pálfa múltjára jellemző, — mondja Gálos Károly. Emellett azonban természetesen mást is. Van egy vasládája, régi hadi pénztár, melynek párja csak a Hadtörténeti Múzeumban lelhető, íróasztala a bonyhádi Perczel családé volt, titkos fiókjából egy régi tüzérségi tájoló műszer kerül elő. Van törökkori, gyöngyházzal díszített puskája, spanyol pajzsa. két harangja a régi pálos kolostorból. — Mindezt miért gyűjti ? ? A kérdés érezhetően értelmetlennek tűnik. Az ember bajosan magyarázhatja meg szenvedélyeit, főleg ha azokat örökölte és örökítette. — Legszebb tárgyaim a nagy fiamnál vannak, aki Pesten él és most kapott megbí* zást, hogy rendezze be a nyolcvanéves Magyar Kábelművek házi múzeumát. — Ennek a gyűjteménynek mi lesz a sorsa? — Remélem, hogy egyszer sor kerül a pálfai falumúzeum létrehozására. Oda szánom. Falumúzeumokban nem túlságosan bővelkedünk, olykor szinte az az érzés kél az érdeklődőben, mintha az ilyen hasznos létesítményekkel szemben egyenesen ellenérzés lenne tapasztalható itt-ott. Egy magángyűjteményt létrehozni sem lehet minden akadály nélkül. Előfordult, hogy „kölcsön kért” tárgyakat csak a legnagyobb nehézség árán lehetett visszaszerezni, vagy éppen egy török puska birtoklásáért jelentették fel „fegyverrejtegetésért” a tulajdonost. Ez azonban mit sem von le Gálos Károly szenvedélyének értékéből és szándékának becsülést érdemlő voltából, hogy gyűjteményét egy majdani falumúzeum magjának szánja. (ORDAS) KÉT ÜREG A DOMBTETŐN Érdi Judit rajza KÁLÜl JANOSi VERSEIM ELÉ Összegyűjtők, mindent a világból: limlomot, fűt-fát, erdők csöndjét, ö-z emlékes melegségű nyári estéket, gyárak zúgását, teherpályaudvarok csikorgását, a jégvirágokat, az öröm viharát, barátaim szavait, biztatását, a rezedákat és tanulságokat apám sírjáról a sóhaj és merengés lehulló, sárga leveleit, a csillagokat, e szétszórt égi hangjegyeket, a naprendszerek gyönyörű koszorúit, a sohase múló, zord fény-viharokat, fény-zokogásokat, álmokat, amelyek kinőttek az óriási kövek alól, fogalmakat, amelyek az értelem tüzében megtisztultak,' Virágokat, amiket gyertyalángként oltogat el az ősz, porszemeket és érchegységeket, könnyeket és vasbeton bástyákat! Ám, ne higgyétek, hogy egyszer is az önzés vezet. Számotokra gyűjtök mindent, hogy fölépíthessem a Szépség új városait és falvait: tisztaságból és kőtömbökből, igaz szavakból és hűségből, a napsugarak zúzalékéból és acélgerendákból. S ti itt éltek majd a mosoly futórózsáival arcotokon, nem ismerve a hiúságot és kegyetlenséget, alumínium-napraforgókat ültetve a tájba, és ha kell: kölcsönadjátok szíveteket társaitoknak. PÁLOS ROZIT A VERSEL VIQASZ nagy néma tisztaság él a dolgok mögött tudja aki érzi bár ő sem éri el akár az éj jelvetéseit ha csillagokkal igazolja önmagát akár az öröm kék országait ha sötét a szív ne félj a megtisztult boldogtalanság rejtett szárnyakat nevel KÉK a bizalom angyala Emberi tájszólásban ért Örökléte nem bírja el a hosszadalmat se szóban sem cselekedetben Zenei áhitat pillangó ívén emeli a szépen szomorkodót nem álmodott üdvössége felé Firenze, Museo S. Marco V
