Tolna Megyei Népújság, 1970. július (20. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-02 / 153. szám
Ketten a kitüntetettek közül Szabó Zoltán egészségügyi miniszter szerdán, a déli órákban ür\nepélyes keretek között adta át az idei kiváló és érdemes orvos, illetőleg gyógyszerész kitüntetéseket Budapesten. Megyénkből Érdemes orvosi kitüntetést kapott dr. Torondy József körzeti orvos. Az Egészségügy kiváló dolgozófa kitüntetést 34 középfokú egészségügyi dolgozónak nyújtotta át a miniszter. Itt Gáspár Mihályné, a szekszárdi kórház ápolónője képviselte megyénket. Fehér köpeny és közéletiség Még ma is sokan vallják, hogy a fehér köpeny, a gyógyító tevékenység nem fér össze a közéletiséggel, úgymond azért, mert vagy az egyiket csinálja jól felkészülten, egész emberként valaki, vagy a másikat. A „tétel” elég közismert, noha hitelét jócskán kikezdték tiszteletre méltó ellenpéldák. És így van ez rendjén. Dr. Torondy József tizenhárom évvel ezelőtt Mohácsról jött Bonyhádra, körzeti orvosnak. Ha ma nemcsak a körzetében ismerik a nevét, hanem község- és járásszerte, annak az a magyarázata, hogy járási tanácstagként jól végezte azt a pluszmunkát is, amelyet a gyógyításon kívül vállalt. 1957 óta tanácstag. De annak idején, az első tanácsválasztáskor Komlón is megválasztották. Fiatal, pályakezdő orvos volt még akkor és nem rajta múlt, hogy a választók feléje jiradó bizalmát nem a bányászvárosban realizálta. Visszahelyezték a mohácsi kórházba, amitől 1957- ben vált meg. — Soha nem bánta meg a cserét? — Soha. Ami pedig a köz- életiséget illeti... Számomra az a természetes, hogy minden érdekel. Nem ítélem el. ha valaki elzárkózik a közéleti szerepléstől, de úgy vélem, ha több felé lehetne osztani a tennivalókat, többre mennénk. — Tud arról, hogy sokáig fehér hollóként emlegették? — Nyilván arra gondolva, hogy évekig én voltam a járási tanácstagok között az egyetlen orvos. — Ez megnehezítette a munkáját? — Nem volt elviselhetetlen, de csakugyan nehéz volt. A választókat képviseltem ugyan, de orvosként. Gyakorlatomból, az egészségügy helyzetének ismeretéből merítve, ez határozta meg tanácstagi, állandó- bizottság-elnöki tevékenységem tartalmát is. Jó szövetségesekre, társakra találtam, és ha sikerült eredményesen dolgozni, az kollektív érdem. Az egész járási tanácsé. — Mint hallottam, rengeteg funkciója van. — Akad. Ezer szerencse, hogy ezek nem kívánnak állandó készenlétet és lényegében összefüggésben vannak a hivatásommal. Persze, nehogy azt higgye, hogy szakmai soviniszta vagyok. Érdekel és érint egy sereg megoldásra váró probléma. Hogy csak egyet mondjak, itt vannak például Bonyhád útviszonyai. Namármost, én kétféle embert ismerek. Az egyik kevesebbtöbb türelemmel kivárja, míg valami megvalósul, a másik úgy érzi, hogy hamarabb kerül sor a szükséges dolgok megvalósulására, ha beleavatkozik a dolgok menetébe, azokkal szövetkezik, akik ten- nikészek. Aztán meg..., igyekszik jól csinálni a kollektívában, amit elvállalt... Csak ennyi lenne a titka a tartalmas, sok hasznú emberi életnek? Nagyjából lehet „csak” ennyi. Dr. Torondy nem tartozik a szívesen és sokat beszélők közé, de amit csinál, azt úgy teszi, ahogy levegőt vesz az ember. Számára már az a természetes, hogy nem csak orvos, jóllehet elsősorban az, és így az Érdemes orvos kitüntető cím nagyon méltó emberre talalt... Én vagyok a „legöregebb...“ Aki ezt állította magáról, 48 éves, négy gyermek édesanyja, és 1939 óta dolgozik a kórházban. Ha valaki keresné, ne asszonynévén keresse, ne Gáspár Mihályné után érdeklődjön, hanem azt kérdekze csak, merre találhatná meg Anyu nővért. Története van ennek az elnevezésnek. A négy fiúgyerek közül a második, — aki most tett kertészeti- szakvizsgát —, pár hetes csecsemőként az apa karján érkezett reggelente a kórházba, reggelizni. Akkor nem volt, még tán a legmerészebb álmodok álmában sem, anyasági segély. A reggeli szoptatást, úgy oldották meg, hogy a kicsit behozták, amikor Etel nővér éjszakás volt. — Anyu hol van? Nővérke, nem látta Anyut? — hangzott el nap-nap után. — Anyu nővér, itt a kosztos! Jöjjön hamar! A fiú és az utána következő két kisebb is megnőttek azóta. A név maradt. Ritkán szólítják asszonynevén, így nem lepődött volna meg, ha tegnap, az Egészségügy kiváló dolgozója kitüntetés átnyújtásakor az itthon kapott néven szólították volna. Huszonegy éves korában egy évig őt ápolták, tüdővérzés miatt a kórházban. Szüleit még kisgyermekként veszítette el. Édesanyját is, édesapját is a tbc vitte korai sírba. Etelka felgyógyulása után határozta el, hogy itt marad a kórházban és megtanulja a betegápolást. Két évig a tüdőosztályon, majd a sebészeten dolgozott. 1956 nyarán került' a gégészeti osztályra. Ha az anyai hivatás miatt meg nem szakítja négy évre a munka- viszonyát, 1949-ben, — éppen abban az évben, amikor kézbe vehette a vágyva-vágyott ápolónői oklevelet —, 31 éve lehetne a kórház dolgozója. Bárkit kérdeztem felőle, a válaszokból az derült ki, hogy szeretik, tisztelik és örülnek, hogy elsőként nyerte el az Egészségügy kiváló dolgozója kitüntetést. A betegágy mellett szolgálatot teljesítő ápolónők ebben az évben részesülhetnek először ilyen kitüntetésben. Ez az, aminek „Anyu nővér” is nagyon örül, mert azt látja, hogy a javuló anyagi megbecsülés mellett a nagyobb erkölcsi megbecsülésnek kezdete ez a rendelkezés. — Igaz, hogy én vagyok a legöregebb az osztályon — mondta —, de azért meglepett a kitüntetés. Nálunk nagyon jó a légkör, ritkán adódik, hogy valaki más osztályra vágyódna el, vagy olyan, aki hátat akar fordítani a pályának. Sokan érdemelnének hasonló elismerést. Már a legkisebb fiú, Tamás is legénysorba cseperedik maholnap, de nem mindig volt olyan könnyű, mint most. Három műszakban dolgozni, ellátni a családot és úgy állni helyt, hogy sem az egyik, se a másik hivatás ne szenvedjen csorbát, — ne maradjon adós, elsősorban önmagával szemben az ember —, igen nehéz próbát jelent. Gáspárné példaszerűen állja ezt a kettős és mindennapos próbát. — li — A gazdaságok kukoricatábláin még zöldiilő leveleket mozgat csak a szél. Éppen ezért volt feltűnő június utolsó napjaiban a paksi Duna- parton rakodó gépkocsik, vontatók sora, melyek csontszáraz kukoricaszemeket vittek a száú 'ász taghoz. Az Alsó- péli Állami Gazdaság tulajdonképpen nem is májusi, hanem júniusi morzsolt kukoricát rakatott uszályba. Foto: Komáromi. A törvényesség helyzete a tamási járásban A z ügyészség jelenlegi jogköre tehetővé teszi, hogy a legszélesebb körben vizsgálja a törvényesség helyzetét. A tamási járási ügyészség vezetőjének a legutóbbi tanácsülésen egyhangúlag elfogadott tájékoztatója átfogó képet nyújt arról, hol történt előrelépés, hol akad javítanivaló. A mezőgazdaságban — például — a technika fejlettebb a jogismeretnél, a jogalkalmazásnál. A termelőszövetkezeteikben nagyarányú a kemizálás, a gépesítés, de ezekhez képest elhanyagolt a balesetelhárítás. Mi több, a tsz-ekbem ritkaság, hogy a baleset sérültjének figyelmét kárigényének érvényesítésére felhívják. Ezzel párhuzamosan: a tagsága jogviták intézése sent kifogástalan. Míg az ipari üzemekben és állami gazdaságokban a munkaügyi döntőbizottságok működése komoly fejlődést mutat, a isz- ek vezetőségi bizottságai ma még csak keresik, de nem találták meg helyüket. A joggal élés. illetve nem élés eredményei. illetve következményei szintén megmutatkoznak a mezőgazdaságban. Azokban a termelőszövetkezetekben, amelyekben fukarkodnak a fegyelmi eljárás lefolytatásával a lógósokkai szemben, gyenge a munkamorál. Az állami gazdaságokban. ahol a szó nevelő ereje mellett erélyes eszközökkel is mernek élni, lényegesen szilárdabb a munkafegyelem. 1968-hoz képest 1969-ben a járás területén ismertté vált bűncselekmények száma tizenöt százalékkal csökkent; ezen belül harmadával kevesebb garázdasági ügyben kellett eljárni tavaly, mint az előző esztendőben. Annak ellenére, hogy a bűnügyek egyre bonyolultabbak. hogy a bűnözés tendenciájában a mozgó bűnözés dominál. 1969-ben harminc százalékkal kevesebb bűnelkövető úszta meg szárazon, mint 1968-ban. Ez elsősorban nem a bűnügyi technika, hanem a bűnüldöző munka fejlődésének köszönhető. Jelentős munkát végzett a rendőrség a többszörösen visz- szaeső — tehát a iegrafináltabb — bűnözők felderítésében. A járásbíróság munkáját ■í*' annak figyelembevételével is vizsgálta az ügyészség, hogy a fellebbezett ítéletéket mennyiben érintette a megyei bíróság. A járásbíróság — igen röviden fogalmazva — mind a polgári, mind a büntető szakon helytállt. Annak ellenére történt ez. hogy mind a polgári peres ügyek száma, mind a peren kívüli eljárásoké lényegesen emelkedett. A hűncselekmények megelőzése érdekében vállvetve dolgozik együtt a rendőrség, az ügyészség a bíróság. A tanácsi és társadalmi szervek munkáját is dicséri, hogy a tamási járás területén csekély az ifjúság elleni bűntettek szárna, kevés a közveszélyes munkakerülő. A prevenció érdekében hívta fel a járási vezető ügyész a figyelmet arra, hogy míg Pincehelyen és Ozorán zömmel cigányak, addig Si- montomyán a munkásosztályból kizülött lumpen elemek követik el a legtöbb bűncselekményt. A gazdaságirányítás új rendje a tamási járásban sem hozott csalódást; megszülettek a remélt gazdasági eredmények. Sajnos azonban, hogy olykor egyes gazdasági vezetők nem tudják elhatárolni, mi a jogilag elfogadható szabad intézkedés a gazdaságosság érdekében. s mi a törvénysértés. A Simontornyai Vegyesipari Ktsz vezetői — például — célprémiumot adtak a fémtömeg- cikk-résZleg vezetőjének, hogy a pénzt egyes anyagok megszerzése fejében egy másik személynek adja át. XT elyenként, — hívta fel a 11 figyelmet a járási vezető ügyész —, a gazdasági reform adta szabad gazdálkodást úgy értelmezik, hogy szabad lazítani a bizonylati fegyelmen. A .,zsebből” gazdálkodás. az elszámolásra felvett nagy összegek késedelmes elszámolása, az okiratok nélküli („mezítlábas”) elszámolás a bűnelkövetés veszélyét hordozza. Az átfogó ellenőrzés hiánya — főként a tsz-eknél — önkényeskedésre, a társadalmi érdekek figyelmen kívül hagyására, sőt bűncselekmények elkövetésére csábít Menekülés az italba Az NSZK-ban húsz évvel ezelőtt még ritkaságszámba ment az alkoholista nő, ma pedig a hivatalosan alkoholistáknak minősíthetők 12—15 százaléka nő, s számuk öt év alatt megháromszorozódott. A százalékos arány szerint ez 70—80 000 személyt jelent. Nemrég fejeződött be Nürn- Uergben egy konferencia, amelynek napirendi pontja a „nők körében terjedő alkoholizmus, ennek oka, hatása és gyógyításának lehetősége” volt. A szakemberek véleménye szerint a nőknél az alkoholizmus alapoka mindig valamilyen lelki megrázkódtatás, hiányérzet, míg a férfiaknál inkább megszokásból fejlődik ki- Három fő okot látnak a szakértők: az unalmat, olyan nőknél. akik a háztartás és a gyermeknevelés munkájában nem tudják kiélni ambícióikat. A második ok: a nem dolgozó nőknél az emiatt érzett kisebbségi érzés, a harmadik pedig: az este fáradtan hazaérkező férj közömbössége. A nők úgyszólván mindig lelki bánat miatt .,gyógyszerként” nyúlnak először az üveghez, amely — legalábbis eleinte — hoz is némi megkönnyebbülést, oldja a feszültséget, enyhíti a magárahagya- tottságot. Később aztán már megszokottá válik az ital s az alkoholista nő sorsa sokkal reménytelenebb és kilátástalanabb, mint a férfié, mert a férfiak ezt *okkal kevésbé tűrik el pl. a feleségnél, mint a feleség a férjnél. Az alkoholizmus — betegség. Érdekes módon nem a „hivatásos” bárhölgyek körében dúl, hanem a derék háziasszonyok és családanyák körében. Betegség, csak éppen nagyon nehéz kimutatni azokat a lelki kórokozókat, amelyek előidézik.