Tolna Megyei Népújság, 1970. július (20. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-12 / 162. szám

' — Huszadik éve dolgozom ebben az állami gazdaságban, és ha a fiam továbbtanul, akkor nem megyek nyugdíjba. A gyerek Pécsre jár technikumba. Nem félek a jövőtől, anyagilag rendben vagyok, van egy kevés megtakarított pénzem, nem érzem magam szegény embernek, csak rosz- szabb ne legyen soha. Munkaidő után kiülök a vízpartra, s várom a horgászszerencsét.

M

indent bíró nemiedét. A mai ötvenesek, ha parasztemberek, akkor még idegeikben érzik a régi nyarakat, a dögfárasztó hajnalokat, a kaszát, a kapát, álmukban még látják a lóháton nyargaló uradalmi intézőt, s érzik még a közös konyhák korombűzös szagát, a háború keserű lőporfüstjét A mai ötvenesek életük fe- lét a régi világban élték, másik felét az új világban. Meghatározó ez o kettősség. A mai ötvenesek jelen- Ük a mezőgazdaságban a megbízhatóságot, az erőt, a tapasztalatok sokaságát, a példamutató munkaszeretetei es helytállást.

Milyen a közérzetük? A tizenhatezer holdas Pdksi Állami Gazdaság 1253 dolgozót foglalkoztat állandóan. Ebben a mezőgazdasági nagyüzemben 3700 holdon kalászost 3000 holdon kukoricát, 500 holdon illóolajat, 840 holdon szőlőt, 362 holdon gyümölcsöt termesztenek. Tavaly az egyik ötszázas tehenészetükben az egy tehénre eső tejhozam 3780 liter volt, a másik tehenészetben 3350 liter. 1969-ben a Paksi Állami Gazdoság 152 millió forint termelési értéket produkált, 1970-ben a termelési érték 15—20 százalékos növekedése várható. Az ötvenesek korosztálya a gazdaságban mindenütt képviselteti magát. Nélkülözhetetlen emberek. A kettőszáztíz ötvenes közül öttel beszélgettünk. Hogy érzik magukat?

IDŐS SZAKÄCS JANOS, TEHENÉSZ:

— Valamikor kézzel fejtem. Most géppel végzem ezt a munkát. Megtanultam. Kezdetben minden uj szokatlan, azután az újat is megkedveli, megszokja az ember és idővel az újból is régi lesz. Az életet, a kenyérkereső munkát fél évszázaddal ezelőtt kezdtem, mint gazdasági cseléd.

— A felszabadulásig kocsis, negyvenöt után négy évig maszek paraszt voltam, utána ide kerültem az állami gazdaságba. Itt jól érzem magam.

'LijKACS- ISTVÁN, •«•-fi '■*

' JUHASZ:

— A nai Jánosunk hatvanéves korában ment nyugdíjba, és bizony idős embernek számított. Én a magam részéről az ‘ ötvenhatodik esztendőt taposom, de még mindig köny- nyen frissen mozgok. Nem veszem észre az időt.- Visszagondolok a nagyapámra. Gulyás- ködott és tíz élő gyereket nevelt fel.

— Nagyapámat szerettem. Kár. hogy Ő ötvenéves korában már öreg embernek számított. Higgyék el, harminc évvel ezelőtt nagyon elhasználódott a mezei munkás. Ha én is úgy élek, mint a nagyapám, ha nem jön a változás, akkor törődött ember lennék. Deltát húsz-huszonöt éve nem vagyok annyira megszorítva, mint a múltban. Tizennyolcadik éve foglalkozom pásztorkodással, annak előtte én is gazdálkodtam, arattam, kapáltam, kora hajnalban keltem, késő este kerültem ágyba és nyáron, a kasza mindig elvitt a súlyomból néhány ki.- lót. Ennek ellenére örök életemben vidám ember voltam és vidám vagyok változatlanul. Meg családszerető. Inkább én adok a gyerekeknek, minthogy ők adjanak nekem.

— Jó érzés hogy boldogulnak. Mondják, hinnék rólam, hogy unokáim is vannak? Ugye nem! Pedig van ám: öt. De ettől még én nem vagyok vén ember, hiszen most akarom kedvemre átalaktan a házat. Mondom, jó kedélyű ember vagyok és ilyen is maradok. Ném félek a jövőtől, Egyáltalán nem tartok az öreg kortól, sőt akkor szeretnék majd igazán élni, amikor nyugdíjba vonulok. Utazni, fürdőhelyekre járni és jobban élni. A múltoan az ötvenéves emberek többsége rokkant volt, én úgy érzem, hogy még öt év múlva is jól bírom majd magam. A méter- húsz centis sarágját még kö- rösztül ugróm! Az ’ étvágy jó,

az egészség jó, ezt a helyzet tét kívánom magamnak ,jihégj. ötven esztendeig. Utána jöhet a többi.

FEIL FERENC,

KOMBÄJNVEZETÖ,

ARATÖMESTÉR:

— Az ötvenes évek küszöbén, leszámítva a reumát, jól érzem magam. Amikor kerülget a betegség, üldözőbe veszem. Hévízen és Hajdúszoboszlón gyógyít tat tam magam., Sokan dicsérik Hajdúszoboszlót, szerintem Hévíz jobb.

— Tizennyolcadik esztendeje foglalkozom kombájnolás- sai, előtte a földműves mesterséget űztem nyolc holdon gazdálkodtám. Egy-egy nyáron hat-hét hold kalászost arattam. Aztán az évek múlásár val egyre nőtt a teljesítményem. Tavaly. kettőszáz valahány holdról 91 vagonnyi ga: bönát ' takarítottam be. Nemhogy lejjebb adnám, 1 inkább megsokszorozom a valamikori hat-hét holdat. Jó, jó, megteheti az ember, de csak kombájnnal.

— Tudják, az_ öregkor akkor kezdődik amikor az ember tehetetlen. munkaképtelen. Nem mondom,1 fáradtabb vagyok, mint. nyolc-tíz évvel ezelőtt, de az; öregség még messzi vari. Édesapám negyvenhét éves korában agyvérzésben halt meg. Minden munka rám maradt, pedig alig múltam tizenhét éves. Ebből már gondolhatják hogy mi mindenben volt részem. Hála istennek mégis egészsé1 gesnek érzem magam,, gyerekeimet rendesen feínéveltfem. mindegyiknek kezébe szakmát adtam. De én még egyáltalán nem gondolok pihenésre.-’ nyp- galomra. Megfák ári főtt pénzem egy részét felosztom a gyerekek között, s amit majd ezután keresek és rakok félre, 'abból kocsit vásárolok.

— Ezt a, myarat iíégalább olyan eredmérinyeí' szedetném végigcsinálni, mint a tavalyit. Nézzék, tizennyolc esztendő

után már nem adhatja az ernster alább. Engemr kötefez - az,- a megbecsülés, amit a munkatársaimtól és a főnökeimtől kapok. De mondok még valamit': én vagyok a legidősebb kombájnos, én vagyok a Feri bácsi. Nincs mese, Feri bácsinak, példát kell mutatni.

KOCH mihäly;

SZ ALLITÁSVEZETÖ;

— A mi generációnk sok mindenen keresztülment. Éh nemkülönben. Ezekilencszáz- negyvennyolcig földműves voltam. Aztán egy évig fuvaros, ötvenben állami gazdasági kocsis ötvenkettőtől növénytermesztési brigádvezető, egészen hatvankettőig. Téli mezőgazdasági tanfolyamot, mesterképző tanfolyamot végeztem, növénytermesztő szakmunkás lettem, aztán Hegyespusztáról bejöttem, behoztak szállítási ügyintézőnek. Vizsgát tettem, s most már hatvan egynéhány ember. meg tizenhét tehergépkocsi van a gondjaimra bízva. Szerencsére erős, szívós természetem van, bírom a munkát. Orvoshoz nem járok. Az idegesség nem betegség, mert attól az ember még tud jól dogozni.

— Nem vagyok koros, mint az én gyekkoromban a hatvan körüliek. Úgy látom, hogy a mostani öregek sem öregek. Itt a gazdaságban van még néhány hatvanöt-hetven éves ember. Úgy dolgoznak, mint a fiatalok. Én is. Mindent megcsinálok. amit egy húszéves fiatalember, csak a padlásra járás, az már nem megy.

— Terveim? Dolgozni akarok. A leány, meg a fiú elment a háztól, maeuk gazdái. Most maid mi jövünk. az asszonnyal. Uj bútor, úi öltöny meg ilyesféle. Mindig jobb lesz. Mindig jobbnak kell lenni az életnek. Azért dolgozunk. Én azt mondom, nem félek a megvénfiléstől. Nem jutok szociális otthonba, gyerekeimet jól neveltem.

Lesz nyugdíjam, van házam. És egészségem. Majd csak eltelik ez a néhány évtized, ami még hátravan.

ÓBANYAI MIHÁLY.

BOGNÁR:

— Az asszony se hiszi az ötvennyolc évemet. Nem értem, hogyan szaladtak el ilyen gyorsan az évek. Lábaim némelykor kicsit fájnak, de a karjaimban még éppen annyi erőt érzek, mint húsz esztendővel ezelőtt. Étvágyam kifogástalan, és bármikor oda merek állni egy húszéves fiatalember mellé. Úgy gondolom, az öregkor hetvenen túl kezdődik.

— Sok baj, gond és szomo- \ rúság kísérte az életemet. Két

'* asszonyt temettem el. És szinte csoda, hogy „egészségileg” nincs semmi baj, ha csak azt nem veszem hogy fogatlan vagyok. Csináltattam ugyan műfogsorokat, de nem tudom megszokni.

— Tudják, elvtársak, úgy vagyok most, hogyha nyugdíjba kellene menni, nem tudnék otthon megmaradni.

— Négy családom van, ők felnőttek, én meg hatvanéves koromig családi házat szeretnék vásárolni. Utána jöhet a pihenés.

Szp—Pj Foto: Gottvald

Az oiveu év azért hiába, tuézá jitv»« *«

Az ötvenesek közérzete