Tolna Megyei Népújság, 1970. július (20. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-02 / 153. szám
A felettes pártszerv kétszeri vb-ülését követően került sor a június 29-i alapszervezeti taggyűlésre. Itt azt tűzték célul, hogy őszinte légkört teremtsenek megtisz títsák a munkahely bizalmatlanságtól mérgezett levegőjét. A szekszárd i vállalat kicsiny pártszervezetében hovatovább annyira jutnak (többek szerint be is következett), hogy senki nem tud senkihez őszintén szólni, mert eluralkodott rajtuk a bizalmatlanság. Rágalmazás, klikkesedés, széthúzás, vádaskodás, goromba jelzők osztogatása — mind-mind a viszálykodás elmaradhatatlan kísérői. Az alattomosság, a pletykálkodás az egyik kommunista munkás hitét annyira rombolta, hogy komolyan megfordult fejében a kilépés gondolata, a másikat pedig, a pártvezetőségi tagot arra ösztökélte, hogy lemondjon tisztségéről. Taggyűlés elé vitték, hogy megszüntessék az áldatlan helyzetet. Tették azért, mert ezt kívánja a kommunista becsület, a Szekszárdi szolgáltató vállalat három megyére, 49 000 fogyasztóra kiterjedő tevékenységének tökéletesítése. A június 29-i taggyűlésen csupán az első lépést tették meg az egyenesebb úton. Taggyűlés elé került a viszálykodás Tudnak-e, akarnak-e változtatni? Fegyelmi + türelmi idő Mindenki megjelent, csaknem mindenki hozzászólt. Feltűnő, hogy a nyolctagú párt- szervezet tagjai közül öten jegyzetelnek. Ezen a taggyűlésen a kirendeltségvezető ellen indított fegyelmit, a kivizsgálás folyamatát és befejezését ismerteti Rúzsa János, az MSZMP Szekszárd Városi Bizottságának első titkára. A fegyelmi tárgya: a párthatározatok végrehajtásának elmulasztása. Csendesen, meggyőző érveléssel, őszintén, s ugyanakkor nyomatékkai mondja el a vb- határozattal is megerősített fegyelmit, a vétségeket a városi első titkár. Másfél hónapon keresztül vizsgálta a városi fegyelmi bizottság a kirendeltségen történteket. Az egyre növekvő szolgáltató vállalatnál valamennyi párttaggal, sok pár- t önki viliivel beszéltek. Terhelő megállapításaik a fegyelmi eljárás befejeztével az alábbiak: gazdaságossági indokkal nem engedélyezte megtartani a vezető az egyik párttaggyűlóst. Mint szemináriumvezető, elhanyagolta pártmegbízatását, elvétve tartották meg a pártoktatást. Számos esetben megtorolta a jogos bírálatot. Többen elmondták: reszketnek szólni, mert a vezető visszaüt a bírálatra. Elmulasztotta a taggyűlési beszámolást a kirendeltség gazdasági tevékenységéről. — Amikor a városi végrehajtó bizottság szigorú megrovás pártbüntetést rótt ki a kirendeltségvezetőre, kifejezte, hogy magatartása, vezetői módszerei miatt nem tartja alkalmasnak a kirendeltségvezetői teendők ellátására. Hivatkozva a jó szakmai mun * kára, a vállalat igazgatója néhány hónapos türelmi időt kért a vb-től. Mivel a kirendeltségvezető is 'kijelentette, hogy igyekszik leküzdeni hibáit, ismételt ülésén úgy határozott a vb, hogy előző állásfoglalását fenntartva, megadja a türelmi időt. — Vissza fogunk térni ez év végén arra, jól élt-e a lehetőségekkel. képes volt-e változtatni? De előtte megfogjuk kérdezni erről a párttagságot is — tájékoztatja a taggyűlést a városi első titkár. Nem a vb. fegyelmi döntése felett nyitnak vitát, hanem azt ajánlják, hogy az okulás, a tanulságok végett vitassák meg a történteket. A vbhatározat értelmében azt is közlik, hogy a helyzet kialakulása miatt főként a szakvezető és részben a párttitkár viseli a felelősséget. Lehet-e, tudnak-e változtatni? Mit kell tenni, hogy a súlyos bajok ne ismétlődhessenek meg? Van-e bizalom, hozzásegítik-e a szakvezetőt a változtatáshoz? Ezek itt a kérdőjelek. Megkapták az útmutatást A kánikula ellenére órák hosszat tartó hozzászólások megerősítették a kívülállóban, hogy sok minden nem képezné vita tárgyát, ha a szakvezető időben számot adott volna a taggyűlésnek. Ez érezhető a kései tájékoztató hallatán, a kiemelkedő munka jutalmazását elvitató, hibás nézet kimondásakor, a vitatkozók szájából elhangzó, a gépkocsik gazdaságtalan kihasználásáról, az ügyfelek pontatlan kiértesítéséről ejtett, keményen kritikus szavakból. Ha valóban foglalkozhatott volna gazdaságpolitikai teendőivel a párt- szervezet, eleve letisztul a munkamódszerbe vágó, szélsőséges felfogások sokasága. Szó szerint így hangzott el a téves felfogás: „Ha a gazdasági év nem jól sikerül, a felelősség nem a párttitkáré”. Tükrözte a belső hevülettől ’ izzó vita azt is, mennyire átvették a jobb sorsra érdemes, a párt politikáját értő-érző tagok is a vezetők között dúló személyeskedést. Egyik-másik, különben tár-' gvilagos értékelést nyújtó párttag is belemerült a ki, kinek, mikor, mit mondott útvesztőbe. Az idegeket romboló, lé- lekgyilkos háborúskodás, a széthúzás tünetei ott is jelentkeztek. Malomkövek között őrlődtek, néhányan sejtették, elmondták : „Bárhova állnék, a másik felróná... Árulkodni egyikhez se mentem... Nem lehet eligazodni magatartásukon. .. Nekem teljesen megrendült a bizalmam.. Bőségesen ellátták útmutatással a fontos fórum előtt is kissé viszálvkodó vezetőket. Kirendeltségvezetőjüknek azt ajánlották, hívja be a másik felet is, ha valakit bemártanak nála és ne csak jó embereivel törődjék, de ne „tartson be” a kritikusnak se. Azt is közölték vele, hogy a taggyűlésen ő is csak egy párttag, mint a többi. Kapott muníciót a maguk választotta párttitkár is: néha elsiklik a valóban nagy dolgok felett, a „piszlicsárét” felnagyítja, és ha személyében érinti valami, azonnal bizalmatlanságot sajdít. Sajnálatos módon másról beszélt, még csak nem is érintette a kirendeltségvezető a pártszervezet mellőzésének okait és kihatásait. Kétségek között hagyta a többieket, felismerte-e saját döntő felelősségét, és akar-e, tud-e másként vezetni? Háromnegyed órás hozzászólása után, megkerülve a fontosat, arról is hallgatott, miért akarná megfosztani a pártszervezetet gazdaságpolitikai hatáskörétől. Hogy nem ásták még el a harci bárdot, arra utalt a taggyűlésen a két vezető, nem éppen lényeges kérdésről folytatott, kisszerű szócsatája. Bár vannak kételyeik, titkárukkal az élen, akarnak segíteni a kommunista társak, Kilábolhatnak, ha... A mindenre kitérő, időtartamában kiadós t .ggyűlés után is sok a ha... a feltételesség. Határozottan egységes volt a párttagság abban, hogy továbbra is mellőzni senkinek nem engedik a pártszervezetet. Ezentúl azzal foglalkoznak, amivel kell, állást foglalnak az alapvető teendők dolgában, a jelentéktelenekbe nem szólnak bele. Mindenki egyöntetűen akarta, hogy mindennapjaikból száműzzék a kétkulacsosságot, a köpönyegforgatást, a felelőtlen beszédet és az uszítást. Kilábolhatnak, ha egyezni fognak a szavak és a tettek, ha a jövőben a taggyűlés lesz a fóruma kifogásaik, javaslataik előterjesztésének, ha a mostanihoz hasonlóan fejlesztik és meghonosítják a kommunista elvszerűséget és őszinteséget. Ezt a harcot nekik kell végigvinniök, helyettük senki sem szüntetheti meg a pőrtszerűtlenségek sorozatát. Vállalkozik rá a párttagság, hogy az üres és rosszindulatú locsogást nem hagyják magukra kényszeríteni. Elkezdődött, alapja, kiindulópontja lehet a június 29-i taggyűlés a tiszta légkör megteremtésének, a szakvezető politikai felelőssége fel- ébresztésének. Akkor haladnak előre, ha nem visszafelé néznek, ha nem az egyéni — vélt és valódi — sérelmeket hánytor- gatják, vagy sebeiket nyalogatják. A pártszervezetet, a közérdeket ne érje (sérelem, erre legyenek kényesek. Jó iskolának bizonyult a taggyűlés, mindenkinek nagyon1 tanulságos volt a végre vala- hára tanúsított őszinte beszéd. Hogy a vezetők mennyire tanulnak belőle, majd elválik. Kulcsszerep hárul a kirendeltségvezetőre, legfőképpen neki kell változtatnia szemléletén és gyakorlatán. Ha félreteszi a presztizsféltést és képes lesz szót érteni a ve- zetettekkel, tud bizonyítani. A párttagság érettségét, segítőkészségét igazolták a hozzászólások. Ha nem tud újítani, ha továbbra is dúl a lélek- őrlő, a közérdeket sértő háborúskodás, a türelmi idő elteltével elkerülhetetlenné válhat az „érvágás”. SOMI BENJAMINNÉ NAPIRENDEN: A bonyhádi járás KlSZ-szervezetei Az Ifjúsági Kulturális Fórum javaslatai Feladatok négy évre Szerdán délelőtt tartotta soron levő ülését a KISZ Tolna megyei Végrehajtó Bizottsága. A tanácskozás résztvevői elsőként a bonyhádi járás KISZ- alapszervezeteinék nevelő tevékenységét vitatták meg László Péter járási titkár beszámolója alapján. A jelentés a szervezet tagjai elé állított politikai, erkölcsi követelmények alakulásáról, azaz a szervezeteikre háruló nevelési feladatok megvalósulásáról kívánt összefoglaló képet alkotni. Mint ezt a beszámoló megállapította, a felvázolt kép az eredményekről nem teljes, de bepillantást nyújt a bonyhádi járás ifjúkommunistáinak szervezeti életébe; felmutatja a KISZ -szervezetek tagságának erkölcsi, politikai arculatát; egyúttal meghatározza a KISZ járási bizottságénak és a KlSZ-alapszervezetek további feladatait is. Mint ezt a végrehajtó bizottság állapította meg, a meglevő problémák leküzdése a jövőben az eddiginél következetesebb, össze- fogottabb ideológiai, politikai munkát követel mind a KISZ járási bizottságától, mind pedig az üzemi, falusi és iskolai alapszervezetektől... Ezt követően a végrehajtó bizottság az Ifjúsági Kulturális Fórum rendezvényein felvetett javaslatok megvalósításáról szóló tájékoztatót vitatta meg. Ismeretes, hogy az utóbbi két éviben az ifjúság művelődésének kérdése gyakran került a közérdeklődés középpontjába. Tavaly februárban rendezte meg a KISZ Központi Bizottsága az Országos Ifjúsági Kulturális Fórumot, amit több, mint kétszáz tanácskozás. reprezentatív szociológiai felmérés előzött meg. Az országos fórum hivatása az volt. hogy összegezze a KISZ KB 1964. évi ,,sziabad idős” határozata végrehajtásának tapasztalatait és pontos helyzet- elemzést a^jon az ifjúság művelődési tevékenységén®. Megyénkben az országosan érvényes tematika alapján készült el a munkaprogram, amelyben jelentős helyet foglal el a K IS Z -s Tervezeték és könyvtárak együttműködése: a szocialista családi és társadalmi ünnepségek; a falusi értelmiség szerepe az ifjúság nevelésében. A számos évre, előre meghatározott feladatok s°ra korántsem zárult még le. A „szabad idős” határozat jobb megvalósítása érdekében fokozottabb szükség van a társszervekkel való együttműködésire, a korább; megállapodások felülvizsgálatára, a helyi kezdeményezések alaposabb ismeretére. az alapszervezetekkel való hatékonyabb kapcsolatok megteremtésére. Végül a végrehajtó bizottság javaslatot dolgozott ki a KISZ VII. kongresszusa és az 1967. évi megyei küldöttértekezletek beszámolójának vázlatára. Ez a beszámoló az el- Icövetkez.ő négy év feladatait tartalmazza és úgy, hogy a feladatok megjelöléséhez fő dokumentumként az MSZMP KB 1970. februári ifjúságpolitikai tézisei stoigálnak alapul. I Az ülés. bejelerrtásékkel ért I véget. " I Kulturáltan együtt élni A z urbanizálódó SzekszárJ"*' dón sokan mondják/ hogy szívesen cserélnének . szomszédot, ha lehetne. Tudunk családokról, akik minden . követ megmozgatnak, hogy a bérházi lakásból kikerülve, földszintes családi házba kerüljenek. Az o/c nejn mindig a konzervatív idegenkedésben keresendő. Sokán nem , azért szeretnének kiköltözni a tárházból', hogy legyen kert, udvar, sokkal inkább a, rossz szomszédok miatt. A. munkahelyi közérzet divatos, egyúttal azonban fontos és időszerű téma. Nagymértékben befolyásolja a dolgozók teljer, sítőké pességét, odaadását, odafigyelését az a körülmény,, hogy jól, vagy rosszul érzik, magukat a környezetükben, abban a mikroklímában, ahol élnek, abban a környezetben,, ahol dolgoznak. Nagy gond fordíttatik. min-, denütt a munkahelyi közérzet tanulmányozása mellett ónnálc állandó javítására. Kevesebb azonban a törődés a lakóhelyi' közérzettel, kevesebb az oda-l figyelés a lakóhelyi közérzet állapotára, helyzetére, holott nem mindegy, milyen idegállapotban töltik a város dolgozói a munka utqni időt. Olykor személyesen keresik fel panaszosok a Népújság szerkesztőségét, a rendőrséget á városi tanácsot, sőt, időnként még a Vöröskeresztet és a Hazafias Népfrontot is. Panaszkodnak, segítséget, vagy leg-, alább dsák együttérzést' Rét*'" nek. Nemrég,, a -Toldi utcaikor-' nyékéről telefonált egy főbérlő a szerkesztőségbe. „Kérem, önöket, tegyenek valamit, segítsenek. jöjjenek ki és hall-' gassák meg, hogy délután öt órától este tízig mi megy itt az udvarban. Bőgetik a motor- kerékpárokat, túráztatják a motorokat, a zaj, a lárma elviselhetetlen, Szóltam már, s azt kaptam, hogy veréssel fenyegettek.” — mondta a telez , fonáló csüggedten. ¥ gén, sajnos a kulturált A együttélés területén Szelcszárdon nin.es minden rendben. Nagyon sok ember főbérlőként, szomszédként, , nincs tekintettel mások pihenésére, nyugalmára. Azt mondjuk, intelligencia kérdéséh ez. egész. Valóban erről van szó, de másról is. Arról, hogy túl sOfc a megértés, az elnézés, az együttélésre, a kulturált együttélésre alkalmatlan emberekkel szemben. Senki nem gondol arra, hogy főleg most \ a nyári szünidőben a gyerekeket „ki kell iktatni” a lépcsőd házakból, s ei kell őket kergetni az udvarokból. N.epu Olykor azért a szülők vissza-, foghatnák az életkedv túlzást ba vitt kitöréseit. S talán, újból napirendre kerülhetne , a város központjában a -játszó- utcák „kialakítása". A felnőttekről szólva meg ^ egyszer-egyszer talán a szabálysértési eljárás is segítene valamit, hiszen a. kultúrált együttélést nemcsak rár t beszéléssel, vagy szép szóval lehet megteremteni, hanem ha kell,' szigorúsággal. Népújság 1970. júliús- 2.