Tolna Megyei Népújság, 1970. június (20. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-27 / 149. szám
Aratás előtt Hatvanöt új kombájn Az alkatrészellátás gondjai Még néhány nap és a gépek veszik birtokukba a gabonatáblákat. A korábbi években megszokottá vált már, hogy az aratás lemúlik minden nagyobb zökkenő nélkül. Az idei termés nem ígér rekordokat, de mégis, valahogy több szó esik az aratásról, mint korábban. Alaposabb felkészülésre, tökéletesen kijavított gépekre van és lesz szükség. mert minden szem megtakarított gabona annak a 200 OOO holdnak a termését pótolja, amejyet tönkretett az árvíz. Hosszú évek alatt kialakult egy olyan szakmunkásgárda, amelyre az aratás súlya hárul. A személyi feltételek tehát adottak. De vajon milyenek a tárgyi, a gépi feltételek az idei aratás előtt? Erre Biczó Ernő, az AGROKER igazgatója adja meg a választ. Bővül a szekszárdi vasútállomás. Az építők már a régi állomással egy szintbe hozták az új épületet, melynek alsó szintjét az Utasellátó foglalja majd el, a felsőn pedig a MÁV dolgozóinak szociális létesítményei kapnak helyet. Foto: Komáromi Közéletünk — A kombájnok időben megérkeztek, már kint is vannak a gazdaságokban. Előreláthatóan hatvanöt új gép vehet részt az aratásban a megyében; 55 SZK—4-es és 10 E—512-es. Azért mondom, hogy előreláthatóan, mert újabb hét német kombájn vágószerkezete már itt van, kérdés, hogy maga a gép megérkezik-e az aratási szezonra. Mellékesen jegyzem meg azt is, hogy a mezőgazdasági üzemek az idei évre, tavaly csak 36 kombájnra adtak megrendelést, viszont a dupláját hoztuk forgalomba. Tavaly mindössze 11 kombájnt adtunk el a megyében. — Bálázógép? — Ebből kevés van. Mintegy tizenötre lenne igény, de ezek már csak az aratás után érkeznek meg. Hogy miért? Az okokat nem érdemes részletesebben magyaráznom. Hatra volt bejelentett igény, 19-et adtunk el... — Traktor? — Az idén a. tavalyihoz hasonló mennyiséget, mintegy kétszázat adtunk el, de itt is érdemes megemlíteni, hogy az idei évre tavaly 'megrendelt 60 MTZ helyett eddig hetvenhár- mat adtunk el. — Kötözőfonalból azt hiszem minden igényt ki tudunk elégíteni. Van elég az aratógépekhez, bálakötöző fonalból 1400 mázsa a készletünk, de újabb beszerzésre intézkedtünk. Bálázódrót is van elég. — Az aratási cikkek közé kell sorolni a ponyvát és a zsákot. Zsákból tavaly egész évben 124 000-et adtúnk el, az idén csak az első félévben 150 ezret, de van még raktáron 17 000, azon kívül, hogy az ár- vízvédelem részére is szállítottunk nagyobb mennyiséget. Ponyvából tavaly 8500 négyzetmétert adtunk el, az idén eddig tízezret. Többet a szegedi gyár pillanatnyilag nem tud szállítani, az árvíz okozta kiesés miatt. Viszont a ponyvát lehet pótolni pvc-fóliával, amelyből mintegy 150 mázsa a készletünk. • — Ügy hírlik, az idén, a korábbi éveknél fokozottabban jelentkeznek az alkatrész- utánpótlási gondok? — Valóban, számolni kell ellátási zökkenőkkel, nagyobb lesz az alkatrészellátás gondja, mint tavaly, annak ellenére, hogy hárommillió forinttal' több értékű alkatrészt adtunk el, mint tavaly. A kombájn- alkatrész-forgalmat pontos számokkal illusztrálom: tavaly január 1-től május 1-ig 234 651 forint értékű alkatrészt adtunk el a mezőgazdasági üzemeknek, az idén ugyanezen időszakban 2 257 000 forint értékűt. Sajnos, egyik-másik alkatrészből csupán biztonsági készlet van, ezért a június 29- ével megnyíló ügyeleti szolgálatnak különgépkocsit tartunk fenn, hogy a MEGÉV-től a szükséges alkatrészt beszerezze és továbbítsa a mezőgazdasági üzemeknek. Jelenleg hiánycikk a gabonafelhordó lánc, a várhatóan szükséges mennyiség biztosítására a külkereskedelem tett és .tesz.jelenleg,is,erőfeszítéseket. Tolna megye aratásra váló felkészülése, gépellátása —>_ az alkatrészek kivételével —, megnyugtatónak mondható. Korai és nehéz lenne jósolni, hogy a munkák során hogyan gyümölcsöznek majd ezek az előkészületek, erőfeszítések. — Ami az alkatrészellátást illeti, különböző helyeken már hangzottak el szigorú felelősségre vonást sürgető követelések. A tényék reális megítélése alapján viszont nehéz egy, vagy több felelős személyét megállapítani. Miről is van szó? — Egyebek között arról, hogy a mezőgazdasági üzemek már a múlt évben is számoltak a nagyobb téljesítményű kombájnok importjával, az elavult, kis teljesítményű SZK—3, SZK—4-esek kicserélésével. Az. hogy ezekből a nagyobb teljesítményű gépekből egyelőre csak kevés van, nem a magyar külkereskedelem hibája. (A várakozó álláspontra utal a megye tavalyi 36-os megrendelése és a jelenlegi, 65 darabos értékesítés). Az alkatrészgondok is elsősorban abból adódnak, hogy a mezőgazdasági üzemek egy 'része most inkább kijavította a korábban kiselejtezésre szánt gépeket. Az alkatrészhiány okai közé kell sorolni azt is, hogy az üzemeket, a kereskedelmet egyaránt' visszatartják a pénzügyi rendelkezések, a nagyobb mérvű tartalékolástól. így, ilyen körülmények között nehéz a hirtelen megnövekedett alkatrészigények kielégítése. Bármi nehéz is, tudomásul kell venni, hogy idő kell, amíg ezeket a plusz- megrendeléseket a külföldi partner teljesíteni tudja. Az alkatrészellátás gondja szerepelt a hónap elején a megyei tanácselnök-helyettesek értekezletén is, amelyen azt a következtetést vonták le: késett megrendelést teljesíteni mindenkor nehéz. A MÉM vezetői éppen ezért hívták fel a figyelmet arra, hogy a jövő évi megrendelésekre már most kell gondolni, a mezőgazdasági üzemeknek alaposan, reálisan kell felmérni, mikor és milyen gépre lesz szükségük. BI. Dr. Bryson Jánosnénak, a megyei nőtanács elnökének megnyitó szavai után a megyei nőtitkár ismertette a nőtanácsok Tolna megyei tevékenységének főbb vonásait, összekapcsolta a történelmi sorsfordulók ünnepségeinek méltatását a nőkérdés előre- vitelének sókoldalú útmutatásával. Foglalkozott az előadó a nők felszabadításának, a női egyenjogúság teljesebbé válásának konkrét feladataival, s felhívta a figyelmet, hogy nem az elvekkel, nem a politikával van baj, hanem azoknak az életbe való átültetésével. „összefüggéseiben tárta fel a párt az elmaradás okait, azokat a tudati és gazdaság; tényezők körében jelölte meg” — mondotta. A ..társadalmi a.lapokon és minden szinten nagyabb felelősséggel végzendő nőnevelés részletes ismertetése után rátért a megye nőtanácsainak, aktivistáinak, eddig végzétt munkájára. Megállapította, hogy azok mindig az élet sűrűjében, a ‘társadalom fejlesztését meghatározó módon tevékenykedtek. Megyénkben a különböző termelési és nevelési akciók a női aktívák százait mozgatták meg. A 25 tagú megyei pedagógiai bizottság kezdeményezésére a megyehatáron túl js felfigyeltek, követték a módszertani ’ Ievelék jó ötletének megvalósításában. A gyermek- és ifjúságvédelmi bizottság több száz esetben közreműködött a panaszok orvoslásában. Az elTegnap délelőtt ülésezett a Tamási Járási Tanács Végrehajtó Bizottsága. Vidóczy László vb-elnök a lejárt határidejű vb-határozatok végrehajtásáról számolt be. Szter- náth Alajos, a járási tanács vb mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának vezetője az osztály hatósági tevékenységéről számolt be. Fűzi Jómúlt oktatási évadban 1300 asszony, 820 különböző rendezvényen, szakkörön, tapasztalatcserén vett részt a megyében. Miután ismertette Takács Mihályné a szervezeti változások lényegét és bejelentette a megyei nőtanács 'megszűnését, kérte a jelenlevőket, hogy továbbra is tevékeny harcosad legyének az új erőkkel gyarapodó, kiszélesedő nőmozgalomnak. „Váljék mindennapi munkaprogrammá a párthatározat, minden szinten tegyék valóban össztársadalmi üggyé a nők politikai-közéleti nevelését, gazdasági, szociális fejlődésének előrevitelét.” Az előremutató számvetésen, a megilletődöttségtői sem mentes, de erős hitet és akaratot tükröző vitában tizenegyen szólaltak fel,- többségük tsz-nőtitkár és nőbizottsági vezető. Legkifejezőbben talán Tusa Gáspárné (Tamási) fejezte ki gondolataikat, amikor a nemrég elhunyt közéleti költő, Váci Mihály Nem elég című versének néhány sorát idézte. Szuggesztív erővel, odaadó figyelemtől kísérve hangsúlyozta a menni, menni, tenni, tenni és másokat is hívni keli gondolatát. Makoldi Mihályné, a.MNOT alelnöke elismeréssel beszélt a Tolna megye nőtanácsaiban kifejtett munkáról, tisztelettel méltatta az ész és a szív ötvözését. A jövőbe tekintésről szólva kiemelte; mindig nézzenek előre, biztatók a kilázsef megbízott növényvédelmi főfelügyelő a növényvédelem és a növényegészségügy helyzetéről tájékoztatta a végrehajtó bizottságot. Végül dr. Puskás Kálmán igazgatási osztályvezető dr. Messó Vilmos budapesti lakos pincehelyi házingatlanának rriéntesí- tési kérelmét ismertette a vb- vei. tások. hiszen a párt .•-a. i-uők, fejlődésének kiépítéséhez, az asszonyi élet tökéletesítéséhez, a jogoknak az életbe való átültetéséhez nyújt segítséget. Tolnai Ferenc megyei titkár arról beszélt, hogy a fejlődés új szakaszához értünk, amikor le kell küzdeni a férfiak és nők körében egyaránt meglévő maradi ^gondolkodást, meg kell gyorsítani a gazdasági előrehaladást. A munkahelyi nőbizotfcságok létrehozásával közel kerül a nőmozgalmj munka oda ahol sokkal többet tehetnek.' ahol a nők tömegei dolgoznak. A kommunisták által ' viselt politikai felelősséget taglaló mondatait követően reagált á megyei titkár a tanácskozás kissé egyoldalú búcsúzáéi hangulatára, az elgyengülésre. ..Búcsúzkodás helyett teljes erővel küzdjenek továbbra is a nők felemelkedéséért, hiszen az új szervezeti formák közepette is változatlanul ez a cél.” Amikor Tolnai Ferenc a pártbizottság nevében megköszönte a nőtanácsok ■ tagjainak eddigi hűségét és fáradozását, arra kérte őket, továbbra se hallgassák el véleményüket, jelezzenek és harcoljanak a közös cél érdekében. Tudásban gyarapodtak, erősödtek a pénteki nőtanácskozáson a megjelentek. A csendes szemlélő így érezte: régieket, újakat, tettekre sarkall az eddigi és a friss kötődés, főként pedig az új ’ nőmozgalmi feladatok. Népújság * „VOLÁN“ Utazási Iroda a külföldi programjából az alábbi SZOVJETUNIÓBA irányuló utat ajánlja 11 nap KIJEV - SZ0CSI Indulás: augusztus 4-én Szekszárdról. UTAZÁS autóbusszal—repülővel—vonattal • RÉSZVÉTELI DÍJ: 3860 Ft + költőpénz. Jelentkezés: „VC LAN” Utazási Iroda SZEKS7ÁRD Széchényi u. Ír Tel.: 12—947. (324) Váljék mindennapi munkaprogrammá a nőnevelést gyorsító párthatározat Előremutató számvetés a megyei nőtanács ülésén Termelőszövetkezeti asszonyok, gyári munkásnők, értelmiségiek J— a nomozgalöih kipróbált régi és most megbízott új harcosai — gyülekeztek pénteken Szekszárdon, a reggeli órákban, a művelődési központ tanácstermében tartott megyei nőtanácsi ülésre. Megjelent és a vitában is részt vett Tolnai Ferenc, a megyei pártbizottság titkára, ittak oldi Mihályné, a Magyar Nők Országos Tanácsának alelnöke, ott volt Csajbók Kálmánba Hazafias Népfront megyei titkára. Egyetlen napirendről tanácskoztak a megyei testület tagjai és a meghívottak. Takács Mihályné nak, a nő tanács megyei titkárának előadásában tájékoztató . hangzott el a nők politikai, gazdasági és szociális helyzetéről, az MSZMP KB 1970. február 18— 19-i határozata alapján. 1978. június ?7>