Tolna Megyei Népújság, 1970. május (20. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-01 / 101. szám
/ K ultúrát nemcsak kultur- házbán lehet teremteni. Az emberekben a szépre-jóra való igényt föl lehet kelteni az iskolában, az orvosi rendelőben, a mezőn, és az otthonuk- ,ban is. Nemcsak a hivatásos népművelők dolga a közösség nevelése. A falvak, városok értelmisége — a pedagógus, az orvos, az agrármérnök, a gyógyszerész, a védőnő — ha altar, sokat tehet környezetéért ezen a téren is. Bába néninek szólítják, pedig már régen nem szülésznő. Nyolc évvel ezelőtt a járási székhelyen fölépült a szülőotthon, a községi szülésznő munka nélkül maradt. Harmincöt éves volt akkor, megszokta a függetlenséget, nem akart bemenni a szülőotthonba. Elvégezte a körzeti ápolónői tanfolyamot. 'Reggelente az orvosi rendelőben segédkezik az orvosnak, majd kézbe veszi táskáját és útnak indul. Sorba látogatja a fekvő betegeket. Elsősorban a magányos öregeket és azokat, akik családban élnek ugyan, de a családjuk dolgozik; egész nap magukra maradnak. Megigazítja ágyukat, van, ahol begyújt, injekciót ad, vérnyomást mér, tanácsot ad. A műszeres táska mellett mindig teli szatyrot cipel. A szatyorban olyan valami van ami az ápolónői munkához nem szükséges: könyvek, képeslapok. — Nem mondta ezt nekem Sulyok Katalin riportja: Egészség és népművelés szombat déltől hétfő reggelig szabad vagyok, ilyenkor a kollégám az ügyeletes. Beültetem a kocsiba a családot — hétéves fiam van — és elindulunk valamerre. Már bejártuk az országot. Szeretek fotózni is, minden utunkról hozok haza néhány képet. Egyszer egészségtan óra után — iskolaorvos is vagyok — megkérdeztem a nyolcadikosokat: ki volt közületek a Balatonnál, a fővárosban, ki járt külföldön. Ketten látták a Balatont, ketten Budapestet És ' ki szeretne utazni, világot látni? Mindenki jelent- kezeit. Ez adta az ötletet. Kéthetenként összejövünk, diákat vetítek, aki utazott, beszámol az élményeiről. A könyvtáros javaslatom alapján rendeli meg a földrajzi tárgyú könyveket, és amikor már többen elolvasták, megvitatjuk. Az ember nem is hinné, mennyi érdekesség kerül eló ilyenkor: népszokások, építkezési módok, ünnepek, élet a trópuson, az eszkimók világa. És a gyerekeket minden érdekli. " — Tizenöt éve, amióta itt élek, sokat változott a falu. Villanyt kaptunk, jó ivóvizünk van. Sok lakás épült, a rádió, a mosógép, a televízió majd minden házban megtalálható. A legtöbb asszony palackos gázzal főz. Anyagi jólét van. Csak az igények... Orvos vagyok, engem elsősorban az egészségügyi kultúra érdekel. Kell az, hogy az emberek olvassanak, művelődjenek, de legalább ennyire fontos, hogy kezet mossanak evés előtt, hogy ne csak a fölső ruhájuk legyen tiszta, hogy télen- nyáron szellőztessék a lakást. S ha már egyszer megvan a szép ház, ne a konyhában szorongjon a család... Van- naik kollégáim, akik ismeret- terjesztő előadásokat, tartanak a kultúrházban. Jó módszer ez is, csak kérdés, mennyien kíváncsiak rá? A kultúrigazgató hány embert tud beterelni? A rendelőbe viszont előbb- \ utóbb mindenki eljön. Két évvel ezelőtt vettem egy magnetofont, és a váróba hangszórót szereltem. Általában másfél-két órát vár egy beteg, amíg sorra kerül. A rendelés ideje alatt zene szól a magnóról. Nem nagy erővel, csak annyira, hogy muszáj legyen meghallaniuk. Bach, Vivaldi, Beethoven — na persze, csak annak mondom meg, mit hallott, aki kérdezi. Előfordul, hogy megkérdezi valaki. A zenészéinek között néhány mondatot mondok: miért kell megmosni a gyümölcsöt, irtani a legyeket, mennyire káros az alkohol a gyereknek. A hatása? Nehéz lemérni. Ha lesz más ötletem, azt is kipróbálom. A gyógyszerész a Vöröskereszt elnöke, a körzeti orvos a titkár. Havonta egyszer a kultúrházban vagy ők, vagy meghívott előadók ismeretterjesztő előadást tartanak. A múlt év programjából: Babonák és boszorkányok nincsenek; Anyák iskolája; Hogyan éljen az idős ember?; Milyen a helyei és célszerű öltözködés? A látogatók száma ősztől. tavaszig 100 és 150 között, tavasztól őszig 20—30. — Nem nagy eredmény, de ez is valami — mondja az idős' körzeti orvos. Hat éve, amikor elkezdtük, 10 embert se tudtunk összetrombitálm. Ahhoz képest nagy a fejlődés ... Nehogy azt higgye, önzetlenül csinálom. Az én munkámat könnyíti meg, ha foganatja lesz. Mert könnyebb tízszer elmondani, hogyan Az olvasó naplója Bertha Bulcsú: Tűzgömbök senki, magamtól jöttem rá. Amikor Indulni akarok, minden beteg elkezd rimánkodni, egy negyedórát maradjak legalább, beszélgessünk még egy kicsit, unja magát. Hacsak egynél is hosszabb ideig maradnék, a többi hiába vár. A rendelőbe, és a doktor úrnak is sokféle képeslap jáVAMőnd- tarri, elvlnnék párát. Ennék három éve. Azóta, hogy belépek, rögtön megkérdezi -a beteg: olvasnivalót hozott-e, bába néni? Van, aki azt. kérdezi, nézegetni valót. Mert olvasni nem tud... Nem akarok dicsekedni, de legalább harminc embert szoktattam rá a rendszeres olvasásra. Azoknak, akik hosszú ideig betegek, könyvet viszek. Jókait, Gárdonyit, Móra Ferencet. Én is többet olvasok azóta, mert ugye, ha könyvet kérnek tőlem, tudom kell, melyik köti le azt az embert... Sötét van, amikor a terembe lépünk. A szemközti falon a Duna folyik, fölé magasodik a DCM kéménye. Újabb kép: csónakázók a Dunán. Eltűnik ez is, várom a következőt, Ehelyett valaki felgyújtja a villanyt. Huszan-huszonöten pislogunk a váratlan világosságban. Nagyra nőtt kamaszok, csitri lányok. Széktologatás, jó éjszakát — az Ifjú Utazók Klubja szétszéled, — Ez az egyetlen klub, ami öt éve megszakítás nélkül működik — mondta idejövet az igazgató. — Meg kell, hogy ismerje a vezetőjét, szimpatikus ember. Egyébként a körzeti orvosunk. Fiatal ember a doktor, még innen a harmincon. Azt már tudom róla, hogy nős, a felesége ének-zene szakos tanár, közösen színjátszó csoportot és énekkart szerveztek. A színjátszó csoport rövid életű volt de az énekkar ma is működik. — Mennyi betege van? — kérdem, s egy pillanatra abbahagyja a képek csomagolását, rámcsodálkozik, valószínű azt várta; hogy az utazók klubjáról kérdezem. — Naponta negyven-ötven a rendelőben, és öt-nyolc házhoz hívás. — Emellett hogy jut ideje?... — Kellett valami kikapcsolódás. Minden évben külföldön töltjük a szabadságunkat, Minden második Bertha Bulcsú nemzedékét gyermek- s az ifjúkor határán érte a háború. Olyan életszakaszban, amikor a világot az értelem s a képzelet még egyként rendezi, amikor álom és valóság egyetlen képbe mosódik. Ez a nemzedék a világra csodálkozás legszebb éveiben vért és pusztulást látott maga körül: felperzselt és romba dőlt városokat, számolhatatlan emberhalált, s minden erkölcsi érték megrendülését. Ezek a kisfiúk játék helyett is a háborút és a létbizonytalanságot kapták Csontjaikba és idegeikbe máig ható félelem és szorongás ivódott. Bertha Bulcsú írói világának indulása óta rendszeresen és makacsul visszatérő témája a háború okozta traumák mai jelentkezése, váratlan felbukkanása és „bele- avatkozása” ( mindennapi életünkbe. Egyik balatoni novellájának fiatalember hőse a legszebb nyári napon bombával küszködik a víz mélyén, hogy kiszabadítsa elakadt vitorlását. A másikban egy mólóőr, életének kritikus pontján a régi bombatámadás félelmét éli újra át, a harmadikban a próbariadó az atomháború szörnyű vízióját kelti egy hivatalnokban. De ott találjuk a korábbi novellák sorában a Tűzgömbök közvetlen előzményeit is. Már a. legelső Bertha-kötet A halakat nem lehet kipusztítani című felejthetetlen elbeszélésében felbukkan a Marcalban horgászó kisfiú, az ejtőernyős, a menekült lányka: maid visszatérnek ezek a kis hősök a Szomjan haltak a szitvafá k megdöbbentő gyermekiragédiá jóban, a néhány évvel ezelőtti A béka halála című novellában pitiig már Ambrus néven találkozunk kisfiú hősünkkel. Nincs ostobább feltételesés — pedig sajnos elhangzott már — mint modoros önismétlést látni az író visszatérő háborús témádban. A Tűzgömbök Ambrusa nem előzmény nélküli Bertha Bulcsú pályáján, Se a korábbi novellákban is nagyszerűen megragadott gyermekkori emlékek most rendeződnek először átfogóbb igényű műfajba. a regény más törvényű világába. A Tűzgömbök művészi bravúrja a történelem és a gyermek találkozásának sikerült ábrázolása, olyan öntörvényű regényvilág megalkotása, amelyben a háborút egyszerre látjuk a mai felnőtt és egy kilencéves kisfiú szemszögéből. Bertha Bulcsú nem csupán a gyermek szemléletét érvényesíti; ha ezt tenné, rosszul felfogott ifjúsági regényt írt volna. A Tűzgömbök azonban nyilvánvalóim elsősorban vallomásregény: a mai harmincasok múltkeresésének. önvizsgálatának első, de elhanyagolhatatlan fázisa. Életre csodálkozó, tiszta tekintettel, játékra és szépségre vágyakozón. a gyermek- szerelem első érintésével indul Ambrus a háborúba. Egyetlen esztendőt látunk életéből, a felszabaduláskor, az új élet kapujában búcsúzunk tőle. Árván, kifosztot- tan, szörnyű emlékekkel a szívében áll előttünk. A fel- szabadulás számára az érettebb ifjúkorba lépés kiindulópontja, az értelmes élet kezdete. Ambrus igazában még nem szabadult fel. Bertha Bulcsú jól tudja, hogy ez a nemzedék 1945-ben csak lehetőséget kapott, hogy a következő évtizedek harcaiban a férfikorba lépve megtalálja helyét a világban. „Ambrus nem értette, hogy mit jelent a béke, az élet a napfény. Befelé figyelt, kínzó sajgásaira, Nem tudta, hogyan kell élni, fáradni a közösségért, Nem félt már, de •nyomában járt a sok halott, s hamuszín arcuk eltakarta az ég kékjét” — olvashatjuk az utolsó fejezetben, A ,,hogyan kell élni” s a „fáradni a közösségért” egy gondolatkör Bertha Bulcsúnál, Az író tudja, s az ohmsó is érzi, hogy Ambrus története nem ért véget ebben a regényben. Most kezdődik az igazi élet, az új regény, A Tűzgömbök Bertha Bulcsú harmadik, s legjobb regénye. A kitűnő novellista, úgy tűnik egyre inkább ebben a szélesebb ölelésű, átfogóbb jellem- és korrajzra alkalmas műfajban találja meg igazi művészi területét SZEDERKÉNYI ERVIN előzzük meg a rfac-t, mint egyetlen tbc-st meggyógyítani.. Arra vigyázunk, hogy ne csináljunk kampányt. A környéken nem volt fogorvos, ha valakinek fájt a foga, elment a körzeti, orvoshoz, kihúzatta. Nemrégiben fogorvost kapott a falu. Fiatal embert, az egyetemről. Mint minden fiatal, ő is azt hitte, megváltja a világot... A tanácselnök segítségével fogápolási kampányt szervezett. Négy héten keresztül hurcolta magával a fogkeféjét, poharát, fogkrémét, és a község minden lakosának elmondta, bemutatta, miért és hogyan kell fogat mosni. Milyen a falu? Megrohanták az egyetlen boltot. De a boltban csak nyolc tubus fogkrém és egyetlen fogkefe volt. A bolt vezetője is felbuzdult, és rendelt néhány százat. Mire megérkezett. már a kutyának sem kellett. Azóta a boltos és a fogorvos nem köszön egymásnak. Hát ilyen a kampány. A fiatal védőnő öt éve került a faluba. Főnökei is. a község lakói is szeretik. Átlag nyolcvan csecsemőt, kétszáz kisgyereket és negyven—ötven terhes anyát gondoz. De a munka — nappal van. Családja nincs, az estéje szabad. Elvállalta a Vöröskereszt-titkárságot, barátnője, az egyik tanítónő a nőtanács titkára, másik barátnője a gyógyszertári asszisztens a falu KlSZ-titká- ra. Ők hárman minden évben szerveznek valamilyen tanfolyamot, rendszerint nőknek. — Városon nőttem fel, az anyáin nagyon jól főzött, és a változatossághoz szoktatott. Amikor ide kerültem, ugyancsak meglepődtem, itt nem törődnek azzal az emberek, hogy mit esznek, az volt a fontos, hogy jóllakjanak. Krumplival, babbal, galuskával. Először azt hittem, szegények. Aztán rájöttem, főzhetnének mást is, lehetne miből, csak épp nem tudják elkészíteni. Most már harmadik éve tartom a főzőtanfolyamot, az idén egyszerre kettőt is, mert sokan jelentkeztek és a konyhám kicsi. Csodálkoznak, hogy a sertést, marhát nemcsak pörköltnek és fasírtnak lehet elkészíteni, hogy főzelékkel is jól lehet lakni, a buktán és a fánkon kívül még; létezik sütemény. Amikor elkészül az étel, megterítünk, megesszük. A terítés... Minek az abrosz... miért kell külön tányér a második fogásnak ... a kést, villát hogyan kell használni. Most már otthon is sokan főzik, amit tanultak. Es néhány helyen, ha nincs is vendégük, dupla tányérból esznek. Kértem a földművesszövetkezet vezetőjét, hozasson szakácskönyvet. Egy nap alatt szétkapkodták az asszonyok. Miért nincs étkezési kultúra nálunk? De ugyanígy nincs lakáskultúra sem. Gondozottaimat otthonukban js felkeresem, látom, hogyan laknak. A fiataloknak már megvan a modem bútoruk ... Tavalyelőtt ezért kezdtük el a kézimunka-tan folyamot, és tavaly' a „Szép otthon'’ szakkört. Népi hímzéseket készítünk, buzsáki, sárközi, matyó párnát térítőt. Ég lámpa- ernyőt, faliszőnyeget nádból, szalmából, rafiából. * A falun élő orvosok, védőnők, gyógyszerészek, ezek a művelt, igényes emberek majd mindenütt elszigetelten végzik munkájukat. A kultúrházak- kal, a hivatásos népművelőkkel rendszerint nem tudnak együtt dolgozni. Vagy azért, mert más a kultúrház munkaterve. mint amit ők tudnak nyújtani; vagy — ami gyakoribb — a köztük levő színvonalbeli különbség miatt. Ez visszahat a lelkesedésükre és az önként vállalt népművelést némelyik előbb-utóbb abbahagyja. JANKOVICH FERENC: O, KORÁN AKIKET... Ö, korán akiket eljegyzett a csend.., Égre festett vágyak űzött seregnépe! Miért vágyakoztak a földről az égbe? Azt hiszitek, ott tán jobb, mint idelent? Tudom, mi szűzi kéj, köddel lebegni fent, az utólérhetetlent sejtelemmel keresve száműzött jellegek folyam-habjával esve s csak hittel szállni, mint egy középkori szent. De visszatértem én, csatám életre ment. S fordultam, mint aki szablyáját fennen fente, mint hadvezér, aki a hadat megüzente: A földre, ahol egymást paskolva kereng a tüz-sárga, a tüz-zöld s a tűz-piros sereg — jobb köztük élni, mint a semmi ködébe veszve.