Tolna Megyei Népújság, 1970. május (20. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-06 / 104. szám
Gazdák-e a gazdák? A kis körből a nagy körbe A Szekszárd és Vidéke Területi Tsz-szövet- séghez tartózd közös gazdaságok munkaversenyében tavaly a sertéshizlalók között hat pálfai tsz-tag ért el legjobb eredményt. Mindenki mást maguk mögé utasítottak, és megszerezték valamennyi helyezést. A hat pálfai szövetkezeti gazda név szerint: Kránicz József, Farkas Mihály, Imre János. Ticz János, Horváth Pál és Patkós István. Az eredményhirdetés után felkerestük őket a tsz állattenyésztési telepén, a takarmányelőkészítőben, ahol egy alkalmi ankét keretei között arról vitatkoztunk: gazdák-e a szövetkezeti gazdák? E témát az adott környezetben különösképpen az teszi érdekessé és izgalmassá, hogy olyan emberek véleményét sikerült összegezni, akik csakugyan a termelés élenjárói s ebből a szempontból a közösség legjelentősebb személyiségei, minthogy nagy értékeket állítanak elő. Kérdéseinket olykor furcsállották, sőt némelykor provokációnak hitték, viszont mindannyian végig szenvedélyesen vettek részt a vitában. „Vendégként” közöttük volt az Egyetértég Tsz párttitkára, elnökhelyettese, az állattenyésztési brigádvezető és a telep dolgozói közül azok. akik az idén lettek sertéshizlalák. Mit is adott ez az ankét? Viszonylag pontos éí megbízható áttekintést adott arról, hogy a szilárd anyagi és erkölcsi alapokon nyugvó közös gazdaságokban megkezdődött egv új, jelentőségét tekintve felmérhetetlen értékű folyamat, nevezetesen az, hogy a tsz-tagok gondolkodásban, magatartásban, érdeklődésben, a közösséggel való azonosulásban elindultak a kis körből a nagy körbe. Nehéz rá jobb kifejezést találni. Ez a folyamat új az újban és a tudatváltozás kiteljesedettebb megnyilvánulása. A kis kör a termelőszövetkezeten belül a tagok munkakörét, munkahelyét és az ahhoz kapcsolódó elgondolásokat, a termelést jobbá tevő ötletek sokaságát jelenti. A kis körön belül a pálfai Egyetértés Tsz tagjainak többségére is habozás nélkül azt kell hogy mondjuk: gazdák szinte valamennyien. Olyképpen, hogy gazdaként bánnak a rájuk bízott értékekkel, iparkodnak megtanulni és jól alkalmazni az új eljárásokat, módszereket és ki-ki a maga beosztásában maximálisan kihasználja a nagyüzemben rejlő lehetőségeket. Mindez maradéktalanul vonatkozik a sertéshizlalókra is, bizonyság rá, hogy tavaly elsők lettek a tsz-szövetség területén folyó versenyben. Az ahkéton elmondták: ismerik az üzem idei hízótermeLési programját, pontosan tudják, év végéig hány mázsa sertéshúst kell termelniök, a szocialista brigád cím birtokosaiként törődnek önképzésükkel, az új módszerek elsajátításával s egyebek között azon fáradoznak, hogy az idén körülbelül öt százalékkal csökkentsék az egy kilogramm sertéshús előállításához szükséges takarmánymennyiséget. Mindezt lehetne részletezni is. itt azonban most az a figyelmet érdemlő lényeg, hogy ezek az emberek olyannyira gazdaként dolgoznak, hogy a tsz-ben mindenki biztos abban, a tervet teljesítik még akkor is, ha a vezetők közül senki nem néz feléjük egész évben. Szükségtelen részletezni, hogy minő érték a közösség számára az a gazda, aki értő módon, teljes felelősséggel valósítja meg a kollektív elképzelésekből a ráeső részfeladatot, szóval akivel kizárólag „biztosra megy” az üzem, az elképzeléseket, a terveket kezdeményező szakvezetés. Ez azonban mégis csak a kis kör. Vannak közös gazdaságok, ahol a kis körön belül kiteljesedett aktivitást ma már az önállóság, a reform időszakában kevésnek tartják és a tagok teljes értékű közreműködését tekintik a közeljövőben elérendő célnak. Más szóval a pártszervezet a szakvezetőkkel azon fáradozik, hogy a tagok többsége átjusson a nagy körbe, azonosuljon az üzem egészével, ilyen törekvések vannak Pálién, Tevelen. Tengelicen, Duna- szentgyörgyön, Bátaszéken, Pincehelyen ég még sok Tolna megyei termelőszövetkezetben. A továbbjutás nem könnyű. Éppen ez a pálfai ankét, pontosabban az ott folytatott eszmecsere is elárulta, hogy vannak emberek, akik e kis körben kiválóan megállják a helyüket, de nem tudnak továbbjutni, sőt talán nem is akarnak, s ehhez a neim akaráshoz különféle elméleteket gyártanak, főleg azt, hogy maradéktalanul megbíznak a vezetőkben. Mintha a nagyobb aktivitás a bizalmatlanság jele volna. Az egyik szorgalmas, dolgos sertéshizlaló elmondta; ő közgyűlésen még soha nem szólalt fel. Nincs véleménye? Volna. „De nem akarok magamra haragítani senkit” — állapította meg elismerésre méltó őszinteséggel. Ä termelőszövetkezeti közösségek egy érdekes típusa ez az ember, az üzem egészével feltehetően soha nem lesz képes azonosulni, s ilyen módon soha nem lehet belőle teljes értékű közreműködő, annak ellenére, hogy joga volna hozzá, de nincs kedve, így kell őt elfogadni, ahogy van? Feltehetően -• igen. S addig el is fogadható, amíg nem visel valamilyen tisztséget. A baj akkor kezdődik, amikor a csakugyan meglevő, de más természetű Ő a MVétett OrosTto BTüalSS’fSr; WBSz fürgag írfSí vagy eljutottak a kis körből a nagy körbe, vagy jó úton vannak ahhoz, hogy odajussanak. Nemcsak azért, mert Kránicz József jó esztendő múlva fejezi be a mezőgazdasági technikumot, és nemcsak azért, hogy az állattenyésztők egy része szakmunkás, vagy betanított munkás, másért is. Elsősorban azért, mert: ismerik a munkaterületeiken túllevő dolgokat, eseményeket, eredményeket s látják az üzemben történő elképzelések összefüggéseit is. Továbbá nemcsak any- nyira foglalkoztatja őket a tsz egésze, mint amennyit mutatnak, s jóval több érdekli őket az üzem működéséből, mint amennyit elárulnak. Rejtett, szunnyadó közéletiségről van itt szó, olyanról, amely kifelé még bátortalan, de belül már határozott, konstruktív, kinek-kinek a vér- mérsékletétől, karakterétől függően. Nagy élmény volt felfedezni a holnapi szövetkezeti parasztság arculatát az ezer holdakban, a milliókban, a tízezer vagonokban gondolkodó és érző tsz-tagok még tétova, de már egyre határozottabb véleményét, állásfoglalását és karakterét. Ezen az ankéten megsejtettem valamit abból az erőből, amely majd akkor lesz reális, áj távlatokat nyitó erő, amikor a tagok többsége úgy kér szót a közgyűlésen, hogy fizikailag is maga mögött érzi azt a nagyüzemet, amelyiknek egyik tulajdonosa. Úgy tűnik. Pálfán a tagok többsége most van a „hozzászokás”, az „illeszkedés’’ stádiumában. Tudják, hogy mennyire erősek, de azzal még nehéz megbarátkozn iok; hogy csakugyan joguk van igazgatni ezt az egész tízmilliós értékeket előállító nagyüzemet, hisz ez a nagyüzem a sajátjuk. Nehéz megbarátkozniuk? Ez a megfogalmazás így pontatlan, mert valójában akkor lenne nehéz megbarátkozniok azzal a gondolattal, hogy nemcsak a részhez van közük, hanem az egészhez is, ha a vezetés nem igényelné a tagoktól a teljes értékű közreműködést. De Pálfán igénylik. Eltérően néhány más közös gazdaságtól, Pálfán nem azt tartják, hogy „megkérdezzük a tagoktól, aztán úgy is az lesz, amit mi akarunk”. Pálfán az ilyen tsz-demokráeiát arcul- csapó. önhitt cinizmus helyett csakugyan a legnagyobb anyagi erővé átváltoztatható tartaléknak tekintik a gazdák teljes értékű közreműködését s ennek megfelelően igénylik, hogy a tagok felelős tulajdonosokként legyenek társai, segítői, bírálói a vezetésnek. Végeredményben ez a módszer segíti át a gazdákat a kis körből a nagy körbe. Az ankét után este tartották a községben a tervtárgya ló közgyűlést. Arra gondoltam; jóleső, erőt, biztonságot adó érzés vezetőnek lenni egy olyan termelőszövetkezetben, ahol a vezetők nem pusztán kiváló dolgozókat tudnak maguk mögött, hanem gazdákat, gonjótulajdonságai, erényei miatt beválasztják, mondjuk ^z ellenőrző bizottságba, vagy éppen az igazgatóságba. Ilyen esetben azonnal visszahúzó erő. csupán azért, mert az üzem egészével képtelen, azonosulni. dolkodó, töprengő, s olykor-olykor már vitatkozó. saját munkaterületükön túllátó szövetkezeti gazdákat. SZEKVLITY PÉTER A paksi járási borverseny A nagyüzemek és a minőségi borok előretörése A paksi járás borversenyét május 3-án, 4-én rendezték meg, amelynek házigazdája a Paksi Állami Gazdaság volt, a színhely a gyapai üzemegység kultúrterme. A versenyre összesen 67 borminta érkezett: öt nagyüzem 32 és 35 egyéni termelő bora A borfajták megoszlása: 48 fehér és 19 vörös. A fehér borok közül 12 kapott aranyérmet, 4 ezüst-, 5 bronzérmet, nyolc pedig oklevelet. A vörös borok közül hetet díjazott a zsűri aranyéremmel, négyet ezüst-, ötöt bronzéremmel. A legtöbb aranyérmet a Paksi Állami Gazdaság borai nyerték. A fehér borok versenyében a legmagasabb, pontszámot — 19,5-öt — a gazdaság szemelt rizlingbora nyerte. A rizlingszilváni 19, az olaszrizling 18,87, a leányka 18,80, a Salvador 18,70, a bánáti rizling 18,60 pontszámot kapott. A gazdaság vörös borai közül a zsűri 18,72 pontszámot ítélt a Cabernet-nek, 18,67 pontot a kadarkának, 18,53-at az Alicante Bouchet-nek, 18, '0-at a paksi sillernek. A paksi Dunamenti Egyesült Tsz olaszrizlingje — I, és II. — 18,87, illetve 18,75 pontot kapott. (Mint utólag kiderült, tulajdonképpen egy borfajtáról volt szó, és miután érzékszervi bírálat érvényesül a borversenyeken, az egy- tized pontos eltérés változatlanul a bor kitűnő minőségét igazolja.) A dunaszentgyörgyi Ezüstkalász olaszrizlingje 18,70 pontot kapott. Ugyancsak 18,70 pontot kapott a dunaföldvári Oláh József szürkebarát bora, 18,80-at a dunaföldvári Póth Ferenc olaszrizlingje, és 18.51 pontot az ugvancsak dunaföldvári Somorjai Gyuláné olaszrizlingje. A zsűri tagjai megállapították, hogy az idei járási borverseny „mezőnyére ’ a nagyüzemek előretörése volt a jellemző. De nem csupán a mennyiségben — hanem amint a díjak tanúsítják — a minőségben is. Az aránylag gyengébb évjárat ellenére is több volt a minőségi bor, kezelési, és egyéb hibák miatt egy mintát sem kellett kizárni a versenyből. Az állami gazdaság végeredményben 6 fehér és 5 vörös borral nyert aranyérmet. A járás termelőszövetkezetei, illetve bortermelő társulásai 3 fehér és 1 vörös, az egyéniek három fehér és egy vörös borral nyertek aranyérmet. A borversenv rendezősége hiányolta például a dunaszentgyörgyi szőlőtermelő gazdák távolmaradását. ugyanakkor elismeréssel szilt a bölcskei egyéni szőlőtermelőkről — ugyancsak bronzérmet és oklevelet szereztek — akik Mecseki János, a zsűri egyik tagja. Fotó: Komáromi. külön községi borversenyen döntötték el, kinek a bora szerepeljen a járási versenyen. A dunaföldvári egyéni sző'ő- termelők elismerését minden kommentár nélkül jelzi a három aranyérem. A versenyben egyébként érvényre jutott a vidék szőlő- termelésének a jellege: a fehér borok túlsúlya, de jelentkeznek olyan — és versenyképes minőséget adó — fajták, mint a bánáti rizling és rizlingszilváni, egyéb, új fajták mellett. A végső, és az általános megállapítás: az idei paksi járási borverseny a nagyüzemek előretörését, és ezzel együtt a minőségi borok arányának további javulását tükrözte. BI.
