Tolna Megyei Népújság, 1970. május (20. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-31 / 126. szám
V olt idő, amikor az az ember már szakértőnek hihette magát, aki meg tudta különböztetni a kukoricát a búzától. A mezőgazdaság átszervezése után sokasodtak a magyar mezőgazdaság értői, tudói, „okosai". S ez egyebek között azt az örvendetes helyzetet jelezte, amit egy mondatban úgy foglalhatunk össze: a termelőszövetkezeti mozgalom a társadalmi érdeklődés középpontjába került. Tízezrek és tízezrek nyilvánítottak véleményt, olykor, sőt legtöbbször minden hozzáértés nélkül, mégis a tenniakarás, a segítés dicsérendő jószándékával. Hasonló helyzetbe került az építőipar. Napjainkban Magyar- országon minden második állampolgár építész- szakembernek hiszi magát, kialakult, s magabiztos véleményt alkot arról, hogyan kellene korszerűsíteni a lakóházak, az intézmények építését, miként lehetne jobb a tervezés, a kivitele, zés, a városkép, a munkafegyelem, az anyag- ellátás, az anyagmozgatás és a határidők betartása. A bírálók legtöbbször könnyedén, a dilettánsokra jellemző egyszerűséggel következtetnek s ez amennyire rossz, annyira jó is, mert kétségbevonhatatlanul jelzi: hazánkban közügy, társadalmi ügy az építkezés. Az építőiparral szemben támasztott társadalmi. népgazdasági követelmények nagyok, de a nehézségek, talán nem túlzás ha azt mondjuk, még nagyobbak. Krónikusan ismétlődő probléma a munkaerőhiány, a munkaerő-vándorlás, ezen belül a szakmunkáshiány. Sokszor csakugyan hihetetlennek tűnik, hogy ilyen nehézségek ellenére egyre több fontos, kiemelt beruházás határidőre elkészül. Tolna megye építőiparát sem kezelhetjük az országos gondoktól elvonatkoztatva, azoktól függetlenül. Az országos gondok között első helyen említjük: az építőipari vállalatok évek óta nem kaptak elegendő pénzt a gépek,az eszközök korszerűsítésére, az új, a modem, a komplex gépsorok, gépláncok beszerzésére. S ez a körülmény egyebek között a lógást is megmagyarázza. Nyilvánvaló ugyanis, hogy ahol gépsorokkal, gépláncokkal dolgozgatnak, ott a tengés-lengés eleve megszűnik, minthogy a folyamatos munkát, a temp>ót maga a gépiegység diktálja. Nagy megkönnyebbülést jelent a2 építőipari vállalatok vezetői számára az a lehetőség, amely 1970-től rendelkezésükre áll. Mindegyik állami vállalat több tízmillió forintot kapott új gépek vásárlására. Nagy kérdés azonban, hogy vajon el tudják-e költeni a milliókat, gondoskodik-e idejében a külkereskedelem a valóban nélkülözhetetlen és korszerű gépek beszerzéséről, importjáról. ,, r / Átértékelésre szorul az ember helye és szerepe. A jövőt tekintve már nem a kőműves játsz- sza a házgyári építkezéseiméi a fő szereplőt. Ez az egyik dolog, a másik az, hogy jelenleg az építőiparban a szakmák túlságosan szakosítottak. A jövő követelményeinek nem felelnek meg. A A társadalmi érdeklődés középpontjában sokoldalúan képzett építőipari szakmunkás jelenléte nélkülözhetetlen, nemcsak azért, mert ahány iparos bemegy az új lakásba, annyi teszi tönkre az előtte ott járt iparos munkáját, hanem éppien a munkaerőhiány feloldása, a gyorsaság és gazdaságosság szempiontjai miatt Az illetékes minisztérium átfogóan ismeri a2 építőipar helyzetét, és az elkövetkezendő években konstruktív változásokat vezetnek be, mind a szakmunkásképzésben, mind pedig az egyéb, de nagyon égető problémák megoldásában. Maga Bonder József miniszter beszélt ezekről egyik országos tanácskozáson, őszintén, nyíltan, a valóságos helyzet feltárásával. Nagy figyelmet érdemel az a koncepció Is, amely a munkafegyelem megszilárdítását, a do- logtalanság felszámolását, a munkaerőhiány ellenére is a lógósok tömeges elbocsátásában látja. Minden további nélkül hatásos módszernek fogadhatják el az építőipar vezetői azt a tételt, hogy addig nem lesz a munkahelyeken rend és fegyelem, amíg nem adják a lógósok kezébe a munkakönyvét. Érdemes itt újból a mezőgazdaság néhány évvel ezelőtti helyzetére hivatkozni. Sok közös gazdaságban rontotta a munkafegyelmet a hangoskodók, a naplopók jelenléte, akiket hosszú ideig könyörgéssel próbáltak meggyőzni, a becsületes munkára rábírni. Nem sikerült. Amikor azonban a lógósokat a munkaerőgondok ellenére a termelőszövetkezetekből kizárták, rövid idő alatt helyreállt a munkafegyelem. s kezdett kialakulni a mai. immár szinte eszményinek látszó közösségi rend. Nem ritkán, sajnos szervezetlenség és anyaghiány készteti az embereket látszat-munkára. Gyakran a művezető kénytelen azt mondani a szakmunkásoknak, a segédmunkásoknak, hogy most pihenjenek, mert nincs anyag. Másnap ez a művezető már nagyon nehezen tud fegyelmet követelni. Erről is beszélni kéll, ez is az igazsághoz tartozik. Az igazsághoz tartozik az is, hogy időnként az elmúlt években a tervszerűt- lenség, a kapkodás, az előrelátás hiánya miatt az építőipari vállalatok vezetőin csattant az ostor. amikor százszámra voltak kénytelenek az embereket elküldeni, majd fél év múlva, egy év múlva bejárni értük az egész országot. Ide tartozik még, hogy öles hirdetések jelennek meg az újságokban előnyös ajánlatokkal, 3e odáig még kevés vállalat jutott el, hogy az emberek megtartásának módozataira fordítson nagyobb gondot, az állandó és bizony igen költséges toborzás helyett. Az építőipar feladatai nagyok, az építők a hibák és a nehézségek ellenére eddig is hatalmas munkát végeztek, de éppien a követelmények szem előtt tartásával az lenne az ünneprontás, ha az építők napján a valóságos problémák helyett kizárólag a sikerekről esne szó. Itt van piéldául az utak állapota. Nyilvánvaló, hogy ahol nagy beruházás folyik, oda tízezer vagon számra kell szállítani az anyagot. Nos, az útviszonyok igen, igen rosszak, a szállítás költséges, és ha látjuk, hogy az anyagszállítás mindinkább átterelődik a közutakra, akkor az építőipar további nehézségeivel számolhatunk, ha a közlekedési tárca nem tud megfelelő anyagi erőket mozgósítani az utak állapotának rendbehozására. Az anyag rendeltetési helyre való szállítása az építkezések mai arányait figyelembe véve nem is olyan egyszerű dolog. Érzékeltetésére csak annyit, hogy Budapiesten, e világvárosban háromszáz négyzetkilométernyi területen tavaly nyolc-tíz milliárd forint értékű anyagot kellett megmozgatni. A Központi Bizottság és a kormány legutóbbi határozata a lakásprogramról megsokszorozza a2 építőiparral szemben támasztott követelményeket is. Az intézmények, a lakóházak a jövő század emberének épülnek. Ez is meghatározó körülmény. A tennivalók sokaságát egy rövid cikkben lehetetlen áttekinteni, viszont nyomatékosan alá kell húzni annak a minisztériumi felfogásnak a jelentőségét, amely a jövőben a beruházások jobb előkészítését követeli. Itt csúcsosodik ki tulajdonképpen minden. Nem az a lényeg, hogy egy beruházáshoz, egy építkezéshez gyorsan kezdjenek, az a döntő, hogy az előkészítés tartson inkább kétannyi ideig, s maga a kivitelezés a mostanihoz képiest rövidüljön meg. A mechanizmusban nem utolsó szempio<nt, hogyan építkezünk, olcsón-e vagy drágán? Talán ennek a megítélésében találkozni a legtöbb ál- szakértövel. Nem az egyszeri bekerülés összege határozza meg, hogy a létesítmény drága-e vagy olcsó. A célszerűség, a karbantartás gyakorisága, és még sok más a szakemberek által jól ismert szempont. Egy bizonyos: mi Magyarországon nem vagyunk elég gazdagok ahhoz, hogy olcsó dolgokat csináljunk. Az építőipar a közvélemény, a legnagyobb nyilvánosság előtt végzi .munkáját. Úgy is mondhatnánk, a bírálat kereszttüzében dolgoznak, s a bírálatok gyakran nem a hozzáértést mutatják, csupán azt, hogy népgazdaságunk e fontos ága a társadalmi érdeklődés középpontjába került. Sz .P. Egy Negyvenezer Háromszázezer A faddi művelődési ház egy esztendeje a • r . \-4be. A számok nem mindenkire hatnak: hacsak nem kinekkinek saját fizetéséről van szó. A számok valóban nem egyedül üdvözítőéit, de tényeket rögzítenek, és a tények mögött az élő valóság rejtőzik. Burkából kifejteni érdemes valóság, akárcsak héjából a dió. Faddon, melyről nem először esik szó lapunk hasábjain, régóta van művelődési ház. Cseppet sem sikerületlen, a szokványtól eltérő épület. A házban rendeltetésének megfelelő élet folyt, munka zajlott. A községi tanács évente negyvenezer forintot tudott erre a célra áldozni. EGY ÉVE még ebből az összegből kellett gazdálkodni. Könnyű kiszámítani, hogy egy hónapra mennyi jutott belőle, főleg ha a fenntartás, takarítás, tatarozás, kisebb javítások óhatatlan költségeit is levonjuk. A belépőjegyek sosem fedezik egy művelődési célra rendelt intézmény tényleges költségeit. Fadd nem kis község, a megyei fejlesztés távolabbi terveiben szerepel, hogy előbb-utóbb megkapja a hivatalos „nagyközségi” rangot is. Lakóinak jelentős hányada helyben talál megélhetést, a jól gazdálkodó Lénia Termelőszövetkezetben. A NEGYVENEZER FORINT kevés volt ahhoz, hogy egy művelődési ház valóban betöltse hivatását Ez a hivatás sokrétű. Bármennyire elterjedt is a televízió — főleg a falusi emberek közül — sokan igénylik a művelődés lehetőségeinek közvetlenebb formáit is. Senki nem vethet követ egyetlen rangos előadóművészre, íróra, költőre, vagy tudósra azért, hogy ha idejéből — utazással együtt — legalább egy napot valamelyik távolabbi községben kifejtendő munkára szentel, azért némi ellenértékre is számot tart. A faddiak igényelték az ilyen előadókat, a komoly, rangos ismeretterjesztést Ez a felismerés vezette a Lenin Termelőszövetkezet vezetőségét ahhoz, hogy teljes kulturális alapját a művelődési ház rendelkezésére bocsássa. HÁROMSZÁZEZER FORINTTAL több jut egy esztendeje a művelődési ház üzemeltetésére, mint korábban. Ez nem. csak számnak szép, hanem az anyagi lehetőségek bővtil- tének jóvoltából megelevenedett kultúráiét forrása is lett. A szakkörök, tanfolyamok száma megnégyszereződött. Az utóbbi esztendőben, mely már a termelőfezövötkezet égisze alatt piergett le, működött a művelődési házban foto-, rajz-, barkács-, kézimunka-, irodalmi és gyerek- foglalkozflatási szakkör. Két orosz és két német nyelvtan- folyam, zongora- és gyermek- tánetanítás, ifjúsági, mező- gazdasági és (az általunk is sűrűn megírt) művelődést, szórakozást szolgáló klub. Havonta két előadással szerepelt a Kaposvári Csiky Gergely Színház, a Déryné Színház és az Országos Rendező Iroda. A meghívott vendégek között volt a nemrég elhunyt Váci Mihályon kívül Bárányi Ferenc, Abody Béla, a Kos- suth-díjas dr. Ormos Imre, Kaszás Imre országgyűlési képviselő, Mészáros Gyula múzeumigazgató, dr. Pataki József tanár, Husek Rezső zongoraművész. HETVENEZER EMBER fordult meg egy év alatt az új” lehetőségeket kapott művelődési házban. Korábban ennek a létszámnak csak mintegy negyede. A termelőszövetkezet minden rangosabb rendezvénye, igazgatósági ülésektől a taggyűlésekig itt zajlik. A művelődéshez bizonyos fokig a kultúrált szórakozás is hozzátartozik. A termelőszövetkezet — az említett háromszázezer forinton kívül — félmilliós beruházással indította meg itteni vendéglátó Lari üzemét, klubpresz- szóját, ami természetesen jövedelmet hoz, viszont komoly riválisává vált az ugyancsak helyi „talponálló” italboltnak. Anélkül azonban, hogy annak példaképül aligha szolgálható hangulatát átvette volna. ORSZÁGOS ÉRDEKLŐDÉST keltett az ötletet, ami Faddon megvalósult. Vas, Fejér, BácS, Békés, Hajdu-Bihar megyéből érkeztek és érkeznek ide termelőszövetkezeti vezetői«}, főhivatású népművelők, akik az itteni tapasztalatokat hasznosítva óhajtják átvenni a faddi módszert. Megkérdeztük a község párttitkárát, miként vélekedik az elmúlt esztendőről. Ö sem érzi úgy, mi sem ezt valljuk, hogy Faddon „feltalálták a spanyolviaszt”. Egyszerűen az történt, hogy egy rugalmas, a mindennapi élet igényeit szemmel tartó termelőszövetkezeti vezetőség megtette a tőle telhetőt ezeknek az igényeknek a kielégítéséért. Az első év tapasztalatait summázva: — sikeresen. ORDAS IVÁN Rajz: Érdi Judit
