Tolna Megyei Népújság, 1970. május (20. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-26 / 121. szám
Az NDK minisztertanácsának közleménye készségét fejezi ki az NDK és az NSZK kormányfői eszmecseréjének folytatására. sát, a tartós békerendezést, s a bizalmatlanságnak az egy ü ttműköd és s zel! em év el való felváltását illetően. Árvízi jelentés (Folytatás az I. oldalról), jugoszláv—magyar határt, de a legnehezebb napokat június 3-a utánra várják. Az árvíz elleni harc fö „frontvonala" Jugoszláviában: Zenta környékén húzódik, ahol éjjel-nappal több ezren dolgoznak. hogy megakadályozzák a víz áttörését. Ötmillió forinttal segíti a megyei tanács az árvízkárok helyreállítását Kambodzsai jelentésünkben egy interjút kiizliink amit a népi hadsereg egyik vezetője adott, míg római jelentésünk a NATO-ülésre érkezett amerikai külügyminiszter nyilatkozatát ismerteti. Berlin Az NDK miniszteríanáesániik közleménye Az NDK minisztertanácsa hétfői ■ üléséről nyilvánosságra hozott- közleményében készségét fejezte ki az NDK és az NSZK kormányfői eszmecseréjének folytatására, „mihelyt a szövetségi kormány reális magatartást tanúsít a két német állam viszonyának alapkérdésében, azaz az egyenlő, nemzetközi jogi kapcsolatok felvételének kérdésében". A minisztertanács egyúttal síkraszóllt azért, hogy a két német államot egyenlő jogú tagállamokként minél hamarabb felvegyék a világszervezetbe. Kambodzsa Egyedülálló interjút készített. ..Kambodzsában Robert Miller, a UPI tudósítója. Az újságíró ellátogatott Takeo tartomány felszabadított körzeteibe és ott találkozott a felszabadító hadsereg egyik vezetőjével. A parancsnok a többi között kijelentette: — Kambodzsában hétmillió ember él és valamennyien Norodom Sziltanuk herceg visz- szatérését. várják. A lakóházak falain még most is ott van Sziltanuk arcképe és a lakosok csak akkor rejtik el, ha I,on Nol katonáit látják. Azért harcolunk, hogy Sziltanuk kormánya ismét elfoglalhassa helyét és elűzzük a korrupt Lón Nol-rezsimet. A partizánparancsnok a következőkben vázolta a harc céljait: „Azt akarjuk, hogy Kambodzsa szabad legyen, sztabad a gazdagok uralmától, akik sohasem törődtek a szegényekkel, azt akarjuk, hogy a kambodzsaiak elegendő élelemmel, megfelelő ruházattal rendelkezzenek és békében élRóma A NATO miniszteri, tanácsának május 20-án és 27-én tartandó ülésére további küldöttségük érkeztek Rómába, így áz olasz fővárosba érkezett Caglayangil török, Pípinelisz görög, Patricio portugál külügyminiszter, Sharp kanadai külügyminiszter hétfőn hajnalban indult el Rómába. Vasárnap éjjel 15 tagú küldöttség élén Rómába érkezett William Rogers ameri kai külügyminiszter is. Me%- kai külügyminiszter is. Megérkezésekor kijelentette: „Az 1970-ben kezdődő tíz esztendőben a NATO egyik fő célja az lesz, hogy felszámolja a hidegháború örökségét. a Kelet és a Nyugat közötti megosztottságot". Az NDK minisztertanácsa elvárja a Német Szövetségi Köztársaságtól, hogy a jövőben tartózkodjék a NDK-val és annak polgáraival szembeni bármiféle megkülönböztető intézkedéstől, továbbá az NDK belügyeibe való beavatkozástól. A minisztertanács elvárja azt is, hogy az NSZK haladéktalanul és feltétel nélkül hatálytalanítsa azokat a törvényeit és egyéb jogszabályait amelyek az NDK jelenlegi rendszere, valamint az NDK polgárai ellen irányulnak és ellentmondanak a nemzetközi jognak — hangsúlyozza a közlemény. hessenek. Erre törekedett Sziltanuk herceg is”. Arra a kérdésre, hogy véleménye szerint Szihanuk mikor tér vissza hazájába, a parancsnok így válaszolt: „Hamarosan”. Hírügynökségi jelentések beszámolnak arról, hogy a kambodzsai hazafias erők vasárnap este nagy támadást indítottak az úgynevezett Horog térségében. Egy torontói jelentés szerint befejezte munkáját az Egyesült Államok vietnami politikájával foglalkozó jogászkonferencia. Az elfogadott határozat megállapítja, hogy az Egyesült Államok délkelet-ázsiai akciója súlyosan sérti a nemzetközi jogot, s a bizottság tagjai az intervenció törvényességét az Egyesült Államok különböző törvényszékei előtt fogják felvetni. A jogászok egyébként világszerte mozgalmat indítanak az Egyesült Államok hadigépezete ellen. A Bécsben l'olyó amerikai —szovjet tárgyalásokra és a Nyugat-Berlinnel kapcsolatos négyhatalmi tanácskozásokra utalva azt mondotta: „Mi magunk és szövetségeseink máris tárgyalásokba bocsátkoztunk ennek érdekében, s reméljük, ezek hozzájárulnak célunk eléréséhez. — NATO-beli szövetségeseinkkel együtt ismételten kijelentettük — folytatta az amerikai diplomácia vezetője. — hogy érdekünk fűződik az Európában állomásozó fegyveres erők kölcsönös és arányos csökkentéséhez. Úgy vélem, e fokozatos közeledés legjobb reményekkel kecsegtet a Kelet és a Nyugat közötti kapcsolatok javitáFock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságinak tagja, a kormány elnöke hétfőn látogatást tett a Kohó- és Gépipari Minisztérium tervező irodáiban. Az intézet vezetői részletesen tájékoztatták vendégüket a KG MTI munká járól. A tájékoztató után a miniszterelnök megtekintette a fontosabb tervezőrészlegeket. * Andrej G rom-iko szovjet külügyminiszter és á Moszkvába érkezett Jedrychowski lengyel külügyminiszter hétfőn eszmecserét folytatott a két felet érdeklő kérdésekről, * Hétfőn az új városháza üléstermében megkezdődött a Magyar írók Szövetségének közgyűlése. Az elnökségben foglalt helyet Aczél György, az MSZMP Központi Bizottságának titkára. dr. Orbán László, a művelődésügyi miniszter első helyettese, az irodalmi élet több vezető képviselője. Dobozy Imre főtitkár megnyitója után Darvas Józsefnek, a Magyar írók Szövetsége elnökének előadásával kezdődött a tanácskozás érdemi része. * A nyugat-németországi újságok hasábjain az elmúlt héten ismét .megjelenték az NSZK területén tevékenykedő görög titkos rendőrségi akciók fel- élénküléséről szóló hírek; a junta ügynökei nyíltan leszámolnak azokkal a Nyugat-Né- metországban dolgozó görög munkásokkal és diákokkal, akii- fellépnek a katonai diktatúra rendszere ellen. Moszkva (MTI) A KGST 24. ülésszakán határozatot hoztak a KGST-országok beruházási bankjának létrehozásáról. A bank céljairól és feladatairól, valamint működési elvéről sajtónyilatkozatában részletes tájékoztatást adott. K. A Larionov, a KGST titkársága pénzügyi valutáris osztályának vezetője. A bank megalapításának célja — mondotta — fokozatosan kiegyenlíteni az alapító tagországok A Jugoszláv Szakszervezetek Szövetsége meghívására Gáspár Sándornak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a SZOT főtitkárának vezetésével május 20—24. között magyar szakszervezeti küldöttség tett látogatást Jugoszláviában. A jugoszláv szakszervezetek szövetsége küldöttségét Dusán Petrovics. a Jugoszláv Szak- szervezetek Szövetségének elnöke vezette. A küldöttségek kölcsönösen informálták egymást a szak- szervezetek eddigi tevékenyséA segíteni akarás szinte óráról órára nő megyénk területén. is az árvíz sújtotta területek lakóinak érdekében. Ötmillió forintot ajánlott fel a Tolna megyei Tanács az árvíz sújtotta területek helyreállítási munkálatainak elősegítésére. Ezen túlmenően vállalta, hogy Balatonzamár- diban lévő üdülőjében S0 Szabolcs-Szatmár megvei károsult gyermekét 2 hétig vendégül látja. A SZOCIALISTA BRIGÁDOK is egyre másra jelentkeznek. „A Tolna megyei Háziipari és Kisipari Termelőszövetkezet” szocialista brigádjai kezdeményezésére — írja Baller Ferenc Paksról — megindult az akció a bajba jutott, otthonuktól megfosztott árvíz- károsultak megsegítésére. A szocialista brigádok tagjai egynapi keresetüket ajánlották fel e nemes cél érdekében. Ehhez a szövetkezet mintegy 700 tagja csatlakozott. EGYNAPI KERESETÜKET ajánlották fel a bonyhádi járás közel 900 pedagógusa, valamint a Tolna megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat több n.int 900 dolgozója. Ezenkívül igen értékes a gabonafelvásárló vállalat adománya: egy vagon kenyérlisztet es egy vagon takarmánytápot küldenek a bajbajutottaknak. A Paksi Állami Gazdaság mintegy 1300 dolgozója — előreláthatóan 240 ezer forintot — az A Is öten gelici Kísérleti Gazdaság, a Tolna megyei Beruházási Vállalat dolgozói a Dombóvári Vasipari Ktsz tagsága szintén egy-egy napi fizetésének megfelelő összeget ajánlott fel. gazdasági fejlettségi színvonalát, az erőforrások beruházási szempontból hatékonyabb kiaknázása útján. A K'.GST-pénzügyi szakember a bank alapvető feladatát abban látja, hogy közép és hosszú lejáratú hiteleket nyújtson a nemzetközi szocialista munkamegosztással, a termelés szakosításával és kooperációjával kapcsolatos közös gazdasági akciók megvalósítására. géről, tapasztalatairól és legfontosabb feladatairól. A két küldöttség részletes véleménycserét folytatott a nemzetközi szakszervezeti együttműködés aktuális kérdéseiről és számos nemzetközi kérdésben megállapította a nézetek hasonlóságát. A küldöttségek megelégedéssel állapították meg. hogy igen hatékonyan fejlődik a konkrét és mindkét, fél számára hasznos együttműködés a két szomszédos szocialista ország szakszervezeti szervei között, A SZABAD SZOMBATOKON végzett munkáért járó bért is több helyen felajánlották, Tovább szaporodott ez a gyönki gépjavítósok vállalásával. melynek előrelátható összege 10—12 ezer forint lesz. Ilyen árvízi műszakot szerveznek a szabad szombaton az Állami Építőipari Vállalat több ezer dolgozói közt. Fizetésük bizonyos százalékát ajánlották fel több helyen. A Tamási ÁFÉSZ dolgozói ennek megfelelően 17 ezer, a tanácsiak 2560. az erdőgazdaság 12, a TOVÁL közel 10 ezer forinttal járult, hozzá a segítséghez. A Tamási ÁFÉSZ ettől függetlenül saját erőforrásából 10 ezer, a tanácsi erdőgazdaság pedig 25 ezer forintot küldött el a megfelelő csekkszámlát'«, Egy nap alatt 60 ezer forint volt így a tamásiak segíteni. akarásának eredménye. S közben olyan megható esetek is előfordultak, mint az alábbi: Özvegy Szelindi Károlyné nyugdíjas — aki a községtől 4 kilométerre lakik — már fél 8-kor a tanácselnök irodája előtt volt, mondván, hallotta a súlyos bajt. Átérzi, s ezért 50 forintot ajánl fel segítségül. Legalább ilyen megható a gyönki szociális otthon öregeinek levele — özvegy Nagy Lajosné tollából — a következő szöveggel. „Az árvíz lakta területek lakosságát ért súlyos természeti csapás enyhítésére — velük egyiittérezve — elhatároztuk, hogy a nyugdíjunkból visszamaradó szebpénzünk egy részét a bajbajutottak megsegítésére felajánlottuk, s 1007 forint összegben be is fizettük. SZALAI ENDRE A nemzetközi beruházási bank alaptőkéje egymilliárd transzferábilis (átutalási) rubel összegben határozható meg. (Az átutalási rubel a KGST- tagországök kollektív valutája. egy ilyen rubel aranytar- taima: 0,0987412 gramm tiszta arany.) A bank fő tevékenységével, a hitelnyújtással kapcsolatban Larionov elmondotta, hogy kölcsönért folyamodhatnak a tagországok hivatalos hitel.félve vési meghatalmazással ren. delkező bankjai, gazdasági szervezetei és vállalatai, továbbá nemzetközi szervezetek, valamint nem tagországok bankjai, gazdasági szervezetei és vállalatai, továbbá nemzetközi szervezetek. Természetesen — húzza alá Larionov — a bank hitelpolitikájában szem előtt tartja a nemzetközi szocialista munkamegosztás elvét, valamint a közösség országai fejlettségi színvonala fokozatos kiegyenlítésének előmozdítását, A bank két fajta hitelt fog nyújtani: öt évre szóló közép lejáratú és 15 évre szóló hosz- szú lejáratú kölcsönt. A kamatot a hitel és a valuta fajtájának megfelelően fogják megállapítani. A felszabadító hadsereg egvlk vezetőjének nyilatkozata A NATO illése előtt Hogyan fog működni a KOST beruházási bankja? ICozIemeny a SZOT küldöttségének jugoszláviai látogatásáról