Tolna Megyei Népújság, 1970. április (20. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-04 / 79. szám
Emberek, évek, életek Á megyei pártbizottság első titkára — K. Papp elvtárs, itt, az ön dolgozószobájában újból átér- zem a .milliók életét meghatározó nagy élményt, azt, hogy hazánkban a hatalom birtokosa a munkásosztály, a dolgozó nép. K. Papp elvtárs a megye politikai vezetője, a megyei pártbizottság első titkára kubikos volt, s ez a tény is rendszerünk lényegét fejezi ki. — Kezdjük? — Érdekes, K. Papp elvtárs, hogy sok ember önt tanáros külsejűnek mondja, értelmiségi származásúnak hiszi, a kubikos múltját meglepődve hallja. — Békés megyei, gyulavári vagyok, és fiatal koromban, egészen a felszabadulásig, elsősorban kubikosként dolgoztam. Őszintén megmondom, kubikostársaimhoz hasonlóan, a magam munkáját többre becsültem, mint a mezei munkát. A tiszántúli kubikosok életét éltem bátyáimmal, barátaimmal együtt. — Húszéves fiatalemberként mit várt az élettől? — Ilyen kérdést csak ma lehet feltenni. A felszabadulás előtt a szegényember mindig a jobbat várta, és mindig a rosz- szabb jött. Szerettem a betűt és válogatás nélkül mindent elolvastam, ami a kezembe került. Emlékszem: úgy adódott, hogy olvastam néhány olyan könyvet is, amiből akkor még semmit nem értettem. Ilyen volt Károlyi Mihály egyik könyve, pontosan a címére sem emlékszem. A<. első igazi, nagy olvasmányélményt Gor- kij' Anyája adta. Egyik barátomnál, szoedem-gyűlés után, hozzámlépett egy elvtárs: „Hallom, szeretsz olvasni?” — kérdette, igent mondtam. Tőle kaptam Gorkij: Anya című regényét, amelynek mondanivalója előttem teljesen új és mélyen megrendítő volt.. De abban az időben nagy hatást gyakorolt még rám a népi írók könyvei közül Somogyi könyve, a Kert—Magyarországról. Annyira fogva tartott, hogy a felszabadulás után kertészkedni kezdtem. — Kertészkedni, a kubikos? — Valamiből élni' kellett. Hazakerültem a falumba, megnősültem és meg kellett valamiből élni. A földet olyan helyen juttatták, hogy be lehetett rendezkedni kertészkedésre, ■ mert víz volt. Bátyám segítségével megcsináltuk a vízvezető csatornát, — kubikosoknak nem okozott gondot —, és berendezkedtem. Azután, együtt a feleségemmel, dolgoztunk, amennyit a magunk erejéből győztünk. Később, mikor pártiskolára kerültem, otthon a feleségem dolgozott helyettem is. Ma is mondom: sokat köszönhetek neki, hogy tanulhattam. Egyébként soha nem tudom megérteni azokat, akik bizonyos posztokon megfeledkeznek arról, hogy a kezdéshez, az induláshoz mit kaptak az élettársuktól. — A földosztás után nyomban kertészkedni kezdett? — Nem. Elég nagy kitérővel jutottam el a földhöz, mert 1945-ben jelentkeztem a Dalnoki-hadseregbe katonának, így nevezték akkor: Dalnoki- hadsereg. — I-Tol és milyen körülmények között érte a felszabadulás? — Erre nem könnyű válaszolni. 1944 őszén összeterelték a falumban lévő férfiakat, azzal a paranccsal, j hogy ötvenes csoportokban el kell indulniuk Tiszavárkonyba. A csoportok élére egy-egy kubikosvezetőt, avagy arató-bandagaz- dát neveztek ki, azzal, hogy a fejükkel felelnek a parancs maradéktalan végrehajtásáért. Bátyám kubikos-bandagazda volt, és az ő csoportjába kerültem. Elindultunk. Az út viszontagságairól rengeteget tudnék beszélni, elég annyi, hogy Békéscsaba környékén én és öt társam az ötvenes csoportból kiszakadtunk, „leléptünk” és Tiszavárkony helyett elindultunk vissza, haza. Közöttünk volt az egyik nagybátyám is. Annyit sejtettünk, hogy a kö- vesúton nem mehetünk, ezért a kukoricásokon vágtunk át, toronyiránt. Be akartunk húzódni a gerlai erdőbe, később a két front közé keveredtünk, s három társam életét vesztette, közöttük a nagybátyám is. Ezt követően „fogságba” estünk. Egy kiskatonát bíztak meg az őrzésünkkel, s éjszakára a parancsnoksági épülethez tartozó kertben, egy szalmakazalba szállásoltuk be magunkat. Reggelre kelve a kis- katona, velünk együtt meglepődve látta, hogy a parancsnokság továbbment. Ottmaradtunk tanácstalanul, parancsnokság nélkül. Jó ideig kísérgetett bennünket a katona, azután megunta, kezet fogott mindannyiunkkal és azt mondta: rhenjetek haza. Hazaérve már én is részt vettem azon az első gyűlésen, ahol megalakult a kommunista párt. Nyomban beválasztottak a vezetőségbe, nem volt nagy tisztem, könyvtáros lettem. Időközben megalakult a kommunista ifiszövetség és ott dolgoztam, amikor jött a hír: az ideiglenes nemzeti kormány hadat üzent a fasiszta Németországnak. Nos, mi, fiatalok jó néhányan azonnal jelentkeztünk az új demokratikus hadseregbe. Először a békéscsabai repülőteret hoztuk rendbe, hogy a Vörös Hadsereg használni tudja. Utána Hajmáskér- re kerültem, majd Vas megyébe, ahol 9 hónapot töltöttem el, határőrként, — Gondolom, a hadseregben, a határon eltöltött 12 hónap 1945- ben, 1948-ban bővelkedett izgalmakkal. 1 — Embercsempészekkel, háborús bűnösökkel és más alvilági alakokkal volt dolgunk. De egyáltalán, abban az időben a katonaságnál eltöltött minden napom bővelkedett újszerű élményekben és izgalmakban. A sok közül hadd mondjak el egyet, egy jellemző epizódot. Volt közöttünk néhány képzettebb elvtárs és egyik este mi, katonák, gyűlést tartva elhatároztuk: bevezetjük a bajtárs megszólítást. Másnap a kihallgatáson a tisztet. legnagyobb elképedésére, bajtársnak szólítottuk. Mi történt? Óriási zűrzavar támadt és némi derűvel gondolok még ma is vissza a további fejleményekre. A tisztek panaszt tettek a megyei pártbizottság titkáránál, mire a titkár kijött közénk rendet teremteni. Oldalt álltak a tisztek, a megyei titkár meg elénk lépett, s beszédet tartott. Körülbelül így: fiúk, mit egyénieskedtek? Nem értitek, hogy ezek nem lesznek nektek baj társaitok soha! Jól megmondta, oly meggyőzően beszélt, hogy ismét elfogadtuk az „úr” megszólítást. — Meddig kertészkedett K. Papp elvíárs? 1946- tól 1949-ig kertészkedtem, miközben a falusi párt- szervezetben tevékenykedtem. 1949-ben pártiskolára küldtek. 1950-bén kedvem ellenére körzeti ellenőri tanfolyamra kerültem. Abban az időben a földművesszövetkezeti hálózatban működtek ezek a körzeti ellenőrük. Húzódoztam, vonakodtam, azzal érveltem, hogy én még a boltba se szeretek járni, nemhogy ellenőr legyek. Azt mondták: menni kell. A tanfolyam elvégzése után az ellenőrök megyei felügyelőjének a helyettese lettem. Az egész mind- ösze három-négy hétig tartott, elküldték Kecskemétre előadóképzőre, majd Szolnokra kerültem, a Délibáb utcába, iskolavezetőnek. Nos, elárulhatom, hogy feletteseim nem voltak velem mindig megelégedve, mert én már akkor sem kedveltem a túlzásba vitt külsőségeket, a sok dekorációt, meg az efféléket. Emiatt egy országos értekezleten elrettentő példaként hozták ki a szolnoki iskola vezetőjét. Ezért-e, másért-e, tény, hogy nemsokára Kiskunhalasra helyeztek iskolavezető-helyettesnek. luuum, munKahelyt olykor azért változtatta, mei ne™ viselte el a gyanakvást, mellébeszélést, a hazuűozást. a oszintétlen légkört. — Néhányszor csakugyan ezek miatt „borult ki a tejfel”. Dehát folytatom. Én már akkor eltökéltem, hogy elvégzem az agráregyetemet. Sok idő telt el, amíg csakugyan elvégezhettem. Előtte voltam vándor-előadóképző tanfolyam helyettes vezetője Kalocsán, kineveztek Keszthelyre egy olyan tanfolyam élére, amely nem is létezett, és így tovább, és így tovább. Dolgoztam a SZÖVOSZ-ban, a Földművelésügyi Minisztériumban, elvégeztem a Pártfőiskolát és végül több más ajánlatot elutasítva, Mosonmagyaróvárra kerültem az akadémáiára tanszékvezető docensnek. Kegyetlen időszak volt, mert a marxizmusnak olyan körülmények között kellett megbecsülést szerezni, amikor a főiskolákon, az egyetemeken akkor azt még kevesen tartották tantárgynak. — Mosonmagyaróváron a megállapodás évei következtek? — Ahogy vesszük. 1956-ban, az ellenforradalom napjaiban letartóztattak. Kétszer. Családommal együtt sok és nehéz megpróbáltatáson mentünk keresztül, én azonban végig a helyemen maradtam. Az ellen- forradalom után Mosonmagyaróváron a városi pártbizottság titkára lettem, közben a tanszéken is elláttam a munkámat. 1959 novemberében kerültem a Győr megyei pártbizottságra titkárnak. Hogy el ne felejtsem, akkor végre sikerült valóra váltani a régi tervemet: elvégeztem, befejeztem az Agrártudományi Főiskolát. Tizennégy esztendő múlott el, míg végre sikerült. Mondtam is a családomnak: mi nem pihentünk, nem nyaraltunk soha, most elmegyünk országot járni. — Elmentek? — Valami újból közbejött, akkor kerültem Tolnába első titkárnak és a család előtt végkéoD „leszereoeltem”, mert nem lett a nyaralásból semmi. Később azért sor került az országjárásra is és szent lett a béke. — K. Paop elvtirs. hogy éríi magát Tolna megyében? — Nézze, négy-öt esztendő kell ahhoz, hogy a család egy új környezetet, egy új otthont megszokjon, az új körülmények közé berendezkedjen. Számomra, ami a munka gyakorlati részét illeti, az könyH uszonöt év. A felszabadulás óta eltelt huszonöt esztendőről, munkásokkal, dolgo zó parasztokkal, értelmiségiekkel beszélgettünk. Ennek során kirajzolódott egy összkép. Újból láttuk és éreztük, hogy ez a negyedszázad sorsforduló mindenki életében. Pátosz nélkül, szigorú tárgyilagossággal tették fel az „Emberek, évek, életek" sorozat írói a kérdéseket, mégis mélyen elgondolkodtató, olykor felemelően megrendítő válaszokat kaptak annak a társadalmi rendszernek a lényegéről, amelyben élünk, s amelyben minden az emberért történik. E sorozat mai befejező részében a szerkesztőség kérésére Tolna megye politikai vezetője, K. Papp József, a megyei pártbizottság első titkára beszélget a Népújság munkatársával. nyebben ment. Fél esztendő alatt, vagy még annyi idő se kell hozzá, a számokat, a fejlődéssel kapcsolatos elképzeléseket az ember megismeri, hogy úgymondjam, átveszi. De az én számomra az emberek megismeréséhez legalább négyöt esztendő kell. Lehet, hogy rossz a normám, de nekem legalább négy-öt évre van szükségem. Tolna megyében sok rendes embert ismertem meg, természetesen megismertem másfajta embereket is. A megyét megszerettem, természeti szépségeivel ma sem tudok betelni. Júniusban lesz öt esztendeje, hogy idejöttem dolgozni. Mondom, számomra nem volt nehéz a beilleszkedés, családom számára viszont igen. A feleségem az első hetekben megnézte a szekszárdi kirakatokat, és hallotta, hogy rólam beszélnek, nem valami jó előjellel, anélkül, hogy ismertek volna. Bántotta. Én azt mondtam, felesleges bánkódnia, majd megismernek minket. — K. Papp elvtárs, sajnálom, hogy ennek a beszélgetésnek csak kis részét adhatjuk vissza az újságban. — Ne sajnálja. Életem nem túl érdekes, olyan, mint sok más emberé, legfeljebb valamivel mozgalmasabb, Sokszor éltünk nagyón mostoha körülmények között, gyakran voltam távol a családomtól, dehát ez a mi munkánk velejárója. Úgy gondolom semmit nem kaptam könnyen, készen, ajándékba, mindenért megdolgoztam. S ez megelégedéssel tölt el. — Szülőfalujával van kapcsolata? — Mindig nagy öröm számomra találkozni azokkal a ma már idős emberekkel, akikre becsületességük, egyenességük. nyíltságuk, munkaszeretetük miatt ma is felnézek. Nemrég otthon hozzámlépett egy idős ember, az öreg Ber- tök Károly bátyám és örvendezve szólt: „Ej fiam, te voltál a legjobb lóvezetőm.” Nevettem, jólesett, hogy Károly bátyám, a volt béres, még mindig számon tartja egykori „érdemeimet”. Sajnos ritkán jutok haza. — Szülei, testvérei mivel foglalkoznak? — Szüleim nem élnek. Négy testvérem odahaza él. A termelőszövetkezetben dolgoznak. A legidősebb bátyám kubikosként ment nyugdíjba. — Helyemen ülve a Népújság sok olvasója tenné fel önnek a kérdést: milyen a megyei pártbizottság első titkárának egy megszokott munkanapja? — Egy idő óta a rendes napi munkám mellett azzal foglalkozom, miként növelhetnénk a pártmunkában a vezetés hatékonyságát. Munkaidőm egy része jó előre be van táblázva, úgyhogy részt kell vennem egy sor kötelező jellegű ülésen, tanácskozáson. Tessék, nézze a márciusi és az áprilisi „menetrendet”. Szinte minden napra van valami kötelező esemény, ahová el kell mennem, ahol meg kell jelennem. Rendes napi elfoglaltságaim közé tartozik tanácskozni, állást foglalni a megye fejlődését illetően a különböző minisztériumok, főhatóságok vezetőivel. Ebben az évben lesz pártunk X. kongresszusa és sok irányú feladatot ró a megyei pártbizottságra és rám a kongresszus már napjainkban is, a pártélet szervezeti vonatkozásaiban. Mit tagadjam: némelykor adóssággal fejezem be a napot, mert többet betervezek magamnak, mint amennyit elvégezhetek. — Ez a beszélgetés is majdnem négy óra hosszáig tartott. Nem tartóztatom tovább K. Papp elvtárs, köszönjük a beszélgetést. Sz. P. Koszorúzási ünnepség Szekszárdon Pénteken délután folytatódott Szekszárdon a jubileumi ünnepségek eseménysora. Városunk, megyénk párt-, állami és tömegszervezeti vezetői, a vállalatok, intézmények, üzemek képviselői megkoszorúzták az alsóvárosi temetőben és a Felszabadulás téren lévő szovjet emlékművet. Itt Tolnai Ferenc, az MSZMP megyei bizottságának titkára mondott ünnepi beszédet. — Április 4-e — mondotta, — nemcsak a magyar nép nemzeti ünnepe, hanem a magyar—szovjet barátság ünnepe is. Ezen az ünnepen szeretettel és tisztelettel gondolunk a szovjet népre, a szovjet hősökre, a hála és megbecsülés jeléül helyezi ma el városunk lakossága koszorúit a szovjet hősök sírjára és az emlékmű talapzatára.. . A kegyeletnek és a hálának talán eddig még soha nem került ennyi virága a szabadságunkért életüket áldozó hősök emlékművére. Ezek a virágok a felszabadulását ünneplő magyar és a szabadságot elhozó szovjet nép vérrel megpecsételt testvéri barátságának kifejezői voltak. Részt vettek a koszorúzási ünnepségen a városunkban tartózkodó külföldi vendégek is. Harmincegy kitüntetett részére adott ünnepi fogadást pénteken délelőtt a KISZ Tolna megyei Bizottsága, az MSZMP székházának kistermében. A fogadáson jelen volt K. Papp József, az MSZMP megyei bizottságának első titkára és Kerekes Miklós, a megyei pártbizottság osztályvezetője. Szabó Géza, a KISZ Tolna megyei Bizottságának első titkára a megjelentek üdvözlése, és az alkalom méltatása után harmincegy kitüntetést nyújtott át az ifjúsági mozgalomban kiemelkedően jó munkát végző fiataloknak. Hatan kapták meg a KISZ KB alapította KISZ-érdemérmet, tizenegyen viselhetik az Aranykoszorús KISZ-jelvényt. Az Országos Úttörő Elnökség két gyermekmozgalmi vezetőnek adományozta a Kiváló Üttörővczető címet. A Kiváló Ifjúvezető oklevelet és jelvényt tizenke**«® kapták.
