Tolna Megyei Népújság, 1970. április (20. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-30 / 100. szám

Klios közlemény Péter János hollandiai látogatásáról Péter János külügyminiszr- ter négynapos hivatalos láto­gatásának és tárgyalásainak befejeztével szerdán Hágában közös közleményt adtak ki. A Magyar Népköztársaság és Hollandia külügyminiszte­re, valamint H. J. de Koster külügyi államtitkár között megbeszélésekre került sor a két ország kapcsolatainak fejlesztéséről és a legfonto­sabb nemzetközi kérdésekről, — hangzik a közleményben. Mindkét fél kifejezésre jut­tatta, me-a'eléeedését afelett, hogy Magyarország és Hol­landia kétoldalú kapcsolatai kedvezően fejlődnek A felek őszinte légkörben eszmecserét folytattak a je­lenlegi . nemzetközi helyzet legfontosabb problémáiról. Mindkét fél kifejezte azt a véleményét, hogy komoly erőfeszítéseket kell tenni a feszültség enyhítésére Euró­pában. Különös figyelmet szenteltek ezzel összefüggés­ben a leszerelés és az euró­pai bizlonság megerősítése kérdéseinek. Ismertették né­zeteiket az európai biztonsá­gi értekezlet összehívásának lehetőségeiről. A felek kife­jezték készségüket. hogy együttműködnek az előkészí­tő munkában a konferencia sikere érdekében. Az értekezleten részt kell vennie az európai kapcsola­tokban közvetlenül érdekelt valamennyi országnak. A felek kifejtették vélemé­nyüket arról Is, hogv milyen témák kerülhetnének megvi­tatásra az európai biztonsá­gi értekezleten. A közel-keleti válsággal kapcsolatban a két külügy­miniszter aggodalmának adott hangot a helyzet alaku­lásáért, a világ e részén. Mind­két fél egyetértett abban, hogv a megoldást a Biztonsági Ta­nács 1967. november 22-i ha­tározata alapján kell keresni. A felek kifejezésre juttat­ták őszinte reményükét, hogy megoldást lehet találni a vi­etnami válságra. Aggodalmu­kat fejezték ki a laoszi és a kambodzsai fejlemények mialt. A felek egyetértettek ab­ban, hogy az indokínai fél­sziget helyzetének tartós ren­dezése csak politikai alapo­kon és valamennyi érintett nép önrendelkezési jogának tiszteletben tartásával érhető el. Péter János külügyminiszter hollandiai hivatalos látogatá­sáról .szerdán délután vissza­érkezett Budapestre. Kádár János, a Magyar S »etatista MmV' ■ K 'i-onn- t( Bizottságának első titkára fogadta Gus Hallt, az Egye­sült Államok Kommunista Pártjának főtitkárát. aki az MSZMP KB meghívására baráti látogatáson hazánkban tar­tózkodik. (Képtávírónkon érkezeti) Ez történt a kiilpolfixkáliasi A CSKP Központi Bizottsá­gának, a köztársaság elnökének és a csehszlovák kormánynak a meghívására május elsején hivatalos szovjet párt- és kor­mányküldöttség látogat Cseh­szlovákiába, hogy részt vegyen az ország felszabadulásának 25. évfordulója alkalmából rende­zendő ünnepségeken. A látoga­tás idején írják alá a cseh­szlovák—szovjet barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződést. * Szerdára virradó éjjel az egyiptomi tüzérség a Szuezi - csatorna teljes hosszában lőt­te a megszállt Sinai-félszige- ten lévő izraeli állásokat. A szárazföldi akciókat meg­előzően az EAK légierejének gépei nagyszabású támadás során mélyen behatoltak a megszállt félsziget fölé. A lé­giharcban az egyiptomi gépek lelőttek egy izraeli Miraget, * I. I. Jakubovszkij, a Szov­jetunió marsall ja, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek főparancsno­ka, valamint az egyesített fegyveres erők katonai taná­csának tagjai elutaztak ha­zánkból. Londonban az angol hagyo­mányok szerint az idén is a hónap első vasárnapján ün­nepük május 1-ét, a dolgozók nemzeti ünnepét. A kommu­nista párt, 15 szakszervezet és több más társadalmi szerve­zet rendezésében a Themze- partról a Hyde-parkba indul a dolgozók menete, majd a parkban megrendezésre ke­rülő gyűlésen baloldali mun­káspárti képviselők is fel­szólalnak. I W.f’. Április 28-án a Szovjetunió­ban Meteor néven időjárás- jelző műholdat bocsátottak fel, amely a meteorológiai jelenté­sekhez fog információt szol­gáltatni. A műhold pólyájának Föld­től mért legnagyobb távolsága 736 kiloméíer, legkisebb tá­volsága 637 kilométer, * / í Az Egyesült Arab Köztársa­ság hadügyminisztere, Moha­med Favzi tábornok meghívá­sára Czincgc Lajos vezérezre­des, honvédelmi miniszter ve­zetésűvel szerdán katonai kiil- úirttség mázott Kairóba, Szerdán Rapai Gyula, ha­zánk moszkvai nagykövete, va­lamint a nagykövetség számos diplomáciai beosztottja láto­gatást tett a szovjet főváros „Vlagyimir Iljics” villamos- mechanikai gyárában, amely a Szovjet—Magyar Baráti Társa­ság kollektív tagja. Befejezte körútját az ENSZ különleges bizottsága- amely­nek elnöke Kairóban sajtóértekezletet tartott. Egy szófiai jelentés a bolgár—olasz tárgyalásokat ismer­teti, míg ostravai jelentésünkben Svoboda köztársasági el­nöknek. a felszabadulási ünnepségen mondott beszédéből idézünk. Kairó Az ENSZ különleges bizottsága befejezte körútját Az ENSZ különleges bizott­sága. amely a megszállt arab területeken elkövetett és az emberi jogokat sértő izraeli cselekményeket vizsgálta, kö­zel-keleti körútját befejezve Szovjet floüaegysé« érkezeit Budapestre kedd este sajtóértekezletet tartott Kairóban, s szerdán Genfbe utazott. H. Sz. Amera- szinghe. Ceylon állandó ENSZ- képviselője, a vizsgáló bizott­ság elnöke kairól sajtóértekez­letén rámutatott, hogy Izrael negatív magatartása nem aka­dályozhatja meg az ENSZ Kü­lönleges bizottságát abban, hogy maradéktalanuj teljesít­se feladatát. A bizottság el­nöke megjegyezte, hogy a megszállt területek meglátoga­tása nem elengedhetetlenül szükséges, mert g bizottság efiélkül is sok információ bir­tokába jutott, s elégedett az összegyűjtött tanúvallomások­kal és bizonyítékokkal. A bi­zottság Kairóban 49 tanút, az izraeli atrocitások 49 áldoza­tát hallgatta meg. Londonban, Bejrutban, Da­maszkuszba«, Ammanban és Kairóban összesen 145 tanú- vallomást jegyeztek fel. Genf- ben újabb 13 tanú járul a bizottság elé. Tanúvallomást tesznek a Nemzetközi Vörös- kereszt és a Nemzetközi Jo­gász Szövetség képviselői is. A genfi tanúmeghallgatások végeztével a bizottság New Yorkba utazik, ahol összefog­laló jelentést terjeszt U Thant ENSZ-főtitkár elé. Szófia Szerdán Budapestre érkezett a Szovjetunió Vörös Zászló Ér­demrenddel kütüntetett fe­kete-tengeri flottája, folyami rajának öt hajója. Ünnepélyes fogadtatás volt a Szent István - park előtti Duna-szakasznál. A budapestiek több százas töme­ge gyűlt össze a parton, a ven­déghajók köszöntésére. A ki­kötő hajókról díszlövések dör­dültek, s a felsorakozott ka­tonazenekar indulókat játszott, amikor kilépett a parancsnoki hajóról F. E. Pohalcsuk ellen­tengernagy, a Szovjetunió hő­se, az egyik fekete-tengeri szovjet haditengerészeti bázis parancsnoka. Kovács Pál ve­zérőrnagy, honvédelmi .minisz­terhelyettes, a magyar nép­hadsereg politikai főcsoport­főnöke üdvözölte a vendég hajóegység parancsnokait, s válaszolt F. E. Pohalcsuk kö­szöntő szavaira. Jelen volt az ünnepélyes fogadtatásnál F. J. Tyitov, a Szovjetunió magyar- országi nagykövete, valamint a Magyarországon ideiglenesen állomásozó szovjet csapatok több vezető képviselője. (MTI) Bolgár—olasz egyezmény A Hazafias Népfront Országos Tanácsának állásfoglalása Világszolidaritás kíséri az indokínai népek szabadságküzdelmét öt évre szóló bolgár—olasz kulturális együttműködési egyezmény aláírásával feje­ződött be Aldo Moro olasz külügyminiszter bulgáriai lá­togatása. A látogatásról és a Basev—Moro hivatalos tár­gyalásokról kiadott közle­mény szerint azonban ezzel nem merültek ki a szófiai ta­lálkozó eredményei: küszö­bön áll a bolgár—olasz ide­genforgalmi megállapodás aláírása, a szakemberek ha­marosan megbeszéléseket kezdenek légiforgalmi, to­Ostrava vábbá kereskedelmi és ten­gerhajózási egyezmény meg­kötéséről, s tanulmányozni fogják a vízumrendszer to­vábbi megkönnyítését szol­gáló megállapodás lehetősé­geit. Az őszinteség légkörében le­zajlott tárgyalásokon jelen­tős teret szenteltek a nemzet­közi helyzetnek is. A közle­mény szavai szerint különös figyelmet szenteltek az euró­pai biztonsági és együttmű­ködési értekezlet összehívása kérdéseinek. Felszabadulási ünnepség A Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsa testvéri üdvözle­tét küldi az indokínai népek vezetőinek az április 25-én és 26-án megtartott konferenci­ájuk alkalmából és támogat- ja a konferencián, elfogadott - határozatokat. „Indokína népeinek vezetőit,-* : Norodom Szihanuk, S zu tanú- v. vong, Nguyen Huu Tho és Pham Van Dong együttes ta- | nácskozáson elhatározták, hogy , t összehangoljak és fokozzák \ harci együttműködésüket az amerikai ijpperiaüata . agaesz- j szórók és szövetségeseik ellen, — hangzik a nyilatkozat. Meggyőződésünk, hogy az indokínai népek összefogása, amely élvezi az egész haladó világ támogatását, az ameri­kai imperializmus és kiszol­gálói feletti végső győzelem­hez vezet. Népünk érzéseit kifejezve, a Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsa üdvözli Indokína népei, vezetői elhatározását támogatja Indokína népeinek a béke, a függetlenség ée a semlegesség megteremtését szolgáló küzdelmében.’: Ostrava felszabadulásának 25. évfordulója alkalmából szerdán délelőtt az észak-mor- vaországi nagyváros kultúrpa­lotájában ünnepi megemléke­zést tartottak a CSKP KB, va­lamint a városi és kerületi pártbizottság képviselőinek részvételével. Ludvik Svoboda köztársasá­gi elnök ünnepi beszédében emlékeztetett arra, hogy Ost­rava felszabadítása a Hitler- fasizmus ellen vívott háború befejező szakaszának egyik legfontosabb - hadművelete volt-. Jóllehet nyilvánvalóvá vált, hogy a fasizmus veresége csak rövid idő kérdése, a nyugati légierő éppen azokban a na­pokban több ezer repeszhatá- sú és 16 000 gyújtóbombát- szórt a plzeni iparvidékre. súlyos károkat okozva a Skoda-mű- vekben. Egészen más módszert választott azonban a szovjet vezérkar; inkább vállalta a nagyob áldozatokat, a súlyo­sabb harcokat, hogy az össz­pontosított gyalogsági, tüzérsé­gi és légitámadás tervének el­ejtésével megkímélje a cseh­szlovák nép ipari létesítmé­nyeit, a háború utáni felvirág­zás zálogát. Ludvik Svoboda beszédében méltatta a Leniri-évforduló al­kalmával Moszkvában megtar­tott eentenáris ünnepséget, amelyen — mint mondotta — a csehszlovák delegáció tanú­ja lehetett az internacionalista szolidaritás megnyilvánulásá­nak. ' Az ország felszabadításában szerzett kivételes érdemeinek elismeréseképpen a köztársasá­gi elnök a Csehszlovákia hőse címet és a velejáró aranycsil­lagot adományozta Andrej Jer- jomenko marsallnak.

Next

/
Thumbnails
Contents