Tolna Megyei Népújság, 1970. április (20. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-29 / 99. szám

Éljen társadalmunk vezető ereje, a Magyar Szocialista Munkáspárt! Szolidaritásunk a világ haladó erőivel Elektronikus fényorgona Szekszárdon A kommunista és mun- "'*■ káspártok képviselői ta­valyi moszkvai tanácskozásá­ról kiadott dokumentum mindjárt bevezetőjében szöge­zi le: „A kialakult helyzet megköveteli a kommunisták és az összes antiimperialista erők akcióegységét avégett, hogy a mind újabb lehetősé­gek maximális kihasználásá­val, szélesebb körű támadást bontakoztassanak ki az impe­rializmus ellen, a reakció és a háború erői ellen.” Ez a programadó dokumen­tum nemhogy vesztene aktua­litásából, de napjaink esemé­nyeinek fényében mind na­gyobb időszerűségre tesz szert. Egyrészt azért, mert az im­perializmus a tanácskozás óta eltelt idő alatt minden vona­lon fokozta támadásait a nemzeti függetlenségüket vé­delmező népek, valamint vi­lágszerte a dolgozók demok­ratikus vívmányai ellen. Igaz, az imperializmus képtelen visszaszerezni az elveszített történelmi kezdeményezést. Mi sem bizonyítja jobban, mint a vietnami háború, hogy mi­csoda nagy különbség van az imperializmus agresszív tervei és a tervek megvalósításának tényleges lehetőségei között. De tény az, hogy Washington gyakorlatilag befagyasztotta a vietnami kérdés rendezéséről folyt párizsi tárgyalásokat és az agresszió kiszélesítésére tö­rekszik egész Indokínában. A március I8-i kambodzsai puccs mindennél világosabban leleplezi ezt a szándékot. Az imperialisták nem hagynak fel a területrabló Izraelnek nyúj­tott támogatással és ezáltal állandósítják a közel-keleti válságot. Nem hagynak fel a forradalmi Kuha eltiprásának terveivel. Európában Washing­ton és szövetségesei mindent elkövetnek, hogy meghosszab­bítsák a NATO életét, erősít­sék szervezetét. s fenntartsák az Egyesült Államok ,.katonai jelenlétét” az európai konti­nensen. A Földközi-tenger tér­ségében a politikai és katonai nyomás állandó eszközéül szol­gál a 6. amerikai flotta és az a katonai támaszpontrendszer, amely veszélyezteti a béke ügyét ebben a térségben. Hogy mit jelent az amerikai jelenlét a Földközi-tengeren, arra éppen eléggé jellemző a ciprusi helyzet többszöri ki­éleződése, a görögországi fa­siszta puccs és a puccsista ez­redesek fenntartásához nyúj­tott NATO-támogatás. Délkelet-Ázsiában és a Tá­vol-Keleten a SEATO, az ANZUS, az úgynevezett ame­rikai—japán biztonsági szer­ződés jelent szüntelen fenye­getést a térség népeinek nem­zeti függetlenségére és haladó vívmányaira. Különösen szem­beszökő kihívás az imperializ­mus távol-keleti politikája a koreai nép ellen, amely hazája békés újraegyesítéséért küzd. Latin-Amerikában a „Szövet­ség a haladásért” program, s különösen annak nixoni értel­mezése vezet oda, hogy kato­Népujság 3 1970. április 29. nai junták számolnak le a demokratikus és szabadság- törekvésekkel. 1Y| indez a kihívás, fenye- getés, erőszak és elnyo­más a népeket és a demokra­tikus mozgalmakat világszerte az ellenállás fokozására kész­teti. Hiába volt a kambodzsai puccs, az amerikaiak ezzel csak siettették Indokína né­pei egységfrontjának létrejöt­tét; azt, hogy vietnamiak, laosziak és kambodzsaiak váll- váll mellett küzdjenek a be-^ tolakodók és hódítók, s azok kiszolgálói ellen. Az arab egy­ség növekedése, a Palesztinái felszabadító szervezetek meg­erősödése. a földközi-tengeri haladó erők akcióegységét sür­gető értekezletei is hasonló folyamatokra utalnak. Igen nagy jelentősége van annak, hogy a fejlett tőkés országokban, magában az Egyesült Államokban is erő­södnek a demokratikus moz­galmak; mind szélesebb töme­gek küzdenek a faji megkü­lönböztetés. a rendőri kegyet­lenség, a szellem szabadságá­nak elnyomása ellen. A tőkés kizsákmányolásra válaszul harcos sztrájkokat rendeznek Olaszországban, Angliában, Amerikában. Az értelmiségiek, a szabadfoglalkozásúak, az Egyesült Államok vallásos kö­reinek képviselői lg egyre ak­tívabban kapcsolódnak be a társadalmi tiltakozás mozgal­mába és a békemozgalomba. „Hogy véget vethessenek az imperializmus bűnös tevé­kenységének, amely még ször­nyűbb csapásokat hozhat az emberiségre — hangoztatta a moszkvai tanácskozás doku­mentuma — a munkásosztály­nak, a demokratikus és forra­dalmi erőknek, a népeknek egyesülniük kell és közösen kell fellépniük. Megfékezni az agresszort, megmenteni pz emberiséget az imperializmus­tól — ez a küldetés jutott a munkásosztály és minden im­perialistaellenes erő osztályré­széül, amely a békéért, a de­mokráciáért, a nemzeti füg­getlenségért és a szocializmu­sért harcol.” Az értekezleten képviselt kommunista és mun­káspártok, történelmi felelős­ségük tudatában egységes ak­ciókra szólították fel. mind­azokat, akik készek harcolni a békéért, a szabadságért és a haladásért. A tanácskozás egész menete és az elfogadott dokumentumok világosan ki­fejezik annak a szükségszerű­ségnek a felismerését, hogy egy széles antiimperialista ösz- szefogás magva és fő ereje a kommunista világmozgalom. Az imperialistaellenes erők harcának bázisa: a szocialista világrendszer, amelynek egy­sége, összeforrottsága — a küzdelem sikerének záloga. Jelenleg a proletár interna­cionalizmus új tartalmat nyár, úgyis megjelenik, mint szo­cialista internacionalizmus, vagyis mint a szocialista or­szágok dolgozói széles rétegei nemzetközi szolidaritásának elve, mint a szocializmus vi­lágrendszeréhez tartozó álla­mok nemzetközi szolidaritá­sának elve, amely kiterjeszti hatósugarát a világszerte fo­lyó antiimperialista küzdelem­re. Lenin a mozgalmat arra figyelmeztette, hogy érezze át a munkásosztály nemzetközi küldetésével járó felelősséget. Ez a küldetés az igaz; inter­nacionalista irányvonal követ­kezetes megvalósítására köte­lez. A dolog lényege, mint Lenin mondotta — „nem az internacionalizmus meghirde­tése, hanem az, hogy még a legnehezebb időkben js képe­sek legyünk tettekben inter­nacionalisták lenni”. Ezek a tettek — a moszkvai tanácskozás máig érvényes értelmezésében — magukban foglalják mindenekelőtt a vi­etnami nép sokoldalú támo­gatását, az arab népek igaz­ságos ügvének győzelméhez nyújtott támogatást, a fasiszta veszély ellen folytatott nem­zetközi küzdelmet Európában ég az egész világon. Az im­perialistaellenes erők akció­egységének alapvető láncszeme marad az a harc, amelyet a háborús veszély, a népeket to­vábbra is tömegpusztítással fenyegető termonukleáris vi­lágháború veszélye ellen, a tartós békéért vívnak. T^ermészetesen — ahogy erre a moszkvai doku­mentum is rámutat — saját népünk érdekeinek, a szocia­lizmus közös ügyének önzet­len és odaadó szolgálata elen­gedhetetlen feltétele annak, hogy a kommunista és mun­káspártok - —séges akciói, összefogva a világ haladó erői­vel, eredményesek legyenek; hogy biztos legyen sikerük kitűzött történelmi céljaik el­érésében. A múlt évi kiemelkedő eredmények alapján a megye három ktsfc-e nyerte el a „Kiváló kisipari szövetkezet” címet. Egyiküknél, a Tamási Vegyes Ktsz-nél tegnap tar­tották meg az ünnepséget A szövetkezet tavaly nagy­mértékben — közel 70%-kal — növelte termelését, lét­száma az előző évinek más- félszeresére nőtt, ezzel nagy­mértékben segítette a község foglalkoztatási problémáinak Uj magyar szabadalom, elektronikus fényorgona, vagy műszaki nevén: színpadtechni­kai tirisztoros fényszabályozó berendezés szerelését fejezte be a budapesti RÁVISZ Ktsz a szekszárdi Babits Mihály megyei művelődési központ színháztermében. A fővárosi ktsz szakembe­rei: Kuthy Antal tervező- mérnök, Scheidi Antal fejlesz­tőmérnök és Gál Imre mű­vezető tájékoztattak bennün­ket a világszínvonalú beren­dezésről, amelynek az igen találó „fényorgona népszerű elnevezését dr. Vadas Ferenc- től, a megyei művelődési köz­pont igazgatójától hallottuk először. A berendezés vezérlőpultjá­ról 42 nagy teljesítményű ref­lektor fényét és a nézőtér vi­lágítását szabályozzák. Az egész berendezés nyomtatott áramkörű kártyákkal, kor­szerű elektronikai elemekkel, így például Planar tranzisz­torokkal, diódákkal és tirisz­torokkal készült. Négy előtá- rolási lehetőséget nyújtó me­móriaegységgel is ellátták, s kezelője előre betáplálhatja a következő színpadi jelenetek­hez szükséges reflektorfény­hatást. Különlegesen nagy gondot fordítottak az érintésvédelem­re. Hazánkban jelenleg egye­Ezekben a napokban sokan teszik fel a kérdést a megye- székhelyen: hova viszik a rossz autóbuszokat? Ugyanis egyre gyakrabban figyelhető meg, hogy autómentő darus gépkocsik vontatnak a váro­son keresztül meglehetősen rossz állapotban lévő autó­buszokat. Több olvasónk te­lefonon tette fel kérdését: vajon a rossz autóbuszokat ismét forgalomba állítják? A kérdésekkel válaszért a 11-es AKÖV igazgatóhelyettesét, Pech Józsefet kerestük fel. — Mi is hallottunk a ta­lálgatásokról, a különféle hí­rek terjedéséről. Azonnal kö­zöljük: a rossz buszokat nem állítjuk forgalomba, ezeket új telepünkön majd szétszed­jük. — Tehát arról van szó, melyről korábban már tájé­megoldását. A termelékeny­ség 12%-kal növekedett egy év alatt, .a nyereség pedig a duplájára nőtt. A dolgozók átlagkeresete 4%-kal volt ma­gasabb az előző évinél. Vé­gül még egy adat: a szövet­kezet dolgozóinak 38%-a szo­cialista brigádtag. Az ünnepségen Gverő And­rás KISZÖV-elnök adta át a kitüntetésekről szóló díszok­levelet és a vándorzászlót a szövetkezetnek. dülálló az először Szekszár­don felszerelt elektronikus érintésvédelmi automata, amelyben minden áramkör önállóan rendelkezik egy nagy érzékenységű érintésvédelmi kapcsolással, és zavar esetén, önműködően, csak a hibás áramkört kapcsolja ki, s a kezelő fénymesternek jelzi, hogy hol a hiba. Ezzel a meg­oldással elkerülik a balesete­ket, így például zárlatnál. Érdekessége az is, hogy a fény szabályozása úgynevezett fényérzet lineáris jelleggörbe szerint történik, ez a kezelés finomságát fokozza. A tirisz­toros szabályozó egységek áramkorlátozó áramkört is tartalmaznak, meggátolják a nagy bekapcsolási, vagy egyéb áramlökéseket, ezért az izzó­lámpák élettartama megnő és a táphálózaton nincsenek túl- terheléses lökések. A szekszárdi elektronikus fényorgona jelenleg a leg­korszerűbb az országban. Pa­taki Bertalan, a RÁVISZ Ktsz exportőre azt is elmondotta, hogy a budapesti szövetkezet e modern fényszabályozó be­rendezésnek a stúdiótechnikai változatát is készíti, elsősor­ban külföldi megrendelésekre, jelenleg a KGST-államok ré­szére gyártanak ilyen korsze­rű berendezéseket. koztattuk olvasóinkat: az AKÖV mégis felépíti autó­bontó üzemét. — Pontosan erről van szó. Sőt, a munkák már eléggé előrehaladtak, várható, hogy a második félév elején már hozzáfoghatunk a kiselejte­zett buszok szétszedéséhez, és alkatrészeinek értékesítésé­hez. Az Autóközlekedési Tröszt támogatásával létesít­jük a bontóüzemünket. Itt a tröszt vállalatainál kise­lejtezett buszokat szedjük da­rabokra. Az autóbuszokat mi társvállalatainktól megvásá­roljuk. A buszokból kisze­dett alkatrészeket, motort, se­bességváltót, lemezeket, üve­geket stb. eladásra előkészít­jük és vagy társvállalataink­nak, vagy más cégeknek el­adjuk. Persze jut a buszok­ból alkatrész a MÉH-nek is. — Arra nincs lehetőség, hogy a buszkarosszériákat magánosok, szövetkezetek megvásárolhassák ? — De igen. Eladjuk azokat a karosszériákat melyek még alkalmasak valamilyen szál­lás. pihenő, vagy más efféle célra. Természetesen ezek már magasabb áron vehetők át, mint az Ikarus 30-as ko­csik. — Milyen buszokat bonta­nak itt az új szekszárdi te­lepen? — Minden, jelenleg forga­lomban lévő autóbuszt, amely majd selejtezésre kerül. Pil­lanatnyilag sok ÁMG típusú és Ikarus 55-ös busz van már a telepen, ugyanakkor az Ikarus 600-as típuscsalád is itt fejezi be közúti pályafu­tását.-Pj­SZABÖ L. ISTVÁN Kitüntették a Tamási Vegyes Ktsz-t BAILABÁS LÁSZLÓ Hova viszik a rossz autóbuszokat?

Next

/
Thumbnails
Contents