Tolna Megyei Népújság, 1970. április (20. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-28 / 98. szám

Ez történt fi k íl í poll ilk álmn Haitiből a feszültség: csökkenéséről érkezet hír. Kam­bodzsában viszont súlyos harcok folynak. Nyugat-Berlin­ben ma folytatódnak a négyhatalmi megbeszélések, a Pá­rizsból érkezett jelentések szerint pedig mozgalmas bét előtt áll Franciaország. Párizs Mozgat nias hét I ram*iaoia.<s^á«;'haii Haiti Csökkent a feszültség Haiti fővárosában, Port au Prince-ben vasárnap — mint nyugati hírügynökségek jelen­tik ■*— csökkent a feszültség, miután a város előtti vizek­ről eltávozott a partvédelmi őrségnek az a három hadi­hajója, amelynek tisztjei és legénysége Duvalier elnök el­len' fellázadva pénteken tü­zet nyitott az elnöki palotára és környékére. A legújabb je­lentések szerint a város utca in aránylag kevés a katona, sok helyütt azonban homok-, zsákfedezékek láthatók to­vábbra út. A város repülőterét ismét megnyitották a légi for­galom eiőtt. A pénteki lázadásról, amely a véres kezű diktátor 1.1 éves uralma alatt kitört tucatnál több zendüléshez hasonlóan a 63 éves, magát élete végéig elnöknek kikiáltó Duvalier megdöntésére irányult, újabb részletek váltak ismeretessé, részben a diktátor által ,.a nemzethez intézet üzenetéből . A lázadó hajók pénteken há­rom kilométer távolságból nyitottak tüzet, egy kilométer­re megközelítették a várost, ezután azonban — feltehető­en a partvédő ütegek tüze­lésére — megfordultak és szombaton eltávoztak a fővá­ros közeléből. Duvalier üzenetében azt ál­lítja, hogy a zendülók „mar­xista-leninista diktatúrát akar­tak megvalósítani. Üzenete végén Duvalier ki­fejezi azt a reményét., hogy Haiti népe „továbbra is bízik benne — mint önmagáról tá­volról sem szerényen meg­jegyzi — az istenek által vá­lasztott csillagában' . Az UPI amerikai hírügynök­ség Phnom Penh-i tudósítója szerint vasárnap tovább tartot­tak a harcok Ang Tasom fon­tos közúti csomópont területén, amelynek elfoglalását koráb ban a kambodzsai katonai pa­rancsnokság jelentette. Szem­tanúk állítása szerint az ellen­állók a túlerőben lévő kor­mánycsapatok nyomásával szemben tartják magukat és a Phnom Penhtől 64 kilométerre levő város sok épületéből go­lyózáport zúdítanak a puccsis­ta kambodzsai kormány csa­pataira. A hírügynökség tudósítója t'asárnap látogatást tett Siha- noukville-ben (jelenleg koráb­bi nevén Kompong Somnak hívják) és megállapította, hogy a kambodzsai főváros ellátása szempontjából életfontosságú kikötővárosban is érezhető az ellenállók tevékenysége. Az Egyesült Államokban egyre többen adnak hangot aggodalmuknak, hogy a Ni- xon-kcrmány kiszélesíti a délkelet-ázsiai konfliktust. Legutóbb Muskie szenátor hívta fel a kormány figyel­mét: tegyen erőfeszítéseket a problémák tárgyalásos rendezésére. A szenátor hangoztatta, bogy az Egyesült Államok­nak a harci cselekmények leszűkítésére kell töreked­nie. s ki kellene használnia a Párizsban folyó vietnami tárgyalásokat is. A Vietnami Tájékoztató Iroda közleménye szerint pénteken és szombaton Laosz, a VDK és a Kínai Népköztársaság határvidé­kén találkozott Norodom Szihanuk Szufanuvonggal. a Pat.et Lao vezetőjével, Pham Van Donggal, a VDK mi­niszterelnökével és Nguyen Huu Tho-val. a DIFK elnö­kével. A résztvevők kicse­rélték nézeteiket és nézeteik azonosságát állapították meg az indokínai helyzettel és az amerikai imperializmus elleni harccal kapcsolatban. Hanoiban — lapzártakor érkezett jelentés szerint — hétfőn sajtóértekezleten is­mertették a találkozót és az azon elfogadott közös nyilat­kozatot. a megbízottak rendszeresen, kéthetes időközökben üljenek össze tanácskozásra. A tárgyalásokon a Szovjet­unió Nyugat-Berlin önálló po­litikai egységként való keze­lésének szükségességét hang­súlyozza és a szövetségi köz­társaság jogtalan nyugat-ber­lini jelenlétének leépítését kö­veteli. A nyugati tárgyaló felek a szövetségi köztársaság és Nyu­gat-Berlin Jelenlegi kapcsola­tainak fenntartására, az össze­kötő utak „zavartalanságának biztosítására” és a város két része közötti „kapcsolatok” megkönnyítésére törekszenek. A nyugat-berlini szövetségi jelenlét fenntartásának for­máit illetően — pragmatikus politikai koncepciókból kiin­dulva — árnyalati eltérések vannak a nyugati hatalmak és a bonni kormány, továbbá a nyugat-berlini szenátus és Bonn között. Lehel Miklós: az MTI tudá­si tója jelenti: Politikailag mozgalmas hét kezdődött Franciaországban. Szerdán kerül a nemzetgyűlés plénuma elé a kormány által ..a bűnözés új formáinak el­nyomására ' benyújtott törvény- javaslat, amely lehetővé te­szi a betiltott és erőszakos cselekményekbe torkollott tün­tetések szervezőinek és részt­vevőinek kollektív megbünte­tését. Valamennyi balodali párt és a legfontosabb szak- szervezetek képviselőinek rész­vételével pénteken megtartott találkozó az egész baloldal egységes akcióját határozta el a törvénvjavaslat ellen és a szerdai napra országos tiltako­zó megmozdulást hirdetett meg. Ezzel egyidejűleg hétfőn kezdődött meg a EGT által korábban meghirőeteit akció­hét a dolgozók követeléseiért, amely csúcspontját s tervek szerint, a május elsejei tün­tető felvonuláson éri el. A francia vezető körök egy részét nyugtalansággal tölti el a javaslattal szemben meg­nyilvánult széles körű ellen­állás, bár biztosítva van a tervezet megszavazása a nem­zetgyűlésben, sokan poltikai balfogásnak minősítik a kor­mány lépését. Budapestre érkezett Gus Hall A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottságá­nak meghívására baráti láto­gatásra hazánkba érkéz étit Gus Hall, az Amerikai Egyesült Államok Kommunista Pártjá­nak főtitkára és felesége. A vendégeket a Ferihegyi re­pülőtéren Komócsin Zoltán, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára fo­gadta. (MTI) A Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Bizottsága jóvá­hagyta a Magyarország és az NDK. közötti ludományos-mű- szaki együttműködés végrehaj­tásának rendjéről a magyar— német gazdasági és műszaki- tudományos együttműködési bizottság 8. ülésszakán elfoga­dott szabályzatot, s elrendelte annak közzétételét. Az új szabályzat egységes rendszerbe foglalja az egvütt- mfliíöő.és szabályait, rögzíti az utóbbi években végbement vál­tozásokat, a tudományos, mű­szaki kapcsolatokban kialakult új feltételeket. hatékonyabb formákat. * Stefan Jedrychowskt kiil- ügymÍTiisz er meghívására hét­főn délelőtt négynapos hiva­talos lengyelországi látogatás­ra Varsóba érkezeit Otto Winzer, az NOK külügymi­nisztere. * Hétfőn délután elutazott Budapestről Wolfgang Rauch- fuss. az NDK minisztertaná­csának elnökhelyettese. * Az Egyesült Államok bécsi nagykövetségén hétfőn dél­előtt lezajlott a hadászati fegyverek korlátozását célzó szovjet—amerikai tárgyalások soron levő ülése. A két delegáció legközelebb csütörtökön, magyar idő sze­rint IX órakor találkozik a szovjet nagykövetségen. * A Magyar Tudományos Akadémia. Történettudományi Intézete hétfőn az Akadémián tudományos ülést rendezett Lenin születésének 100. évfor­dulója alkalmából. Részt, vett az ülésen Erdey-Cruz Tibor, az Akadémia elnöke és T. M. Iszlamov, a moszkvai oalka- nisziikai és szlavisztikai inté­zet munkatársa is. Pach Zsigmond Pál akadé­mikus elnöki megnyitója után a bevezető előadást Jemnitz János kandidátus, az intézet főmunkatársa tartotta „Lenin és a történettudomány" cím­mel. * A M-ena hírügynökség jel ön­tése szerint N-asszer elnök ki­sebb mértékű kormány átszel­ve zést hajtott végre. Vasárnap be jelen tettéit, hogy Moharmr-d Heikalt, az Al Ahram című lap főszerkesztőjét tá.jékozta- Lásügyi miniszterré nevezték ki. elnöki, rendelettel. A volt sájékoafca i ásügy i mi n isz t?r csajt tárcát, cserélt, Moham­med Fájek, Heikal elődje, külügyi áüsurtaminiszler lett. * A Szovjetunió Vörös Zást ló érdemrenddel kitüntetett fe­kete-tengeri flottájának folya­mi. hajóraja, — avuely tisztelgő látogatás céljából Budapest, jelé tan, — több dunai államot érintve hétfőn délután elérte a magyar határt. A h-ajóraj parancsnoka F. F. Páholcsuk ellentengernagy. a Szoitjer- unió hőse. A vendégek Mohácson, a kikötőállomáson rövid időre partra szálltak. A helyi szer­vek képviseletében Jelenszky Márton, ezredes, területi ha- lárőrparancsnok köszöntötte a szovjet vendégeket. F. E. Pa- halcsuk viszonozta az üdvöz­lést, s látogatásuk céljáról el­mondotta: ezzel is erősíteni kívánják a magyar és a szov­jet nép, o két ország fegyveres erői. harcosai közötti barátsá­got, * A Duna menti Kozloduj vá­ró^ közelében megkezdték az első bolgár atomerőmű fő­épületének építését. A bolgár atomerőmű szov­jet segítséggel épül és szovjet berendezéssel működik majd. A szovjet tapasztalatok tanul­mányozására bolgár szakem­berek utaztak a Szovjetunió­ba, a novovoron yezs i. atom­erőmű központjába. A kozlodiuji atomerőmű első részlegét négy év múlva he­lyezik üzembe. NEMZETKÖZI LAPSZEMLE Minthogy az angol külügy­minisztérium kategorikusan cá­folta a kairói AL AHRAMNAK azt az állítását, hogy az EAK kormánya hivatalosan tájékoz­tatta az angol kormányt azok­ról az értesülésekről, amelyek szerint 1600—1700 angol ál­lampolgár szolgál önkéntes­ként az izraeli hadseregben, az egyiptomi lap diplomáciai szer­kesztője vasárnap újabb rész­leteket tárt a nyilvánosság elé. Ezek szerint kétségtelen, hogy az EAK kormánya éppen az Al Ahram hírét cáfoló angol külügyminisztériumot tájékoz­tatta a birtokába jutott érte­sülésekről. Az információkat dr. Mahmud Szamir Ahmed, a londoni EAK-nagykövetség ügyvivője közölte Peter Tripp- el, az angol külügyminiszté­rium közel-keleti osztályá­nak vezetőjével. Találkozásuk­ra április 18-án, Tripp hivata­lában került sor. Ez alkalom­mal Sisco kairói látogatása, a négy nagyhatalom közel-keleti tárgyú tanácskozása, az angol alsóház közel-keleti vitája és végül az angol önkéntesek iz­raeli jelenléte szerepelt a meg­beszélés napirendjén. Az Al Ahram szerint az angol kül­ügyminisztériumnak. válaszol­nia kell arra, hogy vannak-e angol katonák az izraeli had­seregben, vagy sem, s ha igen, mekkora a számuk és hol tel­jesítenek szolgálatot. Végül nyitott kérdés az is, milyen biztosítékokat tud nyújtani az angol kormány az arab közvé­leménynek, amelyet immár nem lehet félrevezetni az új diplomáciában használatos ru­galmas frázisokkal. Emlékeze­tes, hogy ezeket a frázisokat alkalmazták akkor is, amikor az amerikai katonák izraeli je­lenlétéről szóló hírek napvilá­got láttak. Lev Gyemin írja a PRAVDA hétfői számában: — Malik indonéz külügymi­niszter felvetette azt az öt­letet, hogy a kambodzsai kér­désben tartsanak regionális ta­nácskozást, vagyis emeljenek valamiféle spanyolfalat, amely - lyel leplezni lehetne az impe­rialista beavatkozást. Az ilyen tanácskozás egyáltalán nem mozdítja elő a veszélyes fe­szültség leküzdését sem ma­gában Kambodzsában, sem In- dikínában. Az indonéz külügy­miniszter abban foglalta ösz- sze a tanácskozás célját, hogy ezzel megakadályozhatnák a polgárháború kitörését, és el­kerülhetnék a külföldi beavat­kozást Kambodzsában. Elgondolkoztató, hogy Indo­nézia. amely eddig sűrűn han­goztatta a be nem avatkozás, elvét, most a Pentagonnal és a CIA-val egv követ fújva enyhén szólva furcsán reagál a Phnom Penh-i hatóságok felhívására, amelyek Szihanuk híveinek ellenállásába ütközve, más államokhoz fordultak ka­tonai segítségért. Az AFP ér­tesülései szerint Indonézia már­is katonai felszereléseket szál­lított Kambodzsának, amivel csak előmozdította a feszült­ség fokozódását ebben az or­szágban. A SCINTE1A hétfői számá­ban genfi különtudósítójának cikkét közli az ENSZ európai gazdasági bizottságának most véget ért jubileumi ülésszaká­ról. A cikkíró megállapítja, hogy az ülésszak vitáin égetően ak­tuális témaként a valamennyi ország közötti és minden terü­letre kiterjedő együttműködés fokozásának szükségessége do­minált. Ebben a tekintetben a bizottság hosszú évek óta pozi­tív tevékenységet fejteit, ki és a küldöttek egyhangú megálla­pítása szerint a gazdasági és műszaki együttműködés hasz­nos eszközének bizonyult. Ugyanakkor, mint számos kül­dött rámutatott. — írja a Scinteia — a bizottságnak ah­hoz, hogy valóban hatékony szervezetté váljon, tiszteletben kell tartania az egyetemesség "ivét és meg ke1! hívnia az NDK-t, hogy egvenlő jogokkal vésvén réczt a bizottság egész tevékenységében. Kambodzsa Súlyos karcok Nyugat-Bérli n Négyhatalmi megbeszélések Kedden délelőtt a négyha­talmi ellenőrző tanács egykori székhelyén, Nyugat-Berlin helyzetével foglalkozó máso­dik tanácskozásukat tartják a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország képviselői. Hasonlóan a március 26-i összejövetelhez, a Szovjetuniót Pjotr Abraszimov, az Egye­sült Államokat Kenneth Rush, Nagy-Britanniát Sir Roger Jackling, Franciaországot Fran­cois Seydoux Fomier de Cla- usonne nagykövet képviseli. A márciusi első megbeszélé­sen a küldöttek kifejtették kormányaik Nyugat-Berlin helyzetével kapcsolatos állás­pontját, s megállapodtak a második találkozó időpontjá­ban. Nyugat-berlini politikai körökben tudni vélik, hogy a keddi találkozón is, csak az álláspontok további kifejtésé- re kerül sor, emellett nyugati részről javasolják majd, nogy

Next

/
Thumbnails
Contents