Tolna Megyei Népújság, 1970. április (20. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-03 / 78. szám

WESSELÉNYI MIKLÓS: Fordul a történelem... A Magyar Állami Pincegazdaság, export üzemének rekonst­rukcióba során öt egységből álló mosó- és töltőgépet állított munkába. A gépeket a Seitz-Jagenberg, NSZK-beli cég szál­lította. A nagy kapacitású gépsor lehetővé teszi, hogy az üzem évente 10 millió palack borral többet szállíthasson exportra. Képünkön: üzemben az új töltőgépsor. (MTI foto — Kovács Sándor felvétele) 9.; Térjünk vissza Debrecenbe, hiszen az 1945-ös esztendő el­ső három hónapjában még ez volt az ország központja. Leg­alább is formálisan. Gyakor­latilag nem egészen, mert a dunántúli részeken még a fő­város felszabadulása után is tovább dúlt a háború, Buda­pest pedig bizonyos szempont­ból önálló életet élt. Ez nem is lehetett másként, hiszen a főváros például a közellátás szempontjából is külön prob­lémát jelentett. A debreceni helyzet az volt, hogy a kormánynak csak mi­niszterei voltak, minisztériu­mok nélkül. A miniszterek az Aranybika szobáiban laktak és eleinte ott volt a hivataluk is. Csak lassan-lassan helyez­ték el őket a különböző sza­badon maradt épületekben. Ezzel meg is indult az ország kormányzása, persze egyelőre még döcögve. Egy érdekes pél­da erre a stílusra: a spekulá­ció természetesen azonnal hoz­zálátott az árak és elsősorban az élelmiszerárak fel verésé­hez. Debrecenben a kormány tiszteletre méltó eréllyel igye­kezett a spekulációt jetörni és a veszélyes üzéreket lecsukat- ta. Ez rendjén ig volt így. Bu­dapest speciális helyzete azon­ban kirívó eseteiket is produ­kált, amit egy megtörtént eset illusztrál a legjobban. Né­hány nappal a felszabadulás után, amikor a budapesti ut­cákon még rongyos és éhség­től elgyötört emberek támo­lyogtak, elfogtak egy embert. Egyenesen. Vas Zoltán elé ve­zették. aki igyekezett Buda­pest ellátását megszervezni. A kísérők elmondták Vasnak, hogy az illetőt rajtakapták, amint az utcán längest és va­lami magasütötte kenyérfélét áruit aranyért. Azt követel­ték Vastól, hogy ezt az embert elrettentő példaként azonnal akasszák fel, az első lámpa- vasra. Vas elkomorult, majd azt mondta: „adja még ol­csóbban is, eresszék szabadon” Neki is igaza volt. Pesten az volt a probléma, hogy a lakos­ság akárhogyan is, de élelem­hez jusson. A kormány első feladatának tekintette, hogy felszámolja a múltat. Ennek első lépése a január 20-án Moszkvában megkötött fegyverszünet, majd a hadüzenet a náci-Németor- szágnak. Ezután következett, hogy a zsidótörvényektől a leg­különbözőbb adózási jogszabá­lyokig, hatályon kívül kellett helyeznie a letűnt korszak rendeletéit. Hozzá kellett látni a közigazgatás és a közlekedési hálózat megszervezéséhez, a pénzügyi rekonstrukcióhoz, a jogszolgáltatás, a sajtó meg­szervezéséhez. Az adott körül­mények között ezek szinte megoldhatatlan feladatoknak tűntek. A pénzügyi helyzet két szempontból is súlyos volt. Egyrészt a fenyegető infláció ellen kellett küzdeni, másrészt a kormánynak pénzre volt szüksége. Mint Vásáry pénz­ügyminiszter később elmondta, az ideiglenes nemzeti kor­mány államkasszájában az el­ső napokban egy lyukas fillér sem volt, egy-két hét múlva azonban már 6000 pengő felett rendelkeztek. Ez természetesen csaknem a semmivel volt egyenlő. A múlhatatlan kiadá­sokra szükséges összeget Deb­recen város házipénztára ad­ta kölcsön. Eleinte ebből az előlegből történtek a kifizeté­sek, később jde folytak be a bevételek is. A normális álla­pot, amikor az állam részére a pénzforgalmat a postataka­rékpénztár bonyolította le, csak áprilisban, a kormány Budapestre költözése ut'ji kez­dődött meg. A kormány első komolyabb jövedelmi forrása a Debreceni Dohánygyár volt, mely aránylag sértetlenül és elég jelentős készletekkel vé­szelte át a háborút. Január 2-án ez a gyár már napi 20 tonna cigarettadohányt ter­melt és a szovjet hadseregtől is kapott megrendelést. A készletek feldolgozásából több mint egymillió pengő folyt be. Az utolsó háborús években az állam havi szükséglete mintegy egymilliárd pengőre tehető. Most a kormány bevé­tele négy hónap alatt nem egészen négyszázmillió, erősen inflációs pengő volt. Január 30-án Vásáry pénz­ügyminiszter, 'Kovács állam­titkárt Dabanyec dohánygyári igazgatóval a fővárosba küld­te, hogy szerezzenek pénzt. A Nemzeti Bank csak nemrég felszabadult és romos épületé­ben akadtak rá a Budapesti Nemzeti Bizottság által meg­bízott bankelnökre Oltványi Imrére, aki megfelelő igazo­lás után átadta nekik az Or­szágos Földhitelintézet pénztá­rában talált harmincnégymil- lió pengőt, ezt ládákba cso­magolták és a szovjet parancs­nokságtól kölcsönkért fegyve­res kísérettel Debrecenbe vit­ték. Ez volt a kormány első komoly pénzügyi alapja. Az ideiglenes nemzeti kor­mány valamennyi tevékenysé­ge közül az úgynevezett 600-as számú kormányrendelet volt a legfontosabb, mely a nagy­birtokrendszer megszünteté­séről és a földműves nép föld­höz juttatásáról szólt. A ren­delet kibocsátása nem ment simán, amit az is bizonyít, hogy viszonylag későn, a kor­mány megalakulása után csak mintegy 3 hónapra került rá sor. A földreform mértékéről már meglehetősen eltértek a vélemények. A későbbiekben élesebben kirajzolódó ellenté­tek a íobb és baloldal között a koalíción belül, ekkor már előre vetették árnyékukat. Kü­lönösen a kisgazdapárt jobb- szárnya és a Polgári Demok­ratapárt képviselői igyekeztek megakadályozni a valóban ra­dikális földreformot. Az idő szavával azonban most sem lehetett szembeszállni. A már­cius 17-én tartott miniszter­tanács megtárgyalta és végle­ges formájában elfogadta a földreformtörvényt. Nyomban elrendelték annak végrehajtá­sát, s ennek során hétszáz­ezer nincstelen magyar jutott földhöz, a különleges viszo­nyok miatt azonban még a rendelet kinyomtatása is ne­hézségekbe ütközött, mert nem volt papír. Végül is Budapest­ről sikerült papírt szerezni, így a hivatalos lap, a Magyar Közlöny csak március 29-i szá­mában közölhette a rendeletet. Megalakították az Országos Földbirttakrendező Tanácsot, melynek elnöke Veres Péter lett. Az Országos Földigénylő Bizottságok is gyorsan meg­alakultak, sok helyen meg sem várták a rendelet meg­jelenését, hanem hozzákezdtek a földosztáshoz. Az első hivatalos földosztás a második világháború után, Magyarországon, Szabolcs me­gyében volt, Tiszanagyfalun, 1945. március 27-én. Délután fél kettőkor vette kezdetét a történelmi jelentőségű ese­mény, melyre az igénylőkön és a hivatalos személyeken kívül a község ppraja-nagyja kivonult. Az első nagyobb, már a ' törvény kihirdetése után tör­tént földosztást ünnepélyes ke­retek között Pusztaszeren tar­tották, a volt Pallávicini-féle uradalom területén. A Vihar­sarok népe vette tulajdonába azt, ami á magyar parasztság évezredes álma volt. A föld­osztás megvalósításával, illet­ve beindításával (hiszen a tel­jes végrehajtás még sokáig el­tartott) az Ideiglenes Nemzeti Kormány, a demokratikus Ma­gyarország egyik alapvető és legfontosabb problémáját ol- dottá meg. Közben az egész ország felszabadult. A fel­szabadult országot azonban már technikai szempontból sem lehetett Debrecenből kor­mányozni, így felmerült a Bu­dapestre költözés sürgős szük­ségessége. __ ( Folytatjuk.) ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► Gerencsér Miklós: Fekete tél 23. — Öntől igazán sokat lehet tanulna, főhad­nagy úr. — Ne hozzon zavarba — szerénykedett a politikai nyomozófőnök. Ütjük eredményét megérkezésükkor azonnal leolvashatta arcukról Weinhoffer. ök viszont arról győződhettek meg, hogy a megyei felde­rítésvezető részegre itta magát, amíg távol vol­tak. Demeter Zoltán nem tette szóvá, beérte a finnyás orrfintorítással. — Remélem, van már lakó a kiürített cel­lákban — célzott a Szabadhegyről behozott foglyra. — Sőt! — kancsalított ünnepélyesen Wein­hoffer, — lakókról beszélhetünk! — Hogy értsem ezt? / ■ A részegek jellegzetes mimikájával mozgatta állát a polgári felderítés megyei parancsnoka. Uvegszemét elégedetten meresztette Faragóra, majd ismerkedő kíváncsisággal nézegette a csendőröket, hol Dobrai őrmesteren, hol Bede zászlóson legeltette zavaros tekintetét. A cellák kulcsait játékosan megcsörgette. — Bezártam a két pártszolgálatost. Azon egyszerű oknál fogva, mert Németh János nél­kül jöttek vissza Szabadhegyről. — Nem találták otthon?! — pattogta hara­gos meglepettséggel a főhadnagy. — Ellenkezőleg. Le is tartóztatták. De ami­kor a Graab-gyár melletti vadaskertbe értek, a fogoly hirtelen belelökte kísérőit a vízzel te­li bombatölcsérbe, aztán elfutott a sötétben. Ez a két szerencsétlen hülye meg beállít ide, még a sapkájuk is merő víz. Dögöljenek meg a betonon az ilyen pártszolgálatosok! Közben Faragót szurkálta kárörvendő pillan­tása. A főhadnagy észrevette ezt, mindjárt értésére adta Weinhoffernek, hogy nem osz­tozik kárörömében. — Azonnal indulunk Kisbodakra Faragó testvérrel. Letartóztatjuk Németh László Jánost a szervezkedés vezetőjét. Bede zászlós ugyan­csak ma éjszaka tartóztatja le Stelczer Lajost. De mielőtt indulnánk, arra kérem Faragó- és Weinhoffer testvért, hogy belátásuk szerint leckéztessék meg a két pártszolgálatost. Én (ad­dig harapok néhány falatot. Faragó is, Weinhoffer is gum'ibotot válasz­tott a falifogasról és elszántan indultak a pin­cébe. Demeter Zoltán és Bede Antal szintén távozott. Dobrai István őrmester magára ma­radt a szobában. A hatalmas termete ellenére is mindig ész­revétlen őrmester egyszerre felélénkült. Kö­zömbös, kifejezéstelen, buta képe átsaínesedett az izgalomtól. Vastag száját megnyalta, hirtelen kirántotta a sarokból Weinhoffer demizsonját. Mihelyt a szájához emelte, izgalma elszállt, önfeledt és kiadós kortyokat nyelt, mint a szomjas ökör. Szuszogva tette vissza rejtekhe­lyére a demizsont, ő is választott egy gumi­botot és félelmetes nehéz lépteivel elindult a pincébe. Mire leért. Faragó és Weinhoffer már el is fáradtak. Közéjük nyomakodott ellenállhatatlan 'súlyával, hétraszorította őket és verekedni kez­dett. Egyetlen ütéssel a betonpadlóra verte Piriti Józsefet, majd Pásztor Tibort. A gumibot ke­mény zuhanásaitól víz spriccelt a pártszolgála- "tosok egyenruhájából, egyetlen rongykupacnak látszott a két nyilas. Faragó még azt az örömét is elfelejtette, hogy Demeter főhadnagy nagylelkűen megvéd­te Weinhoffer rosszmájú célozgatásával szem­ben. Döbbentre dermedve nézte a fekete rongy- kupacot rugdaló őrmestert. * Göthös ember benyomását keltette Gerhard Prinz, a Gestapo őrnagya, aki ráadásul a je­lentéktelenségét is kihangsúlyozta zsugorodott tartásával. Horpadt mellén lötyögő ráncokba gyúródott a zubbony, s egy bő redő alatt hú­zódtak meg a kitüntetések . szalagjai. Elsőnek fejezte be a vacsorát, szerény tartózkodással hallgatott, míg a többiek javában lakmároztak. Valósággal nagyúrinak hatott: a főispáni dol­gozószoba pasztellsárga boltívei alatt pontosan a fényűző arabeszkokkel teli bokharai szőnyeg közepén öt férfi ülte körbe a cseresznyefa ke­rékasztalt, Kányelrrfesen elfértek a korongóriás körül, ami különösen Edmund Volkhardtnak, a puha századosnak vált előnyére, de Szöllősi Jenő helyettes miniszterelnöknek is jólesett el­terpeszkednie nehézkes tagjaival. Zűrzavaros, kövér arca, amelyet még inkább áttekinthetet­lenné tétt a sötét bőr és a rengeteg ripacs. kifényesedett a jóllakottságtól. Túl a pohárkö­szöntőkön és mindeniéle ünnepélyeskedésen abba a szakaszába érkezett a vacsora, amikor következett a szivar, a fegDiszkálás. az adoma Ügy vélte .Magyarífy Gyula főispán, a házi­gazda,- hogy neki illik valami érdekes törté­nettel szórakoztatni a társaságot. (Folytatjuk.) 4 4 ■4 4 4 ■4 ■4 ■4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAÁAAAAAAAAAAAAAAÁAAAAAAAA*

Next

/
Thumbnails
Contents