Tolna Megyei Népújság, 1970. április (20. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-03 / 78. szám
f ?• Rendezvényeit a felszabadulás tiszteletére A mai nap programja Szekszárdon ma délután, 3 órai kezdettel folytatódik a felszabadulási rendezvénysorozat. Először a Felszabadulás téri és az alsóvárosi temetőben lévő emlékműveket koszorúz- ' zák meg, majd ezt követően kerül sor a Felszabadulás téren az ünnepélyes KISZ- fogadalomtételre. Este 7 órai kezdettel a Babits Mihály Művelődési Központban rendez a Tolrfa megyei és a szekszárdi városi tanács végrehajtó bizottsága ünnepi műsort. A műsor keretében A veronai szerelmesek mártíriuma (Rómeó és Júlia) című kétfelvonásos balettet mutatják be. Zenéjét szerezte és összeállította Vasquez Miliares és Láng István, a koreográfiát tervezte és rendezte' Alberto Alonso. Közreműködik a Pécsi Balett. Forradalmi ifjúsági napok 1970. Kommunista vasárnap ) A KISZ Központi Bizottsága, a KISZ-alapszervezetek és ifjúsági kollektívák kezdeményezése és a szocialista testvérszervezetekkel való megállapodás alapján támogatja a Lenin születésének 100. évfordulója tiszteletére 1970. április 12-én megtartandó kommunista vasárnapok szervezését. A Minisztertanács és a SZOT szintén egyetért az akcióval. A nemzetközi kommunista vasárnap célja, hogy a fiatalon önkéntes társadalmi munkája szolgálja a Lenin-centenárium méltó megünneplését. A kommunista vasárnap munkája a termelőüzemekben elsősorban a helyi illetékes szervek által szükségesnek tartott feladatok megoldására, másodsorban községek, települések parkosítására, fásítására, szépítésére irányul majd. A fentiek alapján a KISZ Tolna megyei Bizottsága, a Szakszervezetek Tolna megyei Tanácsa, a Kisipari Szövetkezetek Tolna megyei Szövetsége kéri a párt-, szakszervezeti és gazdasági vezetőket, hogy a KISZ-szervezetek ilyen irányú kezdeményezését támogassák. Országosan kiemelkedő ereifménfek ~ ...; M egyénk állalmi gazdaságainak elmúlt évi eredményeiről tájékoztatást és értékelést adott Kiss Károly, az Álilami Gazdaságok Országos Központja Tolna—Baranya megyei fő- osztályénatk osztályvezetője. Tolna megyében 11 állami gazdaság 100 ezer holdon gazdálkodik, 8600 a dolgozók átlagos létszáma (beleszámítva az időszakiakat is). A nyereség 1968-ban Hl millió forint volt, tavaly pedig 142 millió forint. A termelési értéktömeg IS százalékkal nőtt 1868-hoz mérten és túlhaladta az egymilliárd forintot. További adatok felsorolása előtt a közgazdasági osztály- vezető rövid értékelést adott az eredményekről, azok eléréséről. Eszerint, bár sokat számítanak Tolna megye' állami gazdaságaiban az átlagosnál jobb természeti viszonyok, ez önmagában nem tetté volna lehetővé a kiváló eredménye- 5 két, még a tavalyi igen kedvező időjárás mellett sem. Nagyot fejlődött a gazdaságokban a vezetés színvonala és sok gondot fordítottak a műszaki fejlesztésre. Idetartozik, hogy sorra épültek és épülnek a komplex állattenyésztő telepek. A népgazdasági érdekeknek megfelelően fejlődik ez az üzemág Tolna megye állami gazdaságaiban. Felépült, vagy épülőben van szarvasmarhatelep Alsópélen, Alsótengelicen, Lengyelen és Pakson, sertéSkombinát a szekszárdi, a paksi, a dalmandi és a hőgyészi gazdaságban. Az idei beruházás 150—170 millió forint lesz. A műszaki fejlődéshez tartozik a takarmánybázis biztosítása. A Pécsett levő területi főosztály értékelése szerint megyénk állami gazdaságai országosan kiemelkedő eredményeket ériek el kukorica- és gabonatermesztésben. Az összesített mérleg adatai szerint 21 656 holdnyi búzavetés átlagtermése 20,4 mázsa, kukoricából 13 888 holdon átlagosan, májusi morzsoltban számítva, 35,6 mázsát takarítottak be holdanként megyénk gazdaságai. Tavaszi árpából 17,8 mázsa,, zabból 14,2 mázsa az átlagtermés. Az elmúlt évben 660 vagonnal több kenyérgabonát, 54 vagonnal több húsfélét, 187 vagonnal több gyümölcsöt, 13 ezer hektóval több bort adtak piacra, mint az előző évben. A közgazda- sági osztályvezető hozzáteszi, hogy az a bizonyos előző évi eredmény is kitűnőnek mondható. Csupán tejből, tojásból és gyapjúból csökkent az értékesítés. A tavalyi kiváló eredmények egyik oka, hogy jelentősen nőtt a termelékenység a legtöbb gazdaságban. Különösen kiemelkedik a Tolna—Baranya megyei Halgazdaság, ahoi 50 százalékkal jobb a termelékenység, mint egy évvel ezelőtt. Dalmandon 25 százalékkal, a Szekszárdi Állami Gazdaságban 24, a paksiban 21 százalékkal nőtt. a termelékenység. Megyei szinten 18 százalék a növekedés. Érdemes megemlíteni, hogy a dolgozók létszáma 8608-ról 8562-re csökkent ebben az időszakban. Igen jelentős eredmény, hogy 1968 végétől fokozatosan megvalósították a gazdaságok a munkaidő-csökkentést, illetve ahol még nem teljesen ott az idei év végére megvalósítják. A felmérések szerint a munkaidő-csökkentés miatt nem romlott a dolgozók átlagkeresete, sőt még javult, is 5,7 százalékkal. Ezenkívül tovább emelkedett a béren felüli személyi jövedelem is, például a nyereségrészesedés. Negyvennégy munkanapi bérnek megfelelő részesedést fizetnek megyei átlagban a tavalyi eredmények után. Ez 8 napi bérrel több az előző évinél. A dolgozók életkörülményeinek javításában elért eredmények: egy év alatt 33 lakás építéséhez járultak hozzá a gazdaságok 1,3 millió • forinttal, új szolgálati lakást nyolcat építettek, ]2 millió forintot költöttek a gazdaságokban levő lakóházak felújítására. A majorok út- és vízhálózatának* építése 5,1 millió forinttal gyarapodott. Ebben a felújítások, karbantartások nem szerepelnek. Mindezeken kívül még 11 millió forint állt rendelkezésre szociális-kulturális és egyéb ellátás céljából, mint pénzben ncm osztható részesedési alap. Kiss Károly közgazdasági osztályvezető megjegyzi: a kitűnő eredmények mellett hiányosságokat is felfednek a gazdaságok éves mérlegbeszámolói, valamint a területi főosztály értékelő jegyzőkönyvei. Az állati termékek termelésének növekedési üteme és mennyisége még nem kielégítő. jelentősen csökkenteni lehet és kell az önköltségeket. Még fokozottabban és hatékonyabban szükséges foglalkozni, főként a nagyobb gazdaságokban, a dolgozók szociális ellátót tsá gá na k me goi dósával, bérpolitikai kérdésekkel. A nyereségre való törekvés nem lehet öncélú, az eddigiinéi jobban fel kell használni a nyereségnövekedést a dolgozók életszínvonalának' további javítására. Ez közös állásfoglalás az illetékes pártszervekkel, és a MEDOSZ megyéi bizottságaival. .A minden áron való nyereséghaj hászág előhb- utóbb visszaüt. Az Állami Gazdaságok Országos Központjának Tolna— Baranya megyei főosztályán úgy látják az elemzés után, hogy megyénk gazdaságaiban a jelenlegi szint elérése több éves kitartó munka, szakmai fejlődés következménye. Most érett be éveik munkájának a gyümölcse. A szakmai fejlődéshez messzemenően hozzátartozik akként a politikai munka, a vezetők tekintélye, a dolgozók és a vezetők közötti jó, emberséges kapcsolat, és az oktatás a gazdaságokon belül, illetve egyéb oktatási formákban. i Közélet ünk Csütörtökön délelőtt ülést . tartott a bonyhádi járási tanács végrehajtó bizottsága. Az ülés napirendjén két téma szerepelt. A végrehajtó bizottság elsőként a termelőszövetkeze- ' tek 1969. évi munkavédelmi helyzetének értékelésével foglalkozott, majd azt vitatta meg, hogyan alakult a járás községeiben az elmúlt év során a szociálpolitikai munka. A termelőszövetkezetek munkavédelmi tevékenységéről Ruzsics Tibor Osztályvezető számolt be a végrehajtó ^bizottságnak, míg a szociálpolitikai feladatbk végrehajtásáról dr. Futár Raj- mundné, a járási tanács egészségügyi osztályának megbízott vezetője tett jelentést. A végrehajtó bizottság ülése bejelentésekkel ért véget. \ Protestáns papok jubileumi nagygyűlése Csütörtök délelőtt Szekszárdon a Hazafias Népfront megyei székházában jöttek össze megyénk református, evangélikus lelkészei, valamint a szabad egyházak lelkészei és körzeti prédikátorai, hogy meghallgassák dr. Vámos József teológiai professzor ünnepi beszédét, mely egyben visz- száemlékezés volt a huszonöt év előtti nehéz időkre és a negyedszázados építőmunkára. A nagygyűlésen sok lelkész szólalt fel, ismertetve községükben történt változást, fejlődést. Megállapították, hogy a felszabadulás óta legalább 100 évet haladtunk előre. Bocsor Lajos református esperes felszólalásában kihangsúlyozta, hogy hazánk és népünk életében fontos állomáshoz érkeztünk, új történelmet írunk, új országot építünk. 1945 április 4-én felszabadultunk, mely az egyházák számára a nép szolgálatára való felszabadulást jelenti. Az elmúlt 25 év alatt' megtanultuk a dolgozó népet igazán szeretni és aki a népet igazán szereti, az büszkén vallja magáénak az elért eredményeket, szívesen támogatja a szocialista társadalmat, melynek minden intézkedését az emberifel való törődés, a mélységes humanizmus szelleme hatja át. A nagygyűlésen részt vett és felszólalt Csajbók Kálmán, a Hazafias Népfront, megyei titkára is, Átadták a tsz-versenyek díjait A bonyhádi, a paksi és a szekszárdi járás közös gazdaságaiban versenyző termelőszövetkezeti. tagok cs brigádok legjobbjainak tegnap Szekszárdon ünnepélyesen átadták a jutalmakat. A területi tsz-szövetség elnöksége döntött a helyezésekről, miután felülvizsgálta a szövetség versenybizottságának 'értékelését. Az ünnepélyes díjkiosztáson részt, vett Szakái László, a megyei pártbizottság mezőgazdasági osztályának munkatársa. ' Szűcs Lajos, a Szekszárd és Vidéke Tsz-ek Területi Szövetségének titkára megérnie kezést tartott a felszabadulás évfordulójáról és a termelő- szövetkezetek fejlődéséről. A pénzjutalmakat és az okleveleket Lakos József, a tsz- szövetség elnöke adta át a versenyben legjobb eredményt elért szocialista brigádoknak és egyéni verseny:-V-nek. A szocialista brigádok között első a három járásban az őcsé- nyi Hámán Kató növénytermesztési brigád, második a bátai Nyisztor György baromfitenyésztő brigád, harmadik a pálfai Petőfi brigád, negyedik a majosi Hajnal brigád, mindkettőben tehenészek dolgoznak. A komplexbrigádok közül legjobbak á béta- széki növénytermesztő brigádok. Az egyéni versenyben a következők kerültek az első helyekre: sertéshízlalók: Krá- nicz József, Farkas Mihály, Imre János, pálfai tsz-tagok, a szarvasmarha-hizlalók versenyében legjobbak Vendég Ambrus és Vendég István majosi, Horváth József sióagárdi tsz-tagok, a traktorosok versenyében az első három helyezett Vqrga János (Majos), Bocz József (Báta), Sebestyén Gergely (Aparhant). A szövetkezetek gazdálkodási versenyének eredmény- hirdetése előreláthatólag május elején lesz. SIMON i’ORN YA, IIAXX*£ttU£N A VAÍi Foto: Erb Jáncjs