Tolna Megyei Népújság, 1970. április (20. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-21 / 92. szám
»•*«*•♦♦**•♦♦♦♦♦♦♦♦ Gerencsér Miklós: Fekete tél 37. Mint annyiszor, megint azzal menekült önmaga elől, hogy nem érdemes gondolkodni. Ács Komárom megyei nagyközség szétszórtan, barátságtalanul komorlott a decemberi esőben. Ódivatú ház előtt állt meg az autó. Balogh Mihályt sietve lökdösték az udvarra, rászóltak, mutassa meg melyik ajtó nyílik a lakásába. Erdélyből költözött erre a vidékre, feleségével albérlőként lakott a régi parasztház leghátsó szobájában. Fiatal felesége ijedten a szájára kapta a kesét, amikor meglátta a betoppanó nyilasokat. Se szó, se beszéd, Demeter és Faragó rögtön a szekrénynek esett, az utolsó szálig mindent kiszórtak belőle, majd a többi szekrény fiókjait kutatták át. Nem találtak sémmit. — Mozgás kifelé! — ordított Demeter a sötét hajú, kerek arcú fiatalasszonyra. Bede zászlós a szobában maradt, a fogoly őrzésére. Leült az egyik hokkedlire, csőre töltött pisztolyát az ölében tartotta. Óvatosan, hogy a zászlós észre ne vegye, Balogh Mihály a falnak támasztotta a hátát, különben összeesett volna. Fájdalmai és az izgalom kétszeresen próbára tették. Mi lesz, ha a kamrában, a padlásfeljáró alatti zugban megtalálják a bűnjeleket? Illegális munkáját annyira titokban tartotta, hogy még a felesége sem tudhatott róla. Valamit gyanított, de aztán megnyugodott, amikor mondta neki, hogy gyerekes passzió az egész. Attól félt, szégyenszemre elájul, most, amikor senki sem bántja. Kibírhatatlan lassúsággal múltak a percek. Végre hallotta a dongó lépteket. Elsőnek a felesége jelent meg, sikerült elkapnia a tekintetét és ez csodát művelt vele. Öröm, nyugalom, erő szállta meg egy pillanatra. Ennyi jótétemény elegendő volt ahhoz, hogy ne érezze magát a végső elesettség legmélyén. Bizonyosságot szerzett: nem találtak semmit a nyilasok. Ezt megállapíthatta Demeter és Faragó viselkedéséből is. Dúltak-fúltak, a szokásosnál is gorombábban bántak vele, úgy taszigálták ki a házból, mint a legutolsó gonosztevőt. Nem törődött vele. Most sokkal több rosszat is képes lett volna elviselni kínzói kudarcáért. Erősen alkonyodott, amikor visszatuszkolták a kocsiba. Sietni akartak a nyilasok, de a kivén- hedt Opel mélyre ült a sárba várakozás közben. Hiába bőgette a pártszolgálatos sofőr a motort, egy helyben pörögtek a hátsó kerekek. Balogh Mihályt kilökte Faragó a sárba. Ö is kiszállt. — Told meg, te nyavalyás! — rikácsolt habzó szájjaL Balogh Mihály bilincsbe vert kezével feszült a sárhányónak, arcába latyakot fröcskölt a kerék. Nagy nehezen kikecmeregtek a kátyúból, sötét lett, mire elindultak, vissza városba. Gyilkos hangulat lett úrrá a nyilasokon. Üt- közben megállás nélkül ütötték a foglyot, s ettől a kutya hisztérikusan csaholt. — Szemét..., elrontotta a karácsonyesténket — sziszegte Faragó. Balogh Mihály tompultan gubbasztott a hátsó ülésen. Túl volt azon, hogy szívére vegye a pofonokat, már azon is túl volt, ami elképzelhetetlen. És élt, még mindig élt —, ezt értette a legkevésbé, amikor néha-néha felpislákolt benne az öntudat parányi szikrája. Lesvárpusztán túl, az országút és a Rózsakanális között egy fácánkakas sétált a lucernatarlón. Ezzel a látvánnyal búcsúzott Németh László János az ismerős tájtól. A következő percben átgurult a rozoga autóbusz a Rózsakanális hídján és egyszerre szívszorítóan idegen lett minden. Gyermekkorában a hídig szokott cserkészni pajtásaival a költő. Külön-külön ismerték valamennyi eperfát, melyiken milyen gyümölcs terem: illatos hamvaslila, mézédes fehér, avagy sa- vanykás fekete? Tovább, Rábapatona felé már nem mertek engedni a csábításnak, különben öreg estére vergődtek volna haza. Tervezték, elmennek majd Eneséig, sőt Kényig is, ha nagyobbak lesznek, és akkor vonattal utaznak vissza a városba. Elérkezett az ideje annak, hogy Németh László János megismerje a Rózsakanálison túl kezdődő, képzeletét oly sokszor foglalkoztató tájat. Régi pajtásai közül senki nem tartott vele. Uj barátokkal, életre-halálra hozzá tartozó társakkal indult Sopronkőhidára, a győri MÁVAUT hatóságilag igénybe vett különjáratán. A bilincs egyik karikája az ő bal csuklóján, a bilincs másik karikája Bogdanov István jobb csuklóján. Ugyanígy egymáshoz bilincselve a többi bajtárs, fejük alig látszott ki a magas üléstámlák közül, gondba, némaságba merülten dülöngéltek a rá- zódástól. Mindannyian magukon viselték a kínzások nyomait. Arcukat nyílt sebek, daganatok torzították el, szakadt ruhájukat szenny- és vér- foltok borították. Hallgattak, mert ez volt a parancs, de ha megengedik a beszélgetést, akkor sem lett volna kedvük hozzá. Hallgattak a csendőrök is. Éberen, a fölény közérzetével. Számukra ünnephez hasonlított ez az út, egyenruhájukat simára kefélték, csizmájukat fényesre bokszolták, képüket gyulladásosra borotválták, az alkalom kedvéért. Karabélyuk tusát az autóbusz rácsos padlójához támasztották, úgy markolták a fegyvercsövet. Dr. Demeter Zoltán jólápoltsága, kincstári eleganciája bizarr tévedésnek tűnt az ócska buszon, a riasztóvá kínzott foglyok környezetében. Öt csupán az unalom kínozta, mindig a szájához emelte kesztyűs kezét, ha ásított. Mégis kitartott a szótlanság mellett, kurtán válaszolt, ha Faragó mondott neki valamit. (Folytatjuk.) Kérjük tisztelt L ügyfeleinket, hogy URH rádiótelefonokra 1971-re szóló megrendeléseiket vagy kötelező jellegű Igény bej elentéseiket szíveskedjenek vállalatunknak május 10-ig megküldeni mert azokat csak így tudjuk teljesíteni. Budapesti Rádiótechnikai Gyár Budapest, III., Polgár n. 8—10. Telefon: 686—080 (sorozat) Telex: 3618 (354) ÜT"
