Tolna Megyei Népújság, 1970. március (20. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-12 / 60. szám
FjV iorient- a külpolSfikáhan Washington I jabb vádemelés Az amerikai szárazföldi hadsereg katonai ügyészsége kedden négyrendbeli gyilkossággal vádolta meg, Ernest L, IVÍedina 'századost,' annak a századnak a parancsnokát, amely a hírhedt My Lai-j vérengzést hajtotta végre. ' Medina még. mindig teljés tagadásban van. Vadat emeltek további négy katonai személy, közöttük egv élhárítp tiszt ellen is, s velük együtt az 1968. március 16-i vérfürdővel kapcsolatban hivatalosan, megvádolt katonák száma tízre emelkedelT Medina egyik sz4- kaszparancsnoka, Calley főhadnagy, május 18rán áll hadbíróság ele. Időközben Saigonban bejelentették, hogy kedden két nagyobb szabású ütközet zajlott le amerikai katonai egységek és a DIFK erői között a kambodzsai határ közeiében. Az amerikaiak mindkét esetben tüzérségi és légi támogatást kértek. Bagdad Megegyezés a kurd felkelőkkel Irakban bejelentették, hogy a kurd felkelők és az iraki kormánycsapatok harca végleg befejeződött. Az iraki hír- ügynökség jelentése szerint most tért vissza észak-iraki útjáról Szattam Husszein, az iraki forradalmi parancsnokság tanácsának elnökhelyettese, aki egyben a kormányzó arab újjászületés szocialista pártja (Baath) regionális vezetőségének főtitkárhelyettese. Szattam Husszein — mint a hírügynökség írja — bejelentette, hogy rendeztek minden függőben lévő kérdést Észak-Irak ügyeivel kapcsolatban, és ezzel 'helyreállt az igaz tesvéri viszony a kurdok és az arabok között. Rapai Gyula, a Magyar Népköztársaság új moszkvai nagykövete átadta megbízólevelét N. Podgornijnak. a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökség^ elnökének. (Képtávírónkon érkezett) A San Francisco-i rendőrök brutális fellépése egy tüntető diák ellen. A diákok követeitek: a hatóságok ne engedélyezzék, hogy a katonai toborzók az egyetem területén tevékenykedjenek (Telefoto — AP—MTI—KS) Ciprus A lerroríslák nem tették le a fegy vert A szigeten a helyzet továbbra is feszült. Minden jel azt mutatja, hogy a terrorista szervezetek nem tették le a fegyvert és folytatják tevékenységüket, amelynek célja, hogy az imperialista tervek végrehajtásához kedvező állapotokat alakítsanak ki Cipruson — jelenti Nicosiából a Bolgár Távirati Iroda különtudósítója. A terrorista szervezetek felhívásainak terjesztése miatt letartóztattak három személyt, Larnakában pedig fegyvereket és lőszert találtak egy híd alá rejtve. A Makariosz elleni merénylet elkövetőinek és elleni határozott és erélyes fel lépéssel”. Cipruson folytatódnak a népes tüntetések Makariosz elnök támogatására. Észak-Irakban több mint egymillió kurd nemzetiségű él és Musztafa Barnazi vezetése alatt megszakításokkal 1931. óta fegyveresen harcol az autonómiáért. A kormány és a kurd képviselők tárgyalásairól az utóbbi hónapokban kevés szivárgott ki. Az AP szerint a kurdok autonómiát követeltek a kurd többségű területeken, s egyik legutóbbi feltételük az volt, hogy ellenőrizhessék az olajban gazdag Kirkuk tartományt. Egyelőre nem ismeretes, hogy rendezték-e, s ha igen, miképpen ezt. kérdést. llómn Tovább tart a kormányválság A jelek szerint szétoszlottak az utolsó remények is a középbal kormányformula feltámasztására Olaszországban. Francesco de Martino, a szocialista, párt főtitkára szerdán ismét találkozott Moro- val, aki immár egy hete folytatja puhatolózó tárgyalásait a négypárti kormánykoalíció felújításának lehetőségeiről. A tanácskozásról távozóban De Martino újságíróknak kijelentette: ..Minden probléma maradt a régiben, megoldatlanul. A kereszténydemokraták nem helyezkedtek olyan politikai platformra, amely számunkra elfogadható . lenne. " Amennyiben Moro is visz- szaadja a mebízást, a köztársasági elnök minden bizonynyal új választásokat ír ki, három évvel a jelenlegi parlament mandátumának lejárta előtt. Megkezdte a termelést a Belgrad közelében levő obre- nováci hőerőmű első, 200 megawatt teljesítményű egysége. A tervek szerint az erőmű teljes egészében csak 1980-ban készül el. s akkor 1500 megawatt teljesítményre lesz képes és 9 milliárd kilowattóra áramot, ad évenként. * Ivan Arhipov, a Szovjet-, unió külföldi gazdasági kapcsolatai állami bizottságának első elnökhelyettese Moszkvában megbeszélést folytatott A. G héroghescuval. a román atomerőbizottság első elnök- helyettesével. A megbeszélések a romániai atomerőmű építésével kapcsolatos együttműködés kérdéseire vonatkoztak. * . A budapesti diplomáciai missziók vezetői dr. Horgas Gyula kohó- és gépipari miniszter meghívására szerdán Győrbe látogattak, ahol megtekintették a Magyar Vagon- és Gépgyár néhány gyáregységét. valamint a város nevezetességeit. A diplomatákat az üzemlátogatásra elkísérte Púja Frigyes, a külügyminiszter első helyettese, a Külügyminisztérium több vezetője és vezető mukatársa. A vendégeket a gyárban Horváth Ede vezérigazgató kalauzolta. \ A nagy tetszéssel fogadott üzemlátogatás után dr. Horgos Gyula miniszter a megyei és a városi vezetők részvételével ebéden látta vendégül a megjelenteket. * Az Egyesült Államok dön- ’ tését követően kedden Olaszország és Hollandia is bejelentette. hogy bezáratja rho- désiai konzulátusát. Norvégia és Dánia még a múlt héten, hasonló értelemben döntött. Az ausztrál kormány a Biztonsági Tanácshoz intézett nyilatkozatában törvénytelennek minősítette a Smith-re- zsim'et, * A Francia Kommunista Párt nyilatkozatot Tett közzé, amelyben megállapítja, hogy a járási választások első fordulójában a párt jelöltjei nagy sikert arattak, mivel több, mint kétmillió szavazatot gyűjtöttek, ami azt jelenti, hogy az összes választók 24 száza1 éka szavazott rájuk. * Bomba robbant szerdára virradóan a Cambridge-i (Maryland) bíróság épületében. A detonáció szétvetette az esküdtek termét és lerombolta az épület bejáratának egyik oldalfalát is. A rendőrség szóvivője szerint a robbanásnak nem voltak áldozatai, de az épületben több százezer dollárnyi kár keletkezett. E bíróságépületben kellett volna a közeljövőben elkezdődni a Rap Brown .elleni pernek. Rap Brown militáns néger vezetőt azzal vádolják, hogy 1967-ben zavargásokra bujtogatott. * Provokátorok egy csoportja szervezőinek azonban még nem jutottak a nyomára.. A Demokrácia című nico- siai lap írta kedden, hogy ,,a Makarioszt fenyegető veszély továbbra is fennáll —, ahogyan veszélyben van Ciprus is. Az összeesküvés központja, amely az akcióra jelt adott, s amely bizonyára Cipruson kívül van, nem fogja megváltoztatni elhatározását. Ezért a kormánynak nem szabad késlekednie a fasiszta elemek és az imperialista összeesküvő ügynökök A Hangexponál összesítés készült a Budapesti Nemzetközi Vásár várható hazai és külföldi kiállítói részvételéről, a vásár előkészületeiről. Az 1970. évi BNV-n, az eddigi jelentkezések szerint mintegy 1200 külföldi cég vesz részt, amelyek — a tavalyihoz hasonlóan — valamivel nagyobb területet foglalnak majd le árubemutatóik számára, mint a hazai ki állítok. Az igények egyébként a rendelkezés re álló terület nagyságát messze túlhaladta: 33 országból jelentkeztek külföldi kiállít-', az idei BNV-re, 23 ország hivatalos kiállító ként vesz részt a vásáron. Idén a Hungexpo fokozottabban elősegíti kereskedelmi tevékenységet. Ismét megnyílik a külföldiek klubja. A klubbán 0 oá sár idő szakában rendszeres találkozókat szerve. majd a Hungexpo a kiállító külföldi és a hazai váll-,latok szakemberei számára. Uj szolgáltatásként bevezeti a Iiungexpo a service boy-szol gálától, ez gondoskodik majd arról, hogy a Idilföldiek viszonylag• csekély szabad idejüket kellemesen töltsék el Budapesten és általában megkönnyítsék itteyi munkájukat. A szolgálat elintéz asztalfoglalást, levelet, csomagokat kézbesít, beszerez színház- és mozijegyet. A külföldiek találkozóhelyéhez hasonló feladatot lát el a Mezőgazdasági Múzeum ■ rilletében megnyíló szakmai klub, amely a ■arai kiállítók rendelkezésére áll. Itt. találkozhatnak majd szakmai megbeszéléseken kívül ankétok, előadások, tájékoztatók lebonyolítására. (MTI) szerdán délelőtt behatolt a dél-vietnami ideig’enes forradalmi kormány kambodzsai nagykövetségének helyiségeibe — jelentik nyugati hír- ügynökségek. A zavargók először gyűlést tartottak, s ezután vonultak a nagykövetséghez. a dél-vietnami hazafiakat gyalázva. Az épület előtt kocsikat gyújtottak fel. majd betörvén a házba, hozzáláttak okmányok megsemmisítéséhez. Letépték az árbocról a BIFK zászlaját is. 1200 külföldi cég jelentkezeti a BIS V-r