Tolna Megyei Népújság, 1970. március (20. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-12 / 60. szám

$dV#S8«k8*á*A* KSffiyrfeá® $s 5>i?»ípMUpdó da Ti»«** TOLNA MEGYEI %a _ VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLfETEEl IVEPUJSAG É A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA j XX. évfolyam, 60. «átn. AHA: 00 FILLÉR Csütörtök, ÍSIO. március 13. Szorosabb, közvetlenebb munkakapcsolat Üléseseit a KISZ Tolna megyei Végrehajtó Bizottsága Szerdán délelőtt együttes ülést tartott a KISZ Tolna megyei Végrehajtó Bizottsága és a KiSZOV megyei vezető­sége. A soron következőként megtartott KISZ VB-ülés első napirendjeként a KISZ és a KlSZÖV együttműködésének tapasztalatait és a további fel­adatokat- összegezték az ülés Résztvevői. Ismeretes, hogy a KISZ KB és az.OKISZ 1967-ben együt­tes határozatot hozott a kis­ipari szövetkezeti mozgalom és a Kommunista Ifjúsági Szövet­ség rendszeres, tervszerű együttműködésének irányelvei­ről. A szerdán délelőtt meg­tartott tanácskozás lényegében két év munkáját értékelte. Ennyi idő telt el a határozat megjelenése és életbe lépése, gyakorlati érvényesülése óta. Á vita tárgyát képező jelentés, — amelyet Kiss Józsefné ifjú­munkás-felelős terjesztett a végrehajtó bizottság elé —, elöljáróban leszögezte, hogy a megye szövetkezeteiben dolgo­zó fiatalok az elmúlt két év­ben eredményesen vettek részt azoknak a gazdasági, politikai, kulturális feladatoknak a meg­oldásában, amelyeket a szövet­kezetek célul tűztek ki. Hagyományossá vált a „Ki­váló kisipari szövetkezet” címért folyó munkaver­seny. a „Szocialista bri­gád” cím elnyeréséért fo­lyó verseny, a „Ki minek mestere?” mozgalom csak­úgy. mint a „Szakma ifjú mestere” mozgalom. Jelentős eredmények születtek a KISZ-szervezetek mozgósító tevékenysége következtében a munka, az előállított áruk mi­nőségében is. A szállítási ha­táridők, ütemtervek teljesíté­sében ugyancsak élen jártak a fiatalok. Huszonegy brigád küzdött a szocialista cím el­nyeréséért, amit végül 18 bri­gád ért el. A jelentés hosszan foglalko­zott az ifjúság politikai és kulturális nevelésének felada­taival, valamint a fiatalok ak­tivitásának problémáival. Leg­több szövetkezetben igénylik a gazdasági vezetők a KISZ- szervezetek véleményét — ál­lapította meg a jelentés. Az „üzemi négyszög” keretei kö­zött jó az együttműködés a Szekszárdi Festő Ktsz-ben, a Tolnai Fémipari, a Bonyhádi Cipő és Vasipari, a Dombóvári Univerzál és többek között a Bátaszéki Fémipari Ktsz-ben. Sajnos, vannak szép számmal olyan szövetkezetek, amelyek­ben még ma sem tartanak igényt — igen helytelenül — az ifjú kommunisták javasla­taira. Jóllehet a KTSZ-szervezetek működésének személyi, tárgyi feltételei biztosítottak vala­mennyi szövetkezetnél, nem lehetünk elégedettek a szerve­zettség eredményeivel. A megye szövetkezeteiben több mint háromezer fia­tal dolgozik, viszont a KISZ-szervezeteknek ezer­nél alig több tagjuk van. A jelentés nyomán kialakult vitában többen is leszögezték, hogy szorosabb, közvetlenebb munkakapcsolatra van szük­ség a jövőben a KISZ Tolna megyei Bizottsága és a KI- SZÜV között. A végrehajtó bizottság ezt követően László Péter jelen­tése alapján megvitatta a bonyhádi járás termelőszövet­szervezetek érdekvédelmi te­vékenységének tapasztalatait, majd meghallgatta és jóvá­hagyta a KISZ Tolna megyei Bizottsága 1970. évre szóló ve­zetőképzési tervét. Szerdai ülését a KISZ me­gyei bizottsága és az MHSZ 1970. évi akcióprogramjának megvitatásával zárva a végre­hajtó bizottság. Magyar napok a moszkvai rádióban A Lenin-centenárium alkati mából március 16-án magyar napot rendez a szovjet rádió. A „vendégprogram” előestéjén Hars István, a Magyar Rádió és Televízió elnökhelyettese jelenti be a szovjet hallgatók- nak, hogy délelőtt 10 órától összesen hét és fél órában su­gározzák a Magyar Rádió nyolc műsorát a moszkvai 1-es adón. A magyar miísorszámok közé csak a szovjet rádió sz°* kásos napi híradásait és kró~ nikáit iktatják közbe. Egyebek között elhangzik Nemes Dezső „Lenin öröksége Magyarországoncímű elő“ adása, „Magyarország 1970.’* címmel körképet adnak ha­zánkról, a „Magyar kulturális panoráma’’ című műsor pedig szellemi és művészeti életünk.• ről nyújt képet szovjet bará­tainknak. Megszólalnak o ma­gyar nap műsorában a Lenin nevét viselő brigádok képvi­selői, s szerepet kapnak a Le­ninről elnevezett gyárak, ter­melőszövetkezetek is. Ugyancsak magyar rádiós- nap lesz Moszkvában hazánk felszabadulásának 25. évfordu­lója alkalmából, április 4-én is. Az ünnep napján nyolc és fél órában gyakorlatilag vala­mennyi itthon népszerű mű­sortípusunk jelentkezik. Egyórás irodalmi műsort is sugároznak o felszabaduló s óta eltelt negyedszázad ma­gyar irodalmából, s a nagy­szabású Budapest-műsorban egyórás Lenin körúti sétára invitálják a szovjet rádióhall­gatókat. Az ünnepi műsort a „Búcsú a pesti éjszakától” cí­mű hangulatos adás zárja. A magyar napok viszonzá­saként rövidesen nálunk Is sor kerül a szovjet rádió napjá­ra. (MTI) Ez történt a külpolitikában Varsóban véget ért a lengyel—nyugatnémet tárgyalások második szakasza, egy Laoszból érkezett hír szerint ülésezett a Vientiane-i minisztertanács. Washingtonban keltezett hírünk újabb vádemelésről számol be a Mi Lay-i vérengzés ügyében, a Ciprus szige­téről érkezett jelentések szerint pedig a terrorista szervez* tek nem tették le a fegyvert. Egy bagdadi hír a kiírd felkelőkkel kötött megegye­zésről számol be. míg római hírünk szerint tovább tart a kormányválság. Varsó Lengyel ~ n yugat német eszmecsere Péter János látogatása Wroclawban Március 11-én véget ért a háromnapos eszmecsere a Lengyel Népköztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság kormányának képviselői, Józef Winiewicz lengyel külügy­miniszter-helyettes és Georg Ferdinand Duckwitz nyugatné­met külügyminisztériumi ál­lamtitkár között. Az eszmecseréken részt vet­tek a két fél tanácsadó- és szakértőcsoportjai is. Mint a lengyel távirati iro­dának (PAP) tudomására ju­tott, a találkozó során érdemi eszmecsere folyt a kölcsönös kapcsolatok rendezése alapjai­nak kérdéséről. Az eszme­Souvanma Phouima, a Vien­tiane! kormány feje, szerdán rendkívüli minisztertanácsi ülést hívott össze a laoszi Hazafias Front Pártja Köz­ponti Bizottsága által már­cius 6-án előterjesztett 5 pon­tos javaslat részleteinek meg­tárgyalására. A javaslat — mint ismeretes — egyebek cserét április második felében folytatják. A lengyel—nyugatnémet tárgyalások második szaka­szának befejezése után a bonni küldöttség kommüni­két adott ki, amelyben „tár­gyilagos eszmecserének” ne­vezi varsói tárgyalásait, amelyeken „a viszony nor­malizálódásának alapkérdé­seiről” volt szó. Nyilatko­zott Boex, a varsói nyugat­német kereskedelmi kiren­deltség vezetője is, aki a tárgyalások egyik résztvevő­je volt. Véleménye szerint „az elért haladás kielégítő”. között tűzszünetre és eg)^,or­szágos politikai értekezlet összehívására vonatkozák, az­zal a feltétellel, ha az ameri­kaiak beszüntetik tevékenysé­güket az országban. A Vien­tiane! kormány jelezte a ha­zafias erők főhadiszállásának, hogy várja Szufanuvorig her­ceg futárát, aki újabb javas­latokat visz Vientianeba. Kedden este az amerikai külügyminisztérium szóvivője kijelentette, hogy az Egyesült Államaik jóváhagyna egy olyan megállapodást, amelyet a ha­zafias erők és a Vientiane! kormány kötne. A szóvivő, Carl Bartch, hozzátette azon­ban, hogy az Egyesült Álla­mok nem ismeri el Laosznak az 19#2-es genfi megállapodás által előírt semlegességét. Ezt azzal, áz állítással indokolta, hogy Laosz területén „észak- vietnami csapatok tartózkod­nak”. A laoszi amerikai beavat­kozás továbbra is a nem­zetközi érdeklődés előteré­ben áll, s ez állt a francia minisztertanács szerdai ülé­sének középpontjában is. Schumann külügyminiszter szerint a francia kormány nagy figyelemmel kíséri a laoszi fejleményeket, s a külső beavatkozás megszün­tet étét és a semlegesség visszaállítását kívánja, ugyanakkor javasolja az or­szág egységének helyreállí­tását. Egy amerikai beismerés közben a beavatkozás újabb bizonyítékát jelenti: a Pen­tagon közölte, hogy a Laosz- ba vezényelt katonák zsold- ját „frontpótlékkal’’ egészí­tik ki. Ez szöges ellentétben áll Nixon állításával, amely szerint az amerikai katonák nem vesznek részt a har­cokban. A Pentagon azt is elismerte, hogy Laoszban ugyanúgy havi 65 dollár frontpótlékot ad katonáinak, mint Vietnamban. (Folytatás a 2. oldalon). Márkus Gyula, az MTI tu­dósítója jelenti: A hivatalos lengyelországi látogatáson tartózkodó Péter János külügyminiszter és kí­sérete a szerda délelőttöt a nyugati lengyel területek köz­pontjában, Wroclawban töl­tötte. A kora délelőtti órákban küldöttségünk Stanislaw Pa- nek wroclawi tanácselnök kí­séretében városnézésre indult, s megismerkedett a több mint 700 éves város legszebb mű- en»Jékeivel. Stanislaw Panek a többi között elmondotta, hogy a Hitler parancsára „Festuhg Breslau vá” változ­tatott város 1945-ben óriási háborús károkat szenvedett Lakóépületeinek közel 70 százaléka elpusztult, vagy erő­sen megrongálódott, A népi Lengyelország negyedszázada alatt 150 00C új lakószobát építettek az anyaországhoz A Luxemburg; Munkás Szö­vetség (LAV) küldöttsége a SZOT meghívására március 7. és 11. között hivatalos látoga­tást tett Magyarországon. A küldöttséget Benin y Berg, a LAV elnöke vezette. A kül­döttséget fogadta Gáspár Sándor, a SZOT főtátlkára. A két küldöttség megbeszé­léseket folytatott a LAV és a SZOT kapcsolatairól. Mind­két fél szükségesnek tartja visszacsatolt ősi Odera-parti lengyel városban, amelynek most félmillió lakosa van, s az ország egyik kiemelkedő jelentőség# ipari, kulturális és felsőoktatási központja. A Városnézést követően Pé­ter János és a kíséretében levő személyek ellátogattak a Dóiméi mechanikai művekbe, ahol W. Kopec gépipari mi­niszterhelyettes — a gyár volt igazgatója — tájékoztatta kül­ügyminiszterünket a kollektí­va eddigi eredményeiről és terveiről. Péter János és kísérete a kora délutáni órákban Wroc- lawból különrepüiőgépen visszaérkezett Varsóba. Délután fél négykor a len­gyel külügyminisztérium Fok- sal utcai palotájában folyta- lódtak Péter János és Ste­fan Jedrychowski külügymi­niszter tárgyalásai. kapcsolatai továbbfejlesztését és a kéti szervezet további együttműködését a nemzetközi munkásosztály érdekeit szol­gáié kérdésekben. A luxemburgi szakszervezeti vezetők látogatást tették a vasasszakszervezetben, az Egyesült Izzóban és a Üunaá Vasműben. A luxemburgi delegáció szerdán elutazott Budapestről, (MTI) Laosz Minisztertanács Yientianelian Luxemburgi szakszervezeti delegáció Magyarországon

Next

/
Thumbnails
Contents