Tolna Megyei Népújság, 1970. március (20. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-01 / 51. szám
Építőnmnkásból főispán Beszélgetés Cser Sándorral TEN AGY SÁNDOR: KITALÁLT VIQASZ Tudhattad volna szótlan is: előbb elárult szemem, mint szavam; kezem: kezünk már boldogan suttogta, szinte nyíltan, vakmerőn — Tudhattam volna én ts: korábbi volt a jel, mint észrevettem; arcod: arcunk már önfeledten vállalta létét, szépítő csodáit — Hibáztat, korhol mégis most az ész — karmollak, ütlek, oktalan, hogy jobban szánhassam magam. Kitalált vigasz, gyér felismerés: mulasztásunk is összeköthet: elkéstem — és te elsietted. Egy szál gyufa A Budapesti Építőmunkás Szövetség 1945 április 12-én egyik régi, kipróbált harcosát felküldte a kommunista párt központjába, azzal, hogy ott új pártfeladatot fog kapni, — főispán lesz. Az építőmunkást maga Rákosi fogadta, ezzel a kérdéssel: egészséges? Az igenlő válasz után közölte, elmegy Tolna megyébe, főispánnak. — Én! Főispánnak?! És Tolna megyébe?! — hangzott a hitetlenkedő válasz. — Hiszen nem is ismerek ott senkit! Irtózom a közigazgatástól. .. Egész életemben nem kaptam mást tőlük, mint üldöztetést. .. Nem lehetne inkább Zalába? Ott legalább ismerős vagyok, ott nevelkedtem. — Nem, nem lehet. Pártközi megállapodás szerint Zala megye a parasztpárté, Tolna viszont a kommunistáké. — Párttag vagyok. Ha az elvtársak úgy határoztak, hogy oda kell mennem, akkor mennem kell. Tudom, nehéz feladatok várnak rám, de azt ígérem, mindig a párt és a munkásosztály érdekeit fogom képviselni. A pesti bérház olyan, mintha egy munkáscsalád életéről szóló film díszlete lenne. Szinte már szimbólummá nőtt, több emeletével, szűk, négy- szögletes udvarával, az elmaradhatatlan porolóval, körfolyosóival. Az egymás felett sorakozó, sötét „gangok” komoran hallgatnak. Lassan már csak ők lesznek tanúi a régi házkutatásoknak, csendőrlépteknek, elhurcolásoknak. A bérház egyik, első emeleti lakásában beszélgetünk a régi időkről Cser Sándorral, Tolna vármegye első kinevezett demokratikus főispánjával és feleségével. Mind a ketten túl vannak a hetvenedik éven, de egyikükön sem látszik az átélt idők vihara. — Milyen érzés volt. Cser elvtárs 25 évvel ezelőtt elindulni Tolnába? — Tele voltam szorongással. Meg tudok-e felelni a nagy feladatnak? Be tudok-e illeszkedni a vidéki városba, ahol nemigen tűrnek meg idegent, betolakodót. Nem okozok-e végzetes kárt, hibát a pártnak? Április 18-án indultam el Szekszárdiba, a Baranya megyei főispán vitt magával a kocsiján. Este értem a városba. Nagy meglepetés fogadott: égtek a villanyok. Tudniillik Pesten csak olaj mécsessel világítottunk már december óta — teszi hozzá magyarázatként. — Várták Cser elvtársat, tudtak az érkezéséről? — Nem, nem vártak. Egyedül álltam a Garay téren, csomagokkal megrakodva. Végre láttam egy rendőrt, és miután igazoltam magam, megkértem, keressen nekem valamilyen szállást. Végül egy katolikus pap fogadott be éjszakára. Kényelmes vendégszobája volt. Másnap meghívott ebédre. Délben nem egyedül várt. Egy magas, vöröses baj szú, szakállas ember volt nála. Herceg Eszterházy... Hirtelen régi emlék éledt újra bennem. 1920-ban, mint volt vöröskatonák, vörösőrök, — vagy kétszáz internált —, minden fizetség nélkül Lentiben, Nován, Szilágyon az Esz- terházyék birtokán dolgoztunk. Vajon mit akarhat tőlem? Ha protekciót kér, akkor jóhoz fordul... A birtokairól beszélt, a 200 hold meghagyásról. Kitértem a beszélgetés elől, csak ' annyit mondtam, most a fő feladat a termelés és a munka minél szélesebb körű megindítása. Minden mást e cél alá kell rendelni. Még ezen a napon felkerestem a szovjet parancsnokságot. Megismerkedtem Davidov őrnaggyal, Alejnyik alezredessel, Zsukov őrnaggyal, Tokarev alezredessel. Meglepte őket, hogy milyen jól beszélek oroszul. Elmeséltem, hogy Oroszországban voltam hadifogoly, a doni szénbányák egyikében dolgoztam. Tudatosan tanultam az orosz nyelvet, mert meg akartam érteni a forradalmat. Itt ismertem meg először a kommunista tanokat. Amikor az egyik elvtárs hazaküldött bennünket: „távárisi menjetek haza és otthon ti is csináljátok meg a forradalmat” —, én már közéjük tartoztam, forradalmár voltam. Itthon szívvel- lélekkel álltam a Tanácsköztársaság mellé. Megkértem a szovjet elvtársakat, segítsék a munkámat Meg is ígérték, — minden támogatást megadnak. Állíthatom, hogy féléves munkám során néha több megértést tapasztaltam az ő részükről, mint néhány honfitársam részérőL Az eddig mosolyogva hallgató, ősz asszony közbevág: — A férjem kicsit túloz. Nagyon sok segítőkész, kedves emberrel találkoztunk. Én néhány héttel később mentem le Tolnába. Pár nappal odaérke- zésem után felkeresett egyik faluból néhány asszony, szintén építőmunkás-feleségek. Megkérdezték, mire van szükségünk, mert ők szívesen hoznak ennivalót, ágyneműt. Nagyon jól jött a segítségük. — Nehéz napok voltak az akkoriak — veszi át ismét a szót Cser Sándor. — Szinte percről percre, óráról órára meg kellett harcolni mindenért. Hol élelemért, hol a vasutasok munkabéréért, hol réz- gálicért, cipőért, ruháért. Különösen nehéz volt a reakciós elemekkel csatázni, mert ekkor még nem mertek nyíltan harcolni. — Cser elvtársi A fél év alatt, amit mint főispán töltött el nálunk, mi volt a legkedvesebb élménye, mire emlékezik vissza legszívesebben? — A földbirtoklevelek kiosztására. Nemcsak a tolnai napok legszebb emléke ez, hanem életem legszebb, legemlékezetesebb napja. Tamásiban kezdtük meg a birtoklevelek kiosztását. Én, a kommunista ipari proletár, de földművesek ivadéka osztottam paraszt testvéreimnek a földbirtokleveleket. Ez most már nem szó volt, hanem tény, hosszú-hosszú évek harcos eredménye, az évszázadok óta elnyomott' parasztság első lépése a tényleges felszabadulás felé. — Cser elvtárs, az őszi választásokig volt Tolna megye főispánja. Amikor a kinevezési okmányát kézbe kapta, mit gondolt, meddig fog ez tartani? Tudta, hogy ez csak átmeneti állapot lesz?, — Igen, tudtam. Tudtam, hogy a párt oda szólít mindig, ahol szükség van rám. A megbízatásom is így szólt — rögtön mutatja is az eredeti okmányt —. „Pártközi megállapodás alapján önt... Tolna megye főispáni teendőinek ellátásával ideiglenesen megbízom”. Első pillanattól tudtam, a megbízatás csak ideiglenes. Az új feladat visszaszólított szakmámhoz. 1947-ben visszatértem Tolna megyébe — hidakat építeni. Hét híd építésénél én voltam a műszaki felügyelő, ellenőr. Nézzék meg! Mindegyikről van fényképem. Kemény harcot vívtam, mint főispán, de a hídépítés sem utolsó munka. Elmondhatom, hogy a két kezemmel is részt vettem a megye újjáépítésében. 1947-ben jártam utoljára Tolna megyében. Szeretnék ismét eljutni, szeretném megnézni a megyét, mennyit szépült, változott, és szeretném újra látni a hidaimat. Hiszen kevesen mondhatják el magukról — mondja mosolyogva, — hogy ugyanazon a helyen először főispánként, a politikai, állami élet helyreállításáért harcolt, majd pedig visszajött hidakat építeni. Cser Sándor 1896-ban született, tehát 74 éves. Habár nyugdíjas, mégis dolgozik. Rengeteg társadalmi munkát végez. Dolgozik a kerületi párt- bizottságban, az Építőmunkás Szövetségben, tagja a partizánszövetségnek. Mozgékony, tevékeny ember. Élénken reagál a politikai élet minden eseményére. Kitüntetései szinte elborítják az asztalt, amikor megmutatja azokat. Hamarosan dédnagyapa lesz. — Cser elvtárs! Mi a véleménye a mostani emberekről, fiatalokról ? — Más világ van most. A mai emberek lelkét nem szorítja úgy a hiány, mint a miénket szorongatta. Éppen ezért nem is ismerik úgy a harc ízét, mint mi. De talán így jobb... Lassan lépkedek lefelé a lépcsőn. 25 évvel ezelőtt... Akkor még nem is éltem... Nekem már történelem, kicsit megfoghatatlan, kicsit elvont... Az ilyen találkozások közel hozzák azt az időt... Igen! Találkoztam a történelemmel. .. KISASSZONDY ÉVA A kutya és a macska között az egyik nap vita támadt. A kutya az erősebb jogán nekirontott a macskának, de az se volt rest, nyaka közé szedte a lábát és átvetette magát a kerítésen. Az ellenségeskedést azonban nem hagyták abba, hanem a sűrű drótháló védelmében tovább acsarkodtak egymásra. — Nyau, miau, nyau! — si- vította a magáét a macska. — Kru, vau vauu — verte a vasat a kutya. Vitatkoztak, ordibáltak napFÖLDESl JÁNOS: EQY ASSZONYNAK Te vagy maradék életem igaz útmutatója, nincs még lelkemnek kiégett, elhagyott tarlója. Ezernyi béklyót üss elem, barackfa ágakon nyílik, bomlik a szerelem. Ezüst cseppű emlék felhői ringatnak, mint vadvizek a csónakot, gondtalan kamaszként kertünk kapudúcán állok, s várom ismét, mit leéltem: e gyönyörű holnapot. Csongay Sándornak egy szenvedélye volt: a kártya, az ital és a lóverseny. Harminchét éves korában már ott tartott, hogy tíz eszendeje volt nős, nagyon szerette a feleségét, aki megható lelkesedéssel igyekezett beosztani azt a kis pénzt, ami a kártyából, lóversenyből maradt. Persze, maga az asszony is dolgozott, takarékoskodott és férjét is takarékosságra intette, mondván, a siker és az élet titka: a takarékosság. .. — Nem is az a baj — mondta a felesége —, hogy lóversenyre jársz és veszítsz. Én nem bánom, ha egy férfi szenvedélyes valamiben és lehetséges, hogy néha nyersz is, bár én elképzelni sem tudom ezt a lehetőséget. Az igazi nagy baj az, hogy túl sokat beszélsz a barátaiddal a következő verseny esélyeiről, lovakról, a lovak szüleiről, tanácsokat . adsz fölépyesen,. mert ismered jól a lovak családfáját is, aztán kinn, a versenyen elveszted az utolsó fillérünket, minden tudásoddal együtt. De még itt sincs vége a bajnak, mert a vesztett verseny- után jön a kiértékelés és megint vége-hossza nincs a sok lóbeszédnek, hogy a Daru II bejött volna, ha le estig. Elfáradtak, de a szócsatában egyik se győzte le a másikat. Elindultak hát, hogy keressenek valakit, aki igazságot tesz közöttük. Mentek, mendególtek a kerítés két oldalán, mely hosszan, egészen a patakig nyújtózkodott. A víz túlpartján, kicsiny agvagpadkón ült, akit kerestek; a környék legöregebb és legbölcsebb békája. Hozzá fordultak, hogy döntse el a vitát. — Nyau, miau, nyau! — Adta elő véleményét a macska, miközben összeszűkült szemmel a békára meredt, és fölmérte, hogy belefér-e egy ugrásba a túlsó part. — Kau, vau vauuu! — A kutya büszkén körülnézett, leste, hogy az igazság hallatán vajon eltátják-e a szájukat a zenekari próbához készülődő tücskök. A béka- tényleg bölcs volt, éppen ezért hosszasan gondolkodott, nehogy elhamarkodottan ítéljen. Gondosan megvakarta a hasát, majd jobbra hajtotta fejét, balra fordította, egyik szemével a macskára lesett, másikkal a kutyára. Széles békaszája bölcs mosolyra húzódott, és miközben a szürkületből földerengő csillagokra függesztette tekintetét, halkan, de tiszta, érthető hangon kihirdette a döntést: — Brekekekeke breke. A patak csobbanó vize ösz- szecsukódott mögötte. Czakó Gábor nem marad, de az anyja is ilyen volt, megbízhatatlan, aljas, jellemtelen ló, aki egyszer remek formát mutatott, máskor meg teljesen indokolatlanul lemarad. Aztán hosz- szan magyarázzátok egymásnak, milyen csodálatos véletlen volt, hogy az a ló jött be, akit mindenki várt, de arra meg nem lett volna érdemes pénzt feltenni, hiszen siker esetén is csak nagyon keveset fizetett. Viszont, ha bejött volna az a ló, aki nem jött be, mert lemaradt, akkor rengeteget fizetett volna, tehát tulajdonképpen helyes volt arra játszani, aki lemaradt. És így múlik el, édes fiam az életed, lóbeszéddel, értelmetlenül, pénztelenül, mert any- nyit nem lehet keresni, ameny- nyit kártyán és lóversenyen el ne lehetne veszteni. Persze, vasszoj-galom kell hozzá, de szorgalomban nálad nincs hiba: el nem mulasztanál egy vei'seriyt, a világ minden kincséért sem. De azért mégis szeretlek — fejezte be nőiesen hegyib'-'—ódét az asszony. A férfi elnéző mosollyal hallgatta, mert ő már tudta, hogy kezében van a szerencse, tudta. hoey a holnapi nagy halmozáson rengeteget fog nyerni és akkor az asz- szony végre meg fogja érteni, hogy mégis ő az okosabb kettőjük közül. _ A tipp teljesen biztosnak látszott és csodálatos módon kiderült, hogy az is volt. A halmozás bevált és Csongay Sándor hatvanháromezer forintot nyert. Készpénzben. Az összeget mindjárt a verseny után ki is fizették, a kasszánál. A férfi elszédült és legszívesebben sírni szeretett volna örömében. Most majd odaáll az asszony elé és odaadja neki az egész pénzt. Igazán megérdemli. Amikor azran délután egy barátja említette, hogy nagy pókercsafa lesz a lakásán, a szerre felcsillant. Addig üsd a vasat, amíg nyersz — mondta magának és már látta lelki szemével, amint kikerokítj a ha/tvanháromezret. — ami nem is sóik —, pontosan százezerre, ami már jobbon hangzik. É.<? elment pókerezni. Fzés2 éijei látszottak, vasszororlommal, fáradhatatlanvl és Nándor eleinte vesztett. Rnzgel kilenckor már vége is volt a játéknak. Sándor minden fillérjét elvesztette Agvo-n dohányozva elgyötörtem, sárréten ért haza Az asszony szótlanul készítette el a reggelit. A férfi maga p.lé meredt és a sok elvesztett nénzre gondolt Oérvif^, mozík’ifltta) vette elő pináját mestömte. maradék kis dohányával, gyufát vett elő és rágyújtott Az asz- szonv enyhe szemrehányással mondta: — Látod: szívem. E7ÉRT nem fogunk ntj semmire sem menni, mert te könnyelmű vagv. TTi gyufával gvúítasz rá a répádra, amikor pedig ég a gáz... KIRÁLYHEGYI PÁL Az ítélet