Tolna Megyei Népújság, 1970. március (20. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-08 / 57. szám

I

,,Marek Venczel táncz s illemtanár úr városunkba érkezvén, tudatja a t. ez. és nagyérdemű, úri közönséggel, hogy kurzusait a sz.űkebb körűján- telligencia lányai és ifjai részre a nagyvendéglőnek Braun Soma úr által rendelkezésre bocsáj- tott emeleti táneztermében megkezdi. Okíttatnak a társasági érintkezéshez nem nélkülözhető valamennyi tánezok bécsi és prágai methódus szerint, valamint az illdomos konverzáiós szabályai, A kurzusok idején zenét Braun Soma úr műin tézetének ismeretes hangászai szolgáltatnak. Kéretik a t. ez. és 'nagyérdemű úri közönség méltányos pártfogolása.”

Néhai Marek Vencel úr az országot járó osztrák, cseh és morva vándor tánctanítók sorába tartozhatott, amelyet máig sem ábrázolt másképp az. irodalom, mint komikusán. Marék úr polkát, mazurkát és bécsi valcert „okított”, mely utóbbit néhány évtizeddel korábban még erkölcs- tomboló mivolta miatt hivatalból kárhoztatott a bécsi hercegérsek. Marek úr. ezenkívül illeme’ is oktatott.

Kinek, mit, hol és hogyan tanítanak mai, immár konszolidáltabb viszonyok között élő. de társadalmilag alig valamivel jobban megbecsült utódai ?

ÖSSZTÁNC

. A tánctanár — névjegye szerint: koreográfus, oki. táncpedagógus — a tánciskola előszobájában ül, nem messze a pénztárosnőtől. A nyitott ajtón át belát a terembe, de időnkint fel is áll, odasétál és félvállal néhány percig az ajtófélfát támasztja. Termetes, erős férfi. Megjelenésében a komikumnak nyoma sincs, az érkező-távozó fiatalok előtt észrevehető tekintélyt élvez, keresztnevén „bácsinak” szólítják. Szombat esténként a tánciskolában- „össztánc” van. bárki jöhet, aki a belépőt megfizeti. Ilyenkor nem tanít, csak ellenőriz.

— Rendfenntartok — mondja mérsékelt lelkesedéssel és mosolyog.

— Kell ?

— Mostanában már nem nagyon. Errefelé nem is volt sok rendbontó; aki akadt, megfékeződött. Látja azt a iangaléta gyereket, azzal a hát- borzongató frizurával? Három hete szüntették meg a rendőri felügyeletét. Makacs verekedő fajta, de ilyen nincs sok; nem ez a.jellemző, r .

— Hanem rhi ?' — Nézzen körül! Az, hogy a túlnyomó többség nem tud táncolni. Nemcsak itt,. egyebütt sem. Szeretnék, ’de sejtelmük sincs róla. A mái fiatalok csak kétféle .táncot ismernek. A lassút, meg „valami jó gyorsat”, de általában mindenre ugyanazt' járják. Többnyire a jő öreg tangót, már jó, ha a swung alaplépéseit. Az egymást követő — és ha valaki csakugyan tudja — egytől egyig szép új, modern táncokból divat, vagy éppen divatőrület hamar lett, de tényleges tudás csak elenyészően csekély mértékben. Szomorú figyelni, hiszen a modern táncok ritmusgazdagsága, úgy is mondhatnám: szabálytalan szabályossága, tulajdonképpen pompásan kielégíthetné a fiatalok mozgásigényét.

Marek Vencel úrtól a felszabadulás utánig, pontosan 1949-ig. a tánctanítók munkája, működésük engedélyezése a belügyminisztérium hatáskörébe tartozott. Csak ezután került át a művelődésügyi miniszterhez, jogos célzásként arra, hogy a tánc nem annyira közbiztonságot veszélyeztető ténykedés, mint szórakozás, sőt művelődés is. Hozzáteeendő azonban, hogy ennek a szórakozásnak az ötvenes években különböző, bal kézzel plántált tilalomfák igyekeztek útját állni. Táncoktatókörökben máig emlegetik annak a művelődési háznak a példáját, ahol a beTánc és ollem

lépőt az igazgató sportmezes, támadó állásba

elyezkedett, bokszkesztyűs fényképe fogadta az rdábbi felírással: „Szvingelők figyelmébe! Az igazgató NB H-es ökölvívó-bajnok!" Ez idő tájt a „nyugati tánc” valóságos szentségtörészámba ment, persze táncolták, de magánlakásokon, „érzés” szerint össze-vissza. A modernként ismert táncok egyik-másika egyébként 10—15 éves késéssel érkezett el hozzánk!

LÁNYOK ÉS FIUK

A megye egyik gimnáziuma végzős osztályában harmincnyolcán vannak. A lányok túlsúlyban. fiú mindössze tíz. Hét lány és öt fiú járt tánciskólába. Nem mintha a fejenkénti kilencven forintos tandíjra a többi szüleinek nem telt volna, hanem mert minek? Leány válaszok:

— így is azt táncoljuk, amit a zenekar játszik.

— Ahogyan a fiúk vezetnek.

— Persze, hogy jó táncolni! Csak éppen fáj az embernek utána a lába. meg letapossák a cipőjét.

— Amelyik fiú nem issza végig az estét, azzal

jó.

— Táncolni persze • ők sem tudnak, de azért ellötyögünk valahogy.

Egy fiatalember.

— Nem sajnálom azt a százast! Egészen másképp mozog a lábam.

Az osztályfőnök:

— Nemcsak a parketten. Az az igazság, hogv seregnyi gátlástól szabadulnak azok a fiatalok, akik az elemi tánclépéseket, na és persze'az illemszabályokat ismerik. Nem a gátlástalanokká váltakra ;gondolok, hanem arra, hogy a jól táncolok természetesebbek. magabiztosabbak, ha úgv tetszik, felszabaclultabbak a többieknél.

Erre a Német Demokratikus Köztársaságban már jó ide ie rá jöttek. Ott miniszteri rendelet kötelezi az iskolások társasbSnotahulását tizenhárom és tizenöt éves kor között. Nálunk az idősebb generációhoz tartozó tanerők közül sokan határozott ellenlábasai a diákok tánc. iránti hajlandóságának.

TÁNC A SRIG ; *

A „magyarországi táncpedagógusok negyvenkét százaléka Budapestén dolgozik. Háromszáz- hét személyből százhuszonnyolc; A .többi vidéken. Legtöbben Szolnok megyében (19), legkevesebben Tolnában és "Vasban (4—4). A szám alacsony, az elosztás rossz. A félszabadulás utánig a táncoktatói képesítéshez négy polgári kellett és három-, később csak kétéves táncmesteri tanfolyam. 1956 után, a hivatásos táncegyüttesek tagjai közül érkezett az utánpótlás, javarészt érettségivel. Az idén hatvanketten kezdtek az Állami Balettintézet tanfolyamán, ezek 1969 elejével „szabadulnak”. Még egy hasonló létszámú tanfolyam végzettjeire lenne szükség, hogy a társastánc-tanítást átsegítse az elemi létszámgondokon: ■— nem a fővárosban, hanem elsősorban vidéken.

Az egyik legtekintélyesebb fővárosi táncmester —, akinek nevét plakátok, villamosok belsejében kiragasztott cédulák hirdetik — het- venhárom éves. A most működő háromszázhét táncpedagógus közül száztizenhárman ebben az évben, tizenöten 1969-ben érik el a nyugdíjkorhatárt. Nyugdíjba azonban akarva se vonulhatnának, mert a táncoktatói munkaközösségek létrehozásakor megfeledkeztek a nyugdíjjogosultság biztosításáról. Aki valamikor, ifjú fővel, erre a pályára adta a fejét, abban a kevéssé megnyugtató tudatban ügyködhet, hogy ereje fogytáig, vagy ha úgy tetszik: haláláig nem szakad el a tánctanítástól.

JLET__ÉS__PEDAGÓGIA

A Népművelési Intézet szakembere:

— A tánc, legfejlettebb fokán, épp oly művészi sport, mint a műkorcsolya, és egyre többen így is akarják megtanulni. Ezek a tánc igazi szerelmesei, akik kemény munkával gyakorolnak, úgy is mondhatnánk, hogy edzenek. Képzésükhöz pedagógiai tudás kell, méghozzá nem kevés.

1967. áprilisában, kétszáz kisebb-nagyobb kollektívában, háromezer fiatal igyekezett az országban „versenyfokon"' táncolni. A versenytánc Csehszlovákiában és a Német Demokratikus Köztársaságban roppant népszerű. Nemzetközileg megállapított szabályai és világszövetsége is van. A bontakozó elképzelések szerint középső szint a zártkörű táncklub lenne, a KISZ égisze alatt, mérsékelt irányítással, kulturált táncolási lehetőséggel.

De hol?

A háború előtti tánciskolák jó része időközben tucatszor változott, más és más rendeltetést szolgál. A művelődési otthonokban a többnyire szűk termeken tucatnyi szakkörrel kell osztozni. A zárkörű klubok helyett a táncolni vágyó többség részére a zártkörűnek cseppet sem mondható vendéglátóipari helyek maradnak. És itt érdemes néhány szót vesztegetni Marék Vencel úr mesterségének másik címerére, az illem- tanításra.

ILLEM

A bevezetőben említett össztánc egyik szünetének végén, felkérés a büfénél:

— Gyere Maja, rázzunk!

A tánctanár:

— Nem valamilyen huligánbanda tagjai. Talán csak a jó ég tudja, de ők maguk biztos nem, hogy a társadalmi érintkezés miféle kötöttségei ellen tiltakoznak az effajta lezserséggel ? Tény azonban, hogy az illemtanításban nem nagyon mélyedhetünk el. Ha valaki hoz valamilyen, "többé-kevésbé elfogadható illemérzéket otthonról, úgy jó, ha nem, akkor itt csak keretekei, formákat kaphat.

Illemtankon, yv a felszabadulás óta több is napvilágot látott. Értékükről a szakemberek véleménye megoszlik, gyakorlati hasznuk édeskevés.

Néhány vezérszó az ipari tanulók tánctanfolyamainak illemtani anyagából: köszönés; bemutatkozás és bemutatás; témaválasztás beszélgetés közben; ajándékátadás bal-, átvétele jobb kézzel; pontosság vendégségben és randevúnál stb.

Összesen harmincegy pont, amelyeket olvasva, csak az mosolyogjon, aki világéletében mindig bal kézzel adta és jobbal vette át az ajándékot. Fontosak a formák, kétségtelenül azpk, de... Kevés az illem, ha csak külsőség, ha mö- güle hiányzik á belső tartás. Nem biztos, hogy a háromszázkét tánc- és illemtanárt kivétel nélkül ez á felismerés vezeti, ámbár a legjobban képzett és legjobb szándéktól vezetett „szakember” sem tehet többet, mint amennyire képes. Sokan, talán a többség, csak a régi és új illemkódexekben körülírt formák szabatos megtartását, tehát a külsőségeket érzik fontosnak. Bizonyos azonban, hogy az illemre, emberi magatartásra nevelés nem lehet csupán háromszázkettejük feladata.

(Élet és Irodalom, 1967.) ORDAS IVÁN

Raquel Welch, jelenleg a legfelkapottabb és a legesinosabb hollywoodi sztárok egyike Párizsba látogatóit, hogy felfrissítse ruhatárát. Versengtek érte a legismertebb francia divattervezők.

KIVÁNCSI

KAMERA

F!z a majom láthatólag nem ismeri a „Ne utazz majommal!” — szövegű állítólagos autósbölcsességet. Reméljük, a rendőri figyelmeztetés hatásos lesz.-1 49*«:*«** ■

Szakáll vagy nem szakáll? Lulu, a világhírű angol pop-énekesnő férjével, Maurice Gibb-bel xíj musical főszerepére készül. „Uj szerep — új szakáll” jelszóval próbálják kialakítani Maurice fizimiskáját.