Tolna Megyei Népújság, 1970. március (20. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-08 / 57. szám
A Az őslakosok szeretik Wolf Györgyné az őslakosok egyike: — Bátaapáti sosem volt valami gazdag hely, de az őslakosok mégis ragaszkodnak hozzá. Még azok sem tudiák feledni, akiket kitelepítettek, vagy valamilyen oknál fogva elköltöztek innen. Ha csak tehetik, még azok a bátaapátiak is szívesen jönnek ide vissza látogatóba, akik külföldön vagy valahol itthoni városban élnek, és sokkal jobban, mint ahogyan itt éltek. Pedig ezeken a meredek hegyeken nagyon sokat verejtékezett mindenki. Szántani csak egy oldalra lehetett, de néhol még egyre sem, mert annyira meredek, volt a lejtő s csak az ásó és kapa jöhetett számításba. A trágyát mindenki a fején hordta fel a hegyre, mert kocsival nem lehetett. A legutóbbi időkig dívott a háziipar: a klumpakész’tés és székkötés. Majd minden házban akadt ilyen iparos. Lánykoromban még temolomba is klumpában jártunk. A klumoát az ajtóban hagvtuk, s kötött hímzett pacskerben mentünk be. — Mi vonzza ennvtre a7 őslakosodat Bátaanátihoz? — Az. hogy itt születtek, dolgoztak. Borbély csak hét végén Klenner Adolf nyugalmazott evangélikus lelkész: — Idestova hat évtizede lesz, hogy ide kerültem. Magam sem tudom miért, de megszoktam, megszerettem ezt a kis falucskát. Azért maradtam itt. Pedig közben hívtak máshova, nagyobb helyre. A városi ember el sem tudja képzelni, hogy egy ilyen kis faluban milyen gondokkal küszködnek az emberek. Borotválkozni, nyiratkozni például csak szombaton lehet, mert akkor van borbély. Viszont nagy erénye a falunak, hogy lakói mindig békességben éltek egymással: a telepítés előtt is most is, pedig Ugyancsak sokféle ember verődött össze. Egyesek hiszik, hogy valamikor még nevezetes hely lesz Bátaapáti. Híre ment ugyanis, hogy valami üdülőt és üzemet építenek ide a hegyekbe. Nem tudom mi igaz belőle, de erre a hírre egyesek már megváltoztatták dz elköltözése szándékukat. „Szeretem a természetet44 Bátaapáti és környéke mindig bővelkedett vadban. Az erdőség egy részét a gróf Appo- nyi család bírta, és természetesen vadászkastélyt rendeztek be maguknak. A kastélyhoz némi kertészet, szőlészet, gyümölcsös is tartozott. Az Apponyiak a bátaapáti rezidenciájukat a szó legteljesebb értelmében vadászkastélyként használták: benne sosem laktak állandóan. Csak kiruccantak oda vadászni, s ha úgy hozta kedvük, pár hetet is el- töltöttek ott. A kastély most az állami erdészet tulajdona, s egyik vezető beosztású dolgozó, Krahun Elemér lakik benne. Kényelmes, tágas otthont ad Krahunéknak a kastély, bár a mai igényeknek megfelelően már többször is módosítottak rajta. A konyha kövezete például új, de a szoba padlózata régi. Érdemes megemlíteni, hogy a padlózat 50—57 centi széles deszkákból áll, ám szélességük ellenére sem görbültek meg. Ritkaság az ilyen. Az ajtók vasalása a régi építészet jegyeit viseli magán: cirádás pántok, a mai készítésűektől teljesen eltérő zárrendszer. A falak majd méter vastagságúak, pedig az épület csak földszintes. — Ennek az az előnye — mondja Krahun Elemér —, hogy télen egyenletes meleget tart, nyáron pedig a nap hevétől nem melegszik át any- nyira, mint a mai típusú épületek. Kint akármilyen kánikula van, .idebent nem lehet lepihenni ebéd utáni szunyókára takaró nélkül. — Mióta laknak Bátaapá- tiban ? — Több mint egy évtizede. Megszoktuk, megszerettük ezt a helyet. Nem is kívánkozunk el innen. Akárki vetődik ide, mindenkinek megtetszik ez a gyönyörű táj. Csak ki kell nézni az ablakon: hegyek, völgyek, erdőség. Télen-nyáron szép ez a táj. Csakhát az emberek többsége megelégszik azzal, hogy látta mindezt, jól érezte magát, de annyira már nem ragaszkodik hozzá, hogy az életét összekötné vele. Én nagyon szeretem a természetet, ezért is tudok elgyönyörködni e vidékben szinte mindennap, annak ellenére, hogy az ittlétem alatt megszokhattam. Aki igazán szereti a természetet, sosem tud betelni vele, márpedig én szeretem. — Néha nem jut eszébe, hogy azért mégiscsak jobb lenne városban? — A város számomra nem tudja nyújtani azt a sokszínű élvezetet, mint a természet: az erdő. Ami pedig a kultúrát illeti ... Manapság már ilyen tekintetben sincs a világ végén Bátaapáti, vagyis hát a mi munkahelyünk, az erdő. A televízió meg a rádió hozzánk is mindent eljuttat. Ha jói belegondolunk a legtöbb városi ember számára is csak a televízió és a rádió jelenti a kultúrát, hát akkor miért cserélném fel Bátaapátit a városért? Igaz, városban könnyebb a bevásárlás. Most például éppen leltároznak a bátaapáti boltban, ilyenkor bizony nagy gond, ha hiányzik valami a háztartásból. Városban, amikor az egyik boltban leltároznak, nyitva áll a másik, itt viszont nincs választék, mert egy boltunk van. Dehát ez is megszokás kérdése. Számomra mindenképpen jobb ez a városnál. Köresút az erdőben A faluból déli irányba húzódó völgyben hosszú időn keresztül tapostuk a sarat, míg felbukkant egy kis házikó. Erdészlak. Széles Ferenc kerületvezető erdész lakik benne. Bátaapáti nem önálló köz- igazgatási egység: tanácsa tavaly égyesült a mőcsényivel — Mőcsény székhellyel. Lakosainak száma 550 körüli, a negyvenes évek végén még ezer volt. Vadkerti T. István tanácsi kirendeltségvezető: — A mostani lélekszám már jó pár éve tartja magát, mert az elköltözők helyébe újak jönnek. A háborút követő betelepítés után más volt a helyzet: a betelepítettek egy része nem maradt meg. Heves megyéből például 90 család került ide, de most legfeljebb hármat lehet belőlük találni. A felvidékieknek is csak a fele maradt itt. Most is szállingóznak az emberek: — Hogy érzik magukat e félreeső helyen? Széles Ferenc kész a válasszal : — Megszoktuk. Nekünk erdészeknek az ilyen hely nem el is, ide is. Az a megfigyelésünk, hogy többnyire kisebb helyről költöznek ide. Kültelkekről, például Orbópusztáról. Itt rendkívül olcsó a ház. Har- minc-negyvenezer forintért nagy és jó állapotban lévő házat lehet kapni. A falu legnagyobb és legértékesebb magánháza is 90 000 forintért kelt el. Legtöbben megszedik magukat a faluban, aztán továbbállnak: elköltöznek valami nagyobb helyre. A betelepítés óta csaknem teljesen kicserélődött a lakosság. Átmeneti községgé — átszálló hellyé — vált Bátaapáti. Pedig munkaalkalom is bőven akad: erdészet, oltványtelep, termelőszövetkezet, bánya, de könnyen elérhetők a bátaszé- ki és bonyhádi üzemek is. félreeső, mert ott a munkahelyünk. Neki valóban nem kell messzire menni a munkahelyére, mert mihelyt kilép az udvarból, köröskörül erdőség. Az erdészlak rövidesen közelebb kerül a faluhoz. Az erdőgazdaság kövesutat építtet néhány kilométer hosszúságban, hogy könnyebben meg tudják közelíteni az erdőrengeteg belsejét. Ha száraz az út, még elvergődnek valahogy a gépjárművek is errefelé, de mihelyt esik egy kis eső, tehetetlen a motor. Lovakkal pedig képtelenek a fatömeget nagyobb távolságra szállítani. A ló ugyan még mindig nélkülözhetetlen az erdőben, belátható ideig az is lesz, de főként arra való. hogy a vágásoktól a génekkel megközelíthető rakodókig vontassa a fát Az erdei út építése tulajdonképpen már meg is kezdődött: kicövekelték a nyomvonalat, hozzáláttak a földmunkálatokhoz, és a helyszínen van egy csomó építőanyag. Változó táj üveghuta egykor falunév volt* ma már csak dűlőnév. Ez a falu néhány kilométerre feküdt Báta- anáritól, később megszűnt az ön- áúósága, és Rátaapátihoz csatolták. Még a háború utáni években is falunak nevezték, bár az elnéptelenedés rendkívül gyors fo- ’vamját élte. ötvennégy portából állt Üveghuta, s egv kis kápolnából. A kápolna kivételével lebontották teljesen, helye fokoza.- tosan azonosult a környező erdő« séggeL Valamikor vagy 109 holdnv* jól termő szőlő voú e hegvoldaiakon« ma talán őt holdat lehet találni, de az is az utolsókat „rú^la**. Az egvik hervtetőn lévő szőlőterület^ her. szerpentin vezetett fel E területek zömét már az erdő uralte» vagy éonen a kopár semmiség,- víssé odéhb pedig nagviízemi gyümölcsös kelti fel a figyelmet. A falu utcáin villanyoszlopok sorakoznak. Persze másutt is, ez mananság nem ú.iság. De az említést érdemel, hogy ez a parányi, eldugott falucska kapta meg legutoljára Tolna megyében a vil-» lányt. Nincs még egy évtizede. De végül ide is eljutott a villany. Ugyanakkor idejárnak évek óta a fővárosiak, a bátaapáti vadász- társaság tagjai s vendégeik. Vonzza őket a szép táj, a számukra romantikát jelentő eldugott és sorvadó falu. Átszálló hely Röfögő vadászkutya A bátaapáti nagyvadas vadásztársaság 'vadőre Kása József. Fiatal ember, éppen családi örömök elé néznek. Néhány évvel ezelőtt "került ide Budapest környékéről. Élethivatásnak választotta a vadászatot. Vadászberkekben szinte legendák keringenek róla, hogy milyen jó lövő, milyen jól ismeri a terület vadállományának szinte minden mozdulatát, és szívósságát is sokan emlegetik. „A szervezete .edzett, mint a vadé” — mondják róla, s nem véletlenül. Kösse fel a felkötnivalóját, aki lépést akar tartani vele a havas hegyoldalnak-felfelé — Megszokta ezt a vidéket? — Meg is szerettem, nemcsak ’ megszoktam. Csak addig volt szokatlan, amíg nem ismertem meg a területet. Azzal kezdtem, hogy szinte állandóan jöttem-mentem az erdőben, így aztán gyorsan meg tudtam ismerkedni az állománnyal. A vadászház udvara tele kutyákkal: kisebb, nagyobb, ilyen fajta, olyan fajta. — A vadásznak nélkülözhetetlen segítőtársa a kutya — vallja Kosa József. Valaki közbeszól: — És a vaddisznó .. I ■— Ja, igen — hagyja helyben a ‘»adör. Nem értem az egészet, ám csakhamar beavatnak egy nem mindennapos históriába. Kása József vadmalacot talált az erdőben. Megfogta és hazavitte, hogy felnevelje. A vadmalacnak nagyon megtetszett a vadász vendéglátása: szépen fejlődött, s a maga módján hálás volt a jó tartásért. Amikor a gazda közeledett 02 ólhoz, megismerte, tudta, hogy jó falatokat kap. A vad ösztönök meglehetősen eltompultak, szívesen vette a malac, ha a vadász megsimogatta, s amikor egy kis kimenőt kapott az udvarba, hűséges kutya módjára állandóan követte jótevőjét. Egyre nagyobb leit a bizalom: a. vadász már a kaput is nyitva merte hagyni, mert a malac nem tágított mellőle. Ha sétára indult, a malac oda is elkísérte. Uj környezetét annyira megkedvelte, hogy attól a bozótos, makkos erdő sem tudta elcsábítani. Sőt, amikor találkozott a vadon élő „atyafiságával”, az sem zavarta különösebben: nem verődött hozzájulc, a vadász mellett maradt és szépen hazabandukölt. Már lassan hároméves lesz. A malacból disznó lett, s nem egyszer kap arra is engedélyt, hogy egyedül barangoljon a környéken, amit hűségével hálál meg. Mindig visszatér. Kása József közben rájött, hogy a megszelídített vaddisznó nagyszerűen helyettesíti a vadászkutyát. Nőivarú lévén, az erdőben gyorsan felfigyelnek rá a vadkanok, s megkörnyékezik. így aztán gyakran alkalmazza vadászatra. Nem is lebecsülendő s'kerrel. Már jó pár vaddisznót elejtett segí*sénével. Amikor vele együtt megy vaddisznólesre, majdnem mindig szerencséje van. A nagy gonddal felnevelt vadmn.lac hűsége nagyon sokszor kiállta a próbát. Immár természetes, hogy ha a vadász valahol az erdőben úgy látja, hogy nem kívánatos tovább a vaddisznó-vadászkutya jelenléte, egyszerűen útnak indítja hazafelé. A vaddisznó már 10—12 kilométerről is hazament egyedül a bozótos erdőn keresztül. Valaki egyszer észrevette az esti félhomályban, hogy az állat követi a vadászt, csakhogy a követőt vadászkutyának vélte. Akkor döbbent meg, amikor a kutya — röfögött. El is mesélte a faluban: „Kása József olyan különleges vadász, hogy még a kutyája is röfög.. BODA FERENC Bátaapáti
