Tolna Megyei Népújság, 1970. március (20. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-25 / 71. szám

r^n ? * í am cm levelezőink írják GAZDAGODIK TAMÁSI Felszabadulásunk jubileumi évé­ben Tamási község jelentős be­ruházásokkal és számos .létesít­ménnyel gazdagodik. Mintegy egy­millió forintos beruházással kor­szerűsítették a Fő utcai közvilá­gítást. mert higanygőzlámpákat szereltek fel. Április 4-re sor ke­rül az új piactér átadására, mely százezer forintos beruházással va­lósult meg. Az új .piactéren m’o- U'em pavilonsort létesítettek, melyben a Vörös Szikra Tsz, a hatósági húsbolt és az álész kap helyet, ezenkívül az őstermelők részére árupadokat építettek. A? új piacteret több oldalról bekötő járdákkal építették ki. Ez évben 550 ezer forint érték­ben történik a község belterüle­tén járdásítás. Mintegy 700 ezer forintos költséggel1 fejlesztik á villanyhálózatot elsősorban külte­rületen. mintegy 3 kilométeres szakaszon. 1*00 méter hosszúság* / ban bővítik a víz- és csatorna- hálózatot. .elsősorban az. újonnan létesített vásártéri lakótelepen. Ennek költsége 250. ezer forint, melyből a lakosság 30 ezer forint­értékben vállalt társadalmi mun­kát. Nagy gondot ford ff a közfiéét tanács a. belterület fásítására: is ezer forintért vásároltak facseme­téket — ezek kitelepítése a ta­nácskörzetek szerint történik, a földmunkát a lakosság bevonásá­val társadalmi munkában végzik. A KISZ járási bizottságának szervezésében megkezdték egy új, 3 lakásos társasház építését. Át­adására ez év végén kerül sor. Állami beruházásból kezdődött a- jelenlegi bérházak mellett az a 24 lakásos bérház építése, melynek költsége 4.6 millió forint lesz. To­vábbá 500 ezer forintos költséggel átalakítják a járási pártbizottság régi épületét, hogy rendelőinté­zeti központot tudjanak kialakí­tani belőle. Ennek befejezésére is ez évben sor kerül. Jó ütemben halad az új szálloda és étterem építése is. TILTAKOZÁS AZ amerikaiak vietnami AGRESSZIÓJA ELLEN Az Országos Béketanács már­cius 23-át tiltakozási nappá nyil­vánította. A Hazafias Népfront Tamási Járási Bizottsága csatla­kozott a felhíváshoz és egyben felkérte a járás lakosságát, hogy »emelje fel tiltakozó szavát az ame­rikaiak vietnami agressziója el­len. A felhívás nyomán a tamási járásban elsőnek a tamási Vörös Szikra. Tsz tagsága, majd ezt kö­vetően az áfész dolgozói, a gim­názium tanárai és a tömegszerve­zetek csatlakoztak a felhíváshoz. Telefonon és írásban egymás után A Tamási Építőipari Ktsz felvesz FIATAL ÉPÍTÉSZ­TECHNIKUST műszaki vezetői beosztásba. Telefon: Tamási 44. (390) A Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat kellő számú jelentkezés esetén az 1970—71-es tanévben építőipart szakközépiskola I. osztályt indít LEVELEZŐ TAGOZATON, szekszárdi konzultációs központtal. Jelentkezés és felvilágosítás a vállalat személyzeti és munkaügyi osztályán. (Herendi), Tarcsay Vilmos u, irodaház. (395) érkeznek a tiltakozások o járási h ép fr p n t bi z p t ts á gh oz. am e 1 y e k e t összegyűjtés Titán az Országos Béketanácshoz juttatnak el. hogy járásunk lakosságának tiltakozó szava is eljusson az illetékes nem­zetközi fórumokhoz. SZAB Ál íYRENDET jET A KÖZTISZTASÁGRÓL A közegészségügyi viszonyok ja­vítása és a lakosság tájékoztatása érdekében a Tamási Községi Ta­nács VB Felez Mihály vb-titkár irányításával kidolgozta — Tamási község sajátos viszonyait figye­lembe vévé — azt a közegészség­ügyi szabály rend eletet. melyet most tettek közzé. A részletes tá­jékoztatás felhívja a lakosság fi­gyelmét azon körülményekre is. amikor a közegészségügyi szabá­lyok be nem tartása szabálysér­tési eljárást von maga után. Ezért Ls ió ez az intézkedés, mert a szabálysértők nem hivatkozhatnak arfa. adott esetben, hogy nincse­nek kellően informálva. A FÉLSZ ARÁDUL A STÖT. A 25 EVÉS JTJtíTT. FAJAI I ÉVFORDULÓIG Horváth József, a Tamási Köz­ségi Tanács dolgozója — aki 1945. január 1.-én lépett, közszolgálatba, mint hivatalsegéd — most feV-za­bádul ásunk 25 éves évfordul Ván nvucállományba • Vonult. A hiva­tal és a munkatársak bensőséges ünneoély keretében búcsúztatták. Sárdy István vb-elnök a hivatal nevében míg Császár Emőné. a szakszervezet és a dolgozók ne­vében búcsúztatta Horváth elvtür- sat. . • . ­Délczeg József NAGYOBB FIGYELMET AZ ÜGYESKEDŐKRE I E pár’ sor írásra az alábbiak indítottak. A Kossuth rádió egvik adásában felháborító esetet kö­zölt. Sajnos, név szerint mfm je­gyeztem meg azt az egyént, aki­nek esete utóbb felkeltette ér­deklődésemet. Saját bevallása sze­rint egymillió forint jövedelme volt egy év-alatt, és emellett még mellékfoglalkozásként 2500 forin­tot keresett. Felteszem a kérdést, valóban meg is dolgozott ezért a horribilis összegért? Hagy,ián. ha ez az egy eset volna, de az újság­cikkek sorozatos csalásokat, visz- szaéléseket tartalmaznak. Meddig tűrjük, még testünkön ezeket a piócákat? Ideje lenne megszaba­dulni az olyan egyénektől, akik elherdálják dolgozó népünk va­gyonát. Mennyi becsületes, ala­csony keresetű dolgozó asztalára kerülne belőle nagyobb falat ke­nyér? Népünk nem éhezik, hazudnék, ha ezt mondanám, de ezt a ki­fejezést találom konkrétabb érzé­keltetésre. Nagyobb figyelmet kellene szen­telni az ilyen ügyeskedőkre, s nem utolsó sorban az egyszerű embe­rek sorsára. Forgó András Tamási Budapesti tervező vállalat szekszárdi munkahelyre MÉRNÖKÖT vagy gyakorlóit TECHNIKUST keres STATIKUS TERVEZŐI munkakörbe. Jelentkezés: a SZÖVTERV Tolna megyei irodáján, Szekszárd, MESZÖV-központ. (420) A Mőcsényi „Völgység Népe” MGTSZ mórágy! kerülete FELVESZ 1 FÖ AUTÓ­VILLAMOSSÁG- SZERELŐT. Jelentkezni lehet a mórágyi kerület irodájánál. (389) Dolgozókat films Azonnali belépésre keres szovóátkép2ös, női betanított munkás munkakörbe jelentke­zőké! a HPS soroksári gyára, Budapest. XX.. Soroksár, Marx Károly u. 294. A 11. sz. Autóközlekedé­si Vállalat Szekszárd központi telepére azon­nali belépés-el felvesz autóközlekedési te-hni- kumi, vagy gépipari technikumi, vagy műve­zetői tanfolyam ú végzett­séggel rendelkező szerelő­csoportveneiot Felvesz továbbá rakodó­munkásokat. segédmun­kásokat. éjjeliőröket, la- karítónőkel és au'ó-mo­torszerelőket. Jelentkezni lehet a vál­lalat munkaerő-gazdálko­dási csoportjánál Szek­szárd. Tarcsay Vilmos u. 21. sz. alatt. (345) A TOLNA MEGYEI ÁL­LAMI építőipari vál­lalat szekszárdi telepített munka­helyre FELVESZ MO­BIL KAZÁNFŰTŐI VIZS­GÁVAL RENDELKEZŐ FŰTÖKET VALA­MINT KÖZPONTI. FÜTÉS-SZERE­LÖKET. JELENTKE­ZÉS A VÁLLALAT MUNKAÜGYI OSZTÁ­LYÁN, SZEKSZÁRD. TARCSAY V. U.. IRO­DAHÁZ. (226) A Szekszárdi Kórház felvételre keres X fő férfi vegyész- technikust, lakatos és vízvezeték-szerelő szak­munkást, kazánházba fűtő segédmunkásokat, nagytakarítási munká­ra női napszámosokat, érettségizett fiatalokat adminisztratív gazdasá­gi gyakornoki munka­körbe, valamint IS évet betöltött fiatalo­kat. Jelentkezni lehet a kór­ház munkaügyi csoport­jánál. (383) (ISO) a * * \ p f o It í v d c é é s e k ».« Adminisztrátori munkakörbe női munkaerőt azonnali hatállyal fel­vesz a GELKA szekszárd, szer­vize. (419) Városi tanács költségvetési üzem Szekszárd Tarcsay Vilmos u, 20. felvételre keres férfi és női • segédmunkásokat kertészeti részlegéhez azonnali belépéssel. Jelentkezés: ' városi kértészet Szekszárd, Keselyősi- út. (414) Felsőfokú mezőgazdasági tech^ nikumi végzettséggel,- gyakorlat­tal rendelkező gépkocsivezető nö­vénytermesztésben is jártas fia­tal férfi állást változtatna. ..Tol­na megye d76856’‘ jeligére a szek­szárdi hirdetőbe. (390) A ti. sz. Autóközlekedési Vál­lalat felvételr hirdet autószerelő szakmunkások nHellé ’ segédmun­kási munkakörre legalább 8 ál­talános iskolai végzettséggel ren­delkező dolgozók részére. A vál­lalat munkaszerződésben vállal­ja. hogy egyéves gyakorlat után betanított munkássá. négyéves gvskorlat után pedig autószerelŐ- sy.akmunkás-vizsgára a felvételt nyert dolgozókat előkészíti és bocsátin. Jelentkezni lehet, a vál­lalat munkaeT-ő-gfazdáhcodási eso- ^oniáná’ Szekszárd. Tarcsay v:l- mos u. 21. sz. alatt. (292) Gépkocsivezetőket — több éves eva kori attak gé nkocai rakod ókat.. adminisztratív dolgozót. áruki­adót. fűtőt kéoesftéssel felve­szünk. Szekszárdi lakosok előny­ben. Jelentkezés: Szekszárd Kör­zeti Sütőipari Vállalat, Rákóczi Út 10 SZ. (369) Férfi- és női szabó szakmunká­sokat gyakorlattal állandóra, nzonnal felveszünk. Szabó Szö­vetkezet Szekszárd. Arany János u- 23- (307) Eladó 2 szoba, 2 konyha, élés­kamra. istálló, szénás pajta. 78f) n-öl kert. Cím: Hőgyész Tolna megye Arany J. 79. (261) 500-as NSU hengert vennék. Antlf Inger, Bony hód Arany J. »0- (368) Tangóharmonika eladó. Érdek­lődni lehet, Szekszárd. Damja­nich U. 25. (373) Szőlőterület kis épülettel — mé­hészetre is nagyon alkalmas he­lyen — eladó. Érdeklődni lehet: Szabadi, Kossuth u. 17. sz. (386) Bátaszéken Bezerédj u. S. szá­mú háromszoba-összkom fortos ház eladó. (387) Óriás gyümölcsű szentendrei eg* res és nagy gyümölcsű hollandi ribiszketövek kaphatók dara­bonkém. 8.—. Et-ért. Toronyi kertésznél. Békéscsaba. Szlraka u. 27. (3‘>R) Fácánkert község külterületén Julia-majorban 61. számú lakó­ház eladó. Azonnal beköltözhető. Érdeklődni lehet a helyszínen. (388) Rózsák! Félezer gyönyörű újdon­ság. Ezüstfenyők, díszcserjék, gladiolus?, ribizli — egres — mál­na. Színes, léiékor*-dó nagy ár­jegyzékünkéi díjmentesen meg- küldiök. Szolid ás postán. Szóikat kertészei. Budapest VI. Népköz­társaság 8. * (5) Budapestire elcserélném szek­szárdi 2 szoba összkomfortos, központban lévő régi bérű laká­somat. Választ ..Májusban 176273” jeligére szekszárdi hirdetőbe. (405) Wartburg 1000. CL rendszámú eladó. Sáringer József Várdomb, JJi berek. (406) 407-es Moszkvics. 408-as új mo­torral. sebességváltóval, teljesen.' felújítva igényesnek eladó. Érdek­lődni lehet: Szekszárd, Bálint­köz le. 17 óra után. (408) Különbé járatú bútorozott szo­bába fiatal férfi szobatársai ke­res. Prantner János u. 14. (411) Elcserélném szekszárdi másfél szoba • Összkomfortos főbérleti !a- kásom hasonló székesfehérvári­ért. ..Nyár 3 76875" jeligére a szekszárdi hirdetőbe. (412) Jó megjelenésű, csinos. 176 cm. magas. 24 éves, barna, szakmun­kás ; álY&U fiatalember ezúton ke­resi hozzáillő lány. vagy elvált asszony ismeretségét 1£—24 évig házasság céljából. Lehetőleg szekszárdi lakással rendelkezőt. Csak fényképes levelekre vála­szolok. ..Ibolya 176874 jeligére a szekszárdi hirdetőbe. (413) Góliát fóliák pécs-nagypostavölgyi műanyag üzemben 420 cm-es egybehúzott fóliából 800 cm-es hosszú csövekből, fűthető, öntözhető, gépi művelésre is alkalmas. (74)

Next

/
Thumbnails
Contents