Tolna Megyei Népújság, 1970. március (20. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-25 / 71. szám

(ram «ton', mAoncoutiM sotííswtmi NÉPÚJSÁG i * wgQTM irrocuu-iaTA wgihtAMf AKT rom* yam »ixott^Aoa fc» * wwtb t#j»A<^ HeyeeSüs Gyula megyei színjátszónapek 1970. A szekszárdiak Tengelicen mutatkoznak be Ma délután három órai kezdettel a szekszárdi szak­középiskolában kerül sor a megyei színjátszónapok foly­tatására. Itt először „Fekete lángok” című műsorát az 504. számú Szakmunkásképző In­tézet. mutatja be. Rendezőjük Nagy József. Előadásukat a Vak Bottyán gimnázium és a simontornyai művelődési ház irodalmi színpadának fellépé­se követi. Németh Ferenc ren­dezésében a „Hogy a felhők ne öljenek” című műsort mu­tatják be.- ■ ■ ‘ ■ Este hét órakor Tengelicen kerül sor a következő prog­ramra. Ma Tengelicre a szek­szárdi Soós Sándor városi művelődési központ színjátszó együttese utazik el. Három komédiát mutatnak be Ronald Elwy Mitchell: A rumra cse­réit feleség, Ernőd Tamás: A nő meg az ördög című egyfelvonásos és a Szőrmókus című népi komédiát. Ronald Elwy Mitchell darabját Er­délyi Elemér, a másik kettőt pedig Halasi Béla rendezte. Harmincezer fiatalt várnak a nyári építőtáborokba Országszerte megkezdődtek a jelentkezések a KISZ nyári ifjúsági építőtáboraiba, s már megkapták megbízásaikat a leendő táborparancsnokok is. Immár 12 esztendős tapaszta­latok bizonyítják, hogy élet­erős, fejlődőképes és kamato­zó a fiatalok népgazdaság­segítő mozgalma: az elmúlt esztendőben a táborozók szá­ma már meghaladta a 300 ezret, munkaóráik száma pe­dig — ugyancsak a kezdetek­től — a 200 milliót. Az idén 37 központi és öt egyetemi építőtábor nyílik az ország különböző vidékein, s több mint 30 000 egyetemista, főiskolás vállalhat részt a nyári feladatok megoldásából. Az idén a lányok is „kapó- sabbak”: 27 Bács„ Baranya, Pest, Somogy, Szolnok és Veszprém megyei tábort né­pesítenek be, segédkezve a növényápolásban, illetve a gyümölcsszedésben. A fiúk út- és csatornaépítkezéseken, vasúti rekonstrukción, vala­mint a csillebérci és zánkai uttörővárosok építkezésein dolgozhatnak. A szocialista országok ifjúsági cseretáboro­zása hét-nyolcszáz fiatal kül­földi utazását teszi lehetővé, ■s ezt a számot még bőven megtetézik a kétoldalú meg­állapodások alapján létrejövő .utazó kapcsolatok”. Az el­múlt évekhez hasonlóan 1970- ben is megnyílik a KISZ nemzetközi építőtábora, ide 70—80 egyetemistát várnak a világ minden tájáról. (MTI) Jeges-tengeri hal Szekszárdon Örvendetesen bővül a hal­bolti választék. A magyar szájíznek elsősorban az édes­vízi halak, felelnek meg leg­jobban, halételeink azonban meglehetősen egyhangúvá váltak. Csaknem teljes egészé­ben leszűkült a konyhánk a pontyhalászlére ég rántott 'nai­ra. A halászlé nagyon köz­kedvelt, és semmi jele, hogy bármilyen más halétel kiszo­rítaná belátható időn belül ét­rendünkből. A választék bőví­tése azonban nagyon időszerű volt. A szekszárdi halboltban újabban mélyhűtött jeges-ten­geri halat is lehet kapni, ame­lyet Norvégiából importáltak. Kidolgozták ezek magyar száj­íz szerinti felhasználási mód­jai. Meglepő, hogy milyen sok­jaiéképpen készíthetők el. Íme néhány a norvég haljileből készíthető eleiféleségek közül: Pikáns Fricmor-halszeLetek, vajban párolt Frionor-hal, Frionor-hal pikáns mártásban. Frionor halfilé Bakonyi mód­ra, lecsós irionor halfiié. Fri­onor-hal vadász módra. A szakemberek a minap e halkiülönlegességekből bemuta­tót tartottak Szeluszárdon a megyei tanács apparátusában dolgozó háziasszonyok részére. A bemutatót a szakszervezeti bizottság rendezte, s az asszo­nyok körében nagy tetszést arattak az új halételek. Tűz Csibrákon Tegnap lapzártakor még tar­tott a vizsgálat annak a tűz­nek ügyében, amely hétfőn pusztított a kurdi tsz csibráki üzemegységében. Egy, első ősz tályú rétj szénából rakott 280 köbméteres kazal égett. Oltá­sát a helyi és a kurdi önkén­tesekké] együtt a szekszárdi, a komlói, a dombóvári és a kaposvári állami tűzoltók vé­gezték. 50 000 forint értéket sikerűit megmenten iök; a kár 20 000 forintra tehető. Annyit már megállapított a vizsgálat, hogy a tüzet Molnár László okozta úgy. hogy rekákpárját a kazalnak támasztotta. és rá­gyújtott. Egyes feltételezések szerint Molnár ittasan járt. a kazalnál. Olvastok... Egy régészcsoport rendkívül értékes leletre bukkant Egyip­tomban: megtalálták az ó- egyiptomi istennő, Isis első színezett portréját a Fajúm melletti oázis közelében. A 60X80 centiméteres kép fiá­val, Horusszal ábázolja Isis istennőt. A most folyó ásatások so­rán több értékes darab került elő a Nílus nyugati partján, a Deir-el-Bahary templom mel­lett is. * Egy másik, ugyancsak a régi Egyiptom művészetéhez kapcso­lódó hír: Londonban 1972-ben Tut-Ench-Amun kiállítást rendez­nek, amelyre kölcsön akarják kérni a berlini archeológiái mú­zeumban őrzött Nofretete szob­rot. Nofretete Tut-Ench-Amun fe­lesége volt. A kiállítást abból az alkalom­ból rendezik, hogy 1972-ben lesz 50 éve Tut-Ench-Amun fároó sírja feltárásának, amit Howard Carter angol régész végzett. Az ő révén került a világhírű sir- lejet 50 értékes darabja Lon­donba, amit az évfordulón sze­retnének kiegészíteni a berlini múzeum kincsével. A jelek sze­rint azonban Nofretete szobra nem utazik Londonba, ugyanis a berlini múzeum vezetője, dr. Jürgen Setgast azt mondta, koc­kázatos lenne a szállítás, tekin­tettel arra, hogy a szobor anyaga roppant törékeny s ép­ségben aligha jutna el London­ba. Ugyanakkor az angol nagykö­vet már lépéseket tett az egyip­tomi kormánynál, kérve, hogy a londoni kiállításra kölcsönözze­nek Tut-Ench-Amun-nal kapcso­latos műkincseket. * Negyvenötödik születésnap­ját ünnepelte a napokban Ali Ben Camelia fakir. A hangza­tos név mögött egyébként egy svájci állampolgár rejtőzik, aki a cirkuszi világban azzal tette híressé magát, hogy je­lenleg a legnagyobb borotva- penge fogyasztó. 1942-ben lé­pett először porondra, s a pen­geevés bizonyult a leghatáso­sabb mutatványnak. Ali Ben Camelia tehát szorgalmasan eszi azóta is a pengéket, s mint a hírügynökségek megjegyez­ték. 45. születésnapját azzal ünnepelte, hogy ekkor fogyasz­totta el a 45 000-ik borotva- pengét. Ha ugyan hinni lehet a hírnek ... * A 48 éves Benito Focheti, egy milánói kémiai üzem főkönyve­lője azzal a panasszal ment or­vosához, hogy álmában beszél, s kérte, gyógyítsa ki betegségé­ből. — Nem nős, még csak meny­asszonya sincs —, mondta az orvos — így hát nem zavar senkit, ha álmában beszél. — Dehogynem, mat, akik emiatt dolgozni... A kollégái- nem tudnak Tengelic felé... Tegnap reggel Szekszár- don, a Bartina utcában egy fekete Tátra gépkocsi állt meg. Két asszony szállt ki — mindketten a Mérőmű­szer gyár ban dolgoznak. Si­etve mentek Joó Károlyné kis konyhájába, abol a 92 éves asszony már várt rá­juk. Az egyedül élő Joó Károlynéről januárban ír­tunk már lapunkban., Az­óta minden megváltozott. — Többet nem lesz egye­dül, A két „patrónus-asz- szony” tegnap kísérte Ju- lika nénit a teng ebei szo­ciális otthonba. Az asszonyok gondosan összecsomagolták az idős asszony holmiját, ő pedig a csomagok között váloga­tott. „Azt kérem, bogy amit nem vihetek magammal, azt adják oda a rászorulók­nak. Biztosan örülnek ne­ki!” Es a fekete Tátra megin­dult Tengelic felé. MÁRCIUS Névnap: Mária. 0 r* A Nap kél 5.38, nyugszik 18.03 órakor. A Hold kél 21.08, nyugszik SZERDA 6.11 órakor. — Az ország levéltári igaz­gatóinak tanácskozását első íz­ben — áprilisban — tartják vi­déken. A kétnapos tanácskozás színhelyéül Fadd-Domboriban a megyei tanács üdülőjét je­lölték ki. — Zöldség-gyümölcs árusító üzletet nyitott a szekszárdi fo­gyasztási szövetkezet az Újvá­rosban, a Kadarka és Rákóczi utcát összekötő feljárónál. Ez elsősorban a város egyik új lakónegyedének, a Kadarka ut­cai panelházak lakóinak ellá­tását javítja. — Helyesbítés. A Babits Mi­hály versmondóversenyről szó­ló tudósításban elírás történt. A verseny győztesének dr. Wé- ner János, a szekszárdi városi tanács vb-titkára adta át a dí­jakat. — Együttes ülést tartott a MÉSZÖV elnöksége és a KPVDSZ Tolna megyei Bizottsága. Ezen a fogyasztási es takarékszövetkeze­tek múlt évi versenyét értékelték. — Kitüntetés. A bonyhádi Perczel Mór szakközépiskola a múlt hét végén kettős jubi­leumot ünnepelt. A felszabadu­lás 25. évfordulójáról történt megemlékezéssel párhuzamosan az iskola fennállásának 25. év­fordulóját is. Ebből az alka­lomból a Munka Érdemrend ezüst fokozatával tüntették ki az iskola igazgatóját, dr. Ken­de Ferencet. — A Gyerekek-rovat anyag-« torlódás miatt mai számunk­ból kimaradt, helyette a hol­napi lapban közöljük. — Kitüntetés. A Népköztár. saság Elnöki Tanácsa a Munka Érdemrend ezüst fokozata ki­tüntetést adományozta Hajós Károly postai vezető főellenőr­nek, a Dombóvár 1. posta- hivatal vezetőjének, nyugállo­mányba vonulása alkalmából, eredményes munkája elismer réséül. — A Magyar Nemzett Bank ha­zánk jelszabadulásának 25. év­fordulója alkalmából 50 és 100 fo­rintos címletű ezüst jubileumi emlékérmeket bocsát ki. A 100 fo­rintos érme súlya 22, az 50 forin­tosé 16 gramm, átmérőjük 37, il­letve 3} milliméter. Az emlékérmé­ket Kisfaludi-Stróbl Zsigmond al­kotása, a budapesti felszabadulási emlékmű rajza díszíti. Az érmék 640 ezrelékes finomságú ezüstből készülnek. — Egyévi szigorított börtön­nel sújtotta a szekszárdi járás- bíróság Ramháb József több­szörösen büntetett zombai la­kost. mert a mérőműszergyár területéről fémhulladékot lo­pott. A rendőri nyomozás so­rán a gyár kára megtérült ENYHE IDŐ Várható időjárás szerda es­tig: változóan felhős, párás, egy-két helyen ködös idő, ki­sebb esőkkel. Mérsékelt déli szél. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet 14—19 fok között A Központi Sajtószolgálat novellapályázatának eredménye A Központi Sajtószolgálat szerkesztősége által meghirde­tett ez évi novellapályázatra beérkezett írásokat a felkért TOLNA MEGVEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETBITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Mártitok tere 15—17 Teltfon: 1-29—01, 1—23—61 Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó VáliaUt. Szekszárd. Béla tér J Fetelős kiadó: KATONA JÓZSEF Telefon: 1—20—11, 1—20—10 Készül a Szekszárdi Nyomdában. Széchenyi utca 46 Telefon: 1-29-21 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizetési dí.l egy hónapra 20 Kt Előfizethető bármely postahivatalnál é-- Itezoesltőnd Index-szám: Sí 04* bírálóbizottság elbírálta és az alábbi döntést hozta: A bizottság az eisó díjat nőm adta ki. azonban az egy második díjat .kettőre és a két harmadik díjat háromra «nőt­te. Második- díjat, 5000—áúOíi Ft-Of nyertek: Szalai János: Nevek az asz­tali naptárban. Dessewfftf László: Egyedül c. pályaműved. Harmadik díjat, 3500—3500 Ft-ot nyertek: Várhelyi József: Krumpli és kakó. Akácz László: A híd. Pille György: Én elhamvasz- tatom magam c. pályamüvei. KÖZPONTI SAJTÓSZOLGÁLAT SZERKESZTŐSÉG E I Erb János rajza.

Next

/
Thumbnails
Contents