Tolna Megyei Népújság, 1970. március (20. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-18 / 65. szám

Ferenczi József: Egy lépésre a Naptól 6. ZUHOGJ RÁM, ISTENI VÍZ! Képtelenség, amit beszélek, de hogy lehet másként meg­értetni és továbbadni annak, akinek szeme nem látta, zsi- gere nem érzékelte az edmon- dandókat. Üzbegisztán, belsejében, a Tiensán-hegység távoli nyúl­ványán, a tengenszint felett alig ötszáz méterrel lapos, gránitos sziklák között tür- kiszíkék tavacska csillog. Vi­zében kamasz lányok locspo- csolnak. Az egykori éhség­sztyeppe, a golodnaja-sztyeppe szomszédságában vízbőség. Vastag tömlőkön táplálják a tó vizét, hogy a szovhozban segít kező diáklányoknak al­maszedés után legyen hol hű- sölniük. Ha a félszemű Iszhak apja ebben a pillanatban feltámad­na, leborulna arccal Mekka felé, és az érdes sziklákhoz vemé a fejét. Aztán amikor úgy erezné, vége a csodának, felpattanna, és a legelső arra- jövőnak felhasítaná a hasát. Ahogy őt is gondolkodás nél­kül megölték volna még né­hány évtizede, ha a homok szűkén csordogáló kincsét, a vizet pocsékolja, ha azt látják, hogy egy parányit is megned­vesíti kitikkadt teltét. És mit csinálna Iszhak, ha látná az éjfekete, láncos copf­ba font hajú üzbegcsiket? A sivatag lányait, amint elme­rülnek a vízben. Mosolyra hú­zódna ép szeme. Iszhak örül­ne, biztosan örülne ennek. Lehet, hogy Iszhak most a nagy-fergjanai duzzasztómű, az ő fergamai Kanál-ja partján áll, vagy a betonzsilip óriásai­ról figyeli, hogyan zúdul alá a víz. Jön-megy paradicso­mában, észrevétlenül, betekint a műszerszobába a mérnökök­höz, akik telefonon, telexen a jelentések sokaságát gyűjtik össze, akik száz kilométer tá­volságról is szemmel tartják, mi történik a Tiensan csúcsa­in, hogyan zúdul alá a víz a felvidékről, s közben fogad­ják a bejelentők kéréseit, s a zsiliperdőben gombnyomásra élő, hömpölygő folyamokká duzzasztják a kis csermelye­ket, küldik a vizet a gyapot­földekre, száz—ötven kilomé­terekre. Mikor, merre van rá szükség. Igen, fent rója útját Iszhak a zsilipeken. Mint már har­minc éve, naponta, hajnaltól sötétedésig. Zuhog a beton alá a sok száz méter széles hömpölyeg. Iszhak megy a zsilipmesterhez, mond neki válamit, s újabb kapukat nyitnak ki a duzzasztón, és a kesíkenyre fogott résen mo­rajlik ki a víz. A Nagy Kanál­ból tízfelé ágazik, Margit­sziget nagyságú földnyelveket fog közre, víz mindenütt. Hon­nan kerül ide ez a rengeteg víz? A Kanál őre, Iszhak egyik csupa fa szigetén, teaház lu­gasára emlékeztető vendégfo­gadójában vacsorához terít. Elküldte a szakácsnőt, maga tesz fel mindent az asztalra. A joghurtot, mazsolát, barack- magot, szőlőt, mogyorót. Hoz­za a zöld teát, a csokoládés cuikrot. Maga merj tálba a gő­zölgő piláfot Óriás ember, óriás és mégis könnyű kezek­kel. Int, hogy elkészült. Kö­rülüljük az asztalt, Iszhak széttördeli, s nyújtja kézről kézre a lepénykenyér-darabo- kat, tele pohár vodkával koc­cint, s eszik. Szőlőt, húsos rizst, hagymát, teát, paradi­csomot, egyszerre, jóízűen, amennyit egy óriásnak illik. Aztán a hatalmas testű férfi almát hámoz, nyújtja át, mindjárt utána a kétdecinyi vodkát. — A vízre — mondja —, aztán megy ki az éjszaká­ba. En utána. Rójuk a kilométe­rekei. a betonon; a zsilipeken, Köiü'iöbtünk, alattunk, előt­tünk és mögöttünk a zsibon- gató morajlás. Fent a zsilipen megáll a Kanál őre. — Szép? — kérdezi. Bólin­tok. — Föntről s°k víz jött, ren­geteg érkezik rövidesen — mondja, s indul tovább, én meg megyek egy másik szi­getre, ahol virágoktól körül­vett épületben megvetett ágy- gyal fogad Asrafi, a duzzasz­tómű öregje. Katonás rend, hajós tisztaság itt is, mint mindenütt Iszhak birodalmá­ban. — Iszhak barátságába foga­dott — mondja az öreg —, légy üdvözölve, derék ember! — s hadarja tovább a köszön­tő szöveget. Iszhak barátsá­gába fogadott, akinek har­minckilencben a duzzasztómű építésekor kirobbantott föld vitte el a fél szemét, és aki­nek apja talán még látta, ho­gyan ásták el élve a sivatag­ban azokat, akik egy maku- lányit is elherdáltak Tamerlán kútjainak vizéből. Mert nagy érték volt valamikor ez a víz, kincset ért, s ezért olyan gazdag ember a Nagy-Ferga- nai csatorna őre. Fáraszt a rengeteg élmény, de csak ülök az éjszakában a vendégszoba loggiáján. Távol­ról Andizsán fényei lobognak, s körös-körül Iszhak csobog­hatja a vizet, míg álomba nem szenderülök az Üzbegisz­tán! éjszakában. (Folytatjuk.) A hírnév kötelez... A Finomkerámia-ipari Művek Pécsi Porcelángyára termékeit felújítja. A szigetelőanyagok előállítása mellett ez évben megkezd­ték a porcelánfajansz termékek üzemszerű gyártását. A világ­piacon is keresett, művészi munkát igénylő porcelánfajansz kész­letek és dísztárgyak hagyományos technológiával készülnek. A Pécsi Porcelángyár terméke ez év második felében már a ha­zai üzletekben is megjelenik. Képünkön: Kovács Sándorné por­celánfajansz készlet darabjait festi. (MTI fotó — Hadas János felv.) A szakszervezetek üdültetési programja A SZOT elnöksége elkészí­tette az üdülési programját, amely több, mint 10 száza­lékkal több felnőtt és gyer­mek üdülését irányozta elő, mint tavaly. Eszerint 272 ezer felnőtt és 60 ezer gyer­mek üdülhet ebben az esz­tendőben a SZOT-üdültetés keretében. A balatoni üdülőtelepekre 72 ezer felnőtt kap beuta­lást. A magaslati üdülők, a Mátrában, a Bükkben, va­lamint a Dunakanyarnál 65 ezer felnőttet fogadnak be az idén. Gyógyüdülőhelyeken és a SZOT üdülőszanatórium­ban (Párád, Hévíz, Balaton- füred, Hajdúszoboszló és Debrecen) több mint 70 ezer felnőttet helyeznek el. Bé­relt szállókban és kollégiu­mokban, többek között Esz­tergom Fürdőszálló, Kőszeg Panoráma-szálló, Szeged Mó­ra Ferenc-kollégium, Jósva- fő Tengerszem-szálló, Felső- tárkány Szikla-szálló, s a sió­foki szállodasorokban 25 ezer beutaltat fogadnak. Növelik a családos üdülők számát is. Az erre a célra kijelölt üdülőkben, elsősor­ban a nyári hónapokban 20 ezer családot nyaraltatnak.. Ennek keretében 33 ezer szü­lő és 25 ezer gyermek kap majd együttes beutalást. A SZOT-gyermeküdülőben, Za- márdin, Balatonbogláron, Ba- latonszántódon, Balatonsza- badin, Csehmindszenten, Kő­szegen, Párádon és még ki­sebb helyeken összesen 38 ezer gyermek nyaralását biz-, tosítják. A szakszervezeti üdültetési hálózat új létesítményekkel bővül. Sopronban elkészült a SZOT Csepel-üdülő, amelii 120 beutaltat fogadhat egy- ágy turnusban és egész esz­tendőben. Balatonföldváron a szezonnyitásra elkészül a Jázmin-üdülő, amely 100 fé­rőhelyet biztosít turnuson­ként. Gyulán a 400 szemé­lyes gyógyüdülő júliusra megnyílik és egész eszten­dőben fogadja majd a be­utaltakat. Siófokon a SZOT Csepel-üdülő szezonnyitásra készen lesz. ♦ ♦ * ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ Gerencsér Miklós: Fekete tél n. — Ezek természetesen főbenjáró bűnök és az a bizonyos Stelczer meg fogja kapni a ma­gáét... jelentette ki indulat nélkül Volkhardt és épp ilyen halvérűen tette hozzá: — De csak hadd buzgólkodjon egyelőre. Az a fon­tos, hogy a lábán legyen a madárgyűrű. Szé­pen elvezet bennünket madártól madárig és rövidesen be fogja látni, hogy a Gestapónak kitűnő ornitológusai vannak. Eddig hány kap­csolatot sikerült feltérképezni? Heinike jól tudott ugyan magyarul, de a neveket csak a legnagyobb nehézségek árán volt képes fejben tartani. Papírról sorolta: — A már ismert Németh László János, Ba­logh Mihály, Baranyai Mihály, Kiss István, Juhász Lajos, Kucsera László, Novák Jánossi Péter, Kurella Mátyás... Mind a vagongyár­ban dolgoznak, többen közülük a dobozgyár­ban, ahova áttelepült a bombázások miatt az autógyár szerszámüzeme. Nem panaszkodhatott a Gestapo győri fő­nöke. A barátja által közölt tényeket valóban komoly eredményként kellett értékelnie. — Köszönöm, Willi. Ez már valami. De vál­tozatlanul bosszantanak ezek a röpcédulák. Valósággal nevetségessé tesznek bennünket. Feltétlenül nyomra kell szagolnotok. Nem győzöm eléggé hangsúlyozni, hogy ezek a röp­cédulák mennyire kényelmetlenek. Szinte de­monstrálják a tehetetlenségünket és többet ár­tanak a tekintélyünknek, mintha naponta le­lőnének egy katonánkat a nyílt utcán. — Teljesen egyetértek veled... — Willi, minél hamarabb itt akarom látni az asztalomon a röpcédulák kliséjét. A vörösö­ket pedig az akasztófán. Világos, Willi? A szeplős Heinike pontosan megismételte előző szavait: — Teljesen egyetértek veled... Közben elérkezett a vacsoraidő és Volkhard* úgy döntött, hogy hálából a jó hírekért magá­nál marasztalja pulykasültre a barátját. * Inkább záptojásszagú széngáz, mint meleg áradt az Aranykert mozi kályháiból. Foghíja­sán égtek a csillár villanykörtéi és a gyér fényben még inkább kopottnak látszott a fá­radt közönség. Németh János a vagongyáriak szürkéskék viharkabátjában ült az úgyneve­zett zártszék harmadik sorában, mellette üres volt a szélső hely. Alig borult sötét a néző­térre, elfoglalták mellette az üres szélső szé­ket. Feltűnés nélkül a jövevényre pillantott. Kissé nyúlt profiljáról, fülre omló hosszú ha­járól megismerte Stelczer Lajost a Keffei- gyár fiatal tisztviselőjét. Stelczer Lajos üres szipkát vett a szájába. Németh László János ebből megtudhatta, hogy ismét sikerült hamis papírokat szerezni a ka­tonai nyilvántartóból, újabb öt szökött mun­kaszolgálatost csempésztek biztonságba a Pan­nonhalmi Főapátság nemzetközileg védett fa­lai közé. A költő nézte, de nem látta a fil­met. Mindössze annyit vett észre belőle, hogy valami csuhás, kalapos fiatal pap rohan a pesti utcán, pisztollyal hadonászik és nyilas suhancok loholnak utána. Németh László Já­nos szája elé tette összezárt öklét, hármat köhentett, s ezzel elmondta Stelczer Lajos­nak, hogy újra szerencsével járta meg az ácsi utat, elhozta a röpcédulákat. Jó félórán át még a jelbeszédtől is tartóz­kodtak. Ekkor észrevétlenül sapkát cseréltek. A költő sapkájának bélése alatt kétszáz da­rab röpcédula rejtőzött. Amikor az előadás felénél kigyulladt a né­zőtéri csillár, Németh László János úgy hagy­ta el helyét, mintha nem is ismerné Stelczer Lajost. A körülményekhez képest akár jó­kedvűnek mondhatta volna magát. Eddig minden úgy történt, ahogy elképzelte. Már- már majnem azt hitte, hogy a kelleténél job­ban félnek a veszélytől. Latolgatta, miképpen szélesíthetnék vállalkozásukat egyrészt új tár­sak beavatásával, másrészt merészebb akciók­kal. Nem tartotta lehetetlennek, hogy fegy­veres ellenállásra is sor kerülhet. A csendes szabotálásig mindenesetre már eljutottak. Fé­kezték a harckocsik javítását, ahogy csak tud­ták. Rongálták a gépeket, szerszámokat — munka közben találni magyarázatot ilyesmi­re. Ártatlannak látszó tévedésekkel hátráltat­ták a Messerschmidt vadászgépek sárkányépí- tését. Mindebből ösztönzést, önbizalmat me­rített Németh László János. Mint aféle gondtalan legény, hanyag hánya- vetiséggel^ baktatott az állomás felé. A lak­tanyaszerű állomás hosszú-hosszú fala men­tén nem győzte kerülgetni a sötét kora estében ácsorgó katonacsoportokat. — Ennek már erősen frontszaga van — ál­lapította meg önkéntelenül Németh László János. A lélegzettel együtt szívta magába a reményt: néhány hétnél már nem tarthat to­vább. Élénkülő bizakodással sietett találkozni Bogdanov Istvánnal. ♦ ♦ : : ♦ : ♦ ♦ ♦ « ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ Azt hitte, összetévesztik valakivel, de pon- ♦ tosan szembe ringott vele egy vékony lábú * nő. » (Folytatjuk.) :

Next

/
Thumbnails
Contents