Tolna Megyei Népújság, 1970. március (20. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-15 / 63. szám

/\ (t l i SIÓAGÁRD Szekszárd szállodája r fi r VrVíf’ r* es éléskamrája Nép­viselet A szekszárdi szüreti napo­kon az egyik legnagyobb si­kert a sióagárdiak népvisele­te aratta. Méltán, mert az va­lóban színpompás, tetszetős, megnyerő. Persze a népvise­let kifejezés mindinkább túl­zás, mert az népi hagyomány- nyá zsugorodik össze. A sziszi­fuszi munkával, hallatlan szépérzékkel készült ruhadara­bokat ma már jobbára a szek­rényekben tartják. A fiatalok egyáltalában nem viselik, az idősebbek is fokozatosan, el­szoknak tőle. Viszont külön­leges ünnepi alkalmakra an­nál szívesebben öltöznek az egykor divatos ruhába. És hogy mennyire él bennük a hagyomány tisztelete, az is tanúsítja, hogy legtöbb ház­ban található sióagárdi minr tára öltöztetett baba. A népi hagyományok ápolá­sáért nagyon sokat tettek és tesznek a Király-testvérek: Irénke és Anna. Nem e falu szülöttei, messze távolból ve­tődtek ide vagy negyed szá­zada, de annyira a szívükhöz nőtt e jellegzetes kultúra, hogy korukat meghazudtoló frisse­séggel fáradoznak a helyi ha­gyományok megmentéséért Király Irénke — egyébként nyugalmazott tanító — a nép­viseleti hagyományok gyűjtése közben rendkívül értékes írott forrásanyagra bukkant. Vala­melyik padlás limlom jából előkotorta a Kováts-testvérek kézzel írt és rajzolt szak­könyveit. Az egyik fedőlap­ján ez olvasható: „Kováts Jó- ssef könyve, amelyben a ta- káts mesterségnek titkosabb művei készítéséhez való taní­tás írásban foglaltatik. Agár- don, széptember 20-a, 1848­dik”. A másik könyvet Kováts János szövésmintákkal rajzol­ta tele. Az évszázadosnál is idősebb könyvek országos ér­deklődést váltottak ki, hiszen még olyan minták is szerepel­nek bennük, amelvek a teljes feledés homályába merültek. Sióagárd ruházkodási kultú­rája önálló egységet képez. Teljesen elüt a sárközitől. Az más kérdés, hogy melyik a szebb. (Ugyanis ezen sokan és sokat szoktak vitatkozni.) Ar­ra nem volt lehetőség, hogy külön, háziipari szövetkezetei alapítva hasznosítsák nagy értékű öltözködési hagyomá­nyaikat. A sióagárdi hagyo­mány csak sióagárdi, nem egyesíti a szomszédos közsé­geket, mint a sárközi, így az­tán a helyi erő kevés lett vol­na egy önálló szövetkezethez. A sárközihez csatlakoztak. Ki­rály Anna a háziinari részleg vezetője, s arra panaszkodik, hogy nincs elég megrendelé­sük, s e miatt állandóan csök­ken azok száma, akik a szö­vetkezetnek bedolgoznak. Minden reggel három tö­mött busz indul Sióagárdról Szekszárdra. Az utasok na­gyobb része diák, vagy olyan hivatali, illetve fizikai dolgo­zó, akinek Szekszárdon van a munkahelyre. Ce nemcsak a buszok szállítják az embere­ket a megyeszékhelyre Sokan saját személygépkocsin vagy motorkerékpáron utazna!:. Pontos számuk ‘ nem ’ ismere­tes, márcsak azért sem, mert állandóan változik. A város közelsége sok sióagárdinak je­lent munkaalkalmat. De ez egyben azt is jelenti, hogy Sióagárd Szekszárdnak való­sággal szállodája is, mert hi­szen a bejárók idejük zömét a megyeszékhelyen töltik, Sióagárdra jóformán csak aludni térnek vissza Annál is inkább így van ez, mert aki rendszeresen bejár, Szek­szárdra, fokozatosan hozzá­szokik ahhoz is, hogy itt tölt­Most szüvegezik az átadási-átvé­teli szerződést, az elviekben már megegyeztek. A tanács a tsz-szel kooperál a művelődési ' otthon fenntartására, fejlesztésére. A faddi mintára itt is a tsz vállal­ja magára a művelődési otthon működési gondjait. A tsz átveszi a művelődési otthonban lévő bü­fét is. se a munka és a pihenés köz­ti szabadidőt A gyakori busz­járat ezt nagyban segíti, hi­szen válogathat mindenki, hogy melyikkél menjen haza. A szekszárdi piacon sok a sióagárdi árus. Hagyomány, hogy nagypiac-napokon, külö­nösen nyár végén, ősz tájban sokan kocsira pakolják áru­jukat, s reggel űiét óra tá jban már a szekszárdi háziasszo­nyoknak kínálják. Sióagárd tehát ennyiben a megyeszék- he’y éléskamrája. Itt azonban sok a változás. Mind keve­sebb a szekszárdi piacra igyekvő lovas kocsi, de azok száma is fogy, akik busszal szokták ideszállítani a friss zöldséget, hízott , libát, kacsát. Egyrészt azért- mert a piaco- zók kiöregszenek, másrészt pedig azért, mert újabban ugyanazt a pénzt könnyebben megkeresik a tsz-ben. — Én már a tsz alkalmazottja vagyok — mondja Kádár László, a művelődési otthon fiatal igaz­gatója. ‘ r Közben nagyszabású program kidolgozását is megkezdték, hogy ismét fellendüljön a falu közmű­velődési élete. A tsz és a művelődési otthon Kiegyensúlyozott élet Hegedűs János vb-titkár nem­rég került Sióagárdra. Méghozzá az ország másik feléből, Nógrádból jött e vidékre. Azért mondom, hogy e vidékre, mert Sióagárd csak a munkahelye. Más községben lakik, más községből, Bogyiszlóról jár ide naponta Nográdban ugyancsak a közigazgatásban dolgozott. Mint messziről jött embert, arra kér­tük, hogy a néhány hónapos ta­pasztalata alapján próbálja össze­hasonlítani Sióagárdot az általa megismert, nú községekkel* — Az összehasonlítás sohasem lehet pontos, mert hiszen min­denütt mások a feltételek. Bizo­nyos megfigyelések, érzések azon­ban önkéntelenül is adódnak. Az például, hogy ezzel a faluval a párhónapos ittlétem tapasztalatai alapján elégedett vagyok, nyilván nem véletlen. Nagyon rendes az itteni lakosság. Mindenekelőtt arra figyeltem fel, hogy az emberek élete nagyon kiegyensúlyozott, rendezett. Hozzánk, a tanácshoz, mint ' államhatósffghoz, például sok­kal kevesebben fordulnak problé­mával, mint amit például a nóg­rádi munkahelyemen tapasztaltam. Egészen minimális például a sza­bálysértési ügyek, száma. Tavaly egész évben mindössze három* volt. Álig akad birtokháborítási ügy. A lakosság tiszteli,' respektálja egy­mást, s az a megfigyelésem, hogy a tanácsot, is. Véletlenül kerültem e vidékre: házasság révén, s ter­mészetesen annak is örülök, hogy éppen e faluban dolgozhatom. AGAK Egy 1334-es okirat János, agari papról beszél. A falu neve régen tehát Agár volt, később lett Agárd, majd Sió­agárd. Amikor a szekszárdi apátságot I. Béla király meg­alapította, ennek a tulajdoná­ba került Agár — S'óagárd — is. E községnek a XIV. szá­zadban fatemploma volt. A török uralom alatt ez a hely­ség is megsemmisült, s csak a XVIII. század vége felé in­dult gyorsabb fejlődésnek. Ek­kor épült a mai temploma is, ami több tekintetben kicsinyí­tett mása a pécsi székesegy­háznak. A falu lakossága a XIX. században is számotte­vően gyarapodott. Lakosainak száma 1812-ben 1213, 1822­ben 1326, 1832-ben 1367, 1842- ben 1636, 1852-ben 1845, 1872­ben 1857 volt. Tehát hosszú évtizedeken keresztül állandó növekedés figyelhető meg. Méghozzá meglehetősen szá­mottevő. Annak ellenére, hogy Sióagárd nem volt sem ipari, sem kereskedelmi, sem közle­kedési gócpont. Sőt, időközben még nagy kolerajárványt is feljegyeztek. Jelenleg 1500 kö­rüli a falu lakossága és stag­nál. A falut a Sió és a Sárvíz csatorna fogja körül. A két csatorna a falu alatt talál­kozik egymással. Ebből a kö­zelségből következik, hogy a település gyakran kerül ár­vízveszélybe. Nem egyszer for­dult már elő, hogy csak csó­nakkal lehetett megközelíteni a falut, s annak egy része az árvíz martaléka lett. A hímeskő alkotója Sióagárdon Dr. Sudár Dezső esperes plébános érdekes dologra hív­ta fel figyelmünket. Már többször ellátogatott s ismét várják Sióagárdra az egyik nagynevű művészt, aki sokat fáradozik a híres népviselet művészi megörökítéséért. Bar- czáné Mattioni Eszterről van Szó, aki ez idő szerint a fő­városban, az egyik budai mű­vészházban él. Érdemes meg­említeni, hogy a Mattioni család Olaszországból szárma­zott Magyarországra, s hosszú ideig élt Szekszárdon, így a művésznő nem minden előzmény nélkül fordul meg időközönként e vidéken. Mat-? tioni Eszter mint festő és mint a kőmozaikok — nép­szerű nevén hímeskő — mes­tere egyaránt maradandót al­kotott. A hímeskőnek jelen­leg egyetlen élő mestere Ma­gyarországon. Hosszú évtize­dek fáradtságos munkájával jutott el e sajátos műfaj tech­nikájához, művészetéhez. Al­kotó munkássága külföldön — Ausztria, Egyesült Államok, NSZK — is ismert. Egy kom­pozíciója a Madách Színház előcsarnokát díszíti. Emlékmű és emlékplakett A falu központjában felsza­badulási emlékművet építenek. A munkálatok javában foly­nak, s úgy számítják, hogy az emlékmű április 4-re elkészül. Ez lesz a környék egyik leg­szebb felszabadulási emlék­műve. A nagy évforduló alkalmá­ból a tanács emléklappal és plakettal tünteti ki azokat, akik az elmúlt 25 évben rend­szeresen tevékenykedtek a fa­lu fejlődése érdekében. Már elkészült az impozáns kivitelű emlékplakett. Rajta a követ­kező szöveg olvasható: „Sió­agárd fejlesztésében végzett kiváló munkáért.” A plakett felső részében ötágú csillag és olaj ág. Nemrégiben a Képes Újság fényképes interjút közölt Mat­tioni Esztertől. A művésznő egyebek közt a következőket mondja: — A természetadta színek csodálatos pompáját, finom­művű erezettségét, tüzét épí­tem bele h í meskövei m bej komponálom képpé. A magyar népművészet gazdagsága pá­lyám kezdete óta foglalkoztat: néhány képem, kövem az ün­neplőbe öltözött sióagárdi lá­nyok, sárközi asszonyok színpompás ruháját tükrözi, a saját meglátásomba, kompozí­ciómba ágyazva. De szeretem a természetet is, egy festői falusi házcsoport, néhány szál virág az asztalon, egy intim szobabelső éppúgy meg­ragadnak, mint az emberek ábrázolása BODA 1ERENC A FALU LÁTKÉPE

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents