Tolna Megyei Népújság, 1970. március (20. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-13 / 61. szám
Ferenczi József: Egy lépésre a Naptól 2. ADJATOK DOBOT A KEZÉBE A szamarkandi Ser-dor tnedresze udvarán angol filmesek egy csodaszép üzbég lányt állítgattalk a kerámia borítású fal előtt. Könnyű, aranymintás selyemruha volt rajta, haját kontyba csavarta. Lehet, hogy éppen nézelődött az épületben, s megkérték, hogy ékesítse ezt a szivárvány színű palotát. Itt mindennapi a fényképezés, filmezés, de a bűbájos teremtés látványára megálltak az emberek. Már az ősrégi papnevelde hűs falai között bolyongtak, amikor Dzsaszur rám talált. Megfogta a karom, és vitt magával ki az épületből, a 'kapun túlra, az egyik minaret elé. Ott találtam az előbb filmezett üzbég kislányt, Dzsaszur intett, hogy fényképezzek (KOSSUTH KIADÓ) A Kossuth Kiadó gondozásában jelent meg Drobnyickij szovjet szerző „A szellemi értékek világa” című könyve. A Könyv hem m emberiség szellemi értékeinek tára, hanem filozófia és elmélkedés magáról az érték fogalmáról. A kérdés röviden: mit nevezünk szellemi értéknek? A téma közvetlenül érinti a marxista világnézet néhány döntő kérdését, amelyek jóval meghaladják a teoretikusok szakmai munkásságának kereteit és élénk érdeklődést váltanak ki az olvasók széles táborában, mint például az élet célja és értelme, eszmény és valóság, az ember és a múlt, személyiség és társadalom. A témakörök, mint látható, nem újak, de tartalmukat tekintve csak akkor kaphatunk megbízható választ, ha meghatácsak, megbeszélte. Kattintottam hirtelen kettőt-hármat, abbeli félelmemben, hogy eltűnik előlem a látomás, s már ment is a kislány, ruganyosán, bájosan, és visszamo- solygotó, és én hebegve szóltam utána: rah hat, nagyon köszönöm. Barátom meg a hátam mögül: — Dzsaszur? — kérdezi, és hunyorít. — JaJh sim? — Mármint hogy Dzsaszur remek gyerek? — Az vagy! — és csapkodom a hátát. Dzsaszur valóban nagyszerű fiú. Huszonhat éves, Moszkvában végezte az egyetemet, hindu— arab szakos. ízlelgetem a nevét, és szólok hozzá: — Te, Dzsaszur, neked a neved is hindu! — Bólint. Belém karol, és visz a forró szantartkandi forgatagba, a műemlékek városnyi, lenyűgöző birodalmába. Aztán a vendéglőbe. A konyhába megy rázzuk, mi a hasznos és káros, a jó és, rossz, a kötelesség szeriig tilalmas, a szép és a rút. Az etika és esztétika területén járunk, a szellemi értékítélet korántsem egyszerű téziseit érintjük. Mint a szerző előszavában mondja: „Máig sincs egyértelmű, mindenki számára elfogadható válasz arra a kérdésre, milyen: álláspontot foglaljon el a marxista—leninista filozófia az értékproblémával kapcsolatban és milyen helyet foglalhat el tudományunkban az értékek tanulmányozása A könyv csak kísérlet arra, hogy marxista filozófusok álláspontjának egyikét megfogalmazza. A szerző szándékát, hogy felhívja az olvasót: lépjen be a vitába, az igazság együttes keresésének atmoszférájába, s döbbenjen rá, hogy a filozófusok által felvetett kérdések, számára is felvetődtek. táfcgyalnff,: érvé!, vitatkozik, míg elő nem teremtenek számomra egy tepsire való sült krumplit, cukrot szerez a teámba, kinyittatja az ablakot mögöttem, csak a végén tartja magasba a hüvelykujját. — Dzsaszur, jah sim? — Az, mondhatom, a legjobb fiú. Este nyolc óra, akár összeeshetnék a fáradtságtól. Négy- órai séta a városban, a tűző napon, aztán Dzsaszur kivitt Szaimarkamd határába, egy szőlőtermelő kolhozba. Aztán kóstoló a pezsgospincében, beszélgetés a negyvenöt éves korára akadémiát végzett elnök- nővel, majd tíz fogásból álló vacsora, rengeteg köszöntő, konyáik, vodka. Ismétlem, Dzsaszur utolérhetetlen, és most éppen telefonál. A város túlsó végébe, barátjának. Anvár egy fél óra múlva dzsippen érkezik, s elmúlik kilenc óra, mire professzor apjának bemutat. Az öreg meséli, hogy 1918-ban harcolt a forradalom oldalán Szaimarkamdban egy magyar osztag, lenni kell még itt azokból a magyarokból... A telefonhoz ül a természettudományok doktora, és éjfélig hívja barátait Közben felesége vacsorát főz a vendégnek, rizslevest és piláfot, és megállás nélkül két órán át hozza az asztalra a rengeteg elemózsiát. A professzornak és még inkább nekem nincs szerencsém ezen az éjszakán. Nem sikerül Szamarkand ban letelepedett magyarral találkozni. Elmúlt már az éjfél, Anvár és Dzsaszur nem bír magával, menjünk végre a szamarkandi éjszakába. Menjünk! Hosszú ki 1 óméi ereken át gyalogolunk a belváros felé, míg egy teherautó fel nem vesz bennünket. Megyünk vagy öt percig, aztán nagy tömeg zárja el előttünk az utat. Vagy ötszázan lehetnek. Legelöl dohosok, húszán—harmincán, keleti ritmust vernek és szavalókórusban üvölti ra a tömeg a refrént. Mi ez, és miért történik mindez az éjszakában? A kórusorkán kiáltásaira kiesőd ülnek az emberek a házaikból, jóízű nevetések, integetések ju talmazzák az attrakciót. Anvar és Dzsaszur beugranak a kocsiról és intenek. Beái lün k a sorba, és lassan nyomulunk előre. Észbontó a ritmus és a számomra érthetetlen szöveg. Dzsaszur a fülembe üvöltí: „Lehet, hogy ie- génybúcsúztató, vagy esküvő volt tegnap. De az is lehet, hogy temetni fognak.. A tömegben csupa férfiak, kevés gyerek. Már ott járunk a dobosok között. Anvar odaszól az egyiknek. Barátjuk vagyok, adjanak egy dobot a kezembe. Mit kezdenék vele? Ink'ábh én is kiabálóik valamit együtt a többiekkel. Két óra elmúlt, miire a szállodába értünk. Megmosakodtunk, de Dzsaszur nem akart lefeküdni. Tea nélkül nem tud elaludni. Dzsaszur rendes fiú, menjünk akkor. Lent a hallban óriási tömeg, bolgár és lengyel turisták érkeztek. Szeretőm az idegeneket, mondta a barátom, és találomra odament egy szobára várakozó bolgár férfihez. Végül hármasban megyünk teázni, és egy grúz fiatalember asztalánál kötünk ki, Dzsaszur imádja a hindukat, a bolgárokat, üzbégeket, a grúz a magyarokat. Beszélgetünk mindenféléről, még ki sem ér a felszolgáló a teával, az utcáról kiabálás, dobolás hallatszik be. Társaim mennek éljenezni, én meg felvánszorgok a szobámba. Majdnem huszonnégy órát töltöttem ébren Kelet mesés városában. Csak Dzsaszur ne mesélne már, ha visszaérkezik ... (Folytatjuk) Drobnyickij: A szellemi értékek világa rTYTTTl" YTYYYTYYYYYTYTTYTTYTTTTTYYYYTYTTTTTTYTYVrTTYTTTYYYTVTVYYYTTY ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► ► Gerencsér Miklós: Fekete tel Egy mozdonyhullát valósággal betemettek a hátára szóródott vagonalvázak. A nehéz léptű, nyugodt Bogdanov István méregette, hogyan fogjanak hozzá a veszedelmesen lebegő tonnányi súlyok szétválasztásához. Csontos arcán, beesett szemén kemény fény villogott: a mozdony túloldalán Cziple Simon hegesztőpisztolya sistergett. — Lökjük arra az oldalra — szólt halkan az őszülő bajuszé, Kiss István és mintha csak a vállát rándította volna meg, Cziple Simon felé biccentett. Bogdanov arcán semmit sem változott a kifejezés. — Őrültség. Verd ki a fejedből. — Baleset. Véletlenül szokott történni — makacskodott szeliden Kiss István, de szája remegésén látszott, hogy eltökéltsége cseppet sem szelíd. Cziple Simon vitorlavászon köpenybe burkolózva görnyedt a vascsonkok fölé, arcát a hegesztőmaszk mögé rejtette, alakját kísérteties fénybe vonta a pisztoly csillagszórója. Tűnődve méregette Bogdanov István a szétrobbant mozdony résein át. — Nem lehet. Hozd a köteleket. — Semmit nem fog érezni — hajtogatta a magáét makacsul Kiss István. Őszülő fekete bajusza furcsán rángatózott. Bogdanov István, a nehézsúlyú ökölvívó kissé megemelte a fejét, mintha arcát akarta volna hűsíteni az esővel. — Erre az oldalra döntjük le a roncsokat. Szólj az embereknek, jöjjenek segíteni. Elejét véve a további vitának, magára hagyta barátját. Felkapaszkodott a mozdonyra, tüzetesen vizsgálni kezdte az egymásba guban- colódott alvázakat, keretvasakat, tengelyeket, síndarabokat, kerekeket, hogy hol a leglazább a roncshalmaz. Cziple Simon rákiáltott: — Gyorsan, gyorsan,, még ma helyre kell állítani a vágányokat! Csak bólintott, mint aki teljesen egyetért Cziple Simonnal. Meglátta Miki József esztergályos társát, hanyagul intett neki: — Józsi, dobd fel a kötelet! — és nyugalommal várt a magasban, mint akit az eső sem ér. Miközben a kötéllel vesződött gémberedet- ten a fázékony Miki József, epésen morgott Cziple Simonra: — Most aztán örülhetsz. Az amerikai bombázók is hozzájárultak Szálasi kinevezéséhez. Cziple hátravetette fejéről a köpenycsuklyát, begyújtotta a hegesztőpisztolyt, Miki József felé ugrott: — A lánggal váglak darabokra, te rühes macska! A bivalyerős Balogh Mihály hátulról kapta el a két könyökét, szorításától ropogtak Cziple karjai. — Csillapodj, testvér. Inkább törüld meg az orrod, mindjárt elcsöppen. — Elvitetem az egész bandát! — próbált férfiasán fenyegetőzni a saját mérgétől felhevült hegesztő, de fitos orrhegye valóban úgy csillogott, mint egy náthás kamaszé. Fiatalok voltak, még az őszülő bajuszú Kiss István is, de mindannyiuk közül kitűnt tejfeles szájával Nagy Rezső, akit alig ismertek meg a vagongyárban. Csendes, szorgalmas legény volt, ráadásul tisztelettudó, senki nem előzhette meg a köszönésben. Most annál jobban meghökkentette az embereket; bátor kihívással állt Cziple Simon elé: — Van szerencsém a szemébe mondani, Cziple testvér, hogy maga egy pojáca! Jól jegyezze meg, mindenkinek ráeshet egy tégla a fejére! Most pedig menjen, lövessen agyon a nyilas őrrel! Bogdanov István nem akart hinni a fülének. Lassan, mintegy véletlenül megkereste tekintetével Kiss Istvánt. A bajuszos marós mosolyogva rákacsintott. Mindjárt be is fejezték ezt a néma párbeszédet, mert ott lábatlankodott a sziszifuszi Márkusz Ferenc, a mindig szőrös pof áj ú Fülemüle. Ettől az alattomos embertől tartottak a legjobban. Besúgó hírében állott, éppen ezért nevezték maguk között a munkások Fülemülének. Bogdanov csodálkozott, hogy meg sem kísérelte a nyilas Cziple pártfogását. A bivalyerős Balogh Mihálynak viszont nem tetszett különösebben a rokonszenves Nagy Rezső bátorsága. Őriási mancsával eltuszkolta Cziple Simon közeléből a fiatal géplakatost. — Mi nem lehetünk marakodó kutyák. Fogd be a szád és tedd a dolgod. (Folytatjuk.) 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 •« < 4 fAAAA% A A A A A A A AA A AaAAAAA A aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa.
