Tolna Megyei Népújság, 1970. március (20. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-13 / 61. szám

Iregszemcsei önkéntesek Mészáros László igazgatóhelyettes (jobbról) és Bognár János, az iregszemcsei önkéntes rendőri csoport vezetője a kutatóintézet térképe előtt tanácskozik az aktuális te­endőkről, fotó; Tóth Iván Iregszemcsén jártunk a Dél­kelet-dunántúli Mezőgazdasá­gi Intézet helyettes igazgató­ja — Mészáros László — éppen az önkéntes rendőri csoport vezetőjével, Bognár Jánossal tanácskozott. Köze­leg a tavasz, az időszerű te­endők terveit vitatták meg. Az iregszemcsei csoport nem a szerencsének, hanem a gondos szervezésnek kö­szönheti minden tekintetben jó összetételű; állami gazda­sági és kísérleti intézeti dol­gozó, tsz-tag, szerelő, postás, áfész-ügyekhez értő önkéntes tevékenykedik benne. Noha nem pénzért teszik, mégis említésre méltó, hogy a cso­port majdnem minden tagja jutalomban részesült tavaly, egyedül a pénzjutalmak ösz- szege négyezer forint körű' i. A községben — persze — nem ez a legnagyobb jele az önkéntes és a hivatásos rend­őrök megbecsülésének, Schmied József rendőr főtörzs­őrmester özvegyét és két gyer­mekét az egykori körzeti megbízott elhunyta után esz­tendőkkel is támogatja az in­tézet Az új körzeti megbí­zottnak, Nagy József rendőr tizedesnek lakást biztosította községi tanács, hogy ne kell­jen Nagyszokolybói átjárnia, — Mindezért meg kellett (dolgozni, s kell a jövőben is, — szögezi le Bogár János. — Á lakosság értékein kívül roppant nagy társadalmi ér­tékekre is vigyázunk. Most nem is az intézet több mil­lió forintot érő készülékeire gondolok, hanem a növé­nyeiére, a vetőmagvakra. Ha máshonnan lába kél egy ta­risznya vetőmagnak, — bár az sem helyes —, nem dűl össze a világ. Akkor sem, ha kirándulók néhány négyzet- méteren kárt tesznek a vetés­ben. Ha ellenben itt elvesz­ne a grammra kimért vető­magból, ha itt tönkretennék a növények akárha kis há­nyadát, a kutatók hamis mé­rési eredményekhez jutnának, S ezzel egy-egy kutatási prog­ram végrehajtása éveket kés­ne. Tanár legyen a talpán, aki megmondhatja, hány mil­liós veszteség érné ezzel a népgazdaságot. Az önkéntes rendőrök az anyagiakon túl hazánk jó hírét is oltalmazzák. Ireg- szemcsére messze földről el­jönnek a tudósok. Valóban ok lenne a pirulásra, ha gépko­csijukból eltűnne egy és más, — A falubeliektől nem tar­tok, — jegyzi meg a tizen­egyedik éve szolgálatot tel­jesítő önkéntes rendőr. — Iregre a becsület a jellemző. A mozgó bűnözők azok, aki­ket szemmel kell tartanunk; pontosabban; észre kell ven­nünk idejében. Bognár János területén hét mezőőr lépett szolgálatba; ez időt szabadít fel a csoport számára, — Mivel hasznosítják? — kérdjük. — Legfőként tanulással. A csoport minden tagja előfi­zetője a Magyar Rendőrnek, amelynek cikkeit hetenként megvitatjuk. Nagy József elvtárs, körzeti megbízott, a Belügyi Szemlét is járatja, Abból átadja előadásain, ami a mi részünkre szükséges. Az önkéntes rendőri cso­port tervében, — amelyhez majd a járási kapitányság szintén ad néhány új felada­tot, — szerepel az éjjeliőrök és a gépjárművek fokozot­tabb ellenőrzése. Nehéz, de szép feladatnak ígérkezik visszaszorítani az alkoholiz­must, sokféle bűncselek­mény túl bőven bugyogó for­rását. Végre jut idő vala­mennyi, nagyobb értéket őr­ző biztonsági berendezés fe­lülvizsgálatára, s javaslat- tételre a hiányzók pótlására. — Ki segíti a községből a csoportot? — Mindenki, aki bátran néz tisztességes ember sze­mébe, — ennyi a váiasz. Többet mond ez bármiféle statisztikánál... j— borváró — vegcsövek, vegysze­II rek, borminták. Esz­ter — teljes nevén Kimer Eszter — töltöget, keverget, aztán hosszasan nézegeti a borminták szín- változását. Az első pilla­natban azt hiszi az ember, hogy más dolga nem lé­vén, kisgyermek módjára pancsolgat. E látszatpan­csolás azonban nagyon fontos része az Állami Pincegazdaság paksi pincé­szetében végzett sokoldalú munkának. így ellenőrzik a borokat, s e vizsgálatok­kal állapítják meg, hogy melyik kezelési forma a legmegfelelőbb. Eszter munkája sok gondot, kö­rültekintést, hozzáértést igényel. Ezt nem bízhat­nák akárkire. — Szereti a munkáját? — Nagyon. Mindig arról ábrándoztam, hogy a bo­rászszakmában dolgozhas­sak. Sikerült. — Hol tanulta a szak­mát? — Szakközépiskolában. Már diákkoromban meg­tetszett ez a szakma. — A volt osztálytársai is megtalálták helyüket az életben a szakmájukra, alapozva2 A ritka kivétel — Páran idekerültünk az Állami Borpincészethez, de megfogyatkoztunk, mert a fiúk bevonultak. A többség nem akart borász lenni, érettségi után egészen más pályára került. Csak azért vállalták a négy évet a bo­rász szakközépiskolai ősz-' tályban, mert más tovább­tanulási lehetőségük nem volt. Leérettségiztek, ami egyben szakmunkás-képe­sítést is ad, de már eleve másfelé orientálódtak. — Mikor érettségizett? — Két éve. Egyébként itt Pakson annyira nem volt komoly az érdeklődés ez iránt az oktatási forma iránt, hogy meg is szünte­tik. Már csak harmadiko­sok és negyedikesek van­nak, mert első osztályt két év óta nem indítanak, — Mik a tervei? — Minden körülmények közt szeretnék megmaradni a szakmámban, s ennek megfelelően igyekszem gya­rapítani az ismereteimet. Szeretném megszerezni ® technikusi minősítést. Nem tőle. hanem egyik főnökétől, Csipszer János­tól tudom meg, hogy Esz- temek kiváló érzéke van a borászathoz, s mivel nagy odaadással végzi munkáját, nagyon örülnek, hogy hozzájuk került. — Elégedettek vagyunk a munkájával. Amióta ná­lunk dolgozik, több díjat nyertünk a különböző ver­senyeken — beleértve a nemzetközit is —, s e bo­rok előkészítésében neki is szerepe volt. Eszter ritka kivétel. Míg volt osztálytársainak több­sége hátat fordított szak­májának, ő mindinkább beleszeret. a—c MAGYAR—SZOVJET .NOTALÁLKOZÓ Lápafőn a nőnapi ünne­pélyre a művelődési háznagy­terme zsúfolásig megtelt asz- szonyokkal, leányokkal. Az ün­nepi beszédet Lóki Miklósné, a dombóvári járási nőtanács titkára tartotta, A nőnap al­kalmával magyar—szovjet ba­rátsági találkozót is a tartot­tunk. Öt szovjet asszony látoga­tott meg bennünket, akik közül egyik magyar nyelven köszön­tötte Lápafő község asszo­nyait, leányait. A helyi ter­melőszövetkezet ezután meg­ajándékozta és megvendégelte az ünnepélyen részt vevő nő­ket. Sütő Sándorné NŐNAP SZAKCSON A község asszonyait, lá­nyait köszöntő nőnapi ünne­pélyre a művelődési házban került sor. A színhelyen a tsz vezetősége és a helyi társa­dalmi szervek képviselői fo­gadták az ünnepeiteket. A kedves ünnepséget Márton Gyula, a Hazafias Népfront községi elnöke nyitotta meg, majd az úttörők, KISZ-es fia­talok szavalatai színesítették a műsort, melynek keretében Bessenyei Zoltán, a tsz elnö­ke tartott megemlékezést Az ünnepély záró eseménye a mintegy 250 megjelent asszony és leány megajándékozása volt. Az ünnepeltek megha- tottan vették át a műanyag tálcát, csokoládét és hóvirá­got. Á helyi szakmaközi bi­zottság és takarékszövetkezet a szakszervezeti asszonyokat ajándékozta meg. Úttörők vitJ ték az asszonyok munkahe­lyére a cserepes virágokat > ■ Gungi Ferenc MŰSOR AZ ÉVFORDULÓRA A tamási járási művelődé­si központ rövid emlékműsort állított össze hazánk felszaba­dulásának közelgő 25. évfor­dulójára. Az összeállításnak — amelyben elsősorban József Attila és Radnóti Miklós ver­sei szerepelnek —, „Édes ha­zám” a címe. A művelődési központ a program célját ab­ban jelölte meg, hogy a járás fiataljainak figyelmét a je­lentős történelmi évfordulóra ezúton is ráirányítsa. 14-én, szombaton, a tolnanémedi, 21- én a pincehelyi fiatalok fo­gadják a tamásiakat Balipap Ferenc TV A DUNAFÖLDVÁRI ISKOLÁSOKNAK Kedves iskolai ünnepségen adta át a dunaföldvári Alkot­mány Termelőszövetkezet a dunaföldvári L számú általá­nos iskolának ajándékozott Olympia tévékészüléket Aa Felvételre keresünk gyakorlattal rendelkező 1 fő raktárost, 1 fő pénztárost. Jelentkezni lehet; Tolna megyei Festő és Lakáskarbantartó Ktsz, Szekszárd, Mars Károly a. 22. (172) ünnepségen a tsz és az isko­la képviselőin kívül jelen vol­tak a pártszervezet és a ta­nács vezetői is. Kovács Gyula ÜNNEPÉLYES SZEMÉLYI IGAZOLVÁNY ÁTADÁS NAGYSZOKOLYBAN Bensőséges ünnepély kere­tében került sor a 14. életévü­ket betöltött fiatalok szemé­lyi igazolványainak átadására Nagyszokolyon. Most első al­kalommal a községben 69 ti­zennégy éves fiatal vette át az igazolványt. Ezért a köz­ségi tanács, a helyi KISZ- szervezet és az általános is­kola ünnepélyt szervezett. Kiss Imre igazgató a történel­mi áttekintés után be­szélt azokról a feladatokról, melyek a mai fiatal generá­cióra várnak. Ezután Fekete Ferenc, a helyi KISZ-szerve- zet titkára kérte a fiatalokat arra, hogy legyenek méltó tu­lajdonosai az igazolványoknak és váljanak méltó KISZ-ta- gokká. Ezt követően Balogh) József rendőr hadnagy a já­rási rendőrkapitányság részé­ről szólott arról a felelősség^ ről, ami az új személyi iga­zolvány tulajdonosokra hárul és átadta az igazolványokat; Az úttörők szavalatokkal és énekszámokkal kedveskedtek,) a KISZ-szervezet pedig ven­dégül látta őket, szendviccsel és málnával. Jó hangulatban; vidáman távoztak a tizenéves sek igazolványaikkal. a D. J, * EGÉSZSÉGÜGYI í| FELVILÁGOSÍTÁS S A RÁKRÓL íf*| Filmvetítéssel egybekötött egészségügyi előadást szervez* tek Belecskán. Dr. Lukovits István körzeti orvos két té­makörben megtartott előadá­sát nagy szeretettel hallgatta Belecska község lakossága. Ez alkalommal a rákról és az érelmeszesedésről tartott előadást — melynek szervezés sében Fürgedy János iskolai- igazgató munkája érdemel di­cséretet. Több mint hatvanas jelentek meg ebben a kis köz-; ségben a filmvetítéssel egybe­kötött előadáson. A községi tanács és a Vöröskereszt helyi szervezete, az egészségügyi dolgozók bevonásával meg-; kezdte a község területén a 60 házankénti egészségügyi állomások kiépítését. Ezzel fo-; kozzák a lakosság közéleti te-; vékenységét. A különböző ren­dezvényekre való mozgósítás, a tisztasági mozgalom értéke­lése, a véradásszervezés stb. feladatok eredményes megol­dásánál az egészségügyi állo­mások vezetőinek, aktivistái­nak nagy segítséget tudnak; így nyújtani. Délczeg József A Tolna megyei Víz- és Csatornamű Vállalat vízépítési munkában gyakorlattal rendelkező TECHNIKUSOKAT, építésvezetői munkakörbe felvesz. Jelentkezés: Tolna megyei Víz- és Csatornamű Vállalat munkaügyi osztályán, Szekszárd, Toldi u. 6. (182)

Next

/
Thumbnails
Contents