Tolna Megyei Népújság, 1970. február (20. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-01 / 27. szám
Dunakömlőd A római hadiút mentén Dunakömlődnél húzódott az Aqincumot Eszékkel összekötő hadiút. s mivel a falu fölé magas sánc is emelkedik, a rómaiak kedvezőnek vélték a terepet táborhely létesítésére, ßok római kori leletet találtak, de más korok emberének is megtalálták a nyomát. A település neve a rómaiak idejében Lussenium volt. Az egyik XIII. századi — IV. Béla által kiadott — okirat Kumlend néven említi e helységet, majd a mohácsi vésszel kapcsolatban Kelőd néven jegyezték fel. Sánchegyre a ku- rucvezér Vak Bottyán várat épített. A törökdúlás idején elnéptelenedett falut csak a XVIII. századvége felé telepítették be Németországból elűzött parasztokkal, iparosokkal, ellentétben a megye legtöbb, ma német községként emlegetett településeivel, amelyeket már a XVIII. század huszas éveiben betelepítettek. Wosinszky Mór, az országos hírű — sőt, külföldön is ismert — szekszárdi muzeológus megkülönböztetett gonddal vallatta a föld titkait Du- nakömlőd környékén. A Tolna vármegye az őskortól a honfoglalásig című művében egyebek közt a következőket írja róla: „Kömlődöp a Bottyánvár név alatt ismert, eredetileg bronzkori védművön sok praehistoricus, szemcsés anyagú edénytöredéket találtam, amelyek között több darab mészbetétes díszítésű. Br. Zavaros paksi orvos gyűjteményében láttam egy, ugyané sáncon talált 2 cm vastag bronzsodronyból készült, 16 centiméter átmérőjű nyakkarikát, amelynek mindkét vége laposra kalapált és S alakra hajlított; egy 17 cm, hosszú, s 3,5 cm. széles tőrpengét bronzból, melynek tövében két nagy bronzszeg van; egy füllel ellátott bronz csörgőt. A Bottyánvártól nyugatra vonuló széles Wajer völgyet egész hosszában lakták az őskori népek. Ezen mindenfelé találtam preahistoricus edénytöredékeket. E völgybe szakad északról az úgynevezett Hátsó kukoricavölgy, s e két völgy találkozásánál van az Erd- zeiselberg, mely szőlővel beültetett területén... mindenféle bronzkori edénytöredéket találtam. 1877-ben ifjú Róth József kömlődi tanító egy őskori agyag bögrécskét ajándékozott a Nemzeti Múzeumnak, mely kézzel formált, égetett munka, karcsú, szája táján kifelé hajló nyakkal és egyik oldalán lapos füllel. Több darabból van összeragasztva. Szája széle egy helyütt ki van csempülve. Magassága 7, szájának átmérője 5 cm.* Dunakömlőd a Sánchegyről — Bottyánhegyről (mindkét nevet használják) — nézve. 2430 hold föld története Épségben megmaradt Duna- kömlőd kiosztási földkönyve. Erőben, egészségben él a földosztó bizottság egykori elnöke, Hanuszka János is. — Huszonkét hónapig töltöttem be ezt a tisztséget, s közben nagy feladatot kellett megoldanunk — mondotta Hanuszka bácsi. — Itt, DunaPályakezdők Balázs János iskolaigazgató: — Harmincöt gyermekünk végez ebben az évben. Körükben mindennapos téma a pályaválasztás. Nogyjából már ki is alakultak az elképzelések. Négy leány úgy döntött, hogy nem jelentkezik továbbtanulásra, hanem elhelyezkedik majd a Paksi Konzervgyárban. A többség ipari pályára készül. A mezőgazda- sági szakmák iránt nemigen érdeklődnek, pedig közvetlen helyi példán győződhetnek meg arról, hogy ott anyagi tekintetben milyen nagyok a lehetőségek. Megfelelő módszerességgel beszélgetünk Is a mezőgazdasági pályákról, de mégis nagyon szerény a gyermekek ilyen jellegű orientációja. Évente csak egy-két gyermek választ mezőgazda- sági szakmát. A felnövő fiatalok többsége végül is elkerül a faluból. Nálunk nagyon érződik a dunaújvárosi, dunaföldvári és paksi üzemek hatása. Nagy forgalmú út mentén fekszik Dunakömlőd, vasútállomásunk is van, ilyen kedvező fekvéssel nem sok helység dicsekedhet Mégis ott tartunk, hogy Dunakömlőd alig gyarapszik valamit fiatalokkal. kömlődön nem uradalmi földek kerültek kiosztásra, hanem a kitelepített németek birtokai. Amint a földkönyvünk is tanúsítja. 2430 hold földet osztottunk ki, 276 családnak. A nagy feladatot igyekeztük a legjobb belátásunk szerint, igazságosan végrehajtani, de közben csúsztak be olyan hibák is, amelyeket ma már megmosolygunk. A földet családok szerint osztottuk. Alapnak minden parasztcsalád kapott egy bizonyos mennyiséget, majd a gyermekek számától függően még kapott hozzá. Csakhogy a fiú és a leány nem volt azonos értékű a földosztás szempontjából, mert a fiú után 2, a leány után pedig csak 1 holdat adtunk. Ma már senkit sem kell meggyőzni az egyenjogúságról, de akkoriban még nagyon természetesnek vette mindenki az ilyen megkülönböztetést. — A föld kiosztása után jött a másik gond, a művelés. Csak minden hetedik családra jutott egy fogat, egy szekér és egy eke. Éppen ezért a fogatot, szekeret, ekét nem mertük kiadni személyi tulajdonba, mert az sehogyan sem fért volna össze az igazságossággal, meg attól is tartottunk, hogy akinek saját fogata lesz, az majd kizsákmányolja a másikat. Ezért azzal kezdtük, hogy mini-szövetkezeteket, csoportokat alakítottunk: hét-hét család jelentett egy-egy ilyen egységet, s ezek a csoportok kapták meg azt, ami kellett a föld megműveléséhez. Akadt, aki valahonnan tudott szerezni saját igás állatot. Az ilyennek jobban ment sora. És persze olyan is akadt, aki nem sokáig tartott ki a falu, az itt kapott föld mellett: visszament oda, ahonnan idetelepült, vagy felszívta az ipar. Akkor legtöbben még nem gondolták, hogy valamikor ilyen jól menő termelőszövetkezet lesz a faluban. „Büszkék vagyunk rá” Családi kontrasztok Már nem Is tartják számon, hogy hány neves ember fordult meg a kömlődi halászcsárdában. Világsztárok, közismert politikusok, üzletemberek. És persze a kisemberek tömege: százezrek. Az egyik a szomszédos faluból való, a másik pécsi, a harmadik salgótarjáni. Az egyik csak azért tér be, mert erre vezetett az útja, s éppen megéhezett, a másik pedig kizárólag a halászléért kocsiká- zott ide. A csárda a paksi földszo- vé. S:pos István tanácselnök a következőket mondta róla: — Számunkra nagvon hasznos. még altkor is, ha nem a tanács tulajdona. Amikor még egv picinyke helyiségből álló kiskocsma volt, el sem tudtuk képzelni, hogy valamikor ilyen nagy szerepe lesz községünk életében. Ez a csárda mindenekelőtt azért jelentős, mert hírnevet ad a falunak. Kérem, még a távoli Nóg- rádban is találkoztam olyannal, aki ismerte e csárdát. Amikor mondtuk, hogy köm- lődiek vagyunk, mindjárt tudták, hogy az hol található, s hogy Itt jó halat főznek. A hírnév hasaon, ezt talán nem is kell különösebben bizonygatn1. Olyan haszon, ami forintban nem mérhető közvetlenül. Mi kömlő- diek büszkék vagyunk a halászcsárdára, ami a hírnéven kívül közvetlen anyagiakat is jelent. Számottevő az a fej • lesztési alap, amit a tanács kap utána az fmsz-tőL De foglalkoztatottsági szempontból sem közömbös a csárda léte. Mintegy negyven — jórészt helybéli — alkalmazottja van. Mindehhez jön, hogy természetesen falunk lakói is szívesen betérnek oda alkalomadtán egy-egy halászlére. Á hatvanas évek első felébben egy alkalommal Duna- kömlődön ülésezett a paksi járási ifjúságvédelmi bizottság. Az ülésen magam is részt vettem. A tanács hivatalos helyiségében ülésező bizottság elé beidéztek jó pár olyan szülőt, akik nem a társadalom kívánalmainak megfelelően, s nem a társadalom által nyújtott anyagi lehetőségekhez méltóan nevelték gyermekeiket. Próbáltak rájuk hatni szép szóval, emberi tanáccsal. Kíváncsi voltam, hogy ez a nemes közösségi akció hozott-e. valami eredményt. Annál is inkább, mert magam láttam — mély nyomot is hagyott bennem —; hogy a különböző intézményeié képviselői és a helyi vezetők milyen őszinte odaadással foglalkoztak e családokkal. Látszott, hogy a problematikus gyermekek sorsáért úgy aggódtak, mint ahogyan csak gyermekszerető szülő tud aggódni. Sajnos, nem sok jóról tudok beszámolni. Nem volt nehéz felkutatni az akkor megidézett szülök nevét, hiszen mindenki ismerte t figyelte őket. Az aggódás, a -egítőkész- ség nem pillanatnyi felbuzdulás volt, hanem tartós, csak éppen lepergett e szülőkről a társadalom jóindulata. A vége az lett, hogy Kajláéktól 3, Kupcsikéktól pedig 5 gyermeket kellett állami gondozásba venni. Egyik-másik problematikus család időközben elköltözött a faluból, de jött is ilyen. E családok általában jönnek-mennek. Dolgozhatnának, mert hiszen mindenki számára adott a lehetőség, de állandó munkát nem vállalnak* s a rendszertelen munkából származó kereset zöme is a kocsmába kerül. A gyermekek száma egyáltalán nem mérvadó. Ugyanebben a községben található nem egy sokgyermekes család, amely megfelelően él. Tibaiék 6, Váradiék pedig 9 gyermekkel is tisztességesen tudnak élni, mert becsületesen dolgoznak, s mert törődnek a családdal. Magyarék például még házat is vettek, hogy a külterületről beköltözhessenek a faluba. Persze a társadalom e családokat is megkülönböztetett módon istápolja, de a legnagyobb segítségnek is csak ott van hatása, ahol a szülőkből sem hiányzik az áldozatkészség és a törekvés. BODA FERENC Népújság 6 1970. február 1. Néhány könyvtári adat Dunakömlődön Is van községi könyvtár. Ez 4383 kötet könyvből áll. Közel három kötet könyv jut egy lakosra. Ez nagyjából megfelel a megye többi községében kialakult ítlagnak, viszont jobb az országosnál. A könyvtárban százharmincból 14 éven aluli olvasót — tagot — tartanak nyilván. A «5—19 éves könyvtári tagok száma 61, a 20—24 éveseké ?5, a 25 éven felülieké ft* A U éven aluliak tavaly 6517, a 14 éven felüliek 4940 könyvet vittek haza olvasni a múlt évben. Ezekből az adatokból kitűnik, hogy a községi könyvtárban feltűnően nagy az egészen fiatal tagok és olvasók száma, Viszont kevés a felnőtt. A könyvtári tagok foglalkozás szerinti megoszlása a következe: mezőgazdasági fizikai dolgozó ?1, ipari munkás 55, szellemi foglalkozású 13, a többi tanuló és egyéb.
