Tolna Megyei Népújság, 1970. február (20. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-01 / 27. szám
Fegyverrel a kézben... Harcolt a Budai • • ____ Ö nkéntes Ezredben „3A B3HTME BYAAnElUTA" VAOCTOBEPEHHE Képünk bal oldalán a szovjet kitüntetés, jobb oldaton oo orosz nyelvű igazolás látható. „A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének 1945. VI. 9-1 határozata alapján kitüntetjük Fátrai Jakab őrmestert .Budapest felszabadításáért*" éremmel. A Magyarországi Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnökhelyettese, Szvirldov altábornagy.” Termete öles, magasságából ma sem hiányzik sok a két méterből. Hórihorgasságán kívül van még egy különös ismertetőjele: a felszabadító harcokban szerzett sebesülésének tartós nyoma. A jó megjelenésű, deres hajú férfi arcán észrevehető a bal szemöldök felett húzódó hosszas sebhely. A budai Vérmezőn, harc közben esett a sebhelyet hagyó fejsérülés a nyurga, akkor még csak huszonöt esztendős fiatal katonán. Akkor kapta, amikor a Budai önkéntes Ezred őrmestereként a felszabadító szovjet seregekkel együtt, házról házra űzve füstölték ki a közös ellenséget és legyőzték a legveszekédettebb német fa- siszta erők utolsó fővárosi egységeit. Fátrai Jakab fölött azóta újabb huszonöt esztendő múlt el, az akkor nőtlen fiatalember ma négy gyermekes családapa. Most munkahelyén, a bonyhádi járási TST-n (melynek elnöke), irodájában idézzük fel a hősi napok emlékezetes eseményeit. — A fordulópont idején, 1945. januárjában már ötödik esztendeje katonáskodtam, egy rádiós raj vezetője voltam, Budán, a Fő utca körül voltunk abban az időben, amikor a német fasiszta és magyar alakulatokat — minket is — bekerítették. Mindenáron ki akartak törni a gyűrűből a németek, s ■ ehhez igvekeztek megnyerni a magyar tiszteket. Tóbb tízezer mundérba bujtatott ember zsúfolódott össze a másfél kilométer széles, és kilométernyi hosszú területen, a Duna mentén. Mi a Pincékben meghúzódott, sokat szenvedő lakossághoz bejárva. több alkalommal hallgattuk a moszkvai és a londoni rádió magvar nvelvfl adósait. Jobban ismertük a valódi helyzetet, mint a tisztjeink. Mi mást akartunk. Negyve- nen-ötvenen összebeszéltünk, és elindultunk az ellenkező irányba, hogy elszakadjunk a németektől, . csatlakozhassunk a szovjetekhez — idézi Fátrai Jakab a nehéz elhatározás mozzanatait. — Hogy’ sikerült megvalósítani? Gondolom, nem volt ilyen egyszerű abban a helyzetben ... —•' A német fasiszta csapatok északra húzódtak, mi pedig ellenkező irányába, a Gellert felé. -Éjszaka indultunk, kisebb csoportokban. Hason csúszva kellett kúsznunk, mert égett a Vár és tüze nappali fényt árasztott a környékre. Amikor odaértünk, a Géllért-szálló előtt felhalmozott hullahegyeken hatoltunk be az épületbe, átmenetileg az alagsorban húztuk meg magunkat, amíg kapcsolatot találunk. Lehettünk tán háromszázan, őrséget is állítottunk maeunk közül. Az elhatározás szilárdságát bizonyítja. hopv amikor két német erőszakkal be akart hatolni. a mieink lelőtték Őket. Kerekük, és néhány nap alatt sikerült megtalálni a kapcsolatot a szoviet csapatokhoz, az Illegális párt eevik oroszul is beszé’ő taeia közvetített. Sosem felejtem, az Orlav utcai belératon át három fehérkö- nenves szoviet Vn+ona éaVoTAtt «gv tiszt vezetésével, Átállási kéVésíiri—o azt folr»Ho a-tiszt, i’ngv tőlünk most elveszik a fernere—u-t maid kapunk jobbat' Lpqdttiir a nisz- tolvt, — más famrverünk nem Volt — maid a kelenvölgvi iskolába mentünk. — Ott szervezték a Budai fóroké*'’-es Fl-redet? — Igen. ott vonták össze azokat, aki'r faPvvereseo akartak harcolni. Sokan voltunk, avorsan fMfeíprxmreztek beno.üoket. Mindenki hanoit o-V géonisz.tnlvt és hoev mp« lehessen különböztetni a Budai Ezred-bélit a többi honi mundérban lévő katonától, piros szalagot viseltünk a sapkán, a váll-lapon és a jobb karunkon. — Hol és milyen körülmények között került bevetésre Fátrai elvtárs? Miként zajlottak az utolsó szakasz csatái? — Engem a vérmezei harcokhoz vezényeltek. Éjszaka vol tak a harci bevetések, a vér felszabadítását, február 12-t megelőző napokban. Tizes-huszas csapatokra osztottak bennünket, vegyesen a szovjet harcosokkal, és aztán házról házra kellett csatát nyérni. A másik feladat, amit többen kaptunk, hogy. előre megadott szöveggel hangosbemondón szólítsuk fel megadásra a fasisztákkal még együtt lévő magyar katonákat. „A semmiben nem reménykedhettek! Dobjátok el fegyvereiteket, gyertek át, ne féljetek.” Mi meggyőzően tudtunk beszélni, helyzetünkből fakadt. Egyébként is erősen csökkent már a létszámuk, sokan megfogadták a felszólítást. — Erősen zavarta a mozgást, nehezítette a küzdelmet, hogy bevilágította éjjel is az egész Vérmezőt a még mindig égő vár tűzfénye. Hátulról a tüzérség támogatott bennünket, amíg tudott, aztán jött a közelharc. Minden házért egyenként kellett harcba indulni, úgy kellett szorongatni, s kiszorítani a németekét. A civil lakosság velünk volt szolidáris, jelzést adatt,,.-— ha tudta —, hogy melyik (Irányba, merre mented, hova fészkelhették be magukat. ‘ Egy- egy kiszögellés után ki kellett tapogatni, hogy ott éll-e még, előrement, vagy esetleg visszahúzódott az ellenség, kji többnyire a pincéken át hatoltunk az épületbe, s aztán fél, emeletről emeletre. Ropogtak a puskák, a géppisztolyok, a becsapódó aknák zajától zengett minden... Heves,« keserves volt a végső küzdelem, utána is évekig felriadtam álmomból, a vélt csatazajra. — Sebesülése hogy’ esett? • mutatok a homlokára, veszteségeik felől érdeklődve. Akaratlan végighúzza kezét a hegen, először mégis a társakról beszél. — Keserves emberáldozatot követeltek az utolsó napok rohamai. Közvetlen közelemben lévő bajtársaimnak talán csak a fele maradt küzdőképes. Hősi halál, rengeteg sebesülés. .. Velem második éjszaka történt, harc közben, úgy 11 óra tájt lehetett, óriási siví- tást hallottam, majd elöntötte az arcomat a vér, s elveszítettem az eszméletemet. Az ájulás persze nem a seb miatt következett be, hanem a légnyomástól. Mire kisvártatva magamhoz tértem, már be- pólyálták a fejemet, egy golyó horzsolhatta, vagy talán szilánk szakította fel a bőrt a homlok-szemöldökcsontnál. Kicsit pihentem, majd éjjel egy órákor, géppisztoly a kézbe, megyünk tovább. A vér megalvadt, bekötöztek, társaim, ahogy tudnak ügyelnek rám, úgy éreztem, hogy a szédelgésen kívül nincs más bajom. Akkor már nem akartam kimaradni. Az utolsó éjszakai harcból, a vár közvetlen felszabadításából csak kihagytak, sebesülésem miatt a foglyok hátrakíséréséhez irányítottak — mondja kissé nosztalgikusan. A Budai önkéntes Ezred őrmestere nem szerelt le a harcok befejeztével sem, hanem a jászberényi táborban az új magyar demokratikus hadseregbe jelentkezett. Egészen 1946. március 20-ig katonáik#- dott, közben elvégzett égy világnézeti tanfolyamot i?. Hiába vizsgázott ott az előkelő harmadik helyen, apja kórházba kerülésekor, a család istápolására le kellett szerelnie, ő lett a családfenntartó. Járt arra, hogyne járt volna azóta a Vérmezőn, többször is megtekintette a nevezetes terepet. Huszonöt évé páncélkocsik, állati tetemek tömkelegé, llm-lom, háztartási és épülettörmelék borította, ma rá sem lehet ismerni, még a környék is megszépült. Féltve őraött kincse a Budai Ezred hajdani őrmesterének a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa által adományozott, Szvirldov altábornagy által aláírt orosz nyelvű kitüntetés. Az 1947-ben ünnepélyesen ■■'átvett szovjet kitüntetés jelképe a fasizmus ellen fegyvert ragadó magyar szövetséges megbecsülésének. — Egy darabkát meg tudtunk menteni a becsületből — ennyit mond ma Fátrai Jakab, a negyedszázaddal ezelőtti helytállásról. SOMI BENJAMINNÉ z emberek jelentős részének van valamilyen hobbyja. Nyelvünk könnyen hajlik, és alkalmas is arra, hogy idegen kifejezéseket átvegyen és sajátjává idomítson. Az Idegen szavak szótára (1951.), a Magyar nyelv értelmező szótára (ÍE30.1, a Helyesírást tanácsadó (1961.) még ncm tud a „hobby” szó létéről. Azóta Magyar- országon már majdnem mindenki, noha szabatosan körülírni kissé bajos lenne. Trónra léptével ugyanis mintha detronizáltunk volna néhány másik kifejezést, melyek értelme többé-ke- vésbé beleolvadt a hobby- ba. Ilyen például a hóbort is, mely jelen esetben nem annyira sértő mellékzöngéjü, mint inkább élcelődve, mosolygósán elismerő. Hiszen van hóbortos hobby éppúgy, mint olyan, mely elismerésre érdemes. Néhai Ráth-Végh István említet'e, az emberi butaság kimeríthetetlen tárházában tallózó művei valamelyikében, ezt a személyt, aki —■ hasznos foglalkozással töltött élete — több évtizedét áldozta arra, hogy összegyűjLsön egy csomag kártyát. „Természetesen" oly módon, hogy a csomag valamennyi lapját az utcán kellett megtalálni. Hobby? Az. Ismerünk egy félországnyi tekintéllyel rendelkező idős, nyugdíjas jogászt, aki hosszú évtizedekig ült a bírói székben és itt igazságosságával, emberségével, hozzáértésével makulátlan hírnevet szerzett magának. Aztán hazament, leült a távcsövet mellé és fürkészte az ég titkait. Amatőr csillagászként sem csekély tekintélyű. A csillagászat azonban mégis hobbyja volt1 és maradt. Valóban az? Az is. Kitűnő tollforgató újságíró nevét említhetnénk, aki véletlenül se tud leírni egy magyartalan mondatot és' évek sora óta munkálkodik szakmájában. Jegyzettömböt, kéziratot, írógépet félretesz azonban, ha valaki' megkéri, hogy hozza rendbe az elromlott fűtőtestet, Javítsa, meg az ajtó kilincsét, vagy fürdőszobájában a gázbojlert. Hobbyja a barkácsolás, fúrás-faragás. Szerszámgyűjteményét egy kisebb ezermesterbolt megirigyelhetné. Hobby? Az is. Ha valaki, ezer hasznosabban eltölthető, évtizeHobby dek sorát áldozza arra, „hogy összegyűjtsön az útrólag rózsaszín nyomású papírszalvéták gyűjtésének szenvedélye nem kevésbé az. Gyufaszálakból felépíteni az Országház mását, pezsgősdugókat gyűjteni, GEM-kapcsokat úgyszintén. Ha azonban egy Gyógyszertár Vállalat igazgatója ősi gyógyászati eszközök gyűjtésére szenteli szabad idé jét, a sörgyári főmérnök régi söröscimkék albumba rakására, a „hobby” szó már dallamosabb csengést kap. A csillcgászkodó törvényszéki bíróban minden bizonnyal a tudásvágy munkál, a szívesen szerel- gető újságíróban pedig egy olyan tehetség, melyet nem volt módjában pályája során érvényre juttatnia. A gyűjtőszenvedély valószínűleg az emberré válás kezdeteinél kialakult már. A tudásvágy tiszteletei ébreszt. (Miért nem nevezi a [bélyeggyűjtést senki „hob- bynak”?) A gyüjtőszenve- dély természetesen érték összehalmozására is tőr. (Lényegesen kevésbé rokon- , szerves már az a bélyeg- gyűjtő, aki csak valuiá- ■ris öszefüggésekből, tőketeremtési céllal ragasztja albumába a világszerte máig verhetetlenüi legtöbbre értékelt aprócska, színes pápírdarabkákat.) Az utcán összeszedett kártyák értékét azonban még „érzelmi" jelzővel is bajos illetni, a mögöttük levő teljesítményhez pedig óhatatlanul kapcsolódik a „fecsérlés" szó. Hivatásos lélekbúvárok tanulmányainak tárgya lehetne az a sokféle összetevő, mely a hobbykhoz vezet. Az emberek hosszú sora nem lehetett az, amivé ifjú fejjel válni szeretet t volna, vagy amiről azt hitte, hogy inlcább neki- való, mint tényleges pályája. Sok ilyen visszaszorított vágy, álom, indulat levezetésére alkalmas biztosító szelep is lehet a hobby. Nem lévén lélekbúvárok, ennek részletezésébe nem merülhettünk. A fentiekkel csak a szó mögött rejlő sokféle tartalom egy részét kívántuk érzékeltetni. Azzal a nem titkolt véleménnyel, hogy számunkra valójában az emberi botorságokat kifogyhatatlan szenvedéllyel gyűjtő néhai Ráth-Végh István hobbyja máig a legrokonszenvesebb. Hobby Volt ez is, mert Rát h-Véghet semmilyen diploma nem képesítette a kultúrhistóríkusságra. Törvényszéki tanácselnökként ment nyugdíjba. (ord&sl cáról egy csomag kártyát, az bizony Köbért. A kízá/
