Tolna Megyei Népújság, 1970. február (20. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-03 / 28. szám
■AMCOTCr yitAoXocetABMi EOT e«ui»Btr« V NÉPÚJSÁG I ÁMAOTAW SZOCIALISTA »TOWKAgPAJIT TQy.HA HXGTC1 BÍZÓTTB^QA C»A MEOTQ TM*CT IAPIA 1 „Röpülj páva...46 Czakó Sándorné .az első helyen Vasárnap a délutáni órákban a „Röpülj páva..tele- vixiós népdalvetilkedőn ismertették az előző elődöntőre beérkezett pontszámok alapján « verseny jelenlegi állását. Eszerint 355 ponttal Czakó Sándorné, Tolna megyei ver- stnyző került az első helyre. A ctecsi női kar 23Q ponttal az ötödik helyen áll, Petróczki Ignácné 228 ponttal <j hatodik. Sörfőző István, Vass Lajos műsorközlő szerint 185 pontot kapott, s ezzel a 17. helyre került. Ezt a közlést azonban a megyei tanács művelődésügyi osztálya megóvja. Sörfpző István pontjainak száma, — mivel a zsűritől 99, a közönségtől pedig 95 szavazatot kapott, — J94. Eszerint természetesen előkelőbb helyet kell elfoglalnia. Számításaink szerint úgy a 10—11. helyen állhat. A jelenlegi helyezések száma módosulhat, mivel két elődöntő közönségszavazatai még hátra vannak. Be az már bizonyos, hogy Czakó Sándorné, Petróczki Ignácné és a női kar résztvevője lesz a középdöntőnek. Ha az pt>és( elfogadja a Magyar Televízió, akkor Sörfőző István is biztosan kerül a döntőbe, — mivel az eredeti meghirdetés szerint ott az elődöntőkből kikerült első harminc versenyző lép majd a kamerák elé. t Gyorslista Vasárnap, a csend jegyében az 1970. február 3-án megtartott lottó-jutalomsorsolásról, melyen az 5. hetj, lottószelvények vettek részt. Az alábbiakban csak a pécsi körzetb^i vásárolt; nyertes szelvények számait közöljük. 067 653 ruházati cikk, 095 56-1 méteráru, 102 590 magnó, — 106 963 rádió és lemezjátszó, 115 915 háztartási gép, 119 028 éléskamra-utalvány, 122 253 tv, 185 975 háztartási gép, 128 377 ruházati cikk, 134 931 utalvány, 137 858 rádió, 739 639 lemezjátszó, 756 438 rádió, 791 279 tv, 793 491 magnó, 791 106 éléskamra-utalvány, 794 108 éléskamra-utalvány, 794 152 utalvány, 1 81<i 861 éléskamra- utalvány, l 838 442 varrógép, 2 010 407 rádió, 2 016 677 lakástextil, 2 016 770 ki mit válását?, 2 017 855 bútor, lakberendezés, 2 022 056 ruházati cikk, 2 023 883 2 024 076 magnó, 2 024 094 mosógép, 2 026 498 tv, 6 610 528 méteráru, 6 618 146 éléskamra- utalvány, 6 631 079 lakástextil, 6 631 147 háztartási gép, — 6 636 275 írógép. 6 637 134 írógép, 6 639 813 OFOTÉRT-utgl- V|jny, 6 640 926 külföldi üdülés, 6 642 306 fényképezőgép, — 6 644 964 ruházati cikk, *— 6 647 954 háztartási gép, — 6 652 292 háztartási gép, — 6 657 838 óra, 6 668 851 bútor, lakberendezés, 6 669 741 tv, =* 6 672 301 éléskp.mra-utaJvánv, 6 692 762 rádió. 6 70-1 370 háztartási gép, 6 709 698 BÁV- utalvány, 6 714 033 háztartási gép, 6 717.573 utalvány, <■** 6 719169 lakástextil, 6 727 M 6 ruházatj cikk, 6 736 071 külföldi üdülés, 6 741 354 ki mit vő-, laszt?, 6 744 824 tv, 6 763 309 TOLNA JEGYEI NÉP(14SAQ A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottság» ég a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETB1TS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere 15—17 Telelőn: 1—29—01, 1—23—61 Kiadta: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd. Béla tér 1 Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Telelőn: 1—20—U, 1-20—10 Készül a Szekszárdi Nyomdában, Széchenyi utca 46 Telefon: 1—29—21 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál és Uezoesltőnét Előfizetési öli egy hónapra 20 Ft Index-szám: 25 069 utalvány, 6 776 681 varrógép, 6 776 857 utalvány, 6 779 795 méteráru, 6 788 441 éléskamra- utalvány, 6 791 38§ méteráru, 6 793 763 bútor, lakberendezés. 6 799 487 utalvány. 6 802 866 méteráru, 6 913 934 magnó, — G 820 600 ki mit választ?, — 6 832 274 háztartási gép, — 6 835 119 magnó, 7 818 682 BÁV-utalvány, 7 826 586 tv. — 7 825 252 tv, 7 828 050 ruházati cikk, 7 832 191 rádió és lemezjátszó, 7 834 427 lakástextil. — 8 010 166 lakástextil, 8 010 867 fényképezőgép, 8 013 401 tv,' A nyertes szelvényeket 1970. február 20-ig kell eljuttatni a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság lebonyolítási osztályához (Budapest, V., Münnieh Ferenc u. 15.). A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges hibákért felelősséget nem vállalunk. (MTI) A havas téli napok, a bizonytalan időjárás helyhez köti az embert, senki sem mozdul ki szívesen ilyenkor, legalábbis a település határain kívülre. Úgy látszik, a községeken belül sem túlzottan nagy a mozgás, csend jellemző még a vasárnapoké ra is, pedig a népművelők szerint fő szezonnak számítanak a téli napok... Erről a — véleményünk szerint nem éppen szükségszerű — csendről győződtünk meg hétfő délelőtti telefon körkérdésünk válaszaiból is. A járási székhelyek művelődési központjától leértünk tájékoztatót arról, hogyan telt a vasárnap a községben, milyen programot kínált, a művelődési központ erre a napraBonyhád. Délelőtt a kisiskolások, az- úttörők vették birtokukba a ínűvelodési központ nagytermét. Erre az alkalomra a bonyhádi úttörőház vezetője kérte el á termet, alkalmas helyiség hiányában ott rendezték meg az úttörőkarnevált. A legifjabbak mulatsága — amelyet a farsang első rendezvényének tekinthetünk, — a hírek szerint nagyon jó] sikerült, A következő korosztály délután kereste fel a művelődési központot, a fiatalok klubdélutánon szórakoztak. A programban ezúttal csak tánc Szerepelt. Este a nyugdíjasok, pontosabban a nyugdíjas tv- kedvelők találkoztak, a képernyő előtt... Paks. Délelőtt, az októberben indult balett-tanfolyam tagjai gyakoroltak Bállá Marion irányításával, délután pedig a jó hangú gimnazisták jöttek össze, hogy Blazsek Frigyes művelődési központ Igazgató vezetésével egy meseoperát próbáljanak. A paksi művelődési központ vasárnapi programja ezzej véget ért, Tamási. Ha úgy számolunk be a vasárnapi tamási programról, hogy semmi rendkívüli nem történt, igazat szóltunk. A fiatalok ugyanis minden vasárnap összejönnek, hogy együtt — főként táncolva — töltsék a2 estét. így volt ez február elsején is, amikor több mint másfél száz fiatal szórakozott a művelődési központ zenekarának aktív közreműködésével. Dombóvár, A fjatalpk valószínűleg a szombat esti — a Javult a tüzelőellátás Januárban felszabadultak az erdei utak a hóakadályok áléi, a fakltermelőhelyekről a tűzifát folyamatosan szállították a vasútállomásokra. Az erdő- gazdaságok az elmúlt hónapban 58 000 tonna tűzifát adtak, többnyire abból a 200 000 tonnás készletből, amelyet már hetekkel előbb kivágtuk, az erdei tárolóhelyeken összegyűjtöttek, de a hótorjaszek miatt sokáig nem tudtak megközelíteni, A hónap első húsz napjában még akadozott u szállítás, mindössze 23 0Q0 tonnányi tűzifát indítottak útnak a TÜKER-telepekre, később azonban javult a helyzet: a rákövetkező hét napon összegen 20 00(1, a hónap utolsó négy napján pedig 13 000 tonna tűzifát továbbítottak a pályaudvarokra, ahonnan a MÁV gyorsított szerelvényei vitték a tüzelőt az ország különböző vidékeire. A hónap utolsó 3—4 napjában a budapesti TÜKER- telepek 4500 tonna tűzifát vettek át. Az erdei szállítások meggyorsításánál sokat segített, hogy a gazdaságok járműparkját 200 terepjáró teherautóval sikerült kiegészíteni. Száz teherautó február első hetében helyi Ifjúsági klub által rendezett — farsangnyitó bál fáradalmait pihenték ki, — a művelődési házban ugyanis teljes csend, honolt. Illetve mégsem, mert azok, akik most ismerkednek a modern társastánc alapelemeivel vasárnap délelőtt is gyakoroltak. Amint a válaszokból is kitűnik, a művelődési házak vasárnap sem voltak üresek. Változatos programról színes, pezsgő „népművelési idényről" mégsem lehet beszélni. Egyetlen vasárnap krónikájából még nem lehet általános következtetést levonni, mégis megkérdezzük: ezek lepnének, azok a gokat emlegetett „hosszá téli estékf’ (d.k.i.) FEBRUÁR Névnap: Balázs. 3 A Nap kél 7.09, nyugszik 16.48 órakor. A Hold kél 5.20, nyugszik KEDD 12.45 órakor. is az erdőgazdaságok területén marad és megszakítás nélkül fuvarozza a tűzifát. így remény van arra, hogy ebben a hónapban már lényegesen több, kerül a belkereskedelmi háló* zatba, Az elmúlt napokban a belkereskedelem és a M®M illetékes vezetői több esetben tárgyaltak egymással és egyeztették a terveket. Az ellátás — mint megállapították —, sokkal kiegyensúlyozottabb, mint decemberben volt, mindamellett az országban továbbra is vannak kevésbé ellátott vidékek. Ezek közé sorolható Szolnok és Békés megye. A tűzifaügyben érdekeltek megállapodtak, hogy a hiányos készlettel rendelkező TÜKER- telepekre az ország más vidékeiről pótszállítrnányokat indítanak. Ehhez azonban arra is szükség van, hogy azokon a telepeken, ahol megfelelőek a készletek, ideiglenesen lemondjanak a legközelebbi átvételről és átengedjék a szállítmányt azoknak a telepeknek, ahol nagyobb szükség van rá. A tételeket átadó TÜKER- központokat még februárban kárpótolják az erdőgazdaságok. (MTI) BÁRKÁK — Víz a szekszárdi pincékben. A Kossuth Lajos utcai pincesoron a múlt heti olvadás miptt több pincében 30—40 centiméteres víz tört fel. A vizet néhány pincéből szivaty- tyúzták, ennek ellenére a víz tovább folyik, nem, apad el a pincékben. —* Ittasan okozott motorkerékpár-balesetet Szekeres Károly bátaszéki géplakatos. A szekszárdi járásbíróság a szeszkedveló motorost háromhónapi felfüggesztett szabadságvesztéssel és 10Ö0 forint pénz-mellékbüntetéssel sújtotta. — Sakkversenyt rendeznek a paksi iskolák úuöröcsa patai. A felszabadulás 25. évfordulója tiszteletére hirdetett verseny védnökei a KISZ-esek, s az eredmény- hirdetés gprilis 4-én lesz. — Állítólagos adósának karját törte Szántó Erzsébet nagykónyi lakos. A tamási járásbíróság az indulatos hitelezőt öthónapi végrehajtható szabadságvesztéssel és 306 forint pénz-mellékbüntetéssel sújtotta. — Hatodik a szekszárdi AKÖY, Ag autóközlekedési vállalatok között folyó szocialista versenyben a szekszárdi a hatodik, A versenybe)! 34 vállalat vesz részA velenc$M6 „fehér feli” * hidrohiologiisog samara: lényeges tudományos vizsgálatot ugyanis eddig még nem íatytatigk a iónéi. Ezt » régi „édességet" tcrle»»tt a velencei-tavi intető* bizottság; Plég <‘í évben megkezdi a vizitUUÍIO állymás építését. Az agárdi öbölben, a Chernél István madárvárta ssomsséd* sásában megépítendő létesítményben öt-liat főnyi kutatógárda „faggatja” n)8jd tétz»nyáron a wvat. — Ai Országos VijeOPt Htvetet uismiHfl.sé'oi felügyeleteiéi he Pét} tájékoztatás szerint összesen körülbelül 20 köbméter olaj került a z.aia foiutihu- A4 ólai ‘egneqi/oyy rétiét “»évűit a tói véből vitává* l\teni, úgviiQOM g ßalalonba mar CSOé (fériiiOeíill egu köbméter olaj kerüli. Vasárnap délben a Nyugauyemntm Vízügy1 igazgatóság t.<f»fni»a$égU0t(e|ffii alakulatai 9- oifUBf itóiPoMiotíófe # tó mséből. Nem fenyegeti tehát veszély a keszthelyi Öböl élővilágát, amitől. az olajszennyeződéssel kopcspioF bon tartanak. — Súlyos sérüléssel Járó teherautó-balesetet okozott Laszlóezki József paksi lakos, A szekszárdi járásbíróság ezért öthónapi felfüggesztett szabadságvesztésre és 800 forint pénz-mellékbüntetésre ítélte. — Budán még dörögtek (tó ágyúk és áthallatszott Pestre e fegyverek ropogása, amikor a part hivó szavára nagyszerű művészek egy csoportja a szellem ajándékait vitte a háborútól meggyötört- a szolgaságból éppen csat felszabadult népnek. Vasárnap délelőtt erre az eseményre. az 1945. január yégi első Szabadság-matinéra emlékeztek az abban részt vevő művészek és lelkes közönségük, amely — fiatal utánpótlással kiegészítve zsú- ■ folg «ja megtöltötte a Nemzett Színház, — az akkori Magyar Színház — nézőterét. A műsort, - mini egykor Várkonyi zabán vezette be. A himnusz elhangzása után mint 25 evvel ezelőtt, meif jz Kádat oy%- la szólt a közönséghez. — Boltból presszó. Bétán egy kig forgalmú boltot «■’ miután egy korszerű üzletet épített a bátaszéki fm»z —, a lakosság kérésére eszpresszóvá alakítanak át. A munkát a tavasszal kezdik, s még az idén be is fejezik. ftényi Alfréd kétszeres Kossuthdíjas akadémikus, egyetemi tanér, az MTA matematikai kutatóintézet igazgatója súlyos betegség után, életének 49. évébe« vasárnap elhunyt. Tv Decsnek. A szekszárdi bőrdíszmű vezetősége, párt- szervezete és szakszervezeti bizottsága tegnap délután adta át a deeei általános iskolának adományozott Orion Victoria A—459 OC típusú készüléket. Az ünnepséggel egyidő- ben az üzem olyan értelmű patronólási kötelezettséget vállalt a községgel, és iskolai tanulóival szemben, hogy munkahelyet biztosít mindazoknak, akik a szakmát náluk kívánják elsajátítani. FELHŐS, PÁRÁS IDŐ Várható időjárás kedd estig", erősen felhős, párás, ködös idő, sok helyen újabb havazással. Mérsékelt, napközben időnként megélénkülő déli, délnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 0, mínusz 5 fok között.