Tolna Megyei Népújság, 1970. február (20. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-26 / 48. szám
/ Ezúttal Boros István elvtárssal, a Tolna megyei Gyógyszertári Központ igazgató főgyógyszerészével beszélgettünk. — Az Emberek, évek, életek sorozatot mindig olyan emberekkel készítettük, akik életében 1915. jelentett változást, tulajdonképpen ekkor léptek a férfikorba, felnőttkorba. Érthető, hiszen a negyvenévesek élete lényegében ekkor kezdődött. Boros elvtárs most hány éves? L — ütvenhét. Ö — Beszéljünk a múltról. 1 — Azzal kezdjük, hogy apám gyógyszerész volt, én 1931-ben érettségiztem. Nem tanulhattam tovább, elmentem fogtechnikusnak. 1933- ban szabadultam. Nem kaptam munkát. Sétáltam. Gyógyszerész-gyakornoknak jelentkeztem, 1934-ben sikeresen le is vizsgáztam, de egyetemre csak 1937-ben vettek fel, 39-ben kaptam diplomát. 1.942-ben kezdődik a kálváriám. Állásomat felmondták, Tolna megyébe jöttem dolgozni Nagydorogra, Decsre és Szekszárdra, mint gyógyszerész, persze bejelentés nélkül. 1942. júniusban Párádra kerültem, kirendeltek közérdekű honvédelmi szolgálatra. Innen Csátiy- ba távolítottak. Ott ref. alá kerültem és 1911. június 8-ón letartóztattak. I — Miért? [j —- Politikai ügy, meg faji probléma miatt. 1 — Párádról a hatvani csendőrségre, onnan a miskolci csendőrségre vittek. Kihallgatás kihallgatást követett, gyötrelmes napok voltak azok. Jolsvára szállítottak, s a VII. kmisz orvosszázadba helyeztek. Itt gyűjtötték a felvidék orvosait, állatorvosait, gyógyszerészeit akikkel faji, vagy politikai problémák voltak. Kétszáz- ötvenhatan voltunk. Néhányat közülünk elvittek a frontra, visszavonulásnál bennünket Pusztavámra indítottal?;. Itt ért bennünket a Szálasi- hatalomátvétel. Mindenki menni akart. Ezt jelentette valaki a móri SS-parancsnokságnak, onnan kijöttek, hogy a zendülést elfojtsák. Az egész századot lefogtál?, hárman, dr. Rév Károly orvos, Balázs György gyógyszerész és én, Jakab 7oltán keretőrmester segítségével megszöktünk. Pesten Jakab lakásán két napot töltöttünk, de innen is menekülnünk kellett, Csepelre. Itt Jakab szerzett, már négyőnknek, hamis papírokat. Aztán az volt a dolgunk, hogy másoknak is hamis papírokat szerezzünk. Amikor már semmi hamis pao'r nem volt megbízható, ' akkor, 1914. december 11-én KISKA-iga- zolványt adtak az elvtársak. Ez hivatalos volt, de hamis. Ezzel már lehetett élni. Emberek, évek, életek Igazgató — Mi lett a többi munka-szolgálatos társakkal? — Valamennyit kivégezték. Kétszázhuszon- négyen közös sírban, a rákoskeresztúri temetőben nyugszanak. Mi január 18-án Pesten felszabadultunk, februárban hazamentem Gyöngyösre. Hatósági kezelő voltam, ez volt a cím, egv elhagyott gyógyszertár gondnoka lettem. 1948-ban ezt a gyógyszertárat megkaptam, tulajdonosa lettem. Persze 1945-ben a Kommunista Pártba beléptem. Mindenféle társadalmi szervezetben tevékenykedtem, dolgoztam, 1950-ben behívtak katonának, hivatásos tisztnek. Mint őrnagy szolgáltam 1953-ig. Ekkor váratlanul nem tényleges viszonyba helyeztek, kizártak a pártból, így kerültem Balatonlellére, gyógyszerésznek. —■ Miért szerelték le á hadseregből, rrvőrí zárták ki a pártból? — Nem tudom. Semmit nem közöltek velem. 1957-ben visszakaptam a párttagságomat, rehabilitáltak. A községben ismét elkezdtem dolgozni, és 1961-ben Szekszárdra kineveztek igazgató? főgyógyszerésznek. — A cím hosszú. — Igen. Ez azt jelent;, hogy igazgató is vagyok, meg főgyógyszerész is. Azokon a helyeken, ahol csak igazgató a cím, ott az illető nem szakember. Egyik megyében például az igazgató bányász volt. — Mi a szekszárdi nyolc év legfőbb tanulsága? — Az, ami az élet értelme. Dolgozni, mindig dolgozni. A munka úrrá lesz a betegségen, a csüggedésen, feledteti a keserűséget, mindent. — Boros elvtárs, most mi a vállalat' így aa ön munkájának a föl célja? — Azt szeretnénk, ha Tolna megyében sok korszerű gyógyszertár épülne, és az emberek megkapnák mindig azt a gyógyszert, ami gyógyulásukhoz szükséges. Pillanatnyilag négy községben építünk gyógyszertárat, — És a magánélet? — Gyógyszerész vagyok, most a gyógyszer történetét szeretném írni. A nyersanyag már nagyjából együtt van, ha kicsit az egészségem javul, hozzáfogok megírni. Aztán szeretnénk egy múzeumot létesíteni. Sck gyógyszertári eszköz, dokumentum együtt van már. Tárgyalunk a múzeummal. Ott szeretnénk egy száz év előtti gyógyszertárat bemutatni. Engemet a munka tart életben. — És a család? — Három gyermekem van. Éva gyógyszerész, Judit vízügyi technikus, Katalin bőrdíszműves. Most már egyenesben vagyunk. —t Boros elvtárs, mi lett azzal a három társával, akikkel együtt szökött meg Pusztavámról?. — Mind a hárman öngyilkosok lettek. PÄLKOVÄCS JENŐ Pályaválasztás 197 0 Demográfiai ár-apály — Álmok és realitás — Megnyerni, majd megtartani Az ország általános iskoláiban az 1969—70-es tanévben 166 ezer gyerek végez, tizenháromezerrel kevesebb, mint tavaly. Demográfusaink számításai szerint az elkövetkező években mind kevesebb lesz az általános iskolás tanulmányaikat befejezők száma. Ez, a népesedési ár-apálytól függő csökkenés természetesen megyénket sem kerüli el, mint mondottuk, országos jelenség a létszámbeli fogyatkozás. Ebből következik, hogy mind bonyolultabbá válik a pályaválasztás egyrészt az érdekelt pályaválasztók, másrészt a pályaválasztást a gazda- , ság szerkezete által megszabott szükséglet szerint segítők, irányítók számára. Három, négy évvel ezelőtt sok ezer szülő csipkerózsika álmaiban a gimnáziumi továbbtanulást látta a lehetőségek netovábbjának., Tudván, hogy a gimnáziumi tanulmányok befejezte után vezet a legbiztosabban. az út az egyetemek, a főiskolák, a felsőoktatási intézmények felé. Az álmokat azóta igencsak megtépázta a realitás. A mindenáron való gimnáziumi beiskolázás viszont szükségképpen vonta maga után a gimnáziumi végzettség devalvációját. Emlékezzünk csak ... ebben az esetben kijózanító hatású az emlékezés, hiszen nem száz és nem is csak öt-hatszáz gyönge tanulmányi eredménnyel gimnáziumba erőszakolt gyerek okozott csalódást a szülőnek. nehezítette meg az iskola munkáját, élte át — sok esetben sajnos személyiségének fejlődését súlvos zavarnak téve ki — a szülői csalódásnál is súlyosabb csalódást. Szerencsére a delenk, azaz a tények makacs dolgok. Az elmúlt években kiderült, hogy a gimnáziumi — és kivált a keservesen kiizzadott — érettségi nem jelent szükségképpen útlevelet a felsőoktatás intézményeibe, de még csak előnyt sem jelent az elhelyezkedésben a nagyralátó továbbtanulási almok szertefoszlása után. Nem véletlen, hogy az érdeklődés már évekkel ezelőtt a technikumok, a mai szakközépiskolák elődei felé fordult, fölfedezve, hogy ezekben az oktatási intézetekben - nemcsak azonnal hasznosítható szak- képzettséget tud szerezni a gyerek, hanem ha valóban kivételes tehetségű, legalább olyan biztosan talál útjára és nyer fölvételt valamelyik felsőoktatási intézménybe. Az idén végző 166 ezer általános iskolát végzett közül 32 ezren tanulnak tovább gimnáziumokban. A szakközépiskolák szintén 32 ezer továbbtanuló fogadására készülnek országszerte. A szakmunkás- képző intézetekben 80 ezer hely vár az általános iskolát végzettekre s ugyancsak ezekben az intézetekben 7 ezer hely van fönntartva azoknak az érettségizett fiataloknak, akik az emeltszintű szakmunkásképzésben kívánnak részt venni. A gép- és gyorsíróiskolák 2 —3 ezer továbbtanulóra számítanak. Mit jelent mindez? Hogy az általános iskolát végzettek közül mindössze tizenhatezren nem tanulnak tovább. Javarészt olyan gyerekek, akik a ma is még kiterjedt és ma is még sok helyütt zárt tanyavilágban élnek. Előzetes fölmérések szerint a nyolc általános elvégzése után főként a lányok maradnak otthon. Adódik ez abból, hogy a lányokat nem szívesen engedik ki ezekből a szülői házakból, vagy ha mégis, eltelik néhány esztendő... Most pedig nézzük, hogy az ország középiskoláiban mi a helyzet, ezekből hány továbbtanuló diák végez ... Gimnáziumi érettségit tesz 26 ezer fő, a régi típusú technikumokban végez 12 ezer diák, szak- középiskoláinkban 19 ezer. Az egészségügyi képzés intézményeiből kétezren jelentkeznek munkára. És ime a lehetőségek: felsőoktatási in tézményein k tizennégyezer érettségizettet várnak, ezer főre van szüksége az egészségügyi szakiskoláknak. Tehát negyvennégyezer fiatal elhelyezéséről kell gondoskodnunk, szembenézve mindazzal, ami az elhelyezés munkájában örömként és gondként fog jelentkezni. Az előbbiekben már szót ejtettünk azokról a szülőkről, akik a pályaválasztás problémáit hajlamosak a realitásoktól függetlenül szemlélni, intézni. Ismeretes az is, hogy míg száz szakma megszűnt a közelmúlt években, néhány szakma mértéken felül divatossá vált. Nem egy és nem két esetben történik meg, a szülő mindent elkövet, hogy gyermeke ezek közül a divatos szakmák közül valamelyiket — például a fodrászatot — sajátítsa el. Hiába az intelem, hivatkozik, hogy „ma.id annak idején segít a nagybácsi, a keresztanya, az egész rokonság a gyerek elhelyezkedésében.” Aztán, amikor aktuálissá válik a remélt gegítség, kiderül, hogy a gazdasági élet 2x2-jét nem lehet kiiktatni az elhelyezés megoldásából. Kiderül, hogy egyre inkább a gazdaság szüntelenül változó szerkezete határozza meg minden szakágban a munka- erőszükséglctet. Előbb harag következik, majd elégedetlenség. Holott figyelmeztették a szülőt, hogy nem általában élünk a világban, a társadalomban, a gazdaság megtervezett fejlődése ilyen és ilyen szükségleteket terem két-három év múlva. Van aztán olyan is, amikor a szülő az ellen protestál, hogy szak- középiskolában végzett gyermeke nem mehet egyetemre, főiskolára. Itt sem árt az objektivitás, a felelősségtudó szakítás az álmokkal. Évente — így az idén is — a szakközépiskolában végzetteknek mintegy 30 százaléka jut el a felsőoktatási intézetekbe. A további 20—30 százalék fölkészültségi szintjének megfelelően a gazdaság középfokú irányításában kap helyet. A zöm, életbe induló státusza szerint szakmunkásként kezdi a munkát s becsületes helytállás esetén távolról sem zárja ki magát abból a kiválasztódási folyamatból, amelynek — szerepe szerint — a később kibomló tehetségek kiforrásához kell segítséget, alapot biztosítani. A pályaválasztás, elhelyezkedés 1’970. évi — országos — lehetőségeit boncolgatva kötelességünk szót ejteni arról, hogy a termelőüzemek kényelmi ideje lejárt. A demográfiai hullám számbeli változásai arra mutatnak, hogy sem a szakmunkás-utánpótlás, sem a munkaerő-utánpótlás nem érkezik tálcán. Az ipari és mezőgazdasági üzemeknek már a pályaválasztás első stádiumában — a nyolc általános elvégzése után —, illetve ezt megelőzően —. foglalkozniok kell a pályaválasztók megnyerésével, majd ami nehezebb, a fiatal szakemberek, a pótlásként jelentkező munkaerő megtartásával. A feladat elég bonyolult. De semmiképpen sem kerülhető ki, hogy évről évre 80 százalék a nyugdíjazásból, elhalálozásból eredő munkaerőszükséglet, a további 20 százalék a fejlesztés által előállott szükségleteket hivatott fedezni. Nem egy és nem két helyen ráébredtek már a toborzás, a megnyerés fontosságára. Sőt, módszerbeli torzulások is jelentkeznek. A kínálkozó példa távoli, de nem tanulság nélkül való... Egy Budapest környéki termelőszövetkezet tanulófelelőse illetékes helyen megjelenve, olyan községek nevét gyűjtötte össze, amely községekben sok az olyan kislány, aki általános iskolai tanulmányait befejezve, nem tanul tovább. Az informátor oldalát fúrta a kötelező kíváncsiság és érdeklődött, hogyan képzeli a lányok kertészeti tanulónak való megnyerését? Mire a leleményes tanulófelelős (akit a tsz nyilván dotált a végrehajtott ötletért), elárulta, hogy ezek a kislányok majd odavesznek a miniszoknyás viseletért, amit otthon tiltanak a szülők. Nos, a négyszemközti beszélgetés során nemcsak kitűnő elhelyezést ígérhet a lányoknak, hanem a tsz költségére azt is, hogy tetőtől talpig minibe öltözhetnek ... Nem kétséges, hogy az ötlet azóta megvalósult, az illető tsz elvetette a kertészet szakmunkás-utánpótlásának gondját. Bár nem lenne meglepő, ha a „siker” nem bizonyulna tartósnak, hiszen nem a csábítás magasiskolájának alkalmazására van szükség, hanem a társadalmi rendünkben tartósabban ható gondolati, érzelmi megnyerésre. Arra, hogy a fiatalok, akiknek segítséget kívánunk adni a pályaválasztáshoz, megtalálják helyüket a munkában és boldog, kiegyensúlyozott emberekké váljanak.-lifőgyógyszerész
