Tolna Megyei Népújság, 1970. február (20. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-24 / 46. szám

Mindössze két Házból áll az utca. Egyik az óvoda, a másik Kiss László rádiószerelő háza. Teljesen egyedül él Laci bácsi, gyógyítgatja a falu beteg rádióit, műveli a nagyapai örökség­ből rámaradt szőlőt, amellett régészkedik, és ápolja azt a hagyományt, hogy az öreg présház Világos után egy ideig menedéket adott Deák Ferencnek. — Laci bácsi, mit vár a felszabadulás ne; gyedszázados évfordulójától? , . i —r Amnesztiát.. j , j]?; •— Amnesztiát? •* , - i " 1“ — Meglepő kérés, ugye? Hát még, ha hoz­záteszem, hogy semmiféle bíróság nem ítélt el. Hogy egészen pontos legyek, a népbíróság an­nak idején nem talált bűnösnek. Huszonöt év- yel ezelőtti tetteimért mégis fizetek. — Ezt nem értem.Rendszerünk csak a bűnösöket büntette meg. — Ha úgy vesszük, én is az voltam... Fura idolog arra hivatkoznom, amire hivatkozott nagyon sok tömeggyilkos: parancsot teljesítettem. Pe­dig nem is voltam katona. Csak rádiómérnök. 1945-ben az utolsó nyilas rádióállomás — Mo­sonmagyaróvár beosztottja. A feladatunk az volt, hogy az adóállomást minden körülmények között üzemben tartsuk. És, hogy üzemben tart­suk, arról gondoskodtak a nyilasok. Akkor, ab­ban az utolsó félévben megtanítottak arra, amit soha az egyetemen, és a pécsi postaigazgatósá­gon, eltöltött sok év alatt nem tanultam meg eléggé; engedelmeskedni. — Ha éjjel, álmomból felébresztenének, még most is el tudnám mondani az írásban kapott parancsokat.-f „Az életével felel az adóállomás üzem­biztos működéséért...” — „Az életével felel minden olyan szóért, amely a haza és a német birodalom érdekeivel ellentétben elhangzik...” — Az életével felel... az életével felel... az életével felel... Csak ezt hallottuk októbertől március végéig. — Laci bácsi, lehetett volna más megoldás is.:: — Azóta nagyon sokszor végiggondoltam. Lehetett volna, mint ahogyan nagyon sokan ta­láltak más megoldást. Megmondjam őszintén? Gyáva voltam. Mérnök, egyszerű beosztott a pé­csi postaigazgatóságon, akit nem érdekelt a po­litika. Hogy öngyilkos lett Teleki? Hogy elfog­laltuk Erdélyt, Délvidéket? Wem érdekelt. Csa­ládom nem volt, csak a munkámnak éltem. És azokban az utolsó hónapokban? Mint mindenki, igyekeztem a bőrömet menteni. Emberek, évek, életek „Hz életével felel...” — És hogyan emlékezik vissza azokra az utolsó hónapokra? — Mint említettem, a pécsi postaigazgató­ság alkalmazásában voltam, az utolsó években a pécsi adóállomás műszaki vezetőjeként. Azt hiszem, nem kell különösebben részletezni, mi­lyen helyzetbe kerültünk 1944 október 15. után. Amikor a front közeledett, már jó előre meg­kaptuk a parancsot: A frontszakasz rangidős parancsnokának utasításai szerint kell eljárnunk. Eljárnunk? Engedelmeskednünk. Az utolsó órák­ban egy műszaki szakasz — egy százados irányí­tásával — szétrombolta az adóberendezést, ben­nünket meg vittek Magyaróvárra. így lett belő­lem az utolsó, nyilas rádióállomás beosztottja. — Mondja csak; mi volt ottani ténykedésé­nek legmaradandóbb emléke? — Az angol rádió 1945 március 27-i híre. Azóta tudom értékelni a felderítő szolgálatot. __ 99 r r — Az adóállomás Katona! parancsnoka látta? hogy minden elveszett. Nem törődött semmivel, csak ivott állandóan. Mi meg titokban hallgat­tuk a londoni, moszkvai rádiót. A londoni rád iá 1945 március 27-i adásában bejelentette: „Már­cius 28-án délután négy órára elnémul a nyilas­rendszer utolsó adóállomása.” Szóval, a londoni rádió egy nappal előre tudta, hogy mi mit fo­gunk cselekedni. ; < — És így történt? / ' I — így. Március 28-án délelőtt a katona! pa­rancsnok felnyitotta az addig lezárt borítékot; A borítékban levő parancs szerint délután négy órakor beszüntetni az adást, a berendezést szét­rombolni. .. Ez volt az egyetlen parancs, ame­lyet nem hajtottunk végre teljesen. Csak annyit tettünk, hogy az adócsövekből kiengedtük a vá­kuumot. így a felszabadulás után a mosonma­gyaróvári adó szólalhatott meg a legelsők kö­zött. , ,-i J .. ! I H — Utána? ' — Kifeküdtünk a gyepre,' vártuk az oroszo­kat. A nyilasok ész nélkül elmenekültek csak mi maradtunk ott néhányan, polgári beosztottak; Mikor túlhaladt rajtunk a front, az oroszok azt mondták, menjen, ki merre lát. Én Pesten je­lentkeztem. Utána jött az internáló tábor, majd a népbírósági tárgyalás. Felmentettek, de B-lis­tára kerültem. Itt maradtam állás nélkül. Csak tengtem-lengtem, végül visszaköltöztem Felső­nyékre, ahol apám, nagyapám nemzedékeket ta-j nított. Ápolgattam idős, beteg édesanyámat. — Az ötvenes években leégett a házunk. R padláson ott volt ládákban, lim-lom között egy csomó rádióalkatrész. Feljelentettek, hogy titkos adóvevőt tartottam üzemben, amelyen híreket adtam az imperialistáknak. Csak azon fohász­kodtam, hogy legalább olyan nyomozók jöjje­nek ki, akik értenek az elektrotechnikához... — Most hatvannyolc éves vagyok, még két évig kell dolgoznom, hogy mint kisiparosnak, meglegyen a tíz nyugdíjévem. Azért mondtam, hogy valamiféle amnesztiában reménykedtem, amelynek révén megkapnám a felszabadulás előtt eltöltött munkaidőmre is a nyugdijat. Egyedül vagyok, én már kevéssel is beérem. Amikor a hóviharok voltak, a község nem ka­pott kenyeret, napokig krumplin éltem. — Sokszor eszembe jutnak az akkor ka­pott parancsok: „Az életével fizet”. Hát úgy ér­zem, megfizettem azt, hogy inkább lettem gyáva élő, mint hősi halott. i , , bl Hírmagyarázónk írja: Éj árak a bacon­és a sonkasertés-tartás ösztönzésére A háziasszonyok sokszor méltatlankodnak a hentesüz­letekben, amikor nem kapnak éppen olyan sertéshúst, ame­lyet vásárolni szeretnének. Egyszóval, kicsi a választék, az ellátás nem fedezi mindig az igényeket. (Sajnos, nálunk még mindig a sertés jelenti a húst.) A Központi Statisztikai Hi­vatal közelmúltban kiadott jelentéséből kitűnik, hogy az ellátási nehézségek oka az állatállomány csökenése, az állatbetegségek okozta nagy­mérvű visszaesés. Az állat­forgalmi vállalatnak Tolna me­gyében is kevesebb sertést si­került felvásárolni a terve­zettnél, a közös és háztáji gazdaságokból egyaránt. A csökkenést nem tudta ellen­súlyozni néhány mezőgazda- sági üzem erőfeszítése a kor­szerűbb, gyorsabb és szám­ban is több hizlalással. A hiány megszüntetésére központi intézkedések történ­tek, egyebek között a felvá­sárlási árak emelésével is ser­kenteni, támogatni akarják a gazdaságokat a sertésállomány számszerű fejlesztésében, a múlt évinél lényegesen na­gyobb mennyiség értékesíté­sében. A napokban újabb, ösztön­ző rendelkezés jelent meg. A hízott sertések felvásár­lási árának emelése után — a kommersz sertésért kilón­ként 2 forinttal fizetnek töb­bet — most rendezték a ba­con- és a sonkasertések fel- vásárlási árát, oly módon, hogy ezek tenyésztése a gazdasá gok számára szintén kifize­tődő legyen. A MÉM közgazdasági fő­osztálya az új felvásárlási árakat — a régiekkel ellen­tétben — nem fix árként hagyta jóvá, hanem hatósá­gilag behatárolt, úgynevezett irányárként. A meghatározott összegektől lefelé három száza­lékkal lehet eltérni, felfelé pe­dig korlátlanul. A laza ár­forma bevezetésével az eset­leges világpiaci ármozgáso­kat a felvásárlási árak is követhetik. A bacon-sertést hazánkban csak kis számban tenyésztik, évente legfeljebb ötvenezret szállítanak belőle, elsősorban angol megrendelésre. Erre a 85—90 kiló súlyú „hússal te­lített” fajtára három irány­árat — a minőségtől függően 33—37—39 forintot — állapí­tottak meg, a régi árnál há­rom forinttal magasabb össze­get. A sonkasertés tenyésztése a gazdaságok számára külö­nösen hosszú távon látszik kifizetődőnek. A korábbi 29 illetve 31 forint helyett a különböző minőségű áruért kilónként 32—34 forintot fi- z“tnek a gazdaságoknak, ame­lyek évente országosan mint­egy 300 000 sonkasertést ter­melnek. Az árdifferenciálás a gaz­daságok számára lehetővé te­szi, hogy megfelelő takarmá­nyozási, tartási és gépi mód­szerek bevezetésével az eddi­ginél nagyobb számú sonka­sertést neveljenek fel és ér­tékesítsenek. A felvásárlási árak emelé­sével együtt megszigorították az átvételi szabályokat. A sonkasertésnél például előír­ják, hogy a comb- illetve a lapockarész mennyi zsírt vagy zselatint tartalmazhat. A korábbinál kedvezőbb árak újabb ösztönzést adhat­nak a sertésprogramnak a megyében is, újabb lendületet a már eddig elindított kezde­ményezésekhez. a z Állami Biztosító pak- si fiókjában nem tűnik éppen illemtankönyvbe kívánkczónak az udvariasság. Az ügyfél, akinek természete­sen nincs a homlokára írva, hegy újságírói minőségben te­szi tiszteletét, belép, köszön és a kárbecslő iránt érdeklő­dik. Az irodában dolgozók kö­zül egy alacsony termetű fér­fi hátrakiált az oszlop mögé: — Pista! Itt van egy ember, tőled akar valamit! Az ügyfél (vendég, elvtárs, kartárs, vagy bármi egyéb) percig sem tagadja, hogy a homo sapiensek közé tartozó­nak véli magát, ezután fel­készül a legrosszabbra, eset­leg a kidobásra is. Kelleme­sen csalódik. A kárbecslő, magas, őszülő hajú férfi, be­mutatkozik és a legnagyobb készséggel ad felvilágosítást egy olyan szakma „rejtelmei­ről”, melyet joggal lehet köz­érdekűnek mondani, de amelyről a nagyközönség — éppúgy, mint a tudakozódó új­ságíró — édeskeveset hall. Neiner István agrármérnök­höz tíz termelőszövetkezet, egy régi, nagy uradalommal vetek- vö terület, hatvanezer hold mezőgazdasági kárainak meg­ítélése tartozik. — Mióta kárbecslő? — Négy és fél éve. — Azelőtt? — Főagronómus voltam Ger- jenben, korábban pedig a gép­állomás kihelyezett mezőgaz­dásza. Ezzel máris a szakma alap­jainál vagyunk, amit Neiner István tömören jellemez: — Elsősorban praxisra van szükség. — A praxist, a gyakorlati tapasztalatokat máshogyan is kamatoztatni lehet. Például kinn, a termelésben. Hogyan lett kárbecslő? — Építkeztem Szekszárdon és így a városban lehorgo­nyozva, ez az állás kínálko­zott. Az állás fontos. A termelő- szövetkezetek a várható tér­mésre kötnek biztosítási szer­ződést. Paks környéke vala­milyen mikroklimatilcus ok­ból, a megye egyik, jégtől leg­sűrűbben látogatott vidéke. Egy váratlan jégverés óriási pusztítást okozhat. A kár­becslő munkáján, felelősség- érzetén múlik, hogy a kár milyen arányban térül meg. A kár és becslője — Ez óhatatlanul "ellenszen­vessé teheti az ön munkáját. Hiszen a mezőgazdasági üze­mek vezetői természetesen so­kat akarnak kapni, önnek pe­dig az a feladata, hogy minél kevesebbet fizessen. — Tévedés! Nem ez! Ne­kem az a feladatom, hogy a tényleges kárt állapítsam meg. Ha sok, akkor sokat, ha kevés, akkor keveset. — Tehát nincs is vita? — Van, de nem valami kés­hegyig menő agyarkodás. A becslésnek normatívái vannak. Ha például az egy négyzetde- ciméteren található búzasze­mek száma tizenhárom, vagy harmincöt, akkor mindenki ki tudja számítani, hogy milyen mennyiségű gabonát vert ki egv holdról a jég. Szerencsé­re a járásban ismernek, a ter­melésben dolgozó kollégákkal jó, többnyire baráti kapcso­latban vagyok, így nem ez a munka neheze. — Hanem mi? — A felelősség. Háromezer forint körül keresek egy hó­napban, de bármikor előfor­dulhat, hogy milliós nagyság- rendű tételt kell aláírnom. — Mennyi volt a legna­gyobb összegű kár, amit fel­becsült? — ötmillió forint. A Ka­na esi Állami Gazdaságnak fi­zettük ki 1968-ban, kenyér- gabona, levendula és az ola­jáért termesztett kapor után, •— A legkisebb? — Néhány száz forint. Szél­verte cserepekért. A szélnek is normája van, ez esetben az Országos Me­teorológiai Intézet véleménye a perdöntő. Ha másodpercen­ként tizenöt méteresnél na­gyobb szél fújt, akkor a Biz­tosító fizet. — Mivel járja a határt? — Gépkocsival. Télen pe­dig ahogy lehet. Gyalog is. — A munkaideje mennyi? — Változó. Be tavasztól őszig semmivel sem kevesebb, mint gyakorló mezőgazdász koromban. — Megszerette ezt a szak­mát? — Igen. — Nem kívánkozik vissza « termelésbe? — De igen. — És? — Szekszárdon nem haji- gálják az ember után a szak­mai állásokat. Neiner István agrármérnök tehát marad az Állami Biz­tosító paksi fiókjának veze­tő kárbecslője, hatvanezer hold „közvetett” főagronómu- sa. (ordas) A Gyönki Gépjavító Állo­más felvételre keres öntőtechnikust, valamint esztergályosokat, hegesztőket. Munkásszállást biztosítunk. Jelentkezés: az állomás igazgatójánál. (205)

Next

/
Thumbnails
Contents