Tolna Megyei Népújság, 1970. február (20. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-24 / 46. szám
A f U r ff ff m békesség őrzői ä mmúL Mint jelentettük, Bánóczky Ferenc budapesti la* kos 1969. szeptember 11-én reggel Dunaföldvárnál te* herautóval karambolozott. A szekszárdi járásbíróság ezért jogerősen öthónapi javító-nevelő munkára ítélte tízszázalékos bércsökkentés mellett. A bíróság halmazati büntetést szabott ki; figyelemmel arra, hogy a baleset a társadalmi tulajdonban ötezer forintot meghaladó kárt okozott. Tlelecska olyan csendes falu, hogy benne a hangosabb szó is kiáltásnak tűnik. Persze, csak képletesen mondva, hiszen ebben az öt és félszáz lakosú községben éppúgy berreg a motorkerékpár, zúg az autóbusz, határában éppúgy dörmög a traktor, mint bárhol másutt. Csendje a békességet jelenti, azt a nyugalmat, amelyben népe él. Az utolsó, említésre méltó rendbontás több mint fél évtizede esett. Gy. János egy éjjel csatlással — kocsin használatos eszközzel •— törte ki háza ablakát. Béniről gyereksírás, asszonyt segélykiáltozás hangzott. Kövér István önkéntes rendőr futott akkor a csoport parancsnokához, Dévényi Péterhez. Ketten mentek szaladva GJ’.-ék portájára. — Hál’isten, hogy megjöttek, elv(társak! — könnyebbúlt meg az aszony. — Nyitott kés van a férjemnél, azzal fenyeget bennünket. Az önkéntesek egyike biztosított, másika elvette a feszült légkörben igen veszedelmes jószágot. A lefegyverzett férfi nem úgy viselkedett, mint aki jobb belátásra tért; gyűlölködve méregette feleségét és a család segítségére sietett önkénteseket. — ügy készüljön, hogy értesítem a járási rendőrkapitányságot — mondotta Dévényi Péter. — Beszállítják, s ot{> tartják, amíg kijózanodik. Pénze van-e? ♦— Százegynéhány forint. — Tartsa magánál az aprót, a százast meg adja szépen oda az -asszonynak. Tél van, meg kell csináltatni az ablakot. . p rről az esetről másnap délre tudott az egész falu. Amit a parancsnok cselekedett, igen megnövelte az önkéntes rendőrök tekintélyét. Az epizód jól példázta, ménnviré tudják, mi a dolguk: erélyesen, ugyanakkor kulturáltan intézkedni, s gondolni a holnapra is. Akkoriban majdnem tízéves önkéntes rendőri múltra tekinthetett vissza Dévényi Péter, aki alapító tagja a testületnek. Munkássága immár másfél évtizedes; rohan az idő. Mintha csak tavaly lett volna 1955, amikor az önkéntes rendőri szervezetet életre hívták. Dévényi Péteren kívül az egész tamási járásban csak két ilyen régi önkéntes rendőr akad. Gáli József a járási székhelyen, a hatvannyolc esztendős Barna János pedig Be- lecskán. A csoport vezetőjének érdeme, hogy a még mindig tettrekész, de már nem fiatal önkéntes hozzájárulhat a falu békéje megőrzéséhez. Jobbadán azon őrködik, nehogy rendbontás támadjon az italboltban. Málnaszörpnél egyebet sosem iszik; így — ha volna — ellensége sem foghatná rá, hogy pityókásan intézkedett. Az önkénteseknek, s köztük is tán leginkább Lengyel Imrének köszönhető, hogy a kocsmában senki sem próbál ferblire, makaóra, huszonegyesre osztani. A zsírozás járja; nem forint, nem bankó, csak nevetés a tét. Jó arról megemlékezni, hogy a hazárd játék — afinyi baj, sőt tragédia forrása — egyszerűen kiment divatból Belecskán. lTgy hiszem, a belecskai önkéntesek legfőbb ereje az a tekintély, amelyet másfél évtizedes helytállással vívtak ki maguknak. Járták, s ha ismét itt lesz az ideje, újra járják majd a határt. Járják, pedig a mezei tolvajkodás ritka errefelé; szégyenné lett meglopni a másét, a közöst. De járják, mert hanyagsággal is lehet károsítani a társadalmi tulajdont, s ha elharapóznék a fegyelmezetlenség, annak a harmadik évtizedébe lépett termelőszövetkezet tagsága látná a kárát, — Kollektív munka, amit Végzünk, — így a parancsnok.'" — A részfeladatok megoldását lehetőleg azokra az elvtársakra bízzuk, aki kedvet éreznek hozzá. Úgy érzem, ez is hozzájárul ahhoz, hogy a szokásos évi értékelésekben a mi községünk közrendjét, köz- biztonságát mindig az elsők között említik parancsnokaink. Mi a legnehezebb terület? ... A családi békétlenség megszüntetése. Tapintatosan, megfontoltan kell beszélnünk asszonnyal, férfival; éreztetnünk kell, hogy nem befurakodni akarunk otthonunkba, hanem azt kívánjuk, hogy békességben, szépen éljenek. Nyugodt szívvel állíthatom: nem egymagunkban, hanem a belecskai többség helyeslésével, erkölcsi támogatásával dolgozunk.- borváró NÖVÉNYVÉDELMI ELŐREJELZÉS Gyümölcsfák kora tavaszi ápolása Gyümölcstermő növényeink egész évi egészségi állapotát alapvetően meghatározzák a télvégi faápolási munkák. A rügypattanás előtt alkalmazott eljárások célja, a gyümölcsfákon vagy a gyümölcsös talaján át- telelő kártevők, illetve kórokozók számának gyérítése, a fertőzési gócok felszámolása, valamint a későbbi vegyszeres védekezések hatásosságának fokozása. A kéregrepedésekben telelő, a kéreg alatt és rajta megtelepe- det károsítok ellen kéregkaparást és drótkefélést szükséges végezni. A kaparékot maradéktalanul összegyűjtjük és elege* léssel megsemmisítjük. Ilyenkor kell eltávolítani az aranyfarú pille és galagonya pille kis és nagy hernyófészkeit, a lisztharmatos, varas vesszők, gyümölcsmúmiák és a lombrágó hernyók (gyűrűs és galagonyapille) tojáscsomóival fertőzött vesszőket. A fákon lévő károsítok, élettelen tényezők vagy mechanikai sérülések okozta sebeket az egészséges részig ki kell tisztítani. A faápolás során ejtett sebeket sebzáró anyaggal kenjük be az újrafertőzós megakadályozására. Az erőm üti védekezés kiegészítője a rügypattanás előtti, ázta- társzerű vegyszeres védekezés. Almástermésűek védelmére pajzs- tetűvel erősen fertőzött területeken évenként gyümölcsfa- olaj használható 5%-os töménységben, rügypattanáskori permetezésre felhasználható még a Novenda 1,5—2%-os, Krezonit E 0,7—0,9%-os, a Neopol 5%-os töménységben és a mészkénlé téli hígításban. Csonthéjasok rügypattanás előtti védelmére gombabetegségek ellen a rézoxiklorid hatóanyagú (Vitigran, Cupravit, Coprantoi, Cobox) készítménj'eket használjuk 0,5° o-os töménységben. Vegyszeres védekezésnél, különösen a Novenda és Krezonit E készítményeknél a munka- és egészségügyi óvórendszabályok betartása szigorúan kötelező. • A baleset enyhe, háromszázalékos lejtőn történt. Bánóczky pótkocsis teherautója előtt Szabó Lajos kisapostagi lakos lovas kocsija haladt. A gépkocsivezető, — mivel nem előzhetett —. a fékre lépett. Jármüve a fogat bal hátsó részének ütközött, s megrongálódott. A fogatos könnyű sérülést szenvedett. A szekszárdi járásbíróság ebből, valamint az igazságügyi szakértők szakvéleményéből következtetve állapította meg, hogy a gépkocsivezető megszegte a KRESZ 45, §. (3J bekezdését. (3) Mielőtt a vezető a járművel a telephelyről (garázsból stb.) elindul, köteles meggyőződni arról, hogy a jármű előírt biztonsági berendezései (fékek, kormány-, irányjelző és világítóberendezés) üzemképes állapotban vannak-e. E berendezések bármelyikének meghibásodása, vagy más olyan hiba észlelése esetén, amely balesetet idézhet elő, a járművezető járművével a közúti forgalomban nem indulhat el, illetőleg az elindulást köteles megtagadni. (4) Ha a vezető a kormány-, illetőleg az üzemi fékberendezés meghibásodását vagy a jármű egyéb olyan hibáját, amely balesetet idézhet elő, út A J, Fi l mf or g almoz & ín. tájékoztató” 1969. negyedik negyedévi számában — amely késve, a közelmúltban jelent csak meg — érdekes beszámolót olvashat az érdeklődő, egy újszerű filmklubról, amelyet Miskolcon nyitottak meg. A klubban iskolamozi, gyerekek és felnőttek részére külön-kü- lön programmal film esztétikai oktatás van. Ebben a filmklubban müvészfilmeket mutatnak be, s egy-egy film vagy művészeti irányzat kapcsán vitaesteket is tartanak. A klub, amelynek oly gazdag a programja, s oly nagy szerepet tölt be az ismeretterT jesztésben, szinte egész nap működik. Működtetése jelentős anyagi áldozatokat követel a helyi moziüzemi vállalattól. Forgalma azonban azt bizonyítja, hogy megéri a befektetés. Igaz, hogy Miskolc közben észleli, köteles járműd vét haladéktalanul megállítani. Ilyen járművel a hiba elhárításáig a járművezető a közúti forgalomban — vontatását kivéve — nem vehet részt. (6) Ha az elromlott gépjármű — figyelemmel a (4) és (5) bekezdésben foglaltakra — útját a telephelyig folytathatja; azzal lehetőleg mellékútvonalon kell közlekedni. Az ilyen járművet a vezetőnek különös figyelemmel és fokozott gondossággal kell vezetnie. Szóltunk fentebb az igazságügyi szakértőkről. Ók azt állapították meg, hogy a karambolozó IFA—W 50 típusú autó kompresszora és ékszíja nem volt szabványos, — ezért a levegőnyomás és a fékhatás az előírásosnál 20 százalékkal kisebb volt. A bíróság álláspontja szerint a gépkocsiveze^ tőnek feltétlenül észlelnie kellett, hogy fékje „lusta”, s ennek megfelelően tartania a követési távolságot. A büntetés szembeszökően csekély súlyát a vádlott büntetlen előéletén kívül főként az indokolta, hogy munkáltatója — a Belkereskedelmi Szlállítd Vállalat L számú üzemegysége — az említett fogyatékossággal bíró jármüvet bocsátotta gépkocsivezetője rendelkezésére. j <*- borvárő j nagy város, Szekszárd többszőrt e kisebb nála, de talán itt is „megélnél* egy ilye* vállalkozás. Szükség lenne rá, ha nem is olyan nagyszabású és mindennapos programja volna a szek- szárdi filmklubnak, mint egy nagyvárosinak. Szükség volna egy. a jelenleginél szélesebb skálájú, változatosabb programra, s ami különösen hangsúlyozandó; délelőtti vetítésekre. A városban — az iparosodással párhuzamosan — egyre többen vannak, akik váltó műszakban dolgoználc, s olyanok is akadnak szép számmal, akik állandóan délután járnak munkába. Ezeknek az embereknek a délelőttje szabad. S ha nem is mindennap, de a hét egy-egy napján részükre előre meghatározott, állandó, hétről hétre azonos napon, a műsoron szereplő játékfilmeket le kellene vetíteni. Heti egy délelőtti vetítést, a kezdeti lépések problémái után, valószínűnek tűnik, hogy elbírna a város. Ennek megtartására talán lehetőséget nyújtana annak a tervnek a megvalósítása, hogy az új filmszínház átadása után, a jelenlegi Garay filmszínházat klubmozivá kívánják átalakítani, Ez a klubmozi kis nézőterével délelőtti vetítések színhelye is lehetne. Mit szól e javaslathoz a Tolna megyei Moziüzemi Vállalat? Vadászati „tanyamúzeum” Csámpapusztán Csámpapusztán szinte vadászati múzeummá változtatta szüleinek erdőszéli házát Sáfrány Lajos, a Paksi Konzervgyár dolgozója, vadásztársasági tag. A 24 éves fiatalembernek öt éve a vadmadarak, a szőrmés és ragadozó állatok kitömése, preparálása a kedvenc időtöltése szabad idejében. Tanyai lakásuk helyiségeit zsúfolásig megtöltik a hasonló munkájáért ajándékba kapott, vagy saját maga által elejtett és kipreparált állatok. Köztük sirályok, fácánok, ölyvek, baglyok, vidrák, nyestek, mókusok is láthatók. Eddig mintegy háromezer állatot preparált, s gyűjteményének legszebb példányai szerepeltek a nagy sikerű megyei vadászati kiállításon, Szekszárdon is. Sáfrány Lajost legutóbb két őz kitömésére kérték fel a vadászok, (-bás) Sáfrány Lajos egyik vidrájával. Foto: Tóth Iván Tolna megyei Növényvédő Állomás Felvételre keresünk tervezésben és kivitelezésben jártas egy fő erősáramú villamostechnikust. Fizetés a kollektív szerződés szerint. Jelentkezés írásban, vagy személyesen a Tahi Gépjavító Állomás igazgatójánál. (262) Délelőtt is legyen előadás a moziban Szekszárdon MERY ÉVA