Tolna Megyei Népújság, 1970. február (20. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-03 / 28. szám
& mmirn A Központi Sajtószolgálat meg* bízásából Jankai János, a Koma* rom megyei Dolgozók Lapja rovat* vezetője néhány hetet Vietnamban töltött. Úti beszámoló-sorozatában felvillantja a harcoló Vietnam életének mindennapjait. 6. A vékony, madárcsontú férfi ekkor nyitott tenyerével közelített az asztal fölé, repülőgép bugását utánozva, majd a robbanás hangját idézte, ö rámutatott a pici lányra. Akkor csak néztük egymást, s suta együttérzésként én szorítottam meg a karját. Nem tudom, ki volt, kevés szavát sem értettem. Mégis, ma is itt hordom a szorongást magamban: hogyan mondjam el a vietnami apák, anyák, árvák keserveit? Fekete hajú lányok. Szépek a vietnami nők. Kecsesek, ragyogó szeműek, hosszú hajúk, összefogva, hátul a csípőjükig ér. Nemcsak az iskolákban, a gyárakban állnak helyt, hanem a haza védelmében is példát mutattak. A Thong Nhat hotelben a felszolgálók valamennyien tagjai a milíciának. Aki a bombázások idején ottjárt, mesélte, hogy a szirénák hangjára villámgyorsan foglalták el helyüket a védelmi állásokban. Az útépítésen kemény munkát végeznek. A rizsföldeken, aratáskor combig a vízben vagy éppen az iszapban gázolnak. Ott vannak a hadseregben is. Amikor útközben egy család mellett haladunk el, a férfi hajtja a kerékpárt; az asz- szonyka a csomagtartón ülve kisgyermekét bebugyolálva ölében tartja — az anyai érzés titokzatos mosolyával. Gondoltak erre az amerikai pilóták, amikor bombáik pusztító hatásával számot vetettek? VIH. A HOLNAPRÓL EGYSZERŰEN Magam is kissé banálisnak tartottam volna korábban azt a megállapodást leírni, amire itt most vállalkoztam: a vietnami ember bizonyos a teljes győzelemben. Talán azért is élt bennem az az aggály, mert már sokszor leírtuk az újságok hasábjain, és sok olvasóban ilyen érzések is lappanghatnak: „ki tudja ezt, hisz olyan messze élnek?" Persze, értjük, hogy a szocialista világrendszer egyik, s legexponáltabb végvára most Vietnam — az ő harcuk bennünket is érint, az ő sikereik a mi világban elfoglalt helyzetünkre is visszahatnák. Segítjük őket; s ők mindenütt köszönetüket fejezték ki ezért az ott mindenfelé pontosan ismert segítségért. Tudjuk, hogy a vietnami nép jogos függetlenségi igényének, önrendelkezési jogának, igazságos harcának végül Délen is győzedelmeskednie kell. Az érzelmi húrok elsősorban a híradó képsorai nyomán, vagy alkalmi személyes találkozásokkor rezdülnek meg bennünk. Többre van 6Zükség. A vietnami emberek szemében égő fényeket, a sík mezőn sorakozó bombakrátereket, az égre meredő kormos romok figyelmeztetését, a hétköznapokban megmutatkozó életőze - retetet, békevágyukat is minél közelebbről meg kell ismernünk, hogy érzelmekben is erős meggyőződésünkké váljék: amikor a vietnami nép munkahelyén, s ha kell, a védelmi állásokban, erejét nem kímélve, haláltól sem rettenve harcol a hatalmas imperialista ellenféllel, — azt a hazaszeretet belső parancsára teszt ' Készen állnak a harcra — s készülnek a békés jövőre. Figyelmüket most olyan problémákra irányítják, amelyek révén nemcsak a helyreállítás, hanem már a jövő felfelé ívelő útja is bontakozik. Meglepő józansággal és éleslátással beszéltek például a csepeliek testvérüzemében, a hanoi gépgyárban gondjaikról, s arról, mit kell tenniük, hogy ismét növekvő eredményeket tudjanak felmutatni. A Vinh-i cementgyárban sem csak azt mondták el, mi történt ott a bombázások éveiben, milyen tervek foglalkoztatják őket a gyárfejlesztést — a holnapokat — illetően. A vietnamiak felkészültek arra, hogy még nehezebb idők is köszönthetnek rájuk, hogy még hosszú az út, míg az ország sebei behegednek, az anyaföld szétdaraboltsága megszűnik. Ám mosolyogva adták kezüket a búcsúzáskor: „A mielőbbi viszontlátásra — a teljes győzelem napján. ’ Harcra készen békés körülményeket teremteni — olyan kettős feladat ez, amely kemény próba elé állítja a vietnami népet. Kiállják ezt is, mint történelmük annyi más tűzpróbáját — hiszen az igazság az ő oldalukon van, s aki igazságos harcot folytat, annak minden pusztító erővel szemben is nagyobb a hatalma. Pálmafák halk rezdülése villan elém, a rizstöldeken hajladozó asszonyok munkaritmusa kísér, a halászbárkák csendes lebegése a vízen, a kerékpárosok hullámzó sokasága, — s hallom, mint futottak süvítve a célpontok fölé a légikalózok, mint robbantak gyors egymásutánban, szünet nélkül a bombák, mint ropogott az égő házak tetőzete, mint sírt a kisgyerek a pusztító égiháborúban... Arról a hitről, meggyőződésről szerettem volna számot adni — egv testvéri nép üzeneteként —, amellyel legérzé- kelhetőbb formájában akkor találkoztam, amikor egy-egy romra mutatva azt mondták nekem: „ez az áruház”; „ez itt a mozi”; „ez a mi iskolánk”. Magamban minduntalan hozzáteszem: volt és lesz. ök már jelenidőben beszélnek, mert a múlt sebeit begyógyító holnapokra gondolnak. (Vége). Határőrségen A katonaélet egész embert kíván, különösen vonatkozik ez a határőrükre, hiszen az ő éber vigyázásuk a mi nyugalmunkat is óvja. A kemény tél különösen próbára teszi és sok feladat elé állítja a határszéleken szolgálatot teljesítőket. Igen sokoldalúnak kell lennie a határőrnek, nem elég jól kezelni a fegyvert, de lovagolni it tudnia kell. a sítalpon is biztosan kell, hogy megálljának. Sok gyakorlás, komoly felkészülés előzi meg azt az időt, amikor először járőrszolgálatba mehetnek. Képünkön: határőreink figyelőállásban, valahol a nyugati határszélen. (MTI fotó — Hadas János felv.) Dickens ükunokája — írónő Monica Dickens angol írónő, Charles Dickens ükunokája már évek óta az Egyesült Államokban él. Kapcsolatait nem szakította meg szülővárosával, Londonnal, évente többször felkeresi, bevásárol az angol fővárosban, megtekinti a legújabb színdarabokat és tárgyal kiadóival. Cap Cod-i vidéki házában naponta hat órát tölt írógép mellett, többi idejét lovainak, kutyáinak és macskáinak szenteb, és kerüli a léha társasági életet. Férje, Roy Stratton, amerikai író. Két lánya van. Monica Dickens fiatalságát Londonban töltötte és pályáját, különösképpen, háztartási alkalmazottként kezdte. Két év alatt hússzor változtatott állást, volt szakácsnő, takarítónő és nevelőnő is. Őszinte, nyílt viselkedése miatt munkaadói mindig kedvel ték. Később megismerkedett egy fiatalemberrel, aki arra ösztönözte, írja meg élményeit. Ez a férfi később vállalta regényei kiadását, annak ellenére, hogy a család nem örült a vállalkozásnak, attól féltek, hogy az ükunoka csorbát ejt a Dickens néven. Monica Dickens bejárta az egész világot, eddig 33 országban tartott előadásokat, különböző klubokban és irodalmi összejövetelen, Kürti András A üUMi VILLA j — Álljon «»eg « menet! — aaaáÖfióWa fätoe Palmer. — Kérem, vésse jól az eszeibe, hogy az élet nem olyan egyszerű, amilyennek látszik. Igen, az élet bonyolult. És a női lélek — külön rejtély! Az a hölgy biztosan unta már a aofc ei- puhult doktort, tojásfejű tudóst, valami vad, belevaló fickóval szeretett volna össaetsenütnW aikinél nem • füozófálflatás a lénye» A fiatalember gyorsan lehajtotta el CejSí, nehogy a tekintetében Mvillanó gúnyos szikra leleplezze, s csak kis idő múltán emétte tel újra, — Tetszik látni — mondta álnak csodálkozással —, erre példáná nem is gondoltam. Talán azért nem, mert ez az ürge, akivel a lány a hídon megismerkedett, alacsony volt, pocakos és x-lábú. Azonkívül az imént magnóról te hallható voít, hogy saját szavai szerint akár Andrea apja is lehetne. Es öngyilkos % akart lenni. Ad összkép tehát nem egészen egy belevaló vad fickót mutat. Ráadásul annyit már sikerült Kocsis Andrea életéből kinyomoznom; hogy nem híve az ilyen könnyű kalandoknak. Sőt, minden jel szerint halálosan bele van esve a főnökébe, Ambrózy professzorba, a több mint húm@Em& karkülönbség ellenére. A környezetükben nyílt titok, hogy ez a vonzalom kölcsönös, és nemcsak plátói és hogy a prof nem véletlenül kérte maga mellé éppen ezt a lányt asszisztensnek, és nem valakit az intézetbeli munkatársai közük Csend támadt. — Hm, ez érdekes — szólalt meg végre Palmer elgondolkozva. — Tudja, barátocskám, hogy mi jutott hirtelen eszembe? Egy idea. Akár hiszi, akár nem, ez az Andrea nem szerelmi partnerra, hanem öngyilkosjelöltre vadászott ezeken az éjszakai kirándulásain. Bizony, alighanem ez történt! A göndör hajú tanítvány halk imát rebegett magában. — Hála az égnek, mégsem teljesen idióta a vén krampusz, sikerült a kezébe adnom a fonalat, bejött az én utcámba. — Hangosan nem szólt semmit, csak tisztelettel!, váaakozó pillantással nézett főnökére. — Még hozzá olyan öngyilkosjetóltee vadászott — folytatta amaz —4 akit legalábbis átmenetileg terv« végrehajtásának elhalasztására bírhat Érdekes, nagyon érdekes. — Felkelt az íróasztal mellől, hátratett karokkal sétálni kezdett a szobában, fel-alá. Hátulról úgy nézett kj japános házíküntösébau, mint egy kiöregedett gésa. Megállt az ingaóra előtt, megnézte magát az üvegajtóban. A látvánnyal — fura módon — nagyijából még lehetett elégedve, mert felviilanyo- sottao foedult hátra, —• Most már csak azt kell kikövetkeztetnem, fcogy miért volt szüksége Kocsis Andreának pont egy Ilyen speciális társadalmi képződményre, mint ez a Honda, és hogy összefügg-e ' mSadpg a mi ügyünkkel? — Pompás — mondta műelragadtatással a látogató. — Kezdettől meg voltam győződve, hogy Palmer úr ebben az egész dologban észrevesz majd valamit, ami mindenki másnak elkerülte volna a figyelmét. Százat egy ellen, hogy most is fején találta a szöget! Hiába, az ön hatalmas tudása, nemzetközi tapasztalatai... Ami pedig a továbbiakat illeti, volna egy szerény ajánlatom. Biztos vagyok benne, hogy ha most lepergetnénk az eddigi anyagot, akkor az, kiegészítve az imént lejátszott hangfelvétellel, ismét adna valami új intuíciót a főnök úrnak és előbbrehozná a rejtély megoldását. Az öregúr elmosolyodott. Ettől kísértletiesen hasonlóvá vált egy mangalicához, amelynek megvakarták a füle tövét — Maga tói sokat tételez fel rólam. De nem bánom, megpróbálhatjuk. A látogató felpattant, a könyvszekrényhez sietett, elfordított egy rekeszt, matatott valamit, a házigazda pedig közben lekapcsolta a csillárt A szoba sötétbe borult, az elfordított rekesz mögött halk duruzsolással egy keskenyfilmes vetítőgép lépett működésibe. A szemközti falsíkon előbb csak egy nagy, téglalap alakú fehér folt jelent meg, majd forgalmas utcarészlet A sok jövő-menő ember közül egy jól megtermett, kissé hajlott hátó, mackós mozgású, negyvenöt év körüli emberen állapodott meg a kamera. Előbb oldalról, majd szemből mutatta, aztán ebben az állásban a kép megmerevedett. Markáns arcú, nagy orrú, busa szemöldökű férfi volt az illető. Egyidejűleg halkan, de jól érthetően a kísérőszöveg is elkezdődött (Folytatjuk.) : ♦ : ♦ t ♦ : f : ♦ ♦ ♦ ♦