Tolna Megyei Népújság, 1970. február (20. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-21 / 44. szám
Gondozzuk a télire leállított járműveket Seit j árműtulaj donos minden télen leállítja autóját, garázsba teszi, a motorok pedig fáskamrákba, hideg konyhákba kerülnek. A télire leállított motorokat is gondozni kell. Nem árt rendszeres időközökben elindítani az autók, a motorkerékpárok motorját. Elegendő ha nyolc-tíz percig járatjuk a kétütemű motort, még ekkor sem éri el azt a hőfokot, amely 'ártalmára lenne a motornak. A járatás azért is fontos, hogy a kényszerolajozás nyomán friss olajat kapjon a csapágy, a dugattyúgyűrű stb. A hosszú állásidő alatt a csapágyak golyóiról, görgőiről ugyanis az olaj lecsurog és leszárad. A száraz csapágy könnyen rozsdafoltot kap, ugyanez a helyzet a henger falánál is. Egy-egy ilyen rövid járatás annyit ér, mintha a csapágyakat megtisztítanánk és friss olajjal bekennénk. A kétütemű motorokat nyolc-tíz perces járatás után úgy állítsuk le, hogy a szi- vatót húzzuk be, vagy a légszűrőt zárjuk el. Ezzel többlet olajat juttatunk a főtengely csapágyaihoz és a henger falára. A motor járatása alatt a tengelykapcsolót, kuplungot többször nyomjuk ki, illetve motorkerékpárnál húzzuk be a fogantyút. Ezt a műveletet óvatosan végezzük, s közben próbáljunk sebességet váltani azért, hogy az esetleg ösz- szetapadt kuplunglamellák (motorkerékpárnál) egymástól eltávolodjanak. Ha azt tapasztaljuk, hogy járó motor esetében a kuplung nem emel ki, akkor a motor leállítása után kapcsoljunk első sebességbe és előre-hátra tologassuk, mozgassuk behúzott kuplunggal, mindaddig, amíg oldást, kiemelést nem észlelünk. Ha ez sem vezet eredményre, akkor a kuplungot szét kell szedni és az egymásra tapadó felületeket megtisztítani. Szinte minden autósnak más-más módszere van a kocsi téli ápolására. Egyben azonosak a vélemények: a télre leállított jármű legalább olyan figyelmet érdemel, mint amikor a fő szezonban közlekedünk járművünkkel. —Ki— Hol ran a határ az ittas vezetésnél? Négy emelet magas az új Boeing 747 Ez év április 26-án indul eiső útjára Frankfurtból New Yorkba a Lufthansa manunut repülőgépe. A 70 méter hosszú törzsben 365 utast tudnak szállítani, de adott esetben, a különböző színű bőrrel bevont karos székeinek átcsoportosításával 480 személynek is jut hely. A négy darab hőlégsugár hajtású motor tolóerejé 19 720 kilópond és ez 940 kilométeres óránkénti sebességet kölcsönöz ennek a 60 méter szárnyfesztávolságú óriásmadárnak, A gép méreteire jéHemaff, bogy a pilótafülke egy kétemeletes ház magasságának felel meg és teljes terhelésekor 320 tonnát nyom, ami 32 te- hervagonnyi súlynak felel meg. A Boeing 747 repülőtéri vontatásához egy különleges, 9 méter hosz- szú, 600 lóerős traktor szükséges, amely 50 tonna beton holtsúllyal van terhelve, hogy képes legyen ezt a nagy súlyú repülőgépet mozgatni Képünkön szerelik az óriásgépet, — ü —Elalvás elleni riasztókészülék gépkocsivezetők számára Újból felélénkült a vita azzal kapcsolatban, hogy hol van a határ az alkoholos befolyásoltság terén. Erre vonatkozólag ugyanis az egyes országokban eléggé különbözőek az álláspontok. Magyarországon nincs is úgynevezett küszöbérték és a legcsekélyebb alkoholfogyasztás is büntetendő cselekmény. A legtöbb európai országban 0,7 ezreléktől számítják a befolyásoltságot. Cr. Kielholz svájci professzor most közzétett kutatási eredményei szerint csak 0,5 ezreléknél jelentkeznek bizonyos negatív jelenségek, 0,3 ezreléknél mutatható ki csak a koncentrálóképesség csökkenése és a teljesítőképesség terén 0,7 ezreléknél jelentkeznek zavaró hatások. Dr. Kiel- holz ezért javasolja, hogy Svájcban 0,5 ezrelékben állapítsák meg a küszöbértéket és azt ajánlja az autósoknak, hogyha úgy érzik, hogy ezt a határt már elérték, használjanak inkább taxit. Arr^ vonatkozólag sajnos a professzor nem ad tanácsot, hogy ezt az „önbeismerést’' hogyan lehetne elérni a gépkocsivezetőknél. A svéd balesetelhárítási szakemberek 29 000 , baleset alapján ismét megvizsgálták, hogy a biztonsági öv milyen szerepet játszik a balesetek megelőzése terén. A halálos balesetek tekintetében a biztonsági öv nélkül közlekedők áldozatainak száma 18:1 volt a biztonsági övvel közlekedőkhöz viszonyítva, míg a súlyos sérüléseknél ez az arány 5:1 volt. A biztonsági öv életmentő hatása különösen a fejsérüléseknél mutatkozik meg A volán mellett, tehát gépkocsivezetés közben történő elalvás mindig réme volt a vezetőknek. Francia mérnökök most olyan elektronikai riasztóberendezést szerkesztettek, amelynek működése az elektromos ellenállás, változá- ‘ sán alapul. A berendezés a vezető izomzatának elernyedésére reagál. A volánra kisméretű detektort szerelnek. Ehhez két vezeték tartozik, az egyik a gépkocsi alvázra van letes- telve, a másik a műszerfal fölé épített riasztókészülékhez vezet. Amikor a vezető normál módon fogja a volánt, a két vezeték és a volán szorítása következtében gyenge áramkör alakul ki a két vezeték közbeiktatásával. Amikor a vezető elálmosodik és a volán szorítása csökken, a kéz elernyedése következtében a vezetékeken kevesebb áram folyik át. A készülék fényjeleket ad le abban az esetben. Amennyiben a vezető erre nem reágál, hangjel következik, de ezzel egyidőben kikapcsolja a gyújtást a riasztókészülék. Fi élűtán 3—4 óra körül járhat az idő. DorruU bót^ár utcáit mintha valami láthatatlan erő mozgatná, pedig a legfőbb munkahelyen még nem ért véget a műszak. Vagy ahogy pestiesen mondják, még nincs itt a „csúcs”. De valamilyen csúcs mégis van? Ma volt a zárszámadás az Alkotmány Termelőszövetkezetben. Az emberek sietősen lépkednek: arcuk, vidám tekintetük elégedett. Az egyik sarokról nagy család, apa, anya és hat gyermek kanyarodik ki. Súlyos csomagok húzzák karjukat. A fiú nyakában bőrszíjon táskarádió csüng. Apró dallamok szállnak a készülékből. A nagy család bevásárlókörútról jön. lassan, megfontoltan beszélnek. Szigorú számok, forint utónévvel keringenek körülöttük és ilyen szófoszlányokat lehet elkapni: OTP, két pár cipő, tévéjavítás... Kövessük otthonukig a családot. Amíg o Munkácsy utca 44-be érünk, addig néhány szót róluk. Az apa Balogh György. Fiával, Lajossal együtt az Alkotmány Tsz gyalogmunkása. A munkában jól megállják helyüket, Nem válogatnak, csak dolgozni lehessen. A tsz főkönyvelője így beszél mindkettőről: „Bárcsak minden dolgozónk ilyen lenne, vagy legalább példaképüknek tekintenék a „kétbalogot”. Balogh György beteg ember. 1969-ben négy hónapig volt táppénzen. De a munkával töltött napokon látástól vakulásig dolgozott. Zárszámadáskor 4700 forintot vett fel. Fia ezerrel többet. — Kell dolgozni, nagy a család, meg hát a házra is van még adósság... A csillogó szemű fiú munka után a könyvtárba jár. Most Toldi-t olvassa. „Mindhárom részét.” A verseket szereti. „Olyanok, mint a dal.” Különben szívesen énekel is. Esténként citeráját pengeti, halk dalokkal áltatja kishúgait. Közben már Űjdorpbóvár utcáin lépdelünk. A VI. utca táján kanyarodunk a Munkácsy utcába. Hosszú utca, takaros kis házakkal. Azutolr só Báloghéké. Még vakolatlan. „Egyszerre nem jut mindenre.” A konyha elég nagy. Agy, asztal. székek. A sarokban kis asztalkán lemezjátszó, rajta rádió, mellette könyvek, újságok. Á „kélbalog” Kalács kerül elő és egy üveg bor. Az utóbbi ritkaság a házban, de „ez a mi napunk,” ezt meg kell ünnepelni! Bizony meg! A kamrában szalonnatáblák lógnak, § ki tudná megmondani, hány pár kolbász. S a többi még a füstön van. Egy szép kocát vágtak idén is. „E nélkül nem múlhat el év.” Közben a tizenhárom éves cserfes Bözsi be- toloncol a szobába. A padló vakítóan fehér. Csinos hálóbútor, a falon képek, a sarokban televízió, a meleget hordozható cserépkályha adja. „A szomszédok esténként átjönnek tévéi nézni. Már moziba nem szeretek járni. Van itthon mozi, minden nap más.” Jó ünneplést Balog hóknak! ' Amikor kiérek az utcára, soká nézem a ki& házat. Az ablakon modern csillár fényei szűrőd- nek. .**, Összehúzott szemmel nézem az asztal ka- rul ülőket, a nagy családot, a cigány családot. í%ozsÁ - sokú csengenek fülemben. „Három eve meg az erdőben laktunk. Ott valami71*™ S2erettenk • •” Bizony, nekik sikerült Hogy mi sikerült és miért? Megtalálni helyüket a társadalomban. Mert- ogy valaki cigány, az egyben nem lehet meg- belyegzett. S hogy a dolgos kéz kinek a „vállafl?tt > az. teljesen mindegy. Az embert az állattól a második jelzőrendszer különbözteti ff embert az embertől pedig munkája életmódja, becsületes életmódja. Mi az, hogy cigány? Talán egy jelző, ami ma már nem csupán származást fed. Érdemes elgondolkodni afelett, hogy hány család él (sajnos!) cigányul. Magyar családok, akik erről a dombóvári és egyre több cigányajkú családról méltán vehetnének példát. Róluk, akik szigorú munkával, komoly összefogással ki tudtak emelkedni: Becsukták maguk mögött az erdő kapuját. ,fijehéz volt, de érdemes.’’ És Balogh György, a beteg apa azt mondta: „Ez a mi napunk.” Bizony, a zárszámadás napja az ő napjuk. De az ő napjuk volt 1967—68—69 év minden napja. És jó az is, hogy a hetvenes évek órái, napjai is mind az övék lehetnek, A mód megadatott rá, hogy Baloghékhoz hasonlóan sok család magáévá tegye az elkövetkező évek napjait. HORVÁTH MÁRIA Bevált a biztonsági öv