Tolna Megyei Népújság, 1970. február (20. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-21 / 44. szám

Dr. Oszetzky és Láng II. osztályú minősítést szerzett A bonyhádi járási sakkver­seny az utolsó harmadába ér­kezett. A 3—4 órás partiban éles, kombinatív elgondolások viaskodtak. Cselek, csapdák váltogatták egymást, s bizony néha áll az á mondás, hogy aki másnak vermet ás, maga esik bele. így járt Jenczer iß Sánta ellen, aki a döntetlen ajánlatot nem fogadta el, s vé­gül partit vesztett. A hőgyészi dr. Oszetzky nagy hajrát vá­gott ki s már a II. osztályú minősítést meg is szerezte a továbbiakban a jobb helyezés­re törekszik. Hasonlóan szép eredményt ért el a mázai Láng Gáspár, aki színes, kombinatív játékkal biztosította magának a II. osztályú minősítést. Remek hajrát vágott ki Till Gyula, aki felzárkózott az él­mezőnyhöz. Nagy az izgalom Szűcsék portáján. A kitűnő hőgyészi játékosnak 8,5 pontja van, s még ehhez 1 pontot kel­lene szereznie. Az egyik ellen­fél nagyon kemény dió (Kár­sa), a másik szintén II. osztályt szeretne szerezni (Bányai). Szavcsák a megyei döntőbe jutásért, míg Farkas a II. osz­tály megszerzéséért harcolt — kitűnő formában játszanak. A máza-szászvári vasút dolgozói Bányai Ferencnek drukkolnak, aki szintén esélyes a II. osz­tályú minősítés megszerzésére, és jó helyezés elérésére. Gyengébben szerepelnek Benács, Jenczer, Müller, aki­ket az 1—5. helyre vártunk. Jól játszanak, jól kombinál­nak, csak a bátor támadástól tartózkodnak, vagy csak ké­sőn szánják rá magukat, s így hátrányos helyzetbe kerülnek. A két ifi — Csábrák és La­kos — most érlelődik a na­gyok pergő tűzű támadásai­ban. Állják a küzdelmet, s több órás partikban állnak el­lent, sőt van mikor győznek is. Számukra ez a verseny min­den helyezésnél többet ér. Az első két helyen változás nincs. Sánta mesterjelölt a 16 fordu­ló után is veretlen, míg Karsa László csillagos I. osztályú csak Sánta ellen vesztett, Lánggal döntetlenezett, 12,5 ponttal a 2. helyen áll. Helyezés: 1. Sánta 16 pont, 2. Karsa 12,5, 3. Till 12, 4. dr. Oszetzky 12, 5. Láng 9,5, 6. Szavcsák 8,5, 7. Szűcs 8,5, 8. Jenczer 8,5, 9. Kovács 8,5, 10. Farkas 8, 11. Obiián 7, 12. Müller 7, 13. Bányai 6 pont. Járási ifjúsági egyéni ver­seny is megkezdődött. 18 fia­tal — köztük két leány is — . küzd a bajnoki címért és jó helyezésért. Valamennyi Sánta mesterjelölt sakkoktató tanít­ványa. A küzdelmek általában hevesek és rövidek. A lányok egyike, Strigens Erika a me­gyei úttörosakkverseny 2. helyezettje tehetséges játékos­nak ígérkezik. A másik az ok­tató leánya, aki a járási úttö­rő csapatversenyben jeleske­dett. Jelenleg az első helyen a robbanékony, gyors felfogá­sú Bánkúti Pityu áll 11,5 pont­tal. A hasonlóan kis termetű Csőke, a másik bravúrosan játszó 8 pontos versenyző. A rutinos Lakos 7,5 pontot szer­zett. Viszont szerencsével mentette partiját döntetlenre Strigens Erikával szemben. Jól szerepel az örökmozgó Major Gábor, a császtai Borsos, Csábrák, Kecskés Ottó. Eddig csak Sánta Ilona verelten. Ti­zennyolc fiatal fej, mely idő­vel nagy fej lehet...- ■■ í ■ PROGRAM MÚZEUMOK: A Balogh Ádám Mú- zem Szekszárdon naponta 9—13 és 14* —18 óráig látogatható. Időszakos ki­állítás : A mezőgazdasági könyv­hónap alkalmából rendezett könyv­kiállítás és A magyar nép sza­badságharcai című képkiállítás. Ál­landó tárlata: Szekszárd és Tolna megye a magyarországi munkás- mozgalomban, valamint régészeti és néprajzi anyagok. A Babits Em­lékház 9—17 óráig van nyitva. A két intézmény hétfői napokon szü­netet tart. KÖNYVTÁRAK: A megyei könyvtár szombati nyitva tartása: felnőtteknek 10—13 és 14—‘19 óra, ifjúságiaknak 13—17 óráig van nyitva. . _ Paksi Járási Könyvtár: felnőt­teknek 9—12, ifjúságiaknak; 8—12 óráig kölcsönöz. Tamási Járási Könyvtár: 14—17 óráig tart nyitva. SZEKSZÁRD: Az állami gazda­ság kajmádi kerületében teaest. BONYHÁD: A művelődési köz­pontban szövetkezeti és ifjúsági klubok. . DECS: 14 évesek klubja, ötórai tea. TIT-előadás A zene mint mű­vészet. a zene funkciója címmel. BÁTASZÉK: KlOSZ-összejövetel, mulatság. StMONTORNYA: Timár-báft a bőrgyári iparitanuló-iskola szerve­zésében. FADD: A megyei autóklub ren­dezésében autósak farsangi bál-* ja. L TOLNA*. A textilgyárban isme­retterjesztő előadás'. >• HŐGYÉSZ: ŐRI-műsor. (A programban szereplő mű­sorok megváltoztatásának jogát az illetékesek fenntartják.) GYÓGY SZERTÁRI ÜG y ELET: Szekszárdon a hétvégi és ünnepi ügyeletet a , 11/3-as gyógyszertár végzi. (Szekszárd, Hunyadi u.) Bonyhádon, Dunaföldváron, Pak­son és Tolnán a helyi két gyógy­szertár heti váltásban látja el az állandó ünnepi és éjjeli ügy ele­tet. Állandó ünnepi és éjjeli szolgá­latot. (art még Bátaszék, Hőgyész. Dombóvár, Nagydorog, Simontor- nya és Tamási gyógyszertára. ORVOSI ÜGY'ELET: Szekszár­don a Hunyadi utca 2 szám alat­ti gyermekkörzeti orvosi rende­lőben állandó orvosi ügyelet na­ponta este 7-től reggel 7-ig. Az ügyelet kiterjed Szekszárd váro­son kívül Harc. Sióágárd és Szál­ka községekre is. Telefon: 12—122. Dombóváron , a hétvégi orvosi ügyeletet 2l-én déli 12-től 23-án reggel 8-ig dr. Horváth Béla tart­ja. Nagydorog, Györköny, Bikács és Pusztahencse körzetben dr. So­mos Jenő fogadja a betegeket. (Nagydorog, Kossuth u. 41. Te­lefon: 41.) Dunaföldvárott dr. Pozsonyi Im­re végzi a hétvégi ügy eletet. (Elő­szállás! u. Telefon: 46). Pakson dr. Király István várja betegeit. (Hegyhát u. 2. Telefont 264>. ÁLLATORVOSI ÜGYELET: Szek- szárdon dr. Rappai József ügyel. (Szekszárd, Ady u. 18. Telefon: 12—373). Az ügyelet kiterjed Szek­szárd város, Öosény, Sióagárd, Harc és Szálka községekre is. Ügy el etet tart még az állatkórház szakállatorvosa is. Dombóvári VSE—Pécsi Di­namó 7:1 (2:1). Dombóvár. Egyenetlen talajon erőnléti fölényben játszott a DVSE, de az I. félidőben nehezen hasz­nálta ki helyzeteit és a látot­tak alapján van javítanivaló a védelem játékán is. Kakas II. 3, László 2, Szőts és Varga 1—ti gólt lőtt. A vendégek gól­ját Magyar szerezte. A DVSE összeállítása ez volt: Hilbert — Sonkoly, Potó, Beke, Mol- bár, Fenyvesi (Szabó), Varga, Szőts, Horváth (Kakas II.), László, Berta. Szekszárdi Vasas—Bajai Bácska 3:1. A háromharmados edzőmérkőzésen mind a két csapat közel 20—20 játékost szerepeltetett. Máza-Szászvári Bányász— Mágocs 4:0 (1:0). 18 játékost szerepeltetett az NB Il-es csa­pat. Mágocs nagyszerű edző- partnernek bizonyult. Góllö­vők: Szalay, Kőváry, Róth II. és Szabó. Sporthírek A vasarnap megrendezett középiskolás kosárlabda-baj­nokságon Csepreghy Szekszár­di kg. technikum bizonyult a legjobb dobónak, összesen 46 pontot szerzett a három mér­kőzésen. A további sorrend: 2. Binder, szekszárdi Garay gimn. és Sáfrán Garay gim­názium 39—39, 4. Török, Ga­ray gimn. 26, 5. Falusi, paksi gimn. 24 pont. O A megyei középiskolás ko­sárlabda-bajnokság után a kö­zépiskolák közötti pontverseny állása: Fiúk: I. Garay gimná­zium 6 pont, 2. Ipari szakkö­zépiskola, Szekszárd 2 pont, 3. Paksi Gimnázium 2 pont. Lányok: 1. Garay gimnázium 5 pont, 2. Közgazdasági szak- középiskola, Szekszárd 5 pont, 3. Paksi gimnázium 1 pont. O Március 22-én rendezi a Tol­na megyei Atlétikai Szövet­ség felszabadulásunk 25. év­fordulója tiszteletére a me­gyei mezei futóbajnokságok küzdelmeit. Ö Február 28-án és márciusi­én lesz az MNK kosárlabda­döntője Szekszárdon a kg. technikum tornatermében. A sorsolásig az NB III-ba beosz­tott Dombóvári VSE nevezése nem érkezett ugyan meg, de mivel az NB Ill-ban való rész­vételének feltétele az MNK- ban való indulás, így a szö­vetség hivatalból osztotta be a dombóváriakat. Az MNK­Népűjság C ASlü, február 21. nak 5 női és 4 férfi indulója lesz. O , Az MTST Tolna megyei Ta­nácsa Elnökségének határoza­ta szerint a felnőttcsapatok mellett serdülőcsapatok indí­tása is kötelező a kosárlabda­sportágban. A szövetség a ser­dülőbajnokságot költségkímé­lés szempontjából az NB III- mal párhuzamosan bonyolítja le. A serdülőbajnokság már­cius 22-én indul. O Az Országos Ifjúsági Kupa kosárlabda-selejtezőit március 7—8-án Szekszárdon, a kg. technikum tornatermében bo­nyolítja le a Tolna megyei Ko­sárlabda Szövetség Az I. he­lyezett 2000, a második 1500, a harmadik 1000 forint támo­gatásban részesük O Szászvárott a KISZ helyisé­gében rendezi meg február 28- ig a járási sakkszövetség az 1970. évi ifjúsági férfi és női sakkbajnokság küzdelmeit. Q Asztalitenisz-seregszemlét, rendez serdülők részére a bonyhádi asztalitenisz-szövet­ség március 1-én Bonyhádon az L számú ált. iskolában. O A Paksi járási Asztalitenisz Szövetség csapatbajnokságot rendez. Febr. 25-ig lehet a bajnokságra nevezni. O Szerdán Komlón szerepel Má- za-SzászVár. Ez lesz az NB I- es csapat főpróbája a bajnok­ság rajtjára. Ö Szerdán Szekszárdon fél 11 órai kezdettel a közgazdasági technikum tornatermében ke­rül sorra a Szekszárdi Garay Gimnázium—Pécsi Széchenyi Gimnázium középiskolás férfi kosárlabda-mérkőzés az első 12 közé jutásért. Egy hét múl­va Pécsett lesz a visszavágó. Demeter és Túrós Máza-Szászváré A Népsport pénteki száma közölte az NB II-esek teljes átigazolási listáját. Eszerint Demeter és Túrós (volt Nagy- mányok), a Máza-Szászvár já­tékosa lett. Érdekessége a lis­tának, hogy a Szekszárdi Dó­zsa 5 ifjúsági korban lévő já­tékost is igazolt. Az alábbiak kerültek a két Tolna megyei NB Il-es klubhoz. Máza-Szászvár: Demeter, (1944, Nagymá- nyok), Hadrik (1942, Veszpré­mi Vegyész), Szalai (1945, Komló), Túrós (1952, Nagymá- nyok). Ebből 3 felnőtt, 1 if­júsági játékos. Szekszárdi Dózsa: Balázs (1952, Bonyhád), Ba- nai (1949, Hőgyész), Bálint (1952, Szedres), Bozsár (1952, Szekszárdi Vasas), Fazekas (1950, Tevel), Fonyódi B. (1949, Bölcske), Fonyódi Gy. (1949, Bölcske), Kiss (1953, Alsóten­gelic), Korner (1948, Komló), Szántó (1944, MTK), Varga (1952, Tolna), Vábró (1950, Paks), összesen 12 játékos. Eb­ből 5 ifjúsági, 7 felnőtt. Vasárnapi sportműsor Asztalitenisz: Országos vidé­ki bajnokság Kecskeméten. Atlétika: A MAFC és a Budapesti Honvéd fedett­pályás atlétikai versenye. Kosárlabda: A Szekszárdi Vasas NB Il-es női csapatá­nak edzőmérkőzése Budapes­ten. Labdarúgás: Bonyhádon, fél 3 órakor Bonyhádi Vasas— Szekszárdi Dózsa. Nagymányo- kon: Nagymányoki Brikett SK —Pécsi Bányász 14.30-kor. Ba­ján, délelőtt 10 órai kezdettel: Bajai Bácska SE—Szekszárdi Vasas. Dombóvárott, Dombó­vári VSE—Pécsi VSK 13.45- kor. Előtte DVSE II—Döbrö- köz. Komlón, 14.00 órakor: Komlói Helyiipar—Máza-Szász- vári Bábxss*, MOZI BONYHÁD: A sex és a hajadon. (Színes, szélesvásznú amerikai film.) " . DOMBÓVÁR: Dzsamila szerelme. (Színes szovjet film.) DUNAFÖLDVÁR:. Mint a bagoly nappal. (Olasz-francia film.) PAKS: Elza, a vadon szülötte. (Színes, szélesvásznú angol • film.) SZEKSZÁRD GARAY: Kötéltánc, (Angol film;) ... ;' TAMÁSI: A csendőr nősül.' (Színes,' szélesvásznú francia—olasz film.) TOLNA: Traianus oszlopa. I—n. (Dupla hel^árfál.' Román—NSZK film.) PIACI ÁRJELENTÉS: Szekszár­don a MEK e héten érvényes fo­gyasztói irányárai; karalábé kiló­ja 3,—i cseresznyepaprika füzére® 15,—, csomagolt vöröshagyma ki­lója 5,50, fokhagyma kilója 30,—. burgonya gül 3,70. rózsaburgonya 3,40, csomagban 3,30, egyéb faj­tájú burgonya 2.40, takarmány­burgonya 1,20, sárgarépa kiója 3,50, és 2,—, petrezselyem 6;— és 5,—, zellergumó 7,—, vöröskáposz-i ta 4,—,' fejes káposzta 3,—. cék­la 2,50, téli körte 4.—, vágott kör­te 2,—. mandula héjas 17,—man­dulabél 90,—, sampinyon kilója 40,—. szárított vöröshagyma 66,—. piros alma 6,—. 3,—, illetve 2.50, fehér alma 2,—. illetve 1.50, feke­teretek 3.—. torma 15,— héjas dió 515,—, dióbél • .70,—, aszalt szilva 15,—. aszalt alma savanyú káposzta 5,—, p§raj 12,— forint kilónként. Á rádió és a televízió műsora KOSSUTH RADIO 8.20: Lányok, asszonyok. 8.40: Farkas Ferenc: Athéni Timon — szvit. 8.52: A Budapesti Nemzet­közi Zenei Versenyek történeté­ből. 10.05: Zenekari muzsika. 10.51; Hangjáték. 12.20: Zenei anyanyel­vűnk. 12.30: Melódiakoktél. 13.50: Pesti meglepetések. 14.00: Népi zene. 14.2j): Kis magyar néprajz. 14.25: Uj Zenei Újság. 15.20: Csak fiataloknak! 16.05: Kortánsaink. 16.35: Szombat délután. 18.00: Yehudi Menuhin hegedül. 19.25: Egy óra Koncz Zsuzsával. 20.25: Esti pihenő — muzsikával. 21.27: Operarészletek. 22.25: Táncoljunk! 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Operaműsor. 8.40; EN3Z­műsor. 9.00: Nóták. 9.45: Válaszo­lunk hallgatóinknak! Í0.00: A ze­ne hullámhosszán. 11.50: Könyv­szemle. 12.00: Kamarazene. 13.03: Az örvényférgek , és- az emberiség emlékezete. 13.30: Énekkari mű­sor. 14.00; Napraforgó. 15.00: Or­vosi tanácsok. 15.05: Operettmu­zsika. 15.21: Beethoven: G-dur szonáta. 15.45; Kommunista arc- élek. Dr. Madzsar József. 16.05: A hét műsorából. 17.90: Fúvós- zene táncritmusban. 18.10: Kiván­csiak Klubja. 19.00: Népdalok. 19.23; Uj könyvek. 19.26: Jó es­tét, gyerekek! 19.35: Zongoraest. Kb. 21.30: Giaboppe, avagy fur­fangos szeretők. Lorenzo Medici elbeszélésének rádióváltozata Kb. 22.00; Verbunkosok. 22.15: Külföl­di' Kulturális Híradó. 22.30: Szim­fonikus zene. . MAGYAR TV 9.00: Tudjuk-e könyv nélkül? Riportfilm. 9.25; Zsoldért Vietnam­ban. A Tv kisfilmje. 9.50: Elve­szett illúziók. Magyarul beszélő francia tv-filmsorozat Balzac mű-> ve alapján. 3. rész. 10.45: Nótaszó. 11.05: Tv-Mintabolt. 13.58: Sívilág­bajnokság. Ugrás, nagysánc. 16.00: Reklámmúsor. 16:05: Gádor—Lit­ványi—Katona.- Othelló Gyulahá­zán. Tv-film. 17.40: Reklámműsor. 17.45: Üzenet a jövőből: Magyar rajzfilmsorozat. (A Mézga-osalad különös kalandjai.) 6. Akarki- ter. 18.10: Hírek. 18.15: Ismerke­dés a.szobrászattal. VI. A faszob­rászat. 18.35: A Tv-jelenti... 19.20: Cicavízió. • 19.35: Hangverseny. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Köztünk maradjon! Tabi László ötperce. 20.25: A Waterlooi csata. Vígjáték 3 felvonásban. 22.30; Tv-híradó. — 2. kiadás. 22.40: Csalók. Ma­gyarul beszélő olasz film. JUGOSZLÁV TV 13.00: Síbajnokság. Közv. a Ma­gas Tátrából. 16.15: „Rokonok" ism. 17.00; Mira Stupica műsora. 17.30: „Hét belgrádi nap” — belgrádi krónika. 17.50; A Kolo együttes hengversenye. 18.20: Élet­rajzok. 18.35: Gyermekadás. 19.20: Felvevőgéppel a világon át. 20.35: Szórakoztató zenés műsor. 21.40: Játékfilm. OSZTRÁK TV 13.00; Sívilágbajnokságról közve­títés. 16.30: Képeskönyvben lapoz­gatva. 16.50; Daktari. (12. rész). 17:40: Kutyák és gazdái. (6. rész). 18.00: Heti Magazin. 18.25: Kultu­rális aktualitások. 19.16: Az . ORF ma este. 19.30: Tv-híradó és heti kommentár. 20.00: Sporthírek. 20.13: Vivi Bach és Dietmar Schönherr show-műsora. 21.45: Sporthírek. 22.15: Tv-híradó. 22.30: Éjszakai fülmműsor. Vadnyugati film. Jelenet a Magyar Televízió f ebruár 21-én délelőtt sorra kerülő Elveszett illúziók cimü j&úsorá&ófe Előkészületi mérkőzések

Next

/
Thumbnails
Contents